Archivum

2008. március 2. Nagyböjti sorozat VIII: A házasság szentsége

 

            Mi az alapkép, a minta, amelyből egyházunk kiindul a házasság titkának megközelítésében? Az esküvőn olvasott apostoli és evangéliumi szakasz a felelet erre. Az egyház és az Isten kapcsolata, illetve Mária és Isten kapcsolata. Mária azért áll az egyház tiszteletének központjában, mert ő az emberi szeretet és az Isten iránti tisztelet legtisztább kifejezése. Kelet ezért Máriát, mint Istenszülőt tiszteli. (Nyugat inkább, mint szüzet.)

            Mi jellemzi Máriát? Szeretet és engedelmesség. Istenbe helyezte egész élete értelmét. Elfogadta, hogy testét és vérét Isten Fiának adja. Ez a lelkület az, amely megjelenik az egyház életében, és ez az, amely alapja kell, hogy legyen a házasságnak is.

            Mi a keresztény házasság többlete? Nem csak egy férfi és egy nő köt itt házasságot, hanem egy Istent szerető férfi és nő. A szeretet nem filmről tanuljuk, „Férfiak szeressétek feleségeteket, mint Krisztus is szerette az egyházat, és életét adta érte!” Mit jelent ez? Elfogadlak! A te életed az enyém, az enyém a tiéd. Nem a teremtés tulajdonosaként kisajátítalak. Hanem Isten ajándékaként örülök neked. A menyasszony pedig új Évaként – miként Mária tette – igent mond, engedelmeskedik férjének, mert Krisztust látja mögötte. Amikor ez a szeretet megszűnik, megjelenik a ki-ki alapon kötött házasság. Ha nincs égi kapcsolat, a földinek nincs mihez mérnie magát.

            A szertartás két részből áll. Az első rész a szándék kinyilvánítása és az eljegyzés. A templomajtóban kezdődik. Van e valódi, igaz, elhatározott szándékod, és kényszerítés nélküli szabad akaratod… kérdezi a pap a jegyeseket. Ez a belépő. Ha ez nincs, nem jön létre a házasság. Egyházi házasságot felbontani nem lehet, de kimondani azt, hogy létre sem jött, mert ezen alapvető dolgok közül valamelyik hiányzott, azt igen. Ezt teszi meg az egyházi bírósság, amikor kimondja egy-egy házasság semmisségét.

            Mi kell tehát a házassághoz? Valódi szándék. Tudom, hogy mi a házasság. Hogy egy életre szól, jóban, rosszban, gyermekkel és nélküle… Igaz: nem akarok senkit becsapni. Valóban őt választom. Nem álomképbe vagyok szerelmes. Nem csaptam be sem őt, sem mást. Elhatározott – nem most gondolkodom. Eldöntöttem. Érett vagyok a házasságra testileg és lelkileg egyaránt. Képes vagyok erre a döntésre. Szabad akarat. Szeretetből választottam, nem kényszerből.

            Amikor a fiatalok belépnek a templomba, belépnek az egyházba is. Már egy párként fogadjuk őket, és imánk kísérni fogja őket közös életük minden napján. Ezt hitelesíti az eljegyzés. A gyűrűk értékes aranya utal arra, hogy mindketten igyekeztünk magunkat értékes emberré, igazi ajándékká formálni a másik számára. Egymásnak húzzák fel. Engem helyettesít a gyűrű. Amikor nem vagyok melletted, akkor is jelzi neked is, másoknak is, hogy valakihez már tartozol.

            Eskü. Hűség: mit is jelent? Ahogyan rád nézek, veled beszélek, neked felöltözöm, úgy másra nem nézek, nem beszélek… Meg kell könnyíteni a hűséget egymásnak. A keleti nők csadort hordanak. Az utcán minden nő egyforma, szürke. Otthon kicsípik magukat. Otthon a feleségem a világ legszebb asszonya. A nyugati nők az utcára lépve kicsípik magukat. Az utcán minden nő nagyon csinos. Hazamenve felveszik a kopott, lompos ruhát. Az utcáról lakásba lépve a férj megállapítja: az én asszonyom a legkevésbé kívánatos.

            Szeretet – olyan, mint az olaj a motorban. Ha nincs, melegszik a motor, hangja lesz, majd vagy szétesik, vagy összeég, de biztos, hogy nem megy tovább. Ugyanez történik a házasságban is. Ha megfogyatkozik a szeretet, akkor először forró lesz a légkör, majd hangja lesz a házasságnak – a szomszédok számára is hallhatóvá válik a kapcsolat. Majd vagy együtt maradnak, vagy elválnak, de már nem az igazi a viszony. A szeretet tiszteletre épül. Felnézek a másikra. Tisztelem jóságát, figyelmességét, szelídségét, határozottságát… ezekre a jó tulajdonságokra, erényekre épül a kapcsolat. Amikor ezek megfogynak, akkor lazul a kötődés. Arra kell figyelni, hogy az idő multával ezekből a tulajdonságokból ne kevesebb, hanem több legyen.

            Megbecsülés – a tettekké vált szeretet. Belépve egy portára, egy házba – meg lehet mondani, hogy az ott élők szeretik e egymást, vagy csak egymás mellett élnek. Elhagyni a másikat nem akkor kezdjük, amikor elkezdünk csomagolni. Akkor kezdődik az elhagyás, amikor elmaradnak a szeretet apró figyelmességei. Amikor nem azzal fogadom a másikat, hogy de jó hogy megjöttél! Hanem azzal, hogy: Hol voltál már ennyi ideig?

            Koronák: Hármas üzenet. Egyrészt minden házasság egy kis ország. Jól kell kormányozni. Józanul elosztani a tennivalókat. Csak akkor van esélye, ha mindenki teszi a dolgát. Ha vannak szövetségesei, barátai… Másrészt a vértanúk koronája ez. Meghalok önmagamnak, hogy a másikért éljek. Vége az önzésnek. „Az enyém, a tiéd mennyi lármát szüle…” Harmadrészt a mennyország koronája ez. Növekedésünk a szeretetben az örök élet boldogságába való belépő lesz. A házassággal megváltozik az állapotunk. Átrendeződik a szeretet sorrendje. Eddig: anyám, apám, testvérem… Mostantól házastársam, gyermekem, anyám,,… Amikor a házasságkötéssel nem tudatosul az új szeretet sorrend, akkor kezdődnek a komoly problémák a kapcsolatban.

            Hogyan tartsuk karban házasságunkat? Gyakran nézzünk a mintára, az Istenszülőre. Minden nap mondjunk igent házastársunkra, gyermekeinkre, ahogyan ő is igent mondott Isten akaratára. Autót nem benzinkúttal együtt veszünk, hogy ha szükséges, kéznél legyen az üzemanyag, hanem úgy irányítjuk utunkat, hogy töltőállomáshoz érjünk, mielőtt a tank kiürül. Házasságot sem lehet úgy kötni, hogy egy életre elegendő szeretet legyen benne. Rendszeresen fel kell tölteni. Úgy kell irányítani közös utunkat, hogy szeretet közelébe jussunk. A nagyböjt alkalom arra, hogy a másik iránti figyelmességünket újjáélesszük. Alkalom arra, hogy a házastársak a közös imát újra elkezdjék. Szeressük egymást, hogy egyetértőleg valljuk – imádkozzuk a hiszekegy előtt. Isten szeretetünk összeforr egymás szeretetével. Vonjuk be őt ebbe a szeretet áramkörbe. Sokkal erősebb lesz tőle a kapcsolatunk.

2008. február 29. Nagyböjti sorozat VII.  A betegek kenete.

 

            Amikor Jézus betegekkel találkozik, mindig segít rajtuk. Ez a segítés két részből áll. A test gyógyításából és a lélek gyógyításából és erősítéséből. Mindig benne van ezekben a találkozásokban a szeretet. Szinte tapinthatóvá válik Jézus nagy szeretete Lázár sírjánál, amikor is sír Jézus. Sír, mert szeret. Sír, mert az életnek, amit Isten alkotott – szaga van. Ő azért jött, hogy az Isten alkotta rendet helyreállítsa.

            A betegek kenete bekapcsol Krisztus szeretetébe. Isteni fénybe állítja a szenvedést és a halált. Ahhoz ad erőt, hogy a betegágyon, a halál közelségében is Istent lássuk. Mint szent István:”Látom a megnyílt eget, és Jézust az Atyaisten jobbján.” A szent kenet erőt ad, hogy hittel szenvedjünk, hogy mártírok, hitvallók legyünk az élet nehéz helyzeteiben is.

            A betegek kenete többféle erőt ad. Ha az válik üdvösségünkre - akkor a gyógyuláshoz szükséges erőt. Ha a betegség keresztjének hordozása javítja az örök életem esélyeit – akkor ahhoz. Ha a halál órája érkezett el, és ez segít az örök életem eléréséhez, akkor ahhoz, hogy hittel éljem meg, és életem, halálom Istennek tudjam ajánlani.

            A szertartás a gyónással és az áldozással kezdődik. Életgyónásunk egy-egy súlyos betegségben nagy lépés lehet az örök üdvösség elérésében. Nagyon sokszor – átgondolva, Isten szemüvegén átnézve – életünk elmúlt éveit, jó néhány szőnyeg alá söpört bűnre akadhatunk. Sok elvarratlan, rendezetlen szálra lelhetünk. A betegek olajának megáldása, és a test megkenése azt jelzi, hogy a betegek kenete a gyógyítás szentsége. Isten lefoglalt magának a kereszteléskor az olajjal való megkenés által. Most ugyanezt a fogadást újítjuk meg. „Önmagunkat, egymást, egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk „. Ugyanaz az Isten, ugyanaz az egyház érint meg. A hit, a szeretet és a remény olajával – hogy Krisztussal járjuk életünk befejező szakaszát is.

            Amikor a pap az evangéliumot a beteg arcára teszi, jelzi, hogy ezen az utolsó, az élet nehézségei között vezető úton jól csak a hitével lát az ember. Az evangélium legyen az iránytűnk. Régen hét pap szolgáltatta ki ezt a szentséget. A család tagjai együtt imádkoztak vele. Közösségből közösségbe segítették a haldoklót. A család, az egyház közösségéből a szentek közösségébe. A közösen mondott ima a család tagjait is formálja, neveli.

Mindannyiunkat készít a beteg ember köztünk lévő imádságos élete saját életünk hasonló időszakára. Ha nem látjuk elmenni szeretteinket, akkor nincs előttünk a minta, hogyan viselkedjünk majd hasonló helyzetben. Ezért veszélyes az idős kort, a beteg embert otthonokba, kórházba bezárni. Sterilizáljuk az életet, mintha örökké élnénk. Aztán amikor találkozunk a betegséggel, vagy megcsap a halál szele, akkor kétségbeesünk, vagy könnyelműen eldobjuk a legnagyobb kincsünket.

Mi a teendő, ha beteg valaki közöttünk? Jakab apostol levelében nagyon pontos útmutatást ad: „Hívassa az egyház papjait. Imádkozzanak felette. Ha betegségben van, meggyógyul. Ha pedig bűnökben van, azok bocsánatot nyernek. Mert sokat tehet az igaznak állhatatos könyörgése Urunknak megkérlelésére.” Imádkozzunk betegeinkért. Üljünk ágyukhoz, velük is imádkozzunk. Olvassuk számukra a bibliát, hogy Istennel lássák életük nehéz perceit. Elsőpéntekenként fekvő betegekhez mindig hívjunk papot. Ettől nem fog meghalni senki sem. Pénzbe sem kerül. Van ellenben hozadéka: folyamatos kapcsolat Istennel és az egyházzal. Bár beteg, otthon van, de benne van az egyház vérkeringésében. Ugyanannak a Krisztusnak a kezét fogja itt, aki odaát is kézen fogja majd.

2008. február 24. Nagyböjti sorozat V-VI.

A bűnbánat szentsége

            Az Isten Jézus Krisztus keresztáldozatára való tekintettel egyszer s mindenkorra megbocsátotta minden ember bűnét. Ám ez a megbocsátás ránk csak akkor vonatkozik, ha helyreállítjuk az Istennel való kapcsolatunkat. Ezt a kapcsolatot a bűn rontja meg, rombolja szét. A gyónás ezt hozza helyre. Gyónás = életünk visszatérése Istenhez, Krisztuson és az egyházon keresztül. Helyreáll a keresztségben létrejött kapcsolat.

            Hogyan kezdődik a gyónás? Úgy, hogy először tudatosítjuk: van bűn. Nekem is van bűnöm. Hogyan történik ez? A bűn jelzőrendszere segítségével. Mi jelzi számunkra a bűnt? Először is a lelkiismeret. Amelyet el lehet fojtani, és akkor nem működik, nem jelzi vissza a rosszat. De lehet karban tartani is, és akkor – ahogyan szent Pál apostol írja – még a pogánynak is pontosan jelzi, mi a jó és mi a rossz. Karbantartása a rendszeres esti lelkiismeret vizsgálat, a lelki tükör használata gyónásra készülve.

            A bűn jelzőrendszerének másik tagja a szentírás, Isten igéje. A Biblia évében különösen fontos, hogy minden nap kinyissuk, olvassuk. Egy-egy döntésünk előtt kérdezzük meg a szentírást az adott dologról. Keressünk igaz embereket benne példaképnek. A jelzőrendszer harmadik tagja pedig az egyház tanítása. Minden prédikáció, melyet figyelmesen meghallgatunk. Minden egyházi könyv, melyet elolvasunk. Hírekben, egyházi sajtóban figyelni a szentatya megnyilatkozásait. Korunk új kérdéseire mindig pontos választ ad a keresztény ember számára, csak figyelnünk kell a szavát.

            A gyónás kezdete tehát az, hogy megvizsgáljuk lelkiismeretünket, megnézzük lelkünk állapotát. Mostmár látjuk, milyen eszközeink vannak az alapos vizsgálathoz. Fontos, hogy jó helyen keressük a hibát. Hol vannak a bűnalkalmak? Jézus háromszori megkísértése pontosan jelzi a bűn három irányát. Egyik bűnforrás a test. A jólétben különösen fontos, hogy tudjunk mértéket tartani evésben, ivásban. Megehetném, de nem teszem. Mérték a munkában is. Tudni megállni, a másikra figyelni. Szexuális téren is korlátokat szabni a látott és hallott dolgoknak, hogy a test „bűnös kívánságokra ne gerjedjen”. Fontos, hogy legyen tele a szeretet tartály bennünk is, szeretteink életében is.

            Óriási veszélyt hordoz a körülöttünk lévő világ. Évezredeken át a körülöttünk lévő világ megóvott. Erkölcse volt a közösségnek, mely megtartott a jóban. MA már nemcsak, hogy nincs erkölcse pl. a városnak, vagy egy könyvnek, filmnek, hanem kifejezetten erkölcstelenné vált a környezetünk. Isten törvényével ellentétes szokások lettek divatosak. Ezek ellen védekeznünk kell. Nem mindegy, mit engedünk be a szívünkbe, gondolatainkba, mert amit beengedünk, az megfertőz. Az Új ember c. újság melléklete a „Mértékadó” címet viseli. Azokat a műsorokat gyűjti össze, melyek hívőnek is hasznosak. Jelöljük meg az újságban azt, amit értékesnek tartunk, és azt nézzük, olvassuk, hallgassuk meg. A technika hasznos. De ha rabszolgái leszünk az autónak, számítógépnek, akkor inkább ne használjuk. Jobb lassabban jó irányba menni, mint gyorsan a szakadék peremén átzuhanni.

            A harmadik veszélyforrás az ördög. „mint ordító oroszlán körüljár, keresve, hogy kit nyeljen el”. Nem mese a Gonosz. Jelen van. Társadalmunk szellemek iránti érdeklődése, és kontroll nélküli elfogadásuk ennek a jele. Abban is ő a főkolompos, hogy el akarja hitetni: mindent szabad nekem. A szabadságra hivatkozva tesz tönkre. Nem mindent szabad. Csak azt, ami az Isten és emberszeretetet szűrőjén átmegy. Nézzük meg: bűnről, büntetésről már szinte nem is szabad beszélni pl. az iskolákban. Szegény pedagógusok rémregényeket tudnának mesélni e felfogás félelmetes következményeiről. Az ördög el akar mindent dugni a nyilvánosság elől, ami elgondolkodtat, megráz, felébreszt. A betegségek kórházakba viszi, a sérülteket intézetekbe kényszeríti, az időseket otthonokba. A halált távol viszi a lakástól, a temetés steril, mint semmi közünk nem lenne hozzá. Pedig mi is megöregszünk, megbetegszünk, meghalunk. A közöttünk élő idősek, betegek, a mellettünk utolsókat lélegző nagyszülő nagyon fontos, hogy ne feledjük, mi az élet vége, és hogy erre felkészüljünk.

            A bűnbánattartás szentségét a keleti egyház nem viszi a templom legsötétebb zugába, hanem az ikonosztázion Krisztus ikonja elé állítja a bűnbánót és a feloldozót. Célja ezzel, hogy lássuk: van bűn, de van út a talpra állásra is. Isten mutatta, egyház vezette, századok próbálta út. Egyúttal üzeni a gyónás ősi helye azt is, hogy a bűn nem magánügy csupán. Igenis közügy, hiszen nem csak magamnak ártok, amikor bűnt követek el, hanem gyengítem a hívők közösségét is. Hiányzik a kezem, szavam, szívem valahol a világban. A jó helyére – melyet nem teszek – rossz kerül. HA szenved az egyik tag, szenved a másik is – mondja Jézus. HA örül az egyik, örül a másik is. A bűn közösségi hatását jelzi a régi szokás: gyónni indulva a család tagjai előbb egymástól kérnek bocsánatot.

            Sokan kérdezik: mi köze a papnak az én bűneimhez? Miért nem elegendő csak közvetlenül az Istennek elmondanom azokat?  A válasz: amikor valaki magának tart tükröt, előbb-utóbb meghamisítja a látott képet. Nem objektív a mérce. Ezért az egyház papja tartja a tükröt. Nem a sajátját, hanem az egyház tükrét, az Isten tükrét. Így nem mondhatom magamnak, hogy „szép vagy, szép vagy, szebb a napnál…„ Ugyanahhoz a mércéhez mér a gyóntató pap, így követni tudom lelki fejlődésemet is. Ha van gyóntatóm, és lelki vezetőm, akkor ők ebben a lelki növekedésben nagyon jó kísérőim lehetnek. A gyóntató célja, dolga nem az ítélet. Az az Isten dolga. Az övé a segítség, az útmutatás, a szeretet. Visszajelezni: az Isten szeret, még tékozlóként is. Megbocsát. De azt is jeleznie kell, hogy az az út, melyre most visszatértél, milyen szabályok szerint járható.

            Hogyan gyónjunk? Őszintén. Isten előtt ne szégyelld. Eltitkolni úgysem tudod. A pap előtt pedig nem érdemes. Őt egyébként is olyan szigorú titoktartás kötelezi, hogy nemhogy másnak, de gyónáson kívül még neked sem beszélhet arról, amit Te mondtál neki a gyónásban. Mert azt nem neki, hanem az Istennek mondtad. Sokan, sokat szenvedtek már amiatt, mert voltak hajlandóak elárulni a gyónási titkot. (A gyónási titok áldozata..,) Figyelmesen kell gyónni. Nekem szól a pap üzenete. Fontos, hogy abban keressem meg, hogy hogyan lehet egyik vagy másik hibámat kijavítani. Ha nincs benne, kérdezzek rá. Alázatosan gyónjak. A magam bűneit, ne a másik hibáit. Isten nem azt fogja kérdezni, miért haragudtatok egymásra, hanem azt, hogy te megtetted e azt, ami rajtad múlt.

            Az elégtétel: a gyónás után is nyoma marad a bűnnek. Valahogy úgy, mint a sérülés után ott marad a heg. Sérül minden bűnnel, gyengül a jóra való készségünk. Nő a rosszra való hajlam. Ezért nem helyes gondolkodás a rosszat úgy tenni, hogy: „nem baj, legföljebb meggyónom… „ A gyónás a hajlamot nem veszi ki a szívemből. A gyónásban letesszük a bűnt, de a természetünket a gyóntatószékből felállva is magunkkal visszük. Isten segítsége elkísér, de ezt erősíteni kell minden lehetséges módon. Az elégtétel egyik célja, hogy javítsa a jóra való készséget, erősítse az akaratot.

            Az elégtétel másik célja, hogy azon bűnök esetében, melyeket nem tudunk helyrehozni, jóvátenni, valamely imával, jótettel rövidítse, kisebbítse az okozott kárt, enyhítse az ezért várható ideig tartó büntetést a halál után. Az ősegyházban nagyon komoly penitenciákat szabtak ki a gyónóra, ráadásul sokszor nyilvánosan. Ennek nagy volt a fegyelmezőm, bűntől visszatartó ereje. Növelte az egyház tisztaságát, hitelességét.

            Mi a gyónás eredménye? Béke önmagunkkal. Kivettük a feszültség központját. Vágyaink hamisak voltak, ezért rossz irányba vittek. Most a helyes célt látva, már látszik annak elérhetősége is. El tudom fogadni magam. Gyönyörködik bennem az Atya. Szeret, így én is jobban szeretem magam. Ez a békesség nem a politikusok múló, alkalmi alkura épülő békessége, hanem az a béke, mely belülről fakad és sugárzó emberré tesz.

            Béke Istennel. A bűn okozta korlát elhárult. Jobban látom őt, és engedem, hogy segítő szeretete jobban elérjen hozzám. Ezt a békét meg kell őrizni, és folyamatosan táplálni kell, mint minden kapcsolatot. Hogy legyen miről beszélgetni egymást szerető embereknek, ahhoz közös tettek kellenek, melyekből élmény fakad, emlék formálódik és erre emlékezve, erősödik a kapcsolat. Minden jótett, melyet Istennel terveztem, hajtottam végre, s melyet neki köszöntem meg, erősíti a vele való kapcsolatomat.

Béke embertársaimmal, a köröttem lévő világgal. A gyónás helyére tesz az Isten alkotta világban. Isten rendelte helyemet mutatja meg. Ez olyan hely, mely nem a másik ellenére, hanem a másik hasznára szolgál. „Ahol ketten, vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Ebből a tiszta lélekből, lelkületből, a másikat elfogadó, szerető szívből épül fel az egyház.

Melyek az utolsó szavak? Gyónó: Fogadom, hogy ezentúl a jóra törekszem és a bűnt kerülöm. Gyóntató: Menj békével, és többé ne vétkezzél. Ilyet fogadni saját erőre támaszkodva felelőtlenség lenne. De Isten Lelkét segítségül, kísérőül választva már igen is lehetséges. Feltöltődtem kegyelemmel. Erő tölt el a magasságból. Jézus mondja: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt és is megvallom Mennyei atyám előtt. Valljuk meg, hogy Jézus szava hitelesítsen minket az Atya előtt.

2008. február 17. Nagyböjti sorozat III-IV.

A bérmálás és az eucharisztia.

 

         Ami az egyház életében Pünkösd volt, az az ember személyes életében a bérmálás. Mi is történt az apostolokkal, az egyházzal? Létrejött. Elindult. Lendületet kapott. Az igazság Lelke elvezette őket a teljes igazságra. Az írástudatlan halász, Péter úgy beszélt pünkösdkor, hogy mindenki értette. Ugyanez később is jellemző az apostolokra. Isten Lelke minket is megvilágosít, hogy lássuk, értsük és átadjuk a tőle származó igazságot. Istenről csak érthetően szabad beszélni. Kivéve a prófétálás és nyelveken szólás adományát.

         A félénk, bezárkózó apostolok bátrakká lettek. A félelmében Jézust megtagadó Péter a főtanács előtt már megvallja őt Pünkösd után. Ugyanezt a bátorságot adja meg nekünk is a bérmálás szentsége. Ugyanakkor a lángnyelek jelzik, hogy a Lélek az tűz, mely átjár, és Isten hőfokára melegíti a szívünket. Kb. úgy lehet ezt elképzelni, mint a tésztát, melyet betesznek a kemencébe és kenyér lesz belőle. Ízletes, ropogós, kívánatos. Isten Lelke a szeretet lelke, mely ha átjár, úgy tudjuk élni keresztény hitünket, hogy az vonzóvá válik mások számára. A szeretet az, mely – ha Istentől ered – sugárzó emberré formálja követőit.

         A bérmálás formája: 33 féle növény terméséből készítenek illatos olajat, melyet nagycsütörtökön megáld a megyéspüspök. Ebből kap minden egyházközség. Ezzel kenik meg a bérmálandó érzékszerveit. Az áldó imában a püspök azért könyörög, hogy az illatos műróval megkent emberek legyenek Isten jó illatú hirdetői egész életükön át. A Szentlélek ajándékának pecsétje – mondja a pap a megkenéskor. Ajándék tehát a kegyelem. Isten ingyenes ajándéka. Mindennap köszönd meg életedet, azt a 24 órát, melyet kaptál. A legkisebb jót is. A levegőt, mely ma még használható. Ki tudja milyen lesz holnap?

         Pecsét a bérmálás. Eltörölhetetlen jegy. Krisztus katonája lettem, amikor megbérmáltak. A német katonák testébe bele tetoválták a csapatuk számát, hogy ne dezertáljanak. Eltörölhetetlen jeggyel jelöl meg minket az Isten. Feladatot szán nekünk a szeretet hadseregében, az egyházban. Számon kéri majd, hogy miért nem ott voltunk, és azt tettük, amire képessé tett minket. A római katolikusoknál a püspök a bérmáláskor megérinti a bérmálkozó arcát. A lovaggá ütés gesztusa ez. Bátorrá kell lennünk a hit harcához, és képezni magunkat az erényekben, hogy valóban tudjunk a szentek csapatában játszani.   

         Az eucharisztiában Krisztus önmagát adja. A legtöbbet, amit adhat. Úgy tesz, mint az Atya a teremtéskor. A saját képére formál minket. A legjobb öntőformát használja az ember teremtésekor. Ezt a képet állítja most vissza Jézus, amikor önmagát adja, hogy visszanyerjük istenképiségünket. Az ő segítségével azzá lehessünk, amivé teremtéskor szánt minket Alkotónk. Az Utolsó Vacsorán azt mondja: „Vágyva vágytam, hogy elkölthessem veletek ezt a vacsorát!” Nem a salátára és a borra vágyott Jézus, hanem arra, hogy önmagát adhassa. Mert az Isten lényege a szeretet, azért van, hogy én legyek. Mózesnek a csipkebokorban így mutatkozik be: Veled vagyok! Érted vagyok!

         Szent ez a hely, ahol állsz – mondja Mózesnek a csipkebokorban az Isten. Szent ez a hely, ahol állunk. Istennek lefoglalt, a hétköznapi használatból kivett, szent hely a templom. Isten és ember különlegesen feldíszített találkozóhelye. Századok bölcsessége, az egyház hite, szeretteink, őseink imája építette, tette olyanná, amilyen most. Nekünk különösen kedves. Olyan ez, mint a szerelmesek találkahelye. Örömmel jövünk égi kedvesünkhöz. Ő adta itt a keresztségben a lelki életünket. Nevelt és nevel szertartásaival. Formál és erősít szentségeivel.

         A szentély a mennyet, a megdicsőült egyházat jelképezi, a hajó minket, a küzdő egyházat, az előtér a szenvedő egyházat, a tisztítóhelyen lévőket. „Most az égi erők láthatatlanul velünk szolgálnak” – énekeljük az Előszenteltek liturgiájában. Őket jelzi az ikonosztázion számunkra. Méltó kísérettel érkezik hozzánk a Dicsőség Királya. Az előszenteltekben különösen is kiemelkedik az oltáriszentség méltósága. A hármas gyertya jelzi, hogy a Szentháromság egyik tagja érkezik most. A mély meghajlásokkal, leborulásokkal jelezzük, mennyivel több ő tőlünk.

         Évezredek csiszolták a formát, a Szent Liturgiát, melynek nyelvezete, jelképrendszere olyan, mint a szerelmeseké. Istent mélyen szerető emberek hite cseng vissza benne. Csak az érti, akinek a szívében ugyanez a szeretet van. Miként az együtt járáskor a szerelmesek összehangolják lépteiket, a liturgia elején hozzá igazítjuk Jézushoz a lépteinket. Ebben segít az 50. zsoltár. Egy szintre emel minket vele a Szentlélek, amikor a Mennyei Királyt énekeljük. Elkezdődik a beszélgetésünk Jézussal, a liturgia tanító része. Az ismerkedés is szavakkal kezdődik. Elmond magáról mindent. Egészen feltárja magát. Három éves tanító körútjára emlékeztet a kisbemenet. A gyertya az evangélium előtt Keresztelő Jánost, az előhírnököt jelképezi. Fölemeljük a Könyvek Könyvét, mint a bölcsesség forrását. Majd kinyitjuk, olvassuk és magyarázzuk.

         Amikor már a szavakkal elteltünk, kézen fog minket az egyház, és bevezet s mélyebb titokba. Közelebb lépünk a mennyország trónjához. Mi vagyunk azok, akik a kerubokat helyettesítjük. De ehhez meg kell vallanunk hitünket Istenbe, és szeretetünket az emberben. Ez a kettő feltétele annak, hogy Jézus nyomába szegődjünk. Mester hol laksz? – kérdezik a tanítványok. Gyertek nézzétek meg! – mondja nekik és nekünk is. Ők is, mi is nála maradunk. Asztalához ültet, kezébe veszi a kenyeret, hogy testévé formálja, és a kelyhet is, hogy az élet itala legyen belőle. Számunkra.

         Átváltozáskor megszólalnak a harangok. Régen ilyenkor az otthon maradottak is megálltak, letérdeltek, mert az ég és a föld Sajópálfalán ebben a pillanatban találkozik. Hálát kell adni érte. A pap háromszor nagyon mélyen meghajlik. A hálaadás, elfogadás, tisztelet mozdulatai ezek. Tiszteletünkhöz, hódolatunkhoz társulnak a szentek, élükön az Istenszülővel. Sokkal több az Isten szeretete, semhogy azt mi be tudnánk fogadni, fel tudnánk használni. Szétosztjuk hát. Bevonjuk a kegyelem sugarába szeretteinket. Élőket és holtakat. Megemlékezünk mindazokról, akik valaha jót tettek, és akiknek segítségre van szükségük. Egy új közösség formálódik a köztünk lévő Krisztus szeretete nyomán. Az egyház közössége.

         Mi a közös bennünk? Mindjárt ki is mondjuk: Mi Atyánk… az Isten, aki mindannyiunk Atyja. Aki által Jézusnak testvérei vagyunk és így az örök élet reménybeli örökösei. Hogy el is érjünk oda, magunkhoz vesszük őt a szentáldozásban. Bennünk él, éltet minket. Előtte – mint a szerelmesek – megvalljuk leféltettebb titkainkat: Hiszem Uram… csókot sem adok, mint Júdás… emlékezzél meg rólam… Csak a legfontosabbak.

         Az áldozás után – aki szerelmesével találkozott, azzal madarat lehet fogatni – lendületünknek irányt ad az egyház: Vettük… láttuk… megtaláltuk… imádjuk… Eddig hívott, innentől kezdve már küld minket Jézus. De nem hagy egyedül. Amit az apostoloknak mondott, az nekünk is szól, egyháza mai tagjainak: „Veletek leszek minden nap, a világ végéig!”

 

2008. február 10. Nagyböjti sorozat I.

A szentségekről általában. A keresztség.

 

         A testi életbe sem készen születünk. Felnövünk, mások segítségével sajátítjuk el mindazt, ami az élethez szükséges. A fizikai életnek megvannak a maga nevelési eszközei. Ugyanígy a lelki életnek is. Az örök élet számára sem készen születünk. Lelki növekedésünket is sokan segítik. A lelki nevelésnek is megvan a maga eszköztára. Vannak állandó, fix eszközök, ilyenek az isteni és az egyházi törvények, szokások, hagyományok. Lelki növekedésünk legnagyobb kegyelmet, isteni segítséget hordozó mobil, egész életünket átfogó segítői a szentségek. Ezek az egyház által rendelt látható jelek, melyek láthatatlan isteni kegyelmet közvetítenek.

         Nem mindig a hetes szám létezett csupán. Volt, amikor a szentségek közé sorolták pl. a szerzetesi örök fogadalmat és a temetést is. A történelmi fejlődés eredményeképp a katolikus egyházban ma hét szentséget különböztetünk meg, melyek kegyelmi hatékonyságát semmi sem közelíti meg az egyház tevékenységei közül. Ezeken túl vannak a szentelmények, szentelések és áldások, melyek szintén kegyelmet közvetítenek. A keresztség az első és legszükségesebb szentség. Ahogyan a teremtés hajnalán „Isten Lelke lebegett a vizek felett”, és a káoszból kozmosz lett, úgy lebeg Isten Lelke a keresztelendő felett, és lelkében szép, rendezett új élet alapjait formálja meg.

         Ahogyan a Vörös tengeren való átvonuláskor a víz által a választott nép a fogságból a szabadságba, az ígéret földje felé vezető útra léphetett, ugyanígy a keresztvíz által a bűn fogságából az örök élet felé vezető út szabadságára lép a megkeresztelt. Ez a víz az élet vize, mely Jézus oldalából a kereszten folyt, és feltámadása által a halálból az életbe vezet minket is.

         A keresztelésre való felkészítés az ősegyház legfontosabb tevékenysége volt. Ezt jelzi liturgiánk első része, mely a ketekumenek – hittanulók felkészítését szolgálta, és az adventi és nagyböjti szent idő, mely összetételében ma is a hittanulók oktatásának eszköztárát használja. Amikor valaki jelezte szándékát az egyházba való belépésre, akkor püspöke kijelölt számára egy kísérőt, tanítót, egy tapasztalt keresztényt, aki éveken keresztül folyamatosan tanította a keresztény hit igazságaira és példájával nevelte a keresztény életvitelre. Az ő kíséretében érkezett vissza a hittanuló püspökéhez, és ha nevelője szava, és a hívők tanúsága alapján alkalmasnak találtatott a keresztség felvételére, akkor keresztelte meg. Ennek a kísérőnek mai megfelelője e keresztszülő, aki szülőtárs, nevelő kell, hogy legyen ma is a megkeresztelt számára keresztény élete során.

         A keresztelés szertartása az ördögűzéssel kezdődik. Ennek során nyugat felé fordul a keresztelendő. Nyugat a lemenő nap, a sötétség égtája. Azt az üzenetet hordozza ez, hogy Krisztus nélkül sötétségben járt a jelölt is. Jelzi ez a rész a Sátán létét, jelenlétét. A vele való küzdelem fontosságát, valódiságát. Ellene mondasz-e? Kérdezi a pap. Régen ezt nagyon határozottan, sokféle jellel kellett hitelesíteni.

         Ezután kelet – a fény, lelki értelemben az örök fény, Krisztus - felé fordul a jelölt. Egyesülsz e Krisztussal? Ha igen a válasz, akkor megvallja hitét. A hiszekegy minden részénél egy-egy lépést tesz az ambon felé. Az olaj megáldása után olajjal keni meg testét a pap. Az olaj a gyógyítás eszköze – ld. irgalmas szamaritánus. A béke jele – ld. Noé békehírnöke, a galamb, olajfaágat hozott csőrében. Az öröm szimbóluma – keleti ember ma is olajjal keni be haját, amikor ünnepel. A régi olimpiászokon a birkózók kenték be testüket, hogy ne lehessen őket erősen megfogni, hogy ne sérüljenek, hogy az erő és az ügyesség együtt legyen a döntő. Azért imádkozunk, hogy az Ördög ne tudja erősen megfogni a jelöltet, hanem érzékszervei – melyeket olajjal megkenünk, - a jó szolgálatába álljanak.

         Kereszteltetik Isten szolgája… Szenteltvízzel való leöntés. A vízszentelés szertartásban imádkozunk azokért, akiket e vízzel leöntenek, hogy járja át őket a Szentháromság világossága, a Jordán áldása… Az alámerítés jelzi, hogy meghalunk a keresztséggel a bűnnek, és új éltre születünk Krisztus megváltása által. Nem a keresztelő pap a főszereplő, hanem az Isten kegyelme és a közösség imája, mely mint az egyház közössége, befogadja az új tagot. Ez már egy új világ. Itt más a divat, mint eddig. Át is öltözik a megkeresztelt. Fehér ruhát ölt, jelezvén, hogy megtisztult a bűntől. Az ősegyházban nagyszombaton volt a keresztség, és fényes héten ebben a fehér ruhában jártak a megkereszteltek. Nagy kitüntetés volt, ha lefogadták egy-egy család meghívását, hiszen általuk egy szent lépett abba a házba. A fehér ruhában járókról egy ideig ezt a hetet fehér hétnek is hívták.

         Gyertyát kap az új keresztény. Fényt, amely jó megvilágításba helyezi az élet eseményeit. „Vedd ezt az égő gyertyát és igyekezzél a hit és a jócselekedetek világosságában járni…”Hit+jótett=üdvösség. Ez a fény egyúttal megvilágítja a hívő közösséget is, mely körül veszi, melynek tagja lett. A ruha egyenruha is: az egyházban élők egyenruhája. Aki felölti, igent mond a szentek életstílusára. „Akik Krisztusba keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek…” A keresztség bekapcsol az egyház vérkeringésébe, melyről a bűn leválaszt mindenkit. Ez a közösség megvéd, amikor imádkozik értünk. Segít, amikor támasz lesz az élet nehéz helyzeteiben (ha valóban élő szeretetközösség az egyházközség). Velünk örül az életünk ünnepnapjain. Ugyanakkor számít is ránk, mint családtagra, két kezünk munkájára, szívünk szeretetére, imánkra.

         Nagyböjtben újítsuk meg azt a keresztségi fogadalmat, amelyet keresztszüleink tettek helyettünk keresztelésünk alkalmával. Ellene mondok az Ördögnek! Egyesülök Krisztussal! Hiszek benne, mint Királyban és Istenben! Tagja akarok lenni annak a szeretetközösségnek, mely imájával egész életemben kísért és segített, az egyháznak.

2008. január 20. A tékozló fiú vasárnapja (Lk 15,11-32.)

 

        Ez az evangéliumok legpáratlanabb mélységű, legtöbbet idézett példabeszéde. A cím a fiúra utal: elmenetelére, könnyelműségére, elbizakodottságára, lesüllyedésére, bűnbánatára, hazatérésére. Biztos, hogy ez az élettapasztalat is része az evangéliumi példabeszéd üzenetének, az igazi tartalma azonban az Atya egészen szokatlan lelkületének feltárása. Az a szeretet, melyet a kisebbik fiú felelőtlen könnyelműsége, illetve a nagyobbik fukarsága még inkább kiemel.

        Ismerkedjünk meg a fiatalabbik fiúval. A bűnös ember mesteri bemutatása az ő ábrázolása az evangéliumban. A szabadság és a boldogság délibábját kergetve végzetes lépésre szánja el magát. Minden kapcsolatot megszakít a szülői házzal. Az önzés vezeti, melynek következménye az a mélyre süllyedés, melynek ábrázolása annyira mesteri, hogy aki olvassa, elmegy a kedve a hasonló lépéstől.

        Amikor nagyon mélyre süllyed, hazagondol. Egyetlen kapaszkodó pontja az otthona. Először a jólét jut eszébe. Aztán annak létrehozója: „Apám házában…” Magába száll, elgondolkodik. Mintha álomból ébredne. Az esztelenségből a valóságba. Ez még nem megtérés, csak annak az előszobája. Előbb ki kell mondania, azt, hogy ami van, az rossz. Megjelölni, hogy mi a jó. Aztán megfordulni, felkelni, és elindulni a jó irányba. Ez a megtérés három lépcsője.

        Felállni és ellenkező irányba elindulni – nem könnyű. A nagyképűség után alázatosnak lenni – még nehezebb. Az első és az utolsó lépések különösen nehezek. A hazafelé vezető úton letisztul a látása. Jól látja jogos helyét. Utolsónak kell lennie, a szolgák mögött a helye. A jog szerint mindent elveszített. Ezt a kisemmizettséget is vállalva áll apja elé.

        Ismerkedjünk meg a bátyjával is. Harag és elégedetlenség van benne. A fiát ünneplő apa örömét elrontja az elsőszülött hazaérkezése. Ugyanúgy viselkedik, mint Jézussal a farizeusok és törvénytudók. Ők is megbénítják körülötte a szeretet légkörét. A fiúban harag és elégedetlenség dobol. Kemény és szigorú,. Amikor apjával beszél. Igazságot várna apjától. Kész akár el is menni otthonról. Nem osztja apja örömét öccse hazaérkezésén. Nem érti határtalan boldogságát, önzetlen szeretetét.

        Eddigi élete, apja szolgálata folyamatos volt, de önzésre épült, nem szeretetre. Testvére iránt érzéketlen maradt. Visszatérése inkább felbosszantja. Éppen úgy, mint a farizeust a bűnös nő, akinek Jézus megbocsát. Rigoristák, puritánok köztünk is akadnak. Olyanok, akik készek a kevésbé tiszta múlttal érkezőket elzavarni, elítélni, megszólni. Tudnunk kell ebből a példabeszédből, hogy nem ez az Atya lelkülete.

        Ideje beszélnünk a példabeszéd főszereplőjéről, az Atyáról is, hiszen az ő bemutatása volt Jézus igazi célja ezzel a történettel. Az Atya rendkívüli egyéniség. Engedi fiát elmenni a maga útján. Nincs erőszak, korholás, szemrehányás. A fiú kemény: „Add ki!” És az Atya kiadja, ami csak az apa halála után járna a fiúnak. Az apának lennének jogai a visszatartásra, a részletekben való fizetésre. Nem faggatja fiát arról: miért? Mire kéri örökrészét. Magatartása nem gyengeség, hanem hatalmas szeretet, mely tiszteli felnőtt fia szabadságát. Ezzel a viselkedéssel óriási mágnest épít be a fia szívébe. Ez húzza majd haza.

        Magatartása ugyanaz a visszatérő fia felé, mint amilyen volt elmenetelekor. Az Atya ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Megelőzi visszatérő fiát a szeretetével. Eléje megy. Felemeli. Nem elvárásait sorolja. Nem foglalkozik azzal, hogy csorba esik méltóságán. Nem magával törődik, hanem fiával. A legnehezebb lépéseket és szavakat megkönnyíti neki. Nem elvesz tőle, hanem visszaad. Mindent, ami az élethez szükséges számára. Személyi és társadalmi szabadságát, régi rangját.

        Keleten az öröm, nem öröm ünneplés és étkezés, lakoma nélkül. Ennek mértéke jelzi az apa rangsorát. A legnagyobb jószágát vágatja le, mert nagyon nagy az öröme. A húsétel bősége feledteti a fiú távolléte alatti keserűségét. Visszaadja régóta elvesztett derűjét. Az Atya nem mutatta érzelmeit a fiú távozásakor, de az érkezésekor megélt öröme jelzi, mekkora lehetett fájdalma akkor, amikor elment.

        Az apa ugyanúgy reagál a nagyobbik fiú rosszindulatára, mint a kisebbik elmenetelére: Szerető jósággal. Próbálja őt meggyőzni, hogy kisebbik testvére visszajövetelével mit sem veszít ő, a nagyobbik. Sőt nyer. Egy jó testvért. A kisebbik semmit sem kap ingyen. M8indenért újra meg kell dolgoznia, hogy öröksége lehessen. Nem kell őt irigyelnie, csak szeretnie.

        Az Atya lelkületét, megbocsátó, nagyvonalú szeretetét kell megtanulnunk és beépítenünk mindennapjainkba, hogy jól kezdjük néhány hét múlva a nagyböjtöt. Krisztus jósága, ezt a jóságos Atyát tükrözi felénk. A mi kereszténységünk is ebben a mélységben és hangnemben sugározza az ő szeretetüket.

2008. január 13. Vámos és Farizeus vasárnapja. (Lk 18,9-14.)

 

        Makáriosz atyáról olvastam, hogy amikor pálmavesszőkkel megrakottan fáradtan kunyhója felé ment, szembe jött vele a Sátán. Sarlójában feléje csapott, de nem tudott benne kárt tenni. „Nagy erő árad ki belőled – mondta. Semmit sem tehetek ellened. Pedig ugyanúgy böjtölök, mint te. Ugyanúgy virrasztok, mint te. De egyvalamivel te mindig legyőzöl. Mi az?- kérdezte az atya. Az alázatosságod. Ezért nem tudok ártani neked.”

        A vámos és farizeus története az alázat iskolája. A keleti ember fehérben és feketében gondolkodik. Tanító történeteiben Jézus sem használ árnyalatokat. A kontraszt jobban kiemeli az értékeset. Ettől azért árnyaltabb a kép. Mi a realitás? Az Utrenye nagyon szépen fogalmazza meg: „Utánozzuk sietve a farizeus erényeit, a törvény megtartását, a böjtölést, a tized megadását és a vámos alázatát. Ám ítéljük el mindkettőben, ami helytelen: a felfuvalkodott gőgöt, és a vámos eltévelyedését”.

        Mi tehát a jó a farizeusban?  A törvény ismerete és tisztelete, az ima, a tized megfizetése. Szokásai jó szokások. Útja helyes út. Hol van tehát a hiba? A lelkületében. Felfuvalkodott, öntelt, elbízza magát. Mindenki híjával van az igazságnak, csak ő nem. Még a törvényt is lenézi, felülmúlja. Nem csak annyit tesz, még többet. De ezt nem önzetlenül, hanem számításból: hogy Istent is zsarolhassa. A kevélység – igazságtalanság.

Aranyszájú Szent János írja:” Ha egy ima így kezdődik: hálát adok, hogy nem vagyok olyan, mint…” Ott rossz a mérce. Mert a másikhoz mérem magam. Az ítélet ott van bennünk, holott az, az Isten dolga és joga.   A kevélység nem nagyság, hanem daganat. Ami pedig megdagad, nagynak látszik ugyan, de nem egészséges. Ebbe az irányba sodródik ma világunk is. Nagynak látszani – milliók vágya. Sokan annak is látszanak- de nem egészségesek. Hazugságra, hamis mérlegre épül nagyságuk.

Az alázat – igazságosság. Alapállása: Hála Istennek, aki azt, amim van, adta. Minden jó adomány fölülről van… Az ő mérlegén megjelennek a hibák, a bűnök is. Ezért borul le a vámos. Példát ad: Kire nézzek? Ki véd meg? Ki mutat irányt? Te védj meg Uram! Légy irgalmas nekem bűnösnek.

 A Jézusima testhelyzete és forrása ez az evangéliumi jelenet. Fiatalok kezén – de felnőttekén is egyre gyakrabban látni Sajópálfalán a csotkit. Ezt a kézzel font imafűzért, amelyhez nyugaton a rózsafüzért lehet hasonlítani, csak ez ezerötszáz évvel idősebb. Nem Miatyánkot és Üdvözlégyet mondunk rá, hanem a vámos fohászát, a meggyógyított vak kérését: Isten – vagy Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, - könyörülj rajtam, bűnösön! Elfogadom Igazságodat! Megmutatom sebeimet. Istentől várom gyógyításomat, az ő orvosságában bízom.

A történet befejezése: ítélet. Jézus bíróként zárja le a példabeszédet. A vámos igazabban ment haza, mint a másik. Megváltozott a sorrend. Miért? Mitől? Mert a vámos vámot adott életéből. Istent tette adószedőjévé. A bűnbánat volt a vámnyilatkozata. Isten irgalma, megbocsátó szeretete az ítélet. Hogyan lehetséges ez? Úgy hogy a hit és szeretet mérlegén mérte meg magát. Az örök szeretet mérlegén. Erről bővebben hallunk még jövő vasárnap, a Tékozló fiú történetében.

 Ez a mérleg nemcsak Jézus korában, de ma is hamisnak lenne kikiáltva. Mert a szeretet és az örök élet mérlege éppen akkor mutat sokat, amikor mindent Istenre bízunk. Ld. Szent Liturgia: „Önmagunkat, egymást, egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.” A szeretet erősebb az igazságnál. Ez az alázat üzenete. Aki meghajlik az Isten előtt, azt felemeli, és mellé áll. Így a mérlegen sokkal többet nyom már, mint egyedül korábban.

Aki nem hajlik meg, az irányt téveszt. Sok fáradtsággal is kevesebbet ér, mert egyedül nem mérhető az ember. Igazából ez a történet nekünk, gyakorló, igyekvő keresztényeknek szól. Nem véletlen, hogy a jövő hétre egyházunk szabad hetet parancsol. Nem engedi meg a böjtöt. Miért? El akar gondolkodtatni. Milyen a vallásosságom? Nem dicsekszem e hitemmel, jótetteimmel – akárcsak Isten előtt is – mint itt a farizeus? Nem bízom e el magam? Le tudok e borulni minden nap előtte? Engedem e, hogy az ő mérlegén mérjen meg minden nap, vagy más mércét használok, és magamhoz mérek mindenkit?

Az örök élet mérlege a szeretet skáláján tud csak mérni. Az Isten és az emberszeretetén. Ha nem ezzel mérjük önmagunkat, világunkat, társainkat, tetteinket, gondolatainkat, időtöltésünket, akkor hamis mértékkel csapjuk be magunkat. Ha nem ezzel mérjük gyermekeinket, akkor rosszul neveljük őket. Isten szeretetének mérlegén akkor látjuk jól a mért mennyiséget, ha a vámoshoz hasonlóan mélyre hajlunk, és alázattal nézzük a mérleget. Az emberszeretet mérlegén pedig akkor látjuk jól az értékeket, ha szolgálatként éljük meg minden napunkat.

2008. január 6. Vízkereszt = Úrjelenés ünnepe.

 

        Mindig megcsodálom a magyar nyelv találékonyságát, amikor nevet ad ünnepeinknek. Számomra különösen kifejező a „Gyümölcsoltó Boldogasszony” meghatározás az Angyali üdvözlet teljes tartalmára. Ugyanígy sokatmondó a „Vízkereszt” elnevezés is. A víz a földi élet hordozója, forrása. A kereszt az örök élet záloga, „az új Élet Fája”. Vízkereszt = Az égi élet és a földi élet találkozik. Ez égi átjárja a földit és azt megszentelve alkalmassá teszi az örök távlatokra.

        Azt énekeljük az ünnep előtt, hogy „Fényes volt az előző ünnep, de még fényesebb a következő…”. Lehet fényesebb ünnep a Karácsonynál? Érzelmileg hangoltabb nem, de tartalmában mélyebb, igen. Hasonlítsuk össze a kettőt. Szertartásunk is ezt teszi.

Karácsonyt

Angyalok hirdetik meg, kicsiny körnek.

Néma tanú – egy csillag hitelesíti a kiválasztott bölcseknek.

Angyalok, bölcsek, pásztorok keresik, csodálják, imádják Jézust.

Utána Betlehemben vérfürdő következik, sírás és menekülés.

Vízkeresztet

Egy ember hirdeti meg nagy sokaságnak.

Az Atya maga hitelesíti, mutatja be Fiát az egész világnak.

Keresztelő János beszél vele, érinti őt, közel kerül hozzá.

Utána leszáll a Szentlélek, megszenteli a vizeket, átjárja az életet.

        Vízkereszt tehát nem érzelem. A felnőtt Krisztus jelenik meg. Megjelenéséről mindenki tudomást szerez. Nincs titkolózás, árnyék, félhomály, mint karácsonykor. Keresztelő János bemutatja Jézust, az Isten pedig kijelenti magát, hitelesítve János szavát. Bármennyire szép is volt tehát karácsony hangulata, nem szabad ott ragadnunk. Fel kell nőnünk Jézussal. A felnőtt Krisztusra kell összpontosítanunk. Betlehemből Júdea sivatagjába böjttel és imádsággal lehet eljutni. Ezért van Vízkereszt viliáján böjt. Régebben szigorú böjtöt tartottak ekkor. Ha jól böjtöltünk és imádkoztunk, akkor mára mi is odaértünk a Jordánhoz.

        Mit látunk? Az ikon segít jól látni az eseményt. Nem csak azt ábrázolja a szent ikon, ami a Bibliában le van írva Jézus kereszteléséről, hanem hozzáteszi az egyház hitét. Századok hite adja a színeket, formákat, alakítja ki az ikonon az arányokat. Így lehetséges az, hogy amíg a karácsonyi ikonon Mária tölti be a kép meghatározó központi helyét, - hiszen a megtestesülésben neki nagyon nagy feladata volt - és Jézus alakja eltörpül mellette, addig a vízkereszti ikonon már Jézus a központi alak. Ráadásul a festő nem tartja be az anatómiai szabályokat. Aránytalan Jézus teste. Ezzel jelzi – a festészet nyelvén, hogy akit ábrázol, az több, mint ember.

        A Jordán feltornyosuló hullámai szimbolizálják azt, amit úgy éneklünk, hogy „a Jordán visszafordult”. A bűn által rossz irányba induló emberi élet most visszafordul, és jó irányba, az Isten felé veszi útját. Jézus alámerülésével megszenteli a vizeket, az életet átjárja Isten jelenléte és ereje.

        A parton az Előhírnök alakja látható, de kisebb, mint Jézus. Mellette egy fa, gyökerén egy fejsze. János tanítását szimbolizálja így az ikonfestő: „a fejsze már a fák gyökerére tétetett. Kivágnak, és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem.” Minden élettel felelősek vagyunk Isten előtt. Teremjük tehát a hit és a jótettek gyümölcseit.

        A karácsonykor örömhírt vivő angyalok most kendőt tartanak a vízből kilépő Jézusnak. Életük lényege a szolgálat. Itt, most, így szolgálnak. A karácsonykor a csillag sugarában megjelenő galamb, a Szentlélek jele itt már valóságosan leszáll Jézusra és – mintegy pecsét - rajta is marad, ezzel hitelesítve őt. Itt már nem a barlangot világosítja meg, hanem az emberi elmét, hogy értsék Isten nagy tetteit, felismerjék küldöttét.

        Soha ilyen mélyre nem hajolt még az Isten a történelem során, mint vízkeresztkor. Ezt jelzi a vízszentelés szertartásában a vízbe merülő hármas gyertya. A Szentháromság ereje járja át a világot. Nem csak az embert, hanem az ő életterét, az értelem nélküli világot is, hogy segítőnk legyen az örök életre. Ezért indulunk el a házak megszentelésére, jelezve azt, hogy Isten ott van, ott kell, hogy legyen életünk legkedvesebb terében, a házunkban is. Boruljunk le mi is, oly mélyen, és akkora alázattal, amellyel Jézus hajtotta meg fejét keresztelője előtt. Fogadjuk el őt azzal a lelkülettel, amellyel Keresztelő János közeledett hozzá. Engedjük, hogy növekedjék bennünk.

 

2007. december 30. Pünkösd után 31. vasárnap.

A jerikói vak (Lk 18,35-43.)

 

        A jerikói vak gyógyulásának története Szent Lukács evangéliumában Zebedeus fiainak kérése után következik. Ők – akik már hosszú ideje Jézus nyomába szegődtek -, földi léptékű hatalomban gondolkodnak, és miniszterséget kérnek Jézustól, az ő országában. Hallanak, de nem értenek, néznek, de nem látnak. Mennyire más Bartimeus, a jerikói vak. Nem lát a szemével, de a szívével, a hitével jobban látja, hogy kicsoda Jézus, mint a leghűségesebb tanítványok. Dávid fiaként szólítja meg. Tudja, hogy ő Isten küldötte.

Nem alamizsnát kér tőle – mint másoktól szokott, - hanem a látás ajándékát. Mégpedig nagy hittel, messzire kiáltva. Ezért a magatartásért – t.i., ha valaki nyilvánosan Messiásnak, Isten küldöttének vallja Jézust – a farizeusok és írástudók mindenkit kizártak a zsinagógából, ami azt jelenti mai nyelven, hogy törvényen, társadalmon kívüli lett. A vak ember vállalja ezt valami sokkal fontosabbért: a testi látásért és a lelki békességért.

Nézzük sorban, mi is történt Jerikó közelében. Jerikó egy nagyon fontos kereskedelmi út elkerülhetetlen kapuja. A messziről jött karavánok, de az országon belül utazók is áthaladtak rajta. Ideális hely egy alamizsnából, adományokból élő ember számára. Ahhoz, hogy adjanak neki az emberek, egészen közel kellett ülnie az úton haladókhoz, közvetlenül az út szélén: hogy lássák, hogy hallják, hogy elérjék.

Szokatlan dolog történik. Nem karaván, nem kereskedők jönnek, hanem nagy embercsoport. Jézus megy az élen. Meghallja, hogy a Názáreti Jézus halad el ott. Meghallja, mert megkérdezi. Hogy mit mondanak neki Jézusról az őt követők? Hogy tudott e már korábban is valamit róla, nem tudjuk. De vagy a név, vagy a róla hallott üzenet megrázza a vak embert. Megszokott, biztos, kipróbált kolduló testhelyzetét és stílusát félredobva elkezd egészen másként viselkedni. Nagyon hangosan kiabál. Ráadásul tiltott nevén szólítja Jézust.

A kísérők – talán féltve a Jézus közelében elfoglalt helyüket, talán, mert az illem, a jólneveltség, a személyes nyugalom féltése beszél belőlük – ahelyett, hogy felerősítenék a vak kiáltását, csitítják őt. Jézus felborítja az etikettet, mert érzi, hogy itt fontosabbról van szó, mint a hagyományok, a szokások megtartásáról. Magához hívja a vakot, aki köpenyét – egyetlen védelmét az időjárás viszontagságaival szemben – eldobva indul feléje. A gyógyítás folyamata a szokásos. A beteg feltárja betegségének nagyságát, közben Jézus megvizsgálja hitének mélységét, amely nagyobb, mint a feltámadás után Tamás apostolé, aki, amíg nem lát, nem hisz. Ezt a hitet Jézus azonnali gyógyulással jutalmazza. A tömeg dicsőíti Istent, a vak pedig követi Jézust.

Milyen egyszerű így ez az esemény. Fordítsuk le saját életünkre. A Jerikói út itt kanyarog a házunk előtt, áthalad Sajópálfalán. Nap-mint nap Jézus megy el a házunk előtt. A koldusok néha mi vagyunk, néha a mellettünk élők. Munkanélküliek, egészség nélküliek, kenyér nélküliek, szabadság nélküli emberek milliói. Bartimeus minden ember, aki a szeretet és a jóság melegére vágyik, aki az értékek zűrzavarában biztos mércét keres.

Ne akadályozzuk kényelemből, megszokásból a keresőket, a Jézus, egyház, hit felé igyekvőket. Sokszor farizeusok módjára elviselhetetlen feltételeket állítunk a most templomunkba lépő fiatalok vagy idősek elé. Öltözzenek úgy, mint mi. Ismerjék úgy a szertartást, mint mi. Viselkedjenek úgy, mint mi. És még akkor sem tekintjük őket egyenrangúaknak magunkkal. Pedig az Isten a későn jövőknek is annyit szán, mint nekünk, a korán érkezőknek. Ne akadályozzuk őket, hanem imánkkal, viselkedésünkkel erősítsük fel kérő hangjukat Isten felé, és útjukat egyengessük Jézushoz.

Ha pedig mi kiáltottunk és meghallottuk biztató szavát, ne késlekedjünk eldobni kezünkből, magunk körül mindazt, ami akadályoz a feléje való haladásban. Apró csecsebecsék, felesleges dolgok, rossz szokások, barátok, felesleges aggodalmak és ki tudja még mi minden tompítja fülünket, tesz vakká minket, lassítja járásunkat, amikor Isten felé igyekszünk.

Hét végén lesz a házszentelés. Jézus jön a házunkba egyházának papjaiban, képviselőiben. Áldását hozza. Gyógyítani akar. Imádkozzunk együtt és – ahogyan a vak is tette -, jobban látva mi az, ami igazán fontos az életben, szegődjünk a nyomába. Társuljunk azokhoz, akik már régóta járják ezt az utat: szentjeihez, püspökeinkhez, a szentatyához. Minden jóakaratú, hittel élő emberhez.

 

2007. december 16. Ősatyák vasárnapja (Lk 14, 16-24.)

 

        A választott nép észak és fél ütközőpontján élt. Egyiptom délről, Asszíria északról. E két nagyhatalom játékszere lett. Története küzdelem a puszta létért. Kicsit a magyarokéhoz hasonlóan. Katonailag jelentéktelen erő volt. Egy-két szabadságharcra futotta csupán erejéből Ezek nagy része is elbukott. Kultúrája nem tiszta. Hite azonban meghatározó. Összetörhették elnyomóik a kőtáblákat, lerombolhatták a templomot, fogságba vihették az egész népet, a remény és a hit újra feltámadt.

        Isten újra és újra hívta őket. Erről szól a történelmük, erről szól a mai példabeszéd. Adventben ezekre az évezredekre emlékezünk, amikor egy hűséges maradék meghallotta a hívást, egy nagy tömeg azonban elfelejtette azt. Oka: hamis sugallatok, csillogás, zaj, sikersztorik,  melyek mind azt akarták és akarják elhitetni velünk – mert hisz mi vagyunk ezek a meghívottak - , hogy nem érdemes becsületesnek, erkölcsösnek lenni, hogy nincs örök élet, és itt kell keresni a mennyországot. Megfordítják a példabeszéd szereplői is a sorrendet.

        Isten türelmes. Új szolgákat küld. Erről szól a mi történelmünk is. Ebben az évben is újabb esélyt kaptunk. Miért nem ismerjük fel az üzenetet küldőt és az üzenet súlyát?Valahogy úgy vagyunk, vannak sokan karácsony üzenetével, mint egy műértő amerikai úr volt egy híres koppenhágai Krisztus szoborral. Sokat hallott róla, és eljött megnézni. Vezetőjének azonban, amikor megpillantotta a szobrot, ezt mondta: Szebbnek gondoltam. A hiba nem a szoborban van – válaszolta kísérője – hanem Önben. Rossz helyről, rossz testhelyzetből, és rossz lelkülettel nézte. Ezt a szobrot alkotója úgy készítette, hogy akkor mutatja meg igazi szépségét, ha valaki egészen közel megy hozzá, letérdel, és alázattal néz föl rá. Tegyen így és megtalálja, amit hiányol benne.

        Karácsony szépségének és nagyságának felismeréséhez ugyanez a magatartás szükséges. Először is közel kell hozzá menni. Azon az úton, amelyet évezredek meghívásával az Isten jelölt ki számunkra. Az atyák hite vezessen minket a következő bő egy héten át. Olvassuk el a jövendöléseket. Mindegyik egy-egy lépés karácsony titkának megértéséhez. Meglátjuk, hogy az Istennél nincsenek véletlenek. Nála semmi sem lehetetlen. És azt is, hogy tetteit nem az ítélet, hanem a szeretet igazgatja.

        Térdeljünk le, amikor karácsony evangéliumát olvassuk, és felismerjük a kisbabában az Isten fiát. Ha nincs csend, és alázat, akkor egészen mást lát meg az ember az ünnepből. A csillogás, a harsány zene, az erőszakos tülekedés mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy egy kisgyermek bölcsőjéhez közelebb jussunk. Tanuljunk az Atyától. Mennyire csendesen történik ez a születés. Mennyire nincs körülötte pompa, csillogás. A lényeget teszi láthatatlanná a túlzott fényár. Nem véletlenül hoztak szüleink, nagyszüleink ilyenkor az asztal alá szénát. Nemegyszer ott is aludtak, hogy ugyanazon körülményeket éljék át, amelyet az Isten fia átélt azon ez első karácsonyi hajnalon.

        Ha ehhez társul az alázatos, tiszteletteljes rácsodálkozás Isten nagyságára és szeretetére, akkor valóban megérkeztünk karácsony jó ünnepléséhez. De még mindig szükséges valami. A böjt és a bűnbánat által egyházunk ezt akarja elérni, kialakítani bennünk. Azt, hogy váljunk szabaddá a felismert igazság, öröm ünneplésére, követésére. Ám ha rossz szokásaink lehúznak, nem tudunk az Istennel a hit szárnyán repülni.

A Niagara folyón úszó jégtábláról olvastam, hogy rajta rekedt egy állat, és mivel nem mert a vízbe ugrani róla, sodródott rajta. Ezt látta meg egy sas. Felismerte, hogy könnyű zsákmányt talált, lecsapott rá. Ott helyben, a jégtáblán el kezdte el is fogyasztani. Hallotta a vízesés dübörgését, de ismerte már, hiszen itt volt a vadászterülete. Tudta, hogy neki elég kiterjesztenie a karjait, elrugaszkodni, és máris biztonságban lesz. Az utolsó falatokat is elfogyasztotta, amikor a vízeséshez ért a jégtáblával. Ám hiába terjesztette ki hatalmas szárnyait. Nem tudott felemelkedni. Lábai odafagytak a hatalmas jégtáblához, és az magával rántotta a mélybe. Mohóságának áldozata lett.

Nekünk is van szárnyunk: a hitünk. Ha szüleink, hitoktatóink megtanítottak rá, akkor tudunk repülni, vagyis használni is tudjuk a hitünket. De hogy Betlehem magasságába tudjunk emelkedni, ahhoz szükséges, hogy rossz szokásainkhoz ne kötődjünk olyan erősen, hogy azok lehúzzanak minket.

 

2007. december 9. Pünkösd után 29. vasárnap.

A tíz leprás meggyógyítása (Lk 17,12-19.)

 

         Krisztus korában a lepra nem egyszerűen csak egy gyógyíthatatlan, fertőző betegség volt, hanem a betegségek betegsége. Teljes kitaszítottság a társadalomból, a templomból, a családból. Isten különlegesen súlyos büntetésének tartották. Jób a „Halál elsőszülött gyermekének” nevezi. Mózes törvénye alapján, aki leprás lett, annak el kellett hagynia családját, otthonát. Fedetlen fejjel kellett járnia. Mindenki elkerülte őket. Így nem maradt más társaságuk, mint a többi leprás.

A nyomorúság pedig minden rendű és rangú embert, származásra való tekintet nélkül összehozott. A közös sors összeforrasztotta őket. Így lehetséges, hogy a Jézussal találkozó tíz leprás közül az egyik szamaritánus, a gyűlölt nép fia, és mégsem vetik ki maguk közül. Összeforrasztotta őket az a tudat, hogy mindannyian törvényen kívüliek. Lágerekben, száműzetésben alakulnak ki ilyen kapcsolatok, barátságok, melyek szabadon elképzelhetetlenek lennének.

Ami még nagyon fájó volt a leprások számára, ha valakivel találkoztak – legyen az a legkedvesebb ismerősük, házastársuk, gyermekük – annak nem mondhatták, hogy „Gyere ide!”. Azt kellett kiáltaniuk, hogy ők fertőző betegek, és menjenek el a közelükből. Ekkor érkezik valaki, aki elől nem kell elfutni. Akinek lehet azt mondani, hogy „Gyere ide!”. És Jézus visszaadja az egészségüket. De ez e kisebbik része a jótettének. A nagyobbik az, hogy már nem kitaszítottak, megvetettek, elűzöttek többé. Haza mehetnek, van már otthonuk, hazájuk, barátaik, családjuk. Ez az igazi csoda.

Hogy ez valóban megtörténhessen, Jézus nem engedi őket egyszerűen csak szélnek, hanem a templomba, a papokhoz kell menniük. Még egy ideig együtt kell maradniuk. Jézus irányba állítja őket. Visszatérni a társadalomba, a családba nem elegendő csak testi gyógyulás. Meg kell gyógyulni lelkileg is. A jobb-lét első lépéseit Isten iránytűjével kell megtenni.

Amit ezek a beteg emberek megéltek betegségük miatt testileg, azt élte meg az egész emberiség a bűn miatt lelkileg. Az első bűn fertőzötté tett mindnyájunkat. Örököltük őseinktől a kitaszítottságot, hontalanságot. A legkülönbözőbb emberek verődtek össze a történelem országútján. A Megváltót várók sokasága. Sokszor kitaszítottként éltek, de várták a Messiást. És ekkor jön Jézus. Ahogyan Isten ezt az első bűn után már megígérte. Érkezésének nagyságát, súlyát mutatja Karácsony meghitt, egész világot átszövő ünnepe. Gyógyulást hozott mindenkinek. Pogánynak és hívőnek egyaránt. Van már otthonunk, testvérünk, Atyánk. Van hazánk itt és odaát. Nem kell menekülnünk egymás elől.

De ahogyan a leprások sem egyformán élték meg gyógyulásuk örömét, ugyanúgy a történelem során az emberiség is sokféleképpen tapasztalta meg, hogy van gyógyszere a bűn fertőzésére. Voltak és vannak sokan, akik úgy gondolják, hogy ez jár nekik. Mint a kilenc zsidó, aki meggyógyult. Sőt, még további elvárásaik vannak Istennel szemben. Megrendelik a jólétet, a bizonyítványt, a sikereket, egészséget és még ki tudja mit. La Fontaine meséje a farkasról és a gólyáról éppen ezt példázza. A farkasnak torkán akad a csont. Majd meg fullad. Könyörög a gólyának, hogy hosszú csőrével vegye ki. A gólya kiveszi a csontot, és a farkas meg sem köszöni. Amikor ezt a gólya szóvá teszi, rámordul: „Örülj, hogy amikor a fejed a számban volt, nem haraptam le!”

Advent – a karácsonyi készület ideje – arra való, hogy a megkopott, elfelejtett tulajdonságainkat felfrissítsük. Ezen a vasárnapon a hálás lelkületet. A hála a szív emlékezőtehetsége – mondja a bölcs. Ellensége a kevélység, nagyképűség, vallási felsőbbrendűség, büszkeség, gőg. Segítője, megőrzője a gyakori ima. Amikor Istent dicsérem, megőrzöm a szívem és a szemem érzékenységét az ő csodáira. Mindennapi imám vigyázza bennem Isten nagyságát. Segítségével nem képzelek magamról sem többet, sem kevesebbet, mint amennyi vagyok. Elkerülöm az elbizakodottságot és a kétségbeesést.

Nem divat manapság a hálás lelkület. Folyamatosan fertőz a világ. Minden azt sugallja, hogy a saját vállunkat veregessük meg, ha valamit sikerül elérni. A visszatérő leprás, a szamaritánus arra figyelmeztet minket, hogy először Isten vállát veregessük meg. Akik igazán maradandót, nagyot és jót alkottak ezen a világon, a történelem során, azok így cselekedtek. Amikor gyermekeinket imára tanítjuk, a hálás lelkületet alakítjuk ki bennük. Ez nekünk is kamatozik, hiszen öregkorunkban a szívük emlékezni fog arra, mennyi jót kaptak tőlünk.

A hála minden igazi ünneplés alapja. Hálásak vagyunk nemzetünk nagyjainak, amikor megemlékezünk róluk nemzeti ünnepeinken. Hálásak szentjeinknek, amikor megünnepeljük őket. Hálásak szüleinknek, testvéreinknek, amikor névnapjukon, születésnapjukon felköszöntjük őket. Hálásak Istennek, amikor megemlékezünk arról, milyen nagy dolgokat tett értünk. Ezért nem elég azt mondani a karácsonyról, hogy a szeretet ünnepe. Igaz, de ez csak fél igazság. Karácsony nem egyszerűen a szeretet ünnepe, hanem az Isten szeretetének az ünnepe. Erre a szeretetre válaszolunk mi is egymás iránti szeretetettel. Isten ajándékára, Jézus Krisztusra válaszolunk mi is ajándékokkal. Amikor a karácsonyfa alól hiányzik az ima, amikor karácsonyból kivesszük az Istent, amikor a gyermekek karácsonyi éneke a Kiskarácsony, nagykarácsony… csupán, akkor elszegényedünk, lelkileg hálátlanná válunk. Valaki meggyógyított, és nem neki köszönjük meg. Jó lenne, ha ebben az esztendőben tiszta szívből köszönnénk meg Isten a karácsonyfa alatt nemcsak egymást, hanem Isten legnagyobb ajándékát, Jézust Krisztust is.

2007. december 2. Pünkösd után 27. vasárnap.

A nyomorék asszony meggyógyítása. (Lk 13,10-17.)

 

        Jézus emberek iránti figyelmességét mutatja ez a csoda. Van szeme a szenvedőkhöz, és szíve is. Nincs is ezzel semmi baj mindaddig, amíg ebből nem születik népszerűség. Akit nem szeretnek, aki törvényre és tekintélyre építi életét és nem a szeretetre, az nagyon nehezen tudja elviselni, hogy mellette valakit jobban szeretnek, mint őt. Itt is ez történik. Kollektíve a farizeusokkal ütközik emiatt Jézus, de személy szerint is minden olyan emberrel, akinek a szíve helyén a törvény dobog.

        Persze, amikor az elöljáró megfogalmazza kifogását, Istenre hivatkozik, nem pedig arról beszél, hogy őt miért nem szeretik ennyire az emberek. Jézus gyorsan egyértelművé teszi, hogy hibás a logika. HA anyagi érdeke úgy kívánja, bármely zsidó félre teszi a törvényt. Jézus az állatok etetését és itatását hozza példának, de más példát is említhetne. Mi tehát az igazi mondat, amit az elöljáró a törvény mögé rejt? „Amíg nekem nincs hasznom ebből a gyógyításból, addig te ne gyógyíts itt!” „Amíg téged jobban szeretnek, mint engem, addig nem szívesen látlak itt!” Úgy legyetek vallásosak, mint én, és akkor jóban leszünk.

        Karácsonyi készületi időben vizsgáljuk meg, milyen a mi vallásosságunk? Az elöljáró hibájába sok keresztény ma is beleesik, és nem tud elfogadni másfajta vallásosságot, csak olyat, amilyen az övé. Van másféle is, mint a miénk. Még az is lehetséges, hogy a másik, aki nem úgy tiszteli az Istent, mint én, mélyebben hisz. Miről lehet felismerni az értékeket a vallásosságunkban? Jézus mondja: Gyümölcseiről ismerhető fel a fa, tetteiről az ember.

 Fordítsuk le mai élethelyzetre: Böjtölsz, hogy elmondhasd: megtartottad a törvényt, vagy böjtölsz, és ezáltal jobban észreveszed a szükséget szenvedőt, hamarabb sietsz a segítségére? Lehet, hogy húst nem eszel 40 napig, de a családod retteg tőled, mert goromba vagy, gőgös, rosszindulatú, becsapod a többieket. Ez nem böjt. Minden vasárnap jársz templomba, reggel és este imádkozol is. Nagyon jól teszed! De vasárnaptól-vasárnapig, reggeltől estig hol van a hited? A tegnapi apostoli szakasz (Gal 5,22-23.) felsorolja, melyek a lélek gyümölcsei, vagyis az olyan ember tulajdonságai, aki valóban – nem csak látszatra – keresztény.

Szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság. Ha jól böjtölünk, ha valóban Jézushoz akarunk hasonlóvá lenni Karácsonyra, akkor ezeket a tulajdonságokat kell megerősíteni életünkben. Ezekből kerestünk minél többet abban az emberben, akit házastársunknak választottunk. Akkor fáradnak el a kapcsolataink, amikor ezek a tulajdonságok megfogynak, vagy elgyengülnek bennünk. Ezeket a tulajdonságokat igyekszünk kialakítani a neveléssel gyermekeinkben, unokáinkban, mert ez az alapja annak, hogy szeretni tudjanak és őket is szeressék. Ezek a tulajdonságok adják minden tisztelet igazi alapját. Ezek megléte esetén nézünk föl emberekre, néznek föl ránk a bennünket ismerők.

A nyomorék asszony meggyógyítása, és az elöljáró viselkedése tehát arra indít minket, hogy ellenőrizzük saját vallásosságunkat. Ha az jó, akkor imánkból, hitünkből, templomba járásunkból az előbb említett értékek születnek bennünk. Ezt a sok jót állandó veszély fenyegeti. Védelemre van szükségük. Valahogy úgy, mint a számítógép értékes programjainak. Nagyon sok a lelki, szellemi vírus ebben a világban. Folyamatosan ellenőriznünk kell vallásosságunkat, ahogy a számítógépre telepített programokat is, ha azt akarjuk, hogy hatékony legyen és működjön.

Ez hitünk folyamatos frissítését kívánja. Ha nem naprakész az istenkapcsolatunk, a lelki vírusok először lelassítják a hitünket – mint a számítógépet a vírusok – aztán már nem futnak végig a megszokott és jó programok. Értékes adatok, kapcsolatok vesznek el, elszáll az éveken át végzett lelki munka, s végül használhatatlan teherré válik a hitünk és lecseréljük valami másra.

A lelki vírusirtót folyamatosan letölthetjük a mindennapi imában, a lelki olvasmányban, a közös bibliaolvasás során. A legfrissebb verziót megtaláljuk az egyház honlapján, templomainkban. Szakmai segítséget kapunk a feltelepítéshez papjainktól, püspökeinktől. Jó, ha olyan tűzfal védi lelki életünket, mint a számítógépek komolyabb alapprogramjait. A mai apostoli szakasz ezt mutatja be (Ef 6, 14-17.). Ezek a lelki fegyverek az Isten igazsága, az ő tanítása szerinti tisztesség, a hit, az üdvösség vágya, készség az evangélium hirdetésére, valamint Isten igéje.

Egyre több felesleges reklám jelenik meg a Tv és a számítógép képernyőjén egyaránt. Alkalmasak arra, hogy eltereljék figyelmünket a lényegről. Ha nem vigyázunk, azon kapjuk magunkat, hogy már nem szívből, hanem csak színleg vagyunk keresztények. Karácsony böjtje most segítségünkre siet, hogy átnézzük lelki programjaink tisztaságát. A csönd, az ima, a böjt, a Szent Liturgia alkalom arra, hogy letisztuljon először a szívünk, aztán a szemünk, majd a szánk, és megszülessenek a jó gondolatok, szavak, a szeretet cselekedetei és így érkezzünk karácsony fényébe.

2007. november 11. Pünkösd után 24. vasárnap.

Jairus leányának és a várfolyásos asszonynak a meggyógyítása

 

        A beteg asszony története beékelődik Jairus leányának feltámasztási eseménysorába. Mindent egy lapra feltéve Jézus után furakodik, - pedig tudja, hogy nem miatta indult el - és minden erejét, minden hitét összeszedve megérinti ruháját. Lukács jó író. A 12 éves haldokló kislánynak jó párja a 12 éve betegségben szenvedő asszony. Ugyanakkor jó orvos is, mert védi kollégái becsületét. Amíg Máté leírja mennyi mindent kiállt az asszony az orvosoktól, hogy mindenét rájuk költötte és semmit sem tettek vele, addig Lukács röviden csak annyit közöl: „Nem tudták meggyógyítani.”

        Ami a két történetet összeköti – az a hit. Jairus hite és a beteg asszony hite. Először még rejtőzködő hite van. Amint meggyógyul, lelki ereje is nagyobb lesz. Ki tudja mondani betegségét is – ami egyébként abban a korban szégyellni való volt – és hitét is.

        Jézus kérdése:”Ki érintett engem?” – két dolgot jelez. Egyrészt azt, hogy ő egészen ember. Nem lát hátrafelé. Ugyanakkor azt is jelzi, hogy a mózesi törvényt alárendeli munkájának. Új szövetség kezdődött el vele, a régi szövetség törvényei alá vannak rendelve az ő tevékenységének. Mózes ugyanis előírta, hogy ha egy asszony vérzésben szenved, akkor tisztátalan. Nem érinthet senkit, és ha valaki megérinti, akkor ő is tisztátalanná válik. A mózesi törvény alapján Jézusnak azért, mert az asszony megérintette, el kellene mennie a papokhoz, áldozatot kellene bemutatnia, és a törvényben előírt idő leteltével mehetne csak újra emberek közé. Jézus meggyógyítja. Így már mindketten tiszták. Az asszony hite és Jézus közelsége, gyógyító ereje testi és lelki egészséget hozott.

        A két történetet a hiten túl az a Krisztusi szó köti össze, hogy „Ne félj!” Ezt mondja az asszonynak is, Jairusnak is. Rengeteg félelem vesz körül minket. Már a mesék is félelmeket ültetnek el a gyermekek lelkében. Marxi elmélet volt, hogy a tudomány növekedésével csökken a félelem és vele a hit is, amit szerinte a félelem táplál. Nos mindkét elképzelés tévesnek bizonyult. A tudomány növekedésével nem csökkent, hanem nőtt a félelem. Csak akkor nem, ha a tudást hit és szeretet vezérli. Ez a félelem csökkentője. Ellenkező esetben – ld. korunkat – nem tudjuk, hazaérünk e az autóval,. Nem tudjuk, mi az amit megeszünk, megiszunk? Mérgezzük a levegőt. Soha nem látott betegségek pusztítanak. Lassan mindentől és mindenkitől félni kell.

        Nekünk, mai hívőknek is szól Jézus szava: „Ne félj! Higgy! Mikor mondja? Amikor kinevetik. Nem halt meg a lány, csak alszik. De hisz ők a saját szemükkel látták, hogy meghalt! Fontos, hogy milyen szemüveget használunk akkor, amikor az élet eseményeit nézzük. A hit szűrőjén a halál elszenderedés. Őseink így is nevezték az igazak halálát: Elaludtak az Úrban. Egy nevető, harsány, csak a felszínt látó világban a hit ad jól látó szemet, tartós békét. Az ingadozás, vibrálás, bizonytalanság ellenszere a hit.

        Jézus megfogta a kislány kezét. (Az Asszony megérintette a ruháját.) Kellenek ezek az érintések. Ma is megteszi ezt az Úr. A mi kezünket is megfogta először a keresztségben, aztán sorra a szentségekben, Leggyakrabban a gyónásban és az áldozásban. De megfogja kezünket házastársunk, gyermekeink, barátunk, papunk kezével. Ezért a gyógyító, éltető kézfogásért fontos Jézus közelében lenni. Rendszeresen itt lenni a templomban. Érintésnyi távolságban. Hogy amikor nekem szükséges, elérjem őt, s amikor ő akar meggyógyítani, kéznél legyen a kezünk.

        Sokszor nem is ilyen látványos a jézusi kézfogás. Egyszerűen csak irányba állít, segít meghatározni helyünket. Hóviharba került utazó írja le, hogy azt sem tudta, merre vannak az égtájak a hóvihar végén, s az életét mentette meg egy karó, rajta egy deszkalappal és felírással. A szomszéd falu 45 perc ebben az irányban. Az élet viharaiban mi sem látunk jól. Elveszítjük a tájékozódó képességünket. Itt keressük az iránymutató jelzéseket.

        Sokféle kézfogást jegyez fel a történelem. Van, amikor egy olvasmányon keresztül igazít el az Isten, van amikor egy zenemű harmóniája emeli fel a lelkünket halló távolságba. Amikor Händel megírta a Messiás oratóriumot, II. György angol király így gratulált: Mester! Remekül szórakoztunk az ön muzsikáján! – A Mester válasza ez volt: Örülök Fenség, bár ezt a művet nem azért írtam, hogy szórakoztasson, hanem hogy Istenhez emelje hallgatóit.

2007. november 4. Halottak napja

 

        Az ünnep története a következő: a rómaiak tiszteletüket úgy fejezték ki hőseiknek, hogy istenként, vagy félistenekként kezdték tisztelni őket, szentélyeket emeltek tiszteletükre. A keresztények,- nehogy ebbe a hibába essenek a hívek a vértanúk és szentéletűek tiszteletével – egy ideig nem engedték földi emberek tiszteletét. Később a halottak tiszteletét húsvét ünnepkörébe vonták, hogy a feltámadás fénye világítson meg minden elhunytért mondott fohászt. Így kerültek a halotti szombatok a húsvéti előkészületi napokra, a nagyböjti szent időre, illetve a pünkösd előtti szombatra, illetve minden szent tisztelete a pünkösd utáni vasárnapra. A IX. században IV. Gergely pápa helyezte át ezeket november elsejére a nyugati egyházban.

        Nagy temetőkultusz alakult ki Magyarországon az utóbbi évtizedekben. Szokás, kicsit divat lett ilyenkor temetőbe menni, gyertyát, mécsest gyújtani. Hogy miért is tesszük ezt, egyre kevesebben tudják. Pedig komoly üzenetet hordoz a gyertyák fénye. A székely ember halálos ágyán végrendeletébe foglalta, hogy gyermekei minden évben legalább ekkor menjenek ki a sírjához. Nem azért – írja -, hogy engem lássatok. Nem is azért, hogy én lássalak titeket. Azért gyertek ki a síromra, hogy arcotokra hulljon a gyertyák világossága.

        Mit is világít meg a sírokról arcunkra hulló gyertyafény? Azt a tényt, hogy az idő nem gyógyít be minden sebet. Aki elment, hiányzik. Fáj, hogy már nem lehet velünk. Pótolhatatlan számunkra. Elhibázott lenne a teremtés, ha egy ilyen hiánnyal véglegesülnének az emberi kapcsolatok. A szeretet megmaradásának törvénye szerint az élet folytatódik és a szeretetkapcsolatok – ha Isten szeretettel ötvöződtek - az Istennél folytatódnak és végleg beteljesülnek.

        A gyertyák rávilágítanak arra is, hogy nem tettünk meg mindent elhunyt szeretteinkért, amíg köztünk voltak. Nem becsültük meg őket annyira, amennyire megérdemelték volna. A szeretet elmulasztott lehetőségeit nem vehetjük vissza. Viennay Szent János írja le, hogy vonaton utazva egy nagyon aggódó idős hölgy kérdezgette: Mi lesz, ha elromlanak a fékek? Ha kisiklanak? Ha összeütköznek valamivel? Az atya próbálta megnyugtatni. Mi lesz, ha minden elromlik, és mindannyian meghalunk? – volt a hölgy utolsó kérdése. Akkor – válaszolta a pap -, minden azon múlik, hogy hogyan éltünk eddig. Akkor már nem tud változtatni a sorsán senki.

        A síron égő gyertyák a keresztelési gyertya fényét idézik fel. Akkor ezekkel a szavakkal adta azt keresztszüleink kezébe a pap: Vedd ezt az égő gyertyát és igyekezzél egész életedben a hit és a jótettek világosságával tündökölni… hogy amikor eljön az úr, az összes szentekkel együtt léphess elébe… Imánk, hitünk az Istenhez vezető utat világítják meg szeretteinknek, és segítenek a magunk hit-gyertyáját ellenőrizni. Mert miként a gyertya a síron, életünk is viaszként olvad el az évtizedek során. Az örök élet érettségijén másféle kérdésekre kell válaszolnunk, más lesz a fontossági sorrend, mint most itt. Hittél-e? Szerettél-e? Tettél-e jót mással? Számíthatott-e rád az, akiért felelősséget vállaltál?

        A halottak napja olyan, mint egy nagy érettségi találkozó. Elhunyt szeretteink már letették életük záróvizsgáját. Mi még készülünk rá. A temető fölé magasodó kereszt arra emlékezetet, hogy Isten nem kegyetlen kényúr, aki örömét leli abban, ha megbuktathat minket. Sokkal inkább szerető apa, aki mindent megtesz azért, hogy átmenjünk ezen a nagy érettségin, és az ő országában, vele tölthessük el a folytatást. Ezért még fia életét sem sajnálta. Krisztus halála és feltámadás óta nem a halál tragikus, hanem az elrontott élet. A halál előtt meghajlunk és kérjük Isten segítségét az elhunytaknak. Az élethez pedig kérjük a Szentlelket: adjon nekünk elég erőt és kitartást.

        A sírokon akkor szép a virág, ha az ott nyugvó a szeretet szolgálatába állította az életét, és aki adja a virágot, az elhunytnak életében sem felejtette el odaadni azt. A székely ember ezért hagyta végrendeletében gyermekeinek meg, hogy menjenek ki sírjához. A gyertyák fényében e kettőt tisztán láthatjuk mindannyian. A temetői kereszt pedig mutatja a mintát és ad reményt arra, hogy ha el is rontottunk néhány dolgot, kapcsolatot az életben, annak még nincs vége. Kezdjük újra, de mostmár Jézus példája nyomán és Isten törvénye szerint.

2007. október 28. Pünkösd után 22. vasárnap

A dúsgazdag és a szegény Lázár (Lk 16,19-31.)

 

        Ősz van, a betakarítás ideje. A gazdálkodó ember ilyenkor elraktározza a termést és hálát ad érte Istennek. Ez utóbbiról néha elfeledkezünk. Arról, t.i., hogy minden ajándék: idő, pénz, jó szó, segítség… Az élet is. Úgy kell vele bánni, hogy el tudjunk számolni vele annak, aki adja. Nem halálról, vagy ítéletről szól elsősorban ez a példabeszéd, hanem az életről, mégpedig az olyan életről, amely összhangban van az égi élettel. Másodsorban az olyan életről, amely ellentétes az ajándékozó szándékával.

        Mi ennek a történetnek a korabeli előzménye? Jézus egy téveszmét akar ezzel megcáfolni. A farizeusok ui. azt tanították, hogy a jólét, a gazdagság Isten áldásának jele. Isten így jutalmazza azt, aki megtartja törvényeit. A szegénység oka pedig az, hogy az illető elfordult Istentől. Bűnös. Isten így bünteti. A hatalom, a vagyon tehát – mivel Isten ajándéka – arra való, hogy az ember megragadja és élvezze, mert az jogosan jár neki.

        Ez a gondolkodásmód vezetett oda, hogy nem nézték sokra a szegény sorból érkező, szegényes életet élő krisztust. Ugyanígy gondolkodtak a mohamedánok is, akik azért nem tekintették Istennek Jézust, mert szenvedett és meghalt. Az ő logikájuk szerint Isten hatalmas és erős. Tehát ő csak győzhet. Küldöttét is a győzelem igazolja.

        Jézus ezzel a példabeszéddel válaszol a zsidóknak. Azt tartjátok: sikeres és gazdagemberek vagyunk, és Isten ezt azért adta, mert igazak vagyunk. Tévedtek! Isten ismeri a szíveteket, és a szerint mérlegel. A vagyon – ha nincs hittel és szeretettel használva – kárhozatba visz. Nem a gazdagság önző élvezete, hanem a felebarát szeretete a helyes, Istenhez vezető út.

        Mindezt nem csak a példabeszéd mondanivalója sugallja, hanem a leírás stílusa is. A gazdag bemutatása távoli. Nincs benne semmi szimpátia. A külsejét írja le. Ruháiról beszél, így jelzi, hogy nincs benne belül semmi érték. A szegénynek a Lázár nevet adja, a barátjáét, mintegy üzenve ezzel, hogy minden szegény, beteg, kisemmizett ember Jézus barátja. Sugárzik a különbség a két ember természetében. A gazdag – bár meg sem érezné – meg sem kísérli, hogy segítsen a szegényen.

        Mielőtt azonban indulatba jönnénk ezen ez érzéketlenségen – mint egy film – a történet tovább pereg. Mindkét szereplő életében ugyanabban az időben sorsdöntő eseményt él át. A halált. Ezzel sorsuk véglegessé válik. Az élet előjelei megváltoznak. A sírig a gazdagnak jár a pompa – díszes temetés –, azon túl Lázárnak – angyalok viszik a mennybe-. S aki tetszése szerint ihatott földi életében bármiből bármennyit, egy vízcseppért könyörög ahhoz, aki az asztaláról lehulló morzsákat leste korábban. Lázár a díszvendégnek kijáró módon fejét ábrahám keblére hajtva foglal helyet a mennyei lakomán. (Ugyanez a testhelyzet köszön vissza János apostolnál az utolsó vacsorán.)

        A történet hirtelen abbamarad. Bennünk folytatódik. Időben kell Istenhez igazítani életünket. Most, amikor a temetőbe megyünk, gyertyát, mécsest gyújtunk elhunyt szeretteink sírján, akkor ezek fényében lássuk meg az igazi élet és az igazi halál jelzéseit. A pálfalai temetőben is sokan nyugszanak olyanok, akik szívesen küldtek volna vissza valakit, hogy figyelmeztesse itthon maradt testvéreit, gyermekeit, unokáit. Nem jön, nem jöhet senki. Aki fontos, az már eljött. Ami fontos, azt már elmondta. Jézust felülmúlni nem lehet, a világot még egyszer megváltani nem kell. Helyettünk azonban senki sem tehet jót.

        Egy csodára éhes világban élünk. De a csodák mit sem változtatnának ezen a világon. A mi életünkön sem. A kishitű ember kér nagy jeleket. Aki valóban keresi az igazságot, az megtalálja. A hit nem látványosságra épül, hanem prófétákra, apostolokra, mindenek felett pedig Jézus Krisztusra.

        Mielőtt a gazdag felett ítélkeznénk, kérdezzük meg magunktól: Mindig megosztottuk azt, amink volt? Isten ajándékaként bántunk pénzzel, idővel, tudással, hatalommal? A gazdag bűne – kisebb vagy nagyobb mértékben – a miénk is. Segítsen a gyertyák fénye, elhunyt szeretteink sírja tisztábban látni a jövőt, hogy jobban rendezhessük el a jelent!

2007. október 14.Punkösd után 20. vasárnap.

A naimi ifjú (Lk 7,11-16.)

 

        Egyetlen fiát temeti egy özvegy édesanya. Ha öt fia lenne, akkor is aki meghalt, az egyetlen lenne, mert belőle nincs még egy. Millió emlékkel kötődnek össze. Minden gyász fáj. Ez különösen. Ekkor találkozik Jézussal, aki osztozik nemcsak gyászában, hanem fájdalmában is. Egyúttal ezzel a történettel a gyászt, fájdalmat viselő emberek iránti keresztény magatartást is bemutatja Jézus.

Nem elég távolról együtt érezni. Közelebb kell menni. Megállítani azt, aki kétségbeesett, aki nagyon sokat veszített. Ezt teszi az egyház papjaival, híveivel, amikor a halottakért imádkozik. Nemcsak a halottról emlékezik meg, hanem az élőt is vigasztalja. Temetési szertartásunk nekünk élőknek, és részben az élőkért szól. Jézus korában ennek a hivatalos filozófiákban nem volt alapja. Sőt kifejezetten ezzel ellentétes áramlatok hatottak. Seneca pl., Néró nevelője írja:”a szánalom a gyenge ember tulajdonsága”. Rosszat tesz, aki a koldusnak enni, inni ad. Vergilius írja: ”Bölcs ember nincs részvéttel mások iránt.”

Ezzel szemben Jézus azt tanítja:”boldogok az irgalmasok, mert ők is irgalmasságot nyernek. … Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak mérni nektek is. … Miért látod meg felebarátod szemében a szálkát, és nem veszed észre a magad szemében a gerendát.” Mennyire más ez, mint kora uralkodó filozófiája, életvitele. Róma az erőseké, s nem a szelídeké. S ne higgyük, hogy ez az ellentét csak abban a korban létezett.

 Korunk éppúgy, vagy még inkább híres kegyetlenségéről. A részvét nem jellemző ránk. Boldoguljon mindenki, ahogy tud. Így lehetséges az, hogy az igazságtalanság - a demokrácia álarcába bújva - sokszor intézményesül. Miközben a föld egyharmada dőzsöl, kétharmada éhezik. Perzsiában volt egy nagy éhínség. A gazdagok – mint ma - csak aranyért adtak élelmet a szegényeknek. A császár rendeletet adott ki: ”Minden éhen halt ember mellé temessenek el egy gazdagot is, akinek módja lett volna enni adni az éhezőnek.” Azonnal megszűnt az éhezés.

Amikor Jézus megáll, közelebb megy, megállítja a menetet, akkor azt mondja az özvegynek: „Ne sírj!” Nem a könnyeket tiltja ez a felszólítás. Azt akarja, hogy emelje fel a fejét a gyászoló. Azt akarja, hogy Istennel lássa a halottat. Hogy lásson túl a halálon. A naimi ifjú története, Jairus leányának, vagy Lázárnak a feltámasztása – mind, mind egy-egy lépcsőfok Krisztus feltámadásának megértésére, és a halottak feltámadásába vetett hitünkhöz. Aki a feltámadás hitével nézi a halált, annak hamarébb száradnak fel könnyei. Jézusnak van szíve – ezért közelebb megy a halotthoz és a gyászolókhoz. Van hite, ezért fel tudja emelni az özvegy lehorgasztott fejét.

Mi történik a feltámasztott ifjúval? Átadja őt anyjának! Nem bilincseli magához, nem kényszeríti egy kötelező életpályára. Ez jellemző Jézusra minden gyógyítása után. Menj házadba! – mondja a bénának… Helyreállítja a szeretetkapcsolatot. Ez üzenet a feltámadás utáni életről! Mivel ugyanaz az Isten emel fel, mint aki az ifjút feltámasztotta, ugyanazzal a bölcsességgel teszi ezt, mint itt. A szeretet Istene az égben is helyreállítja a szeretetkapcsolatokat.

Jézus mindezt úgy teszi, hogy nem magyaráz, nem beszél róla. Csak cselekszik, de tetteivel azt kéri tőlünk, tanuljunk meg látni az élet eseményeiben. Kolumbusz Kristófról írják le, hogy gyakran üldögélt a portugál tengerparton, és figyelte, ahogyan a tenger mindenféle – Európában ismeretlen növényt sodor a partra. Egyre erősebb lett a meggyőződése, hogy a nagy vízen túl lennie kell egy másik földnek, ahol ezek a növények nőnek. Elindult és megtalálta ezt a földet.

Minden szál fűben, növényben, minden élő és élettelen teremtett valóságban az Isten gazdagsága üzen. Minden szeretetkapcsolatban a jövőnk halvány visszfénye dereng. Isten üzen így. Vegyük észre!  Vele álljunk meg életünk eseményeinél. Vele induljunk tovább innen is. Hamarosan gyermekeink, unokáink is kikísérnek minket a temetőbe. Tanítsuk meg őket is olvasni Isten üzenetét. Hiszen a temető minden sírja nekünk címzett levél az örök életről, a feltámadásról. Miért írt Isten ennyi levelet? Hogy mindenkinek személyre szólóan mondhassa: Ne sírj!

 

2007. okóber 7. Pünkösd után 19. vasárnap

Ellenségszeretet (Lk 6,31-36.)

 

        Az ellenség szeretetéről szóló tanítás a hegyi beszéd részeként hangzik el. Ha megvizsgáljuk, a hegyi beszéd minden tanításának megvan az ószövetségi gyökere. Az ellenség szeretetéről szóló kivételével. Mózes törvénykönyve rendelkezik arról, hogy ne gyűlöld ellenségedet. Tiltja a kárörvendezést. Arra is utasít, hogy ha ellenségünk bajba kerül, kötelességünk segíteni neki. De hogy szeressük is ellenségünket, ezt a történelemben először Jézus mondja ki, illetve adja parancsba.

        Két szó: szeressétek ellenségeiteket! Ki az ellenségem? Nemcsak a vallási ellenségről szól itt Jézus, hanem a személyesről, a nemzetiről, az ideológiairól, a politikairól is. Mindenki, akire nehéz szívvel gondolok. Krisztus követője nem választhatja két táborra a környezetét. Jókra, akiket szeretek és rosszakra, akiket utálok. Az irgalmas szamaritánus példabeszédében Jézus a legjobban utált népcsoportbélivel mutatja meg, hogy mi a helyes magatartás.

        Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenkit egyformán kell szeretnünk. Nem is tudnánk ezt megtenni. Másként szeretjük szüleinket, házastársunkat, mint szomszédunkat, munkatársunkat… Jézus nem az érzelmet parancsolja meg. Az nem parancsra működik. A jóra ad utasítást. Le is fordítja. Hogyan szeress? Tégy jót, áldd és ne átkozd, imádkozz érte. Az ellenség szeretetének három lépcsője ez. Ehhez meg kell haladnunk az ösztöneinket. Alapállásunk az, hogy a jóra jóval, a rosszra rosszal válaszolunk. Hatás- ellenhatás érzelmi világunkban is érvényesül.

        Jézus azt kéri: tedd a jót. Tudatosan jót tégy azzal, aki árt neked. Mert ha nem, akkor a kettőtökben lévő rossz összeadódik, és nem marad erő a jóra. Egy német kisvárosban jegyezték föl az esetet, hogy tűz ütött ki. Az önkéntes tűzoltók azonnal elkezdték az oltást, és jött a szomszéd, nagyobb település hivatásos tűzoltó csapata is. Igen ám, de ősi volt az ellenségeskedés közöttük, egy régi tűzoltóverseny igazságtalansága, vagy talán csalása miatt. Senki nem emlékszik már a harag gyökerére. Amikor meglátták egymást, ahelyett, hogy a tüzet oltották volna, egymás felé fordították a fecskendőket. Sokan megsérültek, és egy sor ház leégett.

        A szeretet tettekkel kezdődik. Ezt is kéri számon az ítéletkor az Isten. Hogy ez egyértelmű legyen, ne lehessen félremagyarázni, Jézus sarkít és olyan példákat hoz, amelyek  kortársainak egyértelműek. Nem a bankrendszert akarja megváltoztatni új kölcsönzési rendszerrel. Nem szó szerinti követést igényelnek szavai. Ő maga sem tartja oda másik arcát, amikor megütik. Nem azt mondja, hogy légy mindenkinek a barátja. De fogadd el a másikat. Ne legyen benned gyűlölet.

        Szabad e ezek után a keresztény embernek az igazságért harcolni? Nemcsak szabad, hanem kötelessége is! Nem kell, hogy kitérjen a küzdelem elől. Akarja az igazságot, legyen kritikus. Nem kell, hogy elnézze, még kevésbé, hogy jóváhagyja mások gaztetteit. Hiszen a szeretet törvénye a kifosztottakra, igazságtalanul szenvedőkre fokozottan érvényes. Őket pedig akkor szeretjük jól, ha megszüntetjük az igazságtalanságot.

        De ezt a küzdelmet önmagunkban kell elkezdenünk. A gyűlölet újra- meg újra előtör bennünk. Arra indít, hogy ellenségeinket ne vegyük emberszámba. Ezért fontos a második lépcső: az áldás. A zsidó ember minden étkezés előtt áldást mondott azokra, akik segítették eddig életét, boldogulását. Ezt gyakran kísérte az ellenségeire mondott átok. Jézus azt kéri, hogy ellenségeire is mondjon ezután áldást. Minden étkezés előtt, vagyis napjában háromszor. És a kötelező imájába foglalja bele ellenségeit is. Az hogy ma ennyire elhatalmasodott a gyűlölet és ellenségeskedés, az ellenségért mondott áldás és ima hiányával is magyarázható.

        De mielőtt ellenségeinkért imádkoznánk, kérdezzük meg magunktól: Nem múlik e rajtam is, hogy ellenségek vagyunk? Ne csak a fohászra, Istenre bízd a békességet, hanem teremts magadban békességet. Ezután tudsz jót tenni, a másikra áldást mondani...tégy jót. Így lesz béke bennünk, és így válunk békességszerző emberré. Akikről Jézus a nyolc boldogságban azt mondja: övék a mennyek országa.

2007. szeptember 30. Pünkösd után 18. vasárnap.

A csodálatos halfogás (Lk 5,1-11.)

 

        A Bibliát sokféleképpen lehet olvasni. Lehet alkalomszerűen felnyitni, vagy pillanatnyi hangulatunk szerinti részeket keresni benne. Ez rövidtávon lehet hasznos, hosszú távon azonban Istenkísértés minden alkalommal az éppen szemünk elé kerülő első mondathoz igazítani aznapi döntéseinket.

Lehet folyamatosan olvasni, mint egy történelemkönyvet, és ismeretet gyűjthetünk így. A bibliaórákon kis szakaszokban olvassuk a bibliát, és szakember magyarázza. Részben a kor tükrében, részben a hit tükrében a leírtak értelmét. Ezek a szentírásolvasások a Bibliáról szerzett tudásunkat gyarapítják. Szükség van tudásra, alapismeretekre, mert ezek nélkül kedvünkre formálhatnánk a bibliai üzenetet.

        Lehet úgy is olvasni a szentírást, hogy egy-két mondatot, vagy egy rövid szakaszt olvasunk csak el egyszerre, és azt egész nap hordozzuk a szívünkben. Elgondolkodunk rajta, és keressük eddigi olvasmányainkban, és elmúlt életünk eseményeiben azokat a részeket, melyek kapcsolódnak az olvasottakhoz. Ezt elmélkedő olvasásnak nevezzük. Szemlélődés az, amikor belehelyezzük magunkat a bibliai élethelyzetbe, és résztvevőivé válunk az ott leírt eseményeknek. Átéljük az elhangzottakat, beleéljük magunkat valamely szereplő helyzetébe, és vele járjuk végig a bibliai utat.

        A mai evangéliumi szakasz a csodálatos halfogás története. Elmélkedjünk el ennek a történetnek az eseményein. Egy tapasztalt öreg halász társaival a Galileai tavon egész éjjel fáradozik, de semmit sem fognak. Pedig tudja, hogy hol, milyen eszközökkel, milyen halat lehet fogni. Halász ember. Nem esik kétségbe, nem keseredik el. Azt is tudja, hogy ha éjjel semmit sem fogtak, nappal nem érdemes tovább kísérletezni. Reggel szépen partra eveznek, és elkezdik kimosni a hálót.

Éppen végeznek ezzel, amikor Jézus jön. Ismerik. Szeretik. Szívesen hallgatják.        A kedvéért újra vízre szállnak. Hallgatják őt. A végén: „Evezz a mélyre!” Jézus kérése az emberi ész és tapasztalat, minden szakmai ismeret ellenére van. De Péterben most a halásznál erősebb a hívő. A szíve válaszol, nem az esze. „Igaz, hogy egész éjszaka semmit sem fogtunk, de a te szavadra kivetem a hálót!” És annyi halat fognak, mint még soha.

Keressük meg a halfogás ésszerű magyarázatát. Ugyanazok az emberek. Ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanazon a helyen, szakmailag sokkal jobb időben semmit sem fogtak. A halak is ugyanazok, tehát még azt sem mondhatjuk, hogy új generáció érkezett, új szokásokkal. Nincs tehát ésszerű magyarázat. Illetve mégis van. Ilyenkor a józanész azt keresi, hogy ha minden ugyanaz, akkor keressük meg, hogy mi változott, mert abban lesz az események kulcsa.

Mi változott? Két változás történt. Egyik az, hogy Jézus beszállt a halászbárkába. Jézussal pedig nemcsak többen vannak, hanem összehasonlíthatatlanul hatékonyabbak is. Miért? Mert nem csak a földi, hanem az égi eszköztár is rendelkezésükre áll. Márpedig:”Istennél semmi sem lehetetlen!” A másik változás, hogy Péter már nem a saját erejében, tudásában bízva cselekszik, hanem Jézus szavára. És ez a mondat: „A te szavadra kivetem a hálót!” – ennek a bibliai résznek a kulcsmondata.

Ez a mondat hit meghatározása is lehetne. Miért? Mert az életünk általában tudásra, tapasztalatra, szakismeretre épül. Ugyanakkor földi és örök életünk alapja és célja túl van a tapasztalaton. Csak a józanész, a tudás, a tapasztalás kevés, ha arra keresünk feleletet, hogy honnan vagyunk? Miért vagyunk? Hová megyünk? Márpedig ha ezekre a kérdésekre nem válaszoltunk, akkor bábuk vagyunk. Ha felelünk, akkor lesz tervezhető az élet, akkor leszünk képesek irányítani azt.

Isten van a világ, az élet, a mi életünk mögött. „Benne élünk, mozgunk és vagyunk!” Nélküle nem tudunk „jó feleletet adni” korunk kihívásaira sem. A Csodálatos halfogás üzenete: Aki beengedi élete hajójába Jézust. Aki helyet készít számára munkahelyén, otthonában, azt megszólítja. Igaz, szava sokszor furcsa kérést hordoz. Tégy olyat, ami tegnap semmi eredménnyel nem járt. Menj oda, ahol esély sincs a többre, jobbra. Tedd azt, amihez értesz, de már az Ő szavára, Vele mozdulj meg. Mi lesz ennek az eredménye? Ott, ahol nem is várod, akkor, amikor nem is képzeled, többet találsz, mint életedben bármikor önerőből, tudományosan megalapozott munkából.

Korunk hibája a túlzott önbizalom – és ez is benne van ebben a szentírási részben. Nem a „Te szavadra”, hanem a saját fejünk alapján akarjuk meghatározni azt, ami Isten joga. Azt, hogy honnan jöttünk és hová megyünk. S ha ezt a kettőt rosszul látjuk, akkor a „Hogyan Éljünk?”-re sem válaszolunk helyesen. A „Te szavadra” – ezt vette komolyan Teréz anya, Szent Ágoston, Szent Ferenc, szentek, pápák, egyszerű emberek, szüleink, nagyszüleink sokasága. Az, hogy vagyunk, és ilyenek vagyunk, abban is nagy része van ennek a mondatnak.

Hálót vetni, Isten szavára megmozdulni Péternek sem volt könnyű alkalmatlan helyen és időben. Papnak lenni, igét hirdetni, Isten szava szerint élni ma sem könnyű senkinek sem. Csak folyamatos hittel és tudatossággal megy. Ezt a hitet karban kell tartani, mert a csalódások könnyen eltántorítanak. Péter a példa rá – és ez is a Biblia üzenete -, hogy nem lehet egyszeri csodára, egyszeri megtérésre ráépíteni egy egész életet. A hitért minden nap meg kell küzdeni. Isten akaratára minden nap igent kell mondani. Ha nem így teszünk, úgy járunk, mint Péter a vízen járáskor, vagy a főpap udvarában. Süllyedni kezdünk, istentagadókká válunk.

Ennek a mondatnak „A te szavadra…” előzménye az, hogy Péter beengedi bárkájába Jézust, és sokáig hallgatja tanítását. Ismeri azt, aki ezt kéri tőle. Ha nem hallgatjuk rendszeresen, és nem ismerjük eléggé, akkor hajlamossá válhatunk szavát figyelmen kívül hagyni. Itt van a biblia olvasásának, a rendszeres imának, templomba járásnak a jelentősége. A gondozott hit – éppen úgy, mint a gondozott fa – képes bő termésre.

2007. szeptember 16.

A talentumok példabeszéde (Mt 25,14-30.)

                                                  

         Jézustól többször is megkérdezték, hogy mikor lesz a világ vége. Ezzel a példabeszéddel arra akarja figyelmeztetni hallgatóit és minket is, hogy nem az a kérdés, hogy mikor lesz, hanem az, hogy Hogyan éltél. Hogyan gazdálkodtál az életeddel, amit Istentől kaptál. Néhány alapinformációt tartalmaz ez a példabeszéd arról, hogy mit is kaptunk, hogyan kaptuk?

         Sokan – olvasva ezt a történetet -, Isten szigorát jegyzik csak meg. Pedig az első, a második és a harmadik üzenet nem ez. Első üzenet a példabeszédből: mindenki kap valamit Istentől. Nincs üres élet. Nincs értelmetlen élet, csak meg nem értett élet van.

         Isten nem egy kaptafára dolgozik. Nem egyformán ad mindenkinek, hanem kinek-kinek rátermettsége szerint. A totalitárius elnyomó rendszerek akarták mindig egyformára szabni az embereket, hogy bábuként mozgassák őket. Isten nem kényúr. A szeretet mindenkivel személy szerint törődik. Nem is egyformán kér majd számon. Éppen ezért nincs jogom sem magam, másokkal mérni, sem másokat ítélni. Isten a tudója annak, ki mennyit kapott. Ő adta az életet és annak minden esélyét. Ő kérheti egyedül számon.

         Felnőtt keresztény embernek feladata megkeresni életében Isten szándékát, ajándékait. Megköszönni, és megvalósítani legjobb tudása szerint. Nem csak, és nem elsősorban azért, mert Isten számon kéri majd éltünk végén, hanem azért, mert Isten tudja legjobban, hogy mire vagyok képes, és mi nekem a legjobb. Eszerint adta ajándékait, hívott meg feladatra. Ezt megtenni mások örömét, a világ haladását és a magam boldogságát jelenti. Ezért kell megkeresnem ezt az isteni akaratot életemben.

         A leprások apostola néven nemrég halt meg egy férfi francia földön. Az élete úgy indult, mint bármely francia jobb módú fiatalé. Annak rendje-módja szerint megtalálta kedvesét. Nászútra Afrikába mentek. Itt találkoztak a leprával. Akkora nyomott hagyott benne ez a gyógyíthatatlan betegség, hogy egész életét a meggyógyításukra szentelte. Három milliárd frankot gyűjtött össze, 622 lepratelepet hozott létre, és több mint egy millió leprás neki köszönheti, hogy kigyógyult betegségéből. Mindez történt azért, mert felismerte egy leprással való találkozás során, hogy ennek a betegnek segítségre van szüksége, és tette, ami tőle tellett. Honnan indult minden? Egy nászútról, amely eredeti rendeltetése szerint egészen másról szól.

         Megkeresni és használni Isten ajándékait, és nem várni többre, másra, nagyobbra, jobbra. Annyit használjunk, amennyink van. Sokan mondják: de jó lenne, ha másutt élnék, gazdagabb, erősebb, okosabb lennék. Nem is gondolnánk, hogy tőlünk sokkal szegényebbek, betegebbek mennyivel boldogabbak! Egy francia család várta a század közepén a harmadik gyermekét. Nagy volt mindenki megdöbbenése, amikor megszületett. Keze helyén csak vállcsonkok voltak. Lábai nem nőttek, csak egyik combjának a csonkja. Mit fogtok vele tenni? – kérdezték a szomszédok. Szeretni fogjuk, mint a többit! – volt a szülők válasza. És a szeretet művészt formált belőle. Szájjal fest, ír, még varrni is megtanult. Ép kezű társait győzi le rajzversenyeken, pedig neki az ecset vállcsonkjára van erősítve. Minden nap hálát ad Istennek, hogy van, és boldogan alszik el.

         Ép kézzel, lábbal mennyit elégedetlenkedünk! Mennyivel kevesebbet teszünk a szépért és a jóért! Mennyivel ritkábban adunk hálát azért, hogy vagyunk, és mennyivel ritkábban alszunk el boldogan!  Van még tanulnivalónk. Egy-egy fogyatékkal élő ember a környezetünkben jó tükör saját értékeink felismerésére, megbecsülésére és felhasználására.

         Kétszer is elhangzik a dicséret a példabeszédben. Tanuljuk meg felismerni mások értékeit, és nemcsak felismerni, hanem elismerni is azokat. Van, aki úgy éli le az életét, hogy soha, senkit meg nem dicsér, nem veszi észre a szépet és a jót. Meglátni és kimondani a szépet és a jót – ez az alapja annak, hogy jobb legyen a világ. Beszélni, sokat beszélni a Legfőbb Jóról, az Istenről – e nélkül nem hallanak róla mások. Nem ítélni, hanem felismerni mindenkiben az értéket.

         A kevélység – amikor magamhoz mérem a világot – öntörvényűvé tesz, amely hosszú távon öngyilkosság. A görög bölcs azt írja: „A kevély törpékhez méri magát, és ráadásul még magas sarkú cipőt is visel hozzá”. Ellenszere a mindennapi hálaadás. Istenhez mérem magam, és leborulok. Ennek jele a templom közepére helyezett kereszt. Legyen ott ne csak a szobánkban, a nyakunkban, hanem a szívünkben is, hogy talentumainkat Istentől fogadjuk, felismerjük és kamatoztassuk.

 

 

 2007. szeptember 14.

 Szent Kereszt felmagasztalása.

 

         Maga az ünnep történelmi dátumhoz igazodik. Szent Ilona császárnő Konstantin császár jóváhagyásával kerestette és megtalálta a Szent Keresztet, amelyet ünnepélyesen méltó tiszteletadás mellett helyezett el ezen a napon. Ugyanakkor a Szent Kereszt ünneplése nem köthető történelmi dátumhoz. Alapvető jele lett a keresztények életének, mint ahogyan alapja volt megváltásunknak is. Az egyházi év kezdetén az Istenszülőnek, mint legfőbb közbenjárónknak a születését ünnepeljük, és a Szent Keresztét, mint az Isten felé vezető út világító lámpását. Mit látunk meg a kereszt magasából?

         Mértékegység számunkra. Megmutatja, hogy mi a magasság és a mélység, a szélesség és a hosszúság. Gondolkodjunk el azon, mit is jelentenek Szent Pál apostol szavai. Általános iskolában a mértékegységek és a mértékváltás meghatározó a tudományokban való fejlődés szempontjából. Mit mivel mérünk, és mihez mérünk. Nem is sejtjük, mekkora káosz uralkodott a világban az egységes mértékrendszerek bevezetése előtt. Mindenki mással mért, és máshoz viszonyított. Erkölcsi értelemben ma egy nagyon hasonló időt élünk meg. A tíz parancs értékrendszerét szétverték, így mindenki máshoz viszonyítja magát, tetteit, világát. Így lehetséges az, hogy semmi sem szent, hogy minden igaz, és mindennek az ellenkezője is.

         Talán soha nem volt annyira fontos, mint most, hogy lelki, erkölcsi értelemben pontos mércét használjunk. Hogy tudjuk, mi a magasság és a mélység, vagyis, hogy ki és mi az értékes, és mi a szégyellnivaló. A kereszt ebben pontos útmutató. Jézus Isten igazságáért halt meg, és ezzel a kereszt üzeni minden kor minden emberének, hogy Isten törvényét soha, semmilyen rendszer, kormány, gazdálkodó közösség, multinacionális társaság nem írhatja fölül. Bármire mondunk igent, vagy nemet, azt Isten törvényéhez viszonyítva tegyük. „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!” „Mid van, amit nem kaptál?” Ezek a mondatok mind a kereszt mértékegységei. Ha nagyságra törekszem, e mércét használjam, és akkor a szolgálatban és a szeretetben kezdek el növekedni, és Isten lesz nagyobb bennem és általam.

         A mélységgel ugyanígy bánjunk. Amikor Péter Jézusnak – aki szenvedéséről beszél – azt mondja: szó sem lehet erről Uram! – Jézus Sátánnak nevezi. Miért? Mert emberek tetszése és nem Isten igazsága szerint gondolkodik. Hogy mit engedhetünk meg magunknak, és gyermekeinknek, hogy mi az, ami igazán veszélyes, azt a kereszt tükrében láthatjuk csak igazán jól. Sokszor apróságnak vélünk dolgokat – ezt igyekeznek elhitetni velünk -, holott életveszélyesek. A drog legkisebb mennyisége is az. Mert függőséget alakít ki. A durva szó is az, mert durva emberré formál. Az elmaradó imádság is az, mert önmagam körül kezdek forogni. Isten nélkül az ember állattá aljasül. Isten léte, velem-léte formál, nemesít emberré.

         A szélesség és a hosszúság – nem a rekordok könyvében jegyzett, ha emberi értékekről van szó, hanem a szeretet mérlegén, a kereszt mutatóján. A legnagyobb szélesség az édesanya kitárt karja, amellyel gyermekeit átöleli. A legnagyobb hosszúság az az út, amit minden nap szeretettel teszünk meg otthonunk felé, Isten felé. Mekkora távolságokat teszünk meg, hogy lássuk a világ csodáit, holott mellettünk van a legnagyobb csoda: egy kisgyermek csillogó szeme, szülőfalunk rétjének zöldje. S mégis milyen messze van már tőlünk. Észre sem vesszük. A kereszt magasából új színt kapnak a tárgyak, új értelmet a dolgok.

         A kereszt van, akinek botrány, van, akinek nevetség tárgya, nekünk Isten ereje és bölcsessége. Ma is sokan nevetnek rajtunk, sokan megbotránkoznak életünkön: hogy lehet ilyen idejétmúlt mércéhez igazodni? – mondják. Valóban, ma is Isten bölcsessége a kereszt? Igen. Mit üzen? Mindent a feltámadás mércéjével mérj. Mi ez az örökkévalósághoz képest? Milyen mércét rejt ez? Nagynak hitt dolgok eltörpülnek, ha megnézzük, mennyit hoznak a konyhára az örök életben. Kicsik naggyá nőnek, mert nagy a hozamuk az örök élet számláján. Belső békességet jelent. A szentek derűjét és nyugalmát. Mindig ugyanahhoz a mércéhez mérik magukat, sem a változó világ gyorsan változó értékskálájához, divatjához.

         Olyan furcsa dolgok derülnek ki a kereszt bölcsességét megértve, hogy Isten a későn jövőnek is annyit szán, mint a kezdettől munkálkodónak. Miért? Mert a szeretet mérlege így működik. A tékozló fiút is visszafogadja és esélyt ad neki újra. Miért? Atya ő és nem kufár vagy zsarnok. A megroppant nádat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. E kereszt mérlegén mérve korunkat, környezetünket és önmagunkat, egy rohanó világban is lehetünk nyugodt emberek. Egy önző korban is lehetünk jószívűek.

         De mindez csak akkor történik meg, ha – miként most a templom közepén, - úgy életünknek is középpontjába helyezzük Krisztus keresztjét és alapigazságává Isten bölcsességét. Az az alsó, ferde szára a keresztnek a szentatyák szerint az Isten mérlegét jelzi, mely a jóknak létra a mennybe, a rosszaknak csúszda a pokolba. Amikor a pap elhelyezi a keresztet az Utrenye végén, akkor a négy világtáj felé meghajlik, majd megáldja azt a kereszttel. Életünk minden gondjával és örömével boruljunk le Isten előtt, hogy áldásának hordozói lehessünk.

 

2007. szeptember 02.

Évnyitó

Elközelgett a nyár vége, lassan kicsiknek, és nagyoknak is elkezdődik az iskola. A szülőknek is vége a nyári szabadságoknak, a nagyszülőktől is hazamentek a nyaraló unokák, hogy készüljenek az új tanévre. Valami lezárult, és ismét valami új kezdődik el. Egy új tanév, de ugyanakkor egy új egyházi év is indul. Ilyenkor – mint ahogy a naptári év végén is szoktuk tenni - érdemes számot vetni az elmúlt időszak eseményeivel. Végiggondolni, hogy mi volt jó, azért hálát adni, és mi volt rossz, vagy kevésbé jó, ahhoz pedig kérni Isten segítségét a továbbiakban. De ehhez tisztában kell lennünk azzal, hogy most hányadán állunk. Nekünk is felteszi Isten a kérdést, amit Ádámnak a Paradicsomban: Hol vagy?

Egy hármas mérce alapján érdemes megvizsgálnunk magunkat, és választ adnunk, hogy hogy állunk: emberségben, hitben, és magyarságban.

Rómában, ha elkeseredtem, mert nem úgy mentek a dolgaim, ahogy éppen én azt szerettem volna, mindig azt hallottam, hogy ”fiam ember légy, jó ember, hívő ember, magyar ember, és tedd a dolgod! Ez nagyon megmaradt bennem!

Úgy gondolom, hogy érdemes ezt a hármas mércét felállítanunk magunknak az új egyházi,- és tanévre. Ez egyben útmutatást is ad, hogy hogyan élhetjük meg hitünket a hétköznapokban diákként, felnőttként, nyugdíjasként.

 

Az első az emberség:

Sokat hallottam otthon mikor beszélgettünk, hogy az embert, emberséggel mérik. Sokáig nem értettem, hogy mit is jelent ez, aztán szépen lassan megértettem, hogy lehet az ember bármilyen okos, nagy tudós, feltalálhat nagy dolgokat, lehet valakinek minden vizsgája, vagy dolgozata ötös, ha emberség nincs benne, nem fogják szeretni az emberek. Lehet, hogy tisztelni fogják, de szeretni nem. Nem lesznek igazán jó barátai, nem lesz igazán boldog. Nem is extra dolgokat kell tenni, hanem tényleg emberségesnek lenni, ami azt is jelenti, hogy odafigyelünk egymásra, számon tartjuk egymást. Jó szándékkal vagyunk. Nem azon törjük a fejünket, hogy éppen, hogy tehetnénk keresztbe a másiknak, hogy akaszthatjuk össze a lábát az iskola folyosóján….

Úgy kell élnünk, hogy valóban igaz legyen ránk a Szentírás az a mondata, hogy „arról ismerjenek meg titeket az emberek, hogy szeretettel vagytok egymás iránt!”

És ezt a szeretetet, emberséget előbb-utóbb megérzik a körülöttünk lévők. Érezni fogják az osztálytársaink, csoporttársaink, munkatársaink, hogy odajöhetnek hozzánk beszélgetni, mert mindig van egy-egy jó szavunk egymáshoz, érzik majd, hogy kérhetnek tőlünk, és amit tudunk, megtesszük, és sokkal jobb lesz a légkör.

 

Az emberség után a hit a következő a hármas mércénkben.

Hogyan is élhetjük meg nap, mint nap a hitünket. Egyrészt magunkban, másrészt nyilvánosan. Mind a kettőre szükség van. Arra is, hogy egyedül imádkozzunk a Jóistenhez. Erre érdemes keresni egy kis időt a napunkban. És arra is szükségünk van, hogy közösségben, együtt imádkozzunk másokkal itt a templomban.

Nem szégyen keresztet vetni pl. az iskolai menzán, vagy a munkahelyen étkezés előtt és után, és imádkozni. Lehet, hogy először meg fognak nézni minket, vagy megkérdezik, hogy mit csinálunk. Meg lehet mondani, hogy mi ezt otthon így szoktuk. Szoktunk imádkozni.

Vagy ugyanígy, ha látunk az út szélén egy keresztet, akkor is vethetünk keresztet, mondhatunk egy imát. Én nagyon szeretem a falu végén lévő keresztet, mert olyan jó érzés a keresztre tekintve útnak indulni pl. autóval. Együtt utazni Krisztussal, kérni, hogy legyen velünk, megérkezéskor pedig hálát adni, hogy épségben hazaértünk. Tudom, hogy bennem is sokáig ott volt az a kis félelemérzés, hogy mit szólnak hozzá mások, hogy én ott keresztet vetek, aztán rájöttem, hogy nem számít. Fel kell vállalni! Egy idő után megszokják, és ki tudja, lehet, hogy mások is elgondolkodnak utána, hogy ebben lehet valami.

Így válhatunk szép lassan, csendben a mindennapi életünk által Krisztus hirdetőivé.

 

Az emberség, és a hit után a magyarság a harmadik a hármas mércénkben, amire oda kell figyelni. Ha megnézzük a magyar történelmet, láthatjuk, hogy a legtöbb olyan nagy magyar, aki az országért sokat tett, mélyen hívő ember volt. Nekünk is ezzel a hittel keresztény magatartással kell magyarnak lennünk! Odafigyelni kötelességeinkre, legyen választásokról szó, vagy az árvíz ellen való védekezésről, vagy bármi másról. De ugyanúgy egészen kicsiben is oda kell figyelni. Nem szabad veszni hagynunk a beáramló sok idegenszó által a szép, választékos magyar nyelvet. Olyan jó találkozni erdélyi, vagy felvidéki magyarokkal, és beszélgetni velük, mert ők még sokkal ízesebben, választékosabban beszélik nyelvünket. Sok olyan szót használva, amit mi már nem nagyon. Olyan sokszor rácsodálkozhatunk nyelvünk szépségére. Velem egykorú erdélyi fiatalokkal beszélgetve hallottam, hogy nem azt mondják, hogy milyen jót röhögtem, nevettem, hanem azt, hogy „olyan jót kacagtam”. Ilyenkor mindig megörülök, mert valahol többet jelent ez, és benne van annak a jóízű nevetésnek az érzése. És nagyon sok ehhez hasonló szó van, amire érdemes odafigyelni.

De fontos odafigyelni ünnepeinkre, megismerkedni történelmünkkel, irodalmunkkal, versekkel, regényekkel. Hogy ne csak a tv előtt üljünk, hanem hasznos olvasással töltsük időnket.

Ezeket igazán akkor kezdi el értékelni az ember, ha kicsit távolabb kerül hazájától. Én is így voltam vele, hogy bár amúgy sem álltak nagyon messze tőlem, de azért mikor távolabb kerültem tanulni, akkor jobban hiányoztak az ünnepek,szokások, elkezdtem jobban odafigyelni rájuk és mindig haza vágytam hiányzott hogy hazajöjjek a saját országomba a saját kis falumba.

Jó érzés volt hallani az egyik sziciliai (dél-olasz) kollégista társamtól Hunyadi nevét, mert ők tanulták az iskolában, vagy hallani, hogy emlegetik, a Tokajit, szeretik az Unicumot, a magyar szalámit.

 És nem igaz, hogy nem lehetünk büszkék a magyarságunkra. Persze elbizakodottaknak sem jó lenni, és nem is szabad. De úgy gondolom, hogy voltak nagyjaink, akikre büszkék lehetünk, és akik ezáltal feladatot is adnak nekünk, hogy ápoljuk becsüljük magyarságunkat, és az igazi értékeket gyűjtsük, hogy méltó utódaik lehessünk.

A Gyalogos Zarándoklaton hallottam azt a történetet, miszerint Jézus leáll stoppolni az egyik út mellé. Aki először vette föl az autójába, beültette hátra, megkérdezte, hogy merre tart, és elvitte egy darabon, majd kitette. A második autós már oda ültette maga mellé, végig beszélgette vele az utat, és egészen házhoz vitte, amerre Jézus kérte. A harmadik autós, megállt, kiszállt, és átengedte a kormányt Jézusnak, hogy ő vezesse autóját, és közben hallgatta szavait.

Gondoljunk erre mikor a faluvégi keresztre tekintünk reggelente, és ültessük be Jézust az életünk autójába, hogy ő vezesse napjainkat, tetteinket, hogy valóban rá figyelve igazán jó emberek, emberséges, hívő, és jó magyar emberek lehessünk az új iskolai, és egyházi évben!

 

Amen                        Polgári Bence IV. évf. teológus

 

 2007. augusztus 6. Úrszínváltozás ünnepe.

         A hegyek a Bibliában, Isten tervében fontos szerepet játszanak. Ararát hegyén áll meg Nóé bárkája a vízözön után. A Sínai hegyen hirdeti ki Isten a tíz parancsot. A hegyi beszéd is itt hangzik el. Az olajfák hegyén fogják el Jézust, és innen emelkedik föl a mennybe. A mai evangéliumi esemény is hegyen, a tábor hegyén történik. Ez a hegy Názárettől 9 kilométerre emelkedik 562 m magasra. Tetején egy szép bazilika hirdeti az itt történt csodát.

         Hol is a helye ennek a csodának az Isten pedagógiájában? Ahogyan a világot nem egyszerre ismerjük meg, úgy az Istent sem. A gyermek először csak nézi a dolgokat. Képet alkot azokról. Aztán megérinti őket. Tapasztalatot szerez róluk. Majd hallja őket, vagy hall róluk. Ekkor már kérdez is, hogy ne csak lássa, hallja, hanem értse is a körülötte lévő világot. Amikor pedig megértette, hogy mi micsoda, és miért van, elkezdi használni azokat életéhez.

Isten megismerésével ugyanígy vagyunk. Jézus a síkságon kezd el tanítani. Egészen pontosan a vízparton. Először az alapokat mondja el. Ki a mi Atyánk? Melyek Isten Országának alaptörvényei? Boldogságok, főparancs… Az emberek – mint a gyermek – rácsodálkoznak erre az Istenre. Péter pl. „Ha te vagy, add, hogy feléd menjek a vízen!” Kóstolgatja Jézus istenségét. Még sok a hamis út a gondolataikban. Jakab és János anyja miniszteri széket kér Jézustól fiai számára a mennyországban. Ahogyan az idő telik, mélyül az Apostolok hite.

Oka van annak, hogy Jézus, aki máskor minden ünneplést elutasít, sőt elmenekül, ha ünnepelni akarják, most maga szervezi meg önmaga dicsőségének bemutatását. Az apostolok eddig megbotránkoztak, ha szenvedéséről és haláláról beszélt nekik. Szerintük a halállal vége az életnek. Nincs tovább. Ezért viszi fel a vezetőket a hegyre Jézus, hogy lássák: Van tovább! A saját jövőjüket láthatják, láthatjuk a Tábor hegyén.

Az Úrszínváltozás üzenete: Jézus mellett lenni = a mennyben lenni. Boldogság, béke, folyamatosság. A vele töltött időben ég és föld, múlt és jövendő találkozik. A hegy magasából nézve megérti az ember az utak összhangját, a természet harmóniáját. Nemcsak többet lát az ember, hanem másként is látja a világot. Sokkal inkább így van ez, ha a Tábor hegyére megyünk föl, és Jézussal látjuk a világot. Figyeljük meg az apostolokat. Miről is beszélnek lefelé jövet? Arról, amiről eddig hallani sem akartak. Jézus szenvedéséről. Megtiltja nekik, hogy a hegyen történtekről addig beszéljenek, amíg az Emberfia halottaiból fel nem támad. Sem a jó, sem a rossz, sem életünk csodái, sem tragédiái nem kapnak jó megvilágítást addig, amíg nem a feltámadás fényében nézzük azokat.

Mózes és Illés üzenete: a mennyben a múlt és a jelen összefonódik. Aki az Istenhez kötődik, az minden hívőnek testvére. Ezért van a temetési szertartás végén a búcsúcsók Krisztus keresztjén át adva. Ő hidalta át számunkra is a föl és ég távolságát. Üzenik még azt is, hogy Isten a testünket is meg akarja dicsőíteni. Nem szétválasztani akar a halállal, hanem örökre megszépíteni. Át akar változtatni minket is. Erre kaptunk meghívást. Ez történik a szent Liturgiában. Ez minden szentségben. Asszony lesz a lányból, pap a fiatalemberből, örök élet esélyese a megkereszteltből.

A Tábor hegye a Templom minden faluban és városban. Az Úrszínváltozás csodája minden liturgiában megtörténik. Mindannyian látjuk, de csak az tudja átélni, aki leborul, mint Péter, Jakab és János. Idősebbek mondják: addig jó, amíg templomba el tudok jönni. Uram, jó nekünk itt lenni! Jól érezzük magunkat a tiszta fényben, Jézus közelében, a szentek társaságában. Szükség van ezekre a percekre.

Valaki találóan jegyezte meg, hogy a kereszténység nagyon sportszerető vallás, mert a templomokat magasra építették, hogy sportolnia, mozognia kelljen annak, aki oda akar menni. Van ennek egy jelképes üzenet. Miközben a testünket felfelé mozgatjuk, a lelkünk is megmozdul. Emeljük föl szívünket! Énekeljük a Liturgiában. És aztán leborulva: Adjunk hálát az Úrnak. Aki valóban felemeli a szívét, az felismeri, hogy minden jó adomány felülről van. Következő mozdulata az, hogy leborul, meghajlik Isten jósága előtt.

Jézus nem azért viszi fel az apostolokat a hegyre, hogy ott elkülönülve luxussátorban éljenek tovább a megdicsőült igazakkal. Nem. Azért, hogy látva Isten dicsőségét és a szentek örökségét, menjenek le, megerősödött hittel, és őrizzék szívükben, majd adják tovább az Istennel való találkozás örömét. Más rendbe, az Isten rendszerébe illesszük bele földi létünk eseményeit. Aki megjárja a templomdomb magasát, annak könnyebb hittel, szeretettel élnie.

Hogyan lehet megőrizni a Tábor hegy boldogságát? A Liturgia békességét? Ld. Kerékpártúra: együtt kell maradni szeretetben. Beszélni róla, megosztani örömöt, élményt. Erősíteni egymásban a helyes út fontosságát. A mi esetünkben: találkozásaink alkalmával nemcsak enni, inni kell együtt, hanem imádkozni is. A hegyről le kell jönni, a liturgiáról haza kell menni, de már a bennünk élő Krisztussal. Innentől kezdve már helyesen tudunk beszélni a szenvedésről, halálról.

Egy tanítványom 24 évesen tragikus balesetben meghalt. Egy 24 órás kerékpáros versenyen vett részt. A temetés szónoka, Dr. Papp Miklós atya így tette helyére – Tábor hegyi logikával – a történteket: Vannak balesetek, amelyekről nem tehetünk, mert betartottuk a sebességet és a követési távolságot. A másik hibázott. Van, amikor nincs követési távolság, mert versenyzünk. De ez nem kötelező. Ezt magunk választjuk. És ennek a kockázatát is. Ezért az Istent okolni gyerekes dolog lenne. Jól gondoljuk meg, milyen szabályok szerint élünk. A Tábor hegyi fény, a feltámadás fénye adja meg életünk, terveink, tetteink helyes értékét.

 

 

2007. július 29. Pünkösd után 9. vasárnap

A vízen járás (Mt 24, 22-34.)

 

         A vizek feletti uralom az Isteni erő legtisztább megnyilvánulása az ószövetségben. A víz a tudósok szerint is az élet forrása. Ha új bolygót találnak, az első kérdés, van e rajta víz? Ha igen, akkor van élet is. Aki ura a víznek, az ura az életnek és az élettelen természetnek egyaránt. Isten teremti a vizeket és választja el a szárazföldtől. Aki alkotta, annak ma is van felette uralma. Erről beszél a vízözön, amikor negatív feladatot teljesítenek a vizek. Erről beszél a Vörös tengeren való átkelés, amikor életet ment Isten a vizek feletti hatalmával. Egyúttal világosan üzeni, hogy Mózes Istene a Teremtő Isten. Megáll a Jordán folyása, amikor Józsue átkel rajta a néppel. Lecsendesíti a vihart Jézus a Genezáreti tavon, ezzel jelezve isteni hatalmát.

         Amikor Jézus a vízen jár, üzeni mindenkinek, hogy ő a Teremtő, ura a mélységeknek, nincs oka annak a félelemre, aki hisz benne. Rengeteg félelem van bennünk, éppen úgy, mint az apostolokban is volt. Van jogos félelem is. Aki nem tud úszni, joggal fél a víztől. Aki nem tanult, az, az év végi bizonyítványtól, vagy az iskolától. Akit már megharapott kutya, az is jobban fél majd utána minden állattól.

         Sokszor csak látszat a félelem. Gyenge emberekről azt hisszük, hogy gyávák. Fiúknál ez különösen megalázó jelző. Sanyi – csendes fiú. Nem erős alkatú, ha csak lehetett, kerülte az összeütközéseket. A többiek emiatt sokszor kinevették, máskor ijesztgették, néha kihasználták a jóságát. Egyik reggel újsághír: egy 12 éves fiú kimentett a folyóból egy 5 éves kislányt, aki papírcsónakjait úsztatgatva, belecsúszott a vízbe. Sanyi volt az. A többiek gratuláltak neki. Nem néztük ki belőled, hogy ilyen bátor vagy! – mondták neki. Tudok úszni, tanultam életmentést is, és édesapám is ott volt velem, tudtam, hogy ha baj van, számíthatok rá.

         Valahogy így volt ezzel Péter is, amikor Jézus felé indult a vízen. Olyasmit tett, amit addig nem. Isten újszerű megoldásokra hív. Ehhez vállalni kell a feléje való haladás kockázatát is. Három lelkiállapot fedezhető fel a történetben. A félelem után a megnyugvást Jézus adja, amikor azt mondja: Én vagyok, ne féljetek!  Feltámadása után minden alkalommal így köszönti tanítványait. A feltámadott test mássága félelmet keltett bennük. Jézus hangja megnyugtató. Fontos, hogy beszélgessünk vele rendszeresen.

Ő maga is ezt tesz. Épp a mai történet előtt, amikor hazaküldi a népet, előre küldi a tanítványokat, ő maga pedig elmegy imádkozni. Az emberekkel való foglalkozás igényli az Istennel való együttlétet is. Jézust az Atya küldi az emberekhez. Valahányszor emberfeletti dolgot tesz, vagy arra készül, visszatér az Atyához az imában. Miért? Hogy helyére tegyen mindent. Hogy el se bízza magát, de kétségbe se essék. Mauriac, francia íróról olvassuk, hogy délutánonként rendszeresen egy órát imádkozott a templomban. Ezek a templomlátogatások az én kikötőim. Erőt gyűjtök az estéhez és az ébredéshez.

Péter is a megnyugvást keresi: Ha te vagy… + 1 bizonyítékot, megerősítést kér. Pedig pár órával ezelőtt, a kenyérszaporításkor már megtapasztalta Jézus Istenségét. Nem biztos a hite. A kétely a hullámzás hatására fel is erősödik, és merülni kezd. A kíváncsiság nem tart fenn. A félelem után jön a kétségbeesés. A kételkedés a csoda halála. Bizonytalan hittel nem lehet fennmaradni a veszélyek között. Jézus szóvá is teszi: Kicsinyhitű! Miért kételkedtél?

Vigasztalás ez a történet, nekünk kishitű embereknek. Isten akkor sem hagy el, amikor kétségbeesünk. Ugyanakkor lecke is Péternek. Aki maga is kudarcot vallott már, az nem fog egyhamar másokat kinevetni, megítélni. Egy kisfiúról olvastam, hogy építőjátékot kapott névnapjára. Nagyon örül neki, és szebbnél-szebb dolgokat épített belőle. Kisöccse is próbálkozott, de neki nem sikerült. Bátyja kinevette: ügyetlen vagy, menj innen, ne rontsd el a játékomat!. Még aznap édesapja a kerítést festette. A kisfiúnak is tetszett a munka, és szeretett volna segíteni. Apja meg is engedte. De amikor látta, hogy mennyire csíkos, egyenetlen a fia festése, szint ugyanazokkal a szavakkal küldte el, mint ő a testvérét. Peti, a kisfiú, lógó orral ment el. Eszébe jutott kisöccse. Biztosan neki is ugyanígy fájt, amikor nem engedte, hogy játsszon a játékával. Megkereste: Gyere, megtanítalak szépen összeszerelni az építőjátékot. Nagy örömöt szerzett vele öccsének.

Valahogy így tesz Jézus is Péterrel. Alkalmat ad neki itt, a vízen járás után is, hogy helyre tegye magát. Meg is vallja hitét, majd a feltámadás után – hiszen még egyszer megbotlik a hite a főpap udvarában – újra megvallja: Te valóban Isten Fia vagy! Ezt az utat kell nekünk is járnunk. Meg- meggyengül a hitünk. Fontos, hogy újra, meg újra megvalljuk hitünket, nem feledve, hogy kicsoda Jézus, sem azt, hogy az ő erejével lehetünk csak igazán hatékonyak.

Pünkösd után 8. vasárnap.  A csodálatos kenyérszaporítás Mt 14, 14-22.

 Krisztusban kedves testvérek!

  Jézus ezzel a csodájával is az emberek gondolkodására akart hatással lenni, azt akarta megváltoztatni.Sokszor mi is úgy vagyunk vele, mint az apostolok, akik azt mondták, hogy „csak öt kenyerünk van és két halunk”. Úgy érezzük, hogy Jézus felszólításának - „Ti adjatok nekik enni”- nem tudunk eleget tenni, mert nekünk sincs elég, nincs miből adnunk, pedig ez nem így van. Ez a felszólítás ma is érvényes. Jézus megmutatta, hogy ha önzetlen szeretettel kínáljuk, amink van – mint ahogy a fiú önzetlenül odaadta a maga öt kenyerét és két halát, pedig meg is ehette volna egyedül, és jóllakhatott volna vele – akkor a Jóisten mellé teszi a maga részét, kiegészíti. Isten áldásával elegendő. Nekünk is ilyen önzetlen szeretettel kell felkínálnunk mindazt, amink van, és táplálnunk a környezetünket. Ránk is érvényes a felszólítás, amit Jézus a tanítványoknak mondott: „ti adjatok nekik enni”. De mit is kell értenünk ez alatt?! Mit üzen nekünk, ma ez a felszólítás?

Azt, hogy önzetlen szeretettel gondoskodjunk a körülöttünk élőkről, vezessük őket Isten felé. Mit is jelent az, hogy szeretettel? Azt, hogy sokszor olyan dolgot is megteszek, ami számomra lemondással jár, vagy nem könnyű megtenni, de a másikért megteszem. A gondoskodást pedig testi és lelki értelemben kell érteni. Adjunk eledelt, ahogy tőlünk telik! Többet a Jóisten sem kíván.

Testi értelemben szó szerinti táplálékra kell gondolni, hisz itt Magyarországon is egyre több éhes ember, éhes gyermek. A föld elegendő élelmet terem, mi emberek vagyunk rosszak, hogy ezt nem megfelelően osztjuk szét. Egy újságíró több földrészen, több országban kérdezett meg embereket, hogy mennyit hajlandóak dolgozni egy kiló kenyérért. Gazdag nyugati országokban kinevették, és nagyon kis számot mondtak. Öt-tíz perc, negyed óra. Kicsit szegényebb országokban már volt, aki egy-két órát mondott, de volt olyan hely is, ahol hajlandóak lettek volna két napot is dolgozni azért az egy kg kenyérért. Elgondolkodtató. Meg kell becsülnünk a mindennapi kenyerünket! Nem véletlen, hogy szüleink nagyszüleink arra tanítottak minket, hogy mielőtt megvágunk egy új kenyeret, rajzoljunk rá keresztet, és adjunk hálát érte.

De lelki értelemben is kell táplálnunk egymást, a környezetünkben élőket! Kötelességünk megmutatni egymásnak az üdvösség felé vezető utat. És, hogy hogyan? Sokszor nem is beszélni kell róla először, hanem mi magunknak kell megélni, és vonzóvá tenni másoknak életünkkel. Előbb-utóbb feltűnő lesz másoknak, és felfigyelnek rá. Felfigyelnek arra, ha szeretettel vagyunk egymás iránt, kedvesek, figyelmesek, türelmesek vagyunk. Persze mindez a józanész keretein belül

De nem tudunk másokat gyarapítani anélkül, hogy mi is táplálkoznánk, gyarapodnánk. Az égre kell tekintenünk, ahogy azt az imént hallott evangéliumi szakaszban Jézus is tette. Isten elé kell vinni dolgainkat. Isten táplál minket is, ahogy a nemrég ünnepelt Illés prófétát is táplálta a pusztában. Neki egy holló vitte az élelmet. Nekünk más táplálékot ad. A kenyérszaporításnak kell, hogy mi is részesei legyünk! Nekünk is le kell törni nap mint nap a magunk részét Isten kenyeréből, hogy tápláljon minket. De hogyan is törhetünk le ebből az Isteni kenyérből? Egyrészt a Szentségek például a Szentáldozás által - aki teheti mindennap, aki nem vasárnap és ünnepnapokon - de a Szentírás olvasásával, és az imádsággal egyaránt. Ezek is a mindennapi kenyér részei, amelyek minket táplálnak. Általuk megtapasztalhatjuk Isten nagy szeretetét, amellyel segít hordozni a terheket, segít megoldani a gondjainkat, amelyeket imáinkban elé teszünk. És ennek a nagy isteni szeretetnek a megtapasztalása ad erőt, hogy mindezt továbbadjuk, hozzátegyük a magunk részét az isteni nagy kenyérhez, és úgy adjuk tovább egymásnak, hogy más is törhessen belőle.

A vadludakról írják le, hogy nem véletlen, hogy V alakban repülnek, mert ez által is egymást segítik és így együtt 71%-al többet tudnak repülni, mint külön-külön. Minden szárnycsapásuknál olyan légáramlatokat keltenek, amelyek megkönnyítik a mögöttük haladónak a repülést. Az első lúdnak a legnehezebb, a hátsók hangos gágogással bíztatják, de ha mégis elfárad, hátramegy, és a következő veszi át a helyét. Ha pedig megbetegedik valamelyikük, két másik társa leszáll vele, és együtt maradnak, míg meg nem gyógyul, és úgy mennek a csoportuk után. Példát vehetünk az összetartásukról. Valami hasonló összetartás, egymás segítése jellemezett korábban minket embereket is, csak hajlamosak vagyunk elfelejteni, és csak a magunk dolgával törődni, pedig kötelességünk gondoskodni egymásról, hisz mi is másokon keresztül tapasztaltuk meg Isten szeretetét: egyrészt otthon a családban, másrészt a barátainkon keresztül, akikre lehet számítani, de szeretteinken, gyermekeinken, társunkon, feleségünkön keresztül is, és még sorolhatnám. És mindazt, amit mi is kaptunk kötelességünk továbbadni. Ezáltal mi is a kenyérszaporítás részesei lehetünk! Mit is jelent ez? Azt, hogy Isten megadta annak a lehetőségét, hogy az ő szeretetének közvetítői lehessünk egymás felé azáltal, hogy hozzátesszük, ami tőlünk, adottságainkból telik. Ennél jobb nincs is, mint Isten eszközeinek lenni a földön, és látni az eredményét, mások boldogságát.

Mindenki lehetőségei szerint táplálhatja a másikat. Aszerint, hogy hány kenyerünk és halunk van, mennyi talentumot kaptunk. Nem szabad azt mondanunk, hogy „csak öt kenyerünk van, és két halunk” ahogy a tanítványok tették, hanem azt kell mondanunk, hogy van öt kenyerünk és két halunk és ebből szívesen adunk egymásnak. Legyen az valóban szó szerinti táplálék, vagy bármi, amit szeretettel adunk: figyelmesség, egy-egy jó szó, érdeklődés egymás iránt, beteglátogatás, korrepetálás, jó szándékú figyelmeztetés… vagy bármi.

Érdekes dolog ez a szeretet, mint ahogy arról már múlthét szombaton hallottunk: olyan gödör, amiből minél többet adunk annál nagyon lesz, és annál több marad nekünk is. Azt hinné az ember, hogy ad, és akkor kevesebb marad, pedig nem! Észrevétlenül jobbá válunk! Megtanulunk a jóra figyelni, a jót meglátni egymásban, és másokban, ezáltal jobb kedvünk is lesz, és boldogabb lesz az életünk. Szokták is mondani, hogy ha rossz kedvünk van, akkor gyorsan keresni kell valakit, akivel jót tehetünk, és mi magunk is jobb kedvre derülünk! Érdemes kipróbálni!

         Próbáljunk meg minden nap törni a Jóistennek ebből a kenyeréből, és töltekezni vele, hogy jó eszközei lehessünk általa Istennek, és életünkkel, tetteinkkel egymást is Isten és az üdvösség felé vezessük. Ha így teszünk észrevétlenül mi magunk is gyarapodunk és közelebb kerülünk Istenhez.Polgári Bence

 

2007. július 20. Illés próféta (Lk 4, 22-30.)

 

         Az ikonosztázion nem véletlenül áll templomunkban. A rajta lévő képek évszázadok, évezredek hitét sűrítik, sugározzák. A legfölső sor a pátriárkák és próféták sora. Ma egyiküket, Illés prófétát ünnepeljük. A Tábor hegyén, Úrszínváltozáskor, amikor Mózes mellett megjelenik Jézus társaságában, ő képviseli – mint egyik legkiválóbb – a próféták közösségét.

         Sokan mondják – amikor szentekről, prófétákról esik szó -, hogy nekik könnyű volt!  Egyáltalán nem volt könnyű! Ha megnézzük életüket, körülményeiket, sorsukat – mindannyian nagyon keményen megharcoltak azért, hogy megmaradjanak az igaz úton, sőt sokan már azért is, hogy arra rátaláljanak. Hogy Illés próféta hogyan jutott el az Isten barátságáig, azt nem tudjuk. A Biblia már úgy említi, mint Isten prófétáját.

         De hite, küldetése nem kész még. Sokat szenved saját hirtelen természetétől. Óriási lendülettel megy a király elé, hogy nincs tovább kétfelé sántikálás. Nem lehet az Igaz Istent és a pogányok bálványait együtt említeni. De majd az Isten megmutatja: nem esik majd az eső. – Eddig minden rendben is. Amikor a szárazság őt is eléri – Isten folyamatosan jelzi oltalmát azzal, hogy táplálja. A Szareptai özvegyasszony korsója és vékája ki nem apad, míg le nem telik az Isten adta ultimátum.

         Amikor a Kármel hegyén legyőzi a Baal prófétákat – elfeledkezik arról, hogy Istent megkérdezze. Ő ítélkezik. Megöleti a pogány Isten papjait. Ezért neki is menekülnie kell a királynő bosszúja elől. Vágyik Isten megerősítő megjelenésére, megszólalására, de az Isten hallgat. Nem látványosan jelenik meg. Nem a mennydörgésben, nem a tűzvészben jön hozzá, hanem a csendes szellőben érkezik. Üzenet ez nemcsak Illés prófétának, hanem nekünk is.

Bármennyire szeretnénk sokszor, hogy a mi Istenünk mögénk állva üssön, vágjon, mindenkit elsöpörjön. Bármilyen jó lenne, ha mindenkit túlharsogna, lehengerelne jelenlétével: ő nem ugrik megrendelésünkre azonnal, és legritkábban úgy, ahogyan mi szívesen beprogramoznánk. Sem Illés próféta, sem a mi küldetésünk nem kész még, amikor ilyenekre számítunk. Fejlődnünk kell nekünk is, neki is.

         Fejlődésének útja magányon, csenden, örömön, sikereken és kudarcokon keresztül történik. Aki ma Krisztushoz társul, az sem kap siker-bérletet. Az élet nekünk is harc, bajjal, gonddal, aggódással, kudarccal. Gyakran érezzük, hogy Isten messze van, mint Illés próféta. Pedig ott áll mellettünk. Mit is mond illésnek, amikor elkeseredik és elgyengül? Kelj fel és egyél! 

         Kelj fel!  - A lustaság az ébredésnél kezdődik. Ezekben a forró napokban különösen sokat jelent a korai ébredés. Meghosszabbítja a napot. Sokkal többre képes a korán kelő ember, mint a későn ébredő. Ugyanannyi idő alatt többet él. Keljünk föl idejében, ne legyen úrrá rajtunk a lustaság. Ez az egyik figyelmeztetése az Istennek. A másik lelki értelemben ugyanez. Lélekben is legyünk aktívak, frissek. Ne lustuljunk el a jótettekben.  A lelki tétlenség üres szokásokhoz vezet. Itt térül meg a rendszeres ima és templomlátogatás. Készek vagyunk, és képesek vagyunk a többre. Olyan ez, mint a vállalkozók folyamatos készenléte és figyelme, hogy a gazdasági élet legkisebb rezdülésére is azonnal időben mozdulni tudjanak.

         Egyél és igyál! Ez a következő utasítás. Mert hosszú út áll előtted! Mindannyiunk előtt hosszú út áll. Erőre van szükségünk. Testi és lelki erőre. Nagy baj, amikor a testet nem tápláljuk. Legyengül, és nem képes megjárni életútját. Nagyobb baj, amikor a lelket nem tápláljuk, mert nem tudja irányban tartani a testet, nem tud erőt adni annak. Lelki táplálékunk az eucharisztia, a közös ima, a biblia rendszeres olvasása, a szentségek használata. Ez nekünk óriási előny a nem hívőkkel szemben. Ne csodára várjunk! Használjuk ki az Isten és az egyház adta lehetőségeket.

         Alapszabályként vigyük haza azt, amit Illés próféta mond a királynak. Nem lehet kétfelé sántikálni! Ha tudom, hogy az Úr az Isten, és akkor őt kell teljes szívből és erőből imádni! Nincs félmegoldás. Teljes szívvel. Nem lehetnek mellette kis istenkék. Nem lehet egyetlen törvény sem, amely fölötte állna. Sem a tömeg szokása, sem az állam törvénye, sem a magam lustasága, önzése.

         Másik nagy tanúsága Illés próféta életének, hogy amikor az ember lehetőségei befejeződnek, az Istené még csak akkor kezdődik. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy az Isten órája a 24 óra után is méri még az időt. Bízzuk rá bátran azt ami nehéz, fontos, amiben elfáradtunk, ahol nekünk már nincsenek lehetőségeink, és nem várt megoldását adja életünk legnehezebb kérdéseinek. De ehhez testileg és lelkileg időben kell felkelnünk, és táplálnunk kell lelkünket, hogy legyen elég ereje a hosszú úthoz, mely Istenhez vezet.

Illést tüzes szekéren vitte az égbe az Isten. Nekünk is lesz fogatunk az Isten országába. Jótetteinkből épül, hitünk irányítja majd, és szeretteink várnak odaát. Illés próféta palástját – miközben a mennybe emelkedett – ráterítette Elizeus prófétára, aki utódja lett abban, hogy Istenhez térítse az emberek szívét. Terítsük mi is hitünk és szeretetünk palástját gyermekeinkre, hogy követőink legyenek ezen az úton.

 

2007. július 8. Pünkösd után 6. vasárnap.

A béna meggyógyítása. (Mt 9,1-8.)

 

         Jézushoz hoznak egy súlyosan beteg embert. Egyértelmű a cél: szeretnék, ha meggyógyítaná. Jézus nem kérdez semmit. A béna meg sem szólal. De tetten érhető, fogható a beteg és kísérőinek hite. Jézus nem is marad tétlen. Ám meghökkentő dolgot cselekszik. Nem foglalkozik a testtel. Ő messzebbre lát, mint az érkezők. Ő látja a testi bénaságnál súlyosabb betegséget is. Amikor az Isten és ember viszonya alapjaiban gyengül meg, akkor ott kell kezdeni a gyógyulást és a gyógyítást, hogy Isten legyen életem Ura. A bűn uralmával szemben Isten Uralma áll. Csak ő tudja gyógyítani. Ő az, aki parancsol a szélnek és az engedelmeskedik neki. Az értelem nélküli természet felismeri alkotóját. Jézus azért kezdi a lélek gyógyításával munkáját, hogy értelmes hallgatói felismerjék benne a Messiást.

Miért veszélyes a bűn? Mert olyan, mint a hétköznapok szemete. Ha fölhalmozódik, mindent megfertőz, megmérgez. Amikor a légkör tele lesz mérges gázokkal,. Akkor már tiszta levegőt sem tudunk Venni. Egy idő után, már a vétlen, ma született is halálra lesz ítélve. Idő előtti fájdalmas halálra. A szemetet – kezelni kell az iparit is, a kommunálist is, a veszélyes hulladékot is. Nem lehet ide-oda szállítással megoldani a kérdést.  Ugyanígy van lelki szemétben is ipari: amit nem mi termelünk: szókincs, Tv, rádió, nagyvilág. Van kommunális is. A mindennapok hordaléka, mely apróságokból áll ugyan össze, de ha nem kezeljük, elborít. Előbb csak hozzászokunk a durva szóhoz, a rosszindulathoz, az Isten nélkül tervezett holnaphoz, és ez nagyon veszélyes, mert természetessé válik az, ami nem egészséges.

Kérdés tehát, hogyan bánunk lelki szemetünkkel? A szőnyeg alá söpörjük, mint sokan a mindennapok szemetét? Elfojtjuk, takargatjuk, hazudozunk, másokra hárítjuk? Egész iparág épült a hazugságokra, az emberek befolyásolására. Furcsa sikerlisták jelennek olvasott napi és hetilapokban. Botrányokról szólnak. A bulvárlapok, de más újságok legolvasottabb részei a botrányrovatok. Miért olvasunk szívesen mások botrányairól? Hogy kimondhassuk: én, mi jobbak vagyunk. S mivel egyre lejjebb csúszunk tisztességben, becsületben, emberségben, egyre vadabb dolgokkal igyekeznek segíteni nekünk ezen újságok szerkesztői, hogy jól érezzük magunkat, hogy találjunk tőlünk rosszabbakat. Figyeljük meg a fiatalokat: egyre véresebb filmeket néznek, egyre erőszakosabb világ köti csak le őket a filmvásznon. Ami jelzi, hogy ők maguk is egyre durvábbak lesznek.

Fontos tehát a bűnbánat és a megbocsátás, a gyónás. A bűn merevvé tesz. Megmerevedik a bánat nélküli ember magatartása. Megfigyelhető nemcsak idős embereknél, hogy ha nincs bennük Isten előtti alázat, rendszeres bűnbánat, hajlamosak a szigorú ítéletre, sokszor csak elvárásaik vannak, éltük folyamatos dicsekvés. Fiatalok bűnbánat nélkül hajlamossá válnak az erőszakra, durvaságra. A bánat, a gyónás hozzá mér Istenhez, az eredeti mintához. Mindezt a szeretet alapján, és az egyház segítségével. Így nem csak magamat tartom rendben, de tagja maradok egy szeretetközösségnek, mely segít az Isten felé vezető úton maradni.

A gyónás lényege nem a múltba nézés. A jövőt építem. A jobb holnap érdekében bánom a múltat. Helyrebillentem lelkem megbillent egyensúlyát, hogy esélyem legyen a jövőre. „Fogadom, hogy ezentúl a jóra törekszem!” Ha ez nincs, nem érvényes. Ezért nem oldozható fel a haragot hordozó ember, vagy az együtt élők, hiszen fogadalmával ellentétes az életvitele.

A gyónás rendezi Istennel való viszonyunkat. Ez nem egy szótlan viszony. Isten is szól hozzánk, a Bibliában, a szertartásokban. Figyelj rá, válaszolj! Nincs általános bűn. Nincs általános bocsánat sem. A bűn személyes. A bocsánatkérés és a megbocsátás is az. Az általános erkölcs – ld. Hitler, kommunizmus, Római Birodalom – embertelenséget szül. Az erkölcsi egyensúlyt először önmagamban kell helyreállítanom ahhoz, hogy utána a társadalomban is hatékonyan tudjak részt venni.

A bűnbánat azért is fontos, mert minden életkorban más-más problémákkal kell megküzdenünk. Isten segítsége és az egyház mércéje segít ezek legyőzésében. Nem elég magunk mellett tudni Jézust. Oda is kell menni hozzá gonddal, bajjal. Mint a béna teszi. Ha saját ereje nincs hozzá, jó ha vannak hívő barátaink, akik elvisznek. Keressük őt mindig tudatosan. Nem elég a vasárnapi Szent Liturgia. Akinek ideje, ereje van, az jöjjön el hétköznap is. Haza kell vinnünk őt a hétköznapokba is. Elvinni a táborba, a nyaralásba.

Találkoztam olyan idős emberrel Máriapócson, aki minden évben eljött a nagybúcsúra, de még nem látta a templomot belülről. Van olyan ember Sajópálfalán, aki még nem volt a templomban. Mások sok száz km-t utaznak azért, hogy láthassák. Van, aki szomszédjának hiszi az Istent, de nincs vele beszélő viszonyban. Ne szomszédunk, hanem barátunk, testvérünk legyen Jézus. Akkor elkísér minden életutunkon. Akkor meghalljuk gyógyító szavát, megérezzük segítő erejét.

2007.07.01. A gadarai megszállott. (Mt 8, 28-29,1.)

 

Miután a vihart lecsendesítette Jézus, félelem szállta meg tanítványait. Kicsoda ez, hogy még a szél is engedelmeskedik neki? – kérdezgették egymástól. Jézus ezzel a csodával válaszol tanítványai kérdésére. Nemcsak a természet ura. Nem a fizikai viharokra specializálódott. Az élet, a világ rendje, békéje fontos számára. Ő a magasságbeli Isten Fia – és ezt a gonosz lelkek mondják ki. Ő Isten rendjét, békéjét hozza. Isten nélkül a világban káosz van. Vele kozmosz=rendezett, szép a világ is, az ember is.

        Mit hoz a Gonosz Lélek? Diabolosz=széthányó. Az emberi természet szétrombolására szakosodott. Eszközei: cselszövés, hazugság, csábítás. „Mint ordító oroszlán körüljár, és keresi, hogy kit nyeljen el.” Egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy van, és hogy kicsoda ő, ellenkező esetben szépnek, jónak tünteti föl magát, megfertőz, és nem tudunk szabadulni tőle. Pl. a szenvedélybetegségek kialakulása is így kezdődik: cigaretta, ital, kábítószer. Jónak tünteti fel, és aztán életre szóló rabsággá válik.

Mindig új, nem várt arcban és helyen jelenik meg a gonosz. Elveszi az időt, az erőt, leköti a gondolatot, eltávolít azoktól, akik szeretnek. Sokszínű az eszköztára. Az egyébként jó dolgokat kiemeli a helyéről, túl hangsúlyozza őket, és máris rabsággá válik a kapcsolatunk ezekkel. Így válik a pénz, a testi szenvedély szeretet nélküli üres céllá, a szó üres vagy rosszindulatú fecsegéssé, az időtöltés lustasággá, unalommá.

 Ha pontos képet akarunk festeni arról, hogy milyen az ember Isten nélkül, akkor ezt az ördögtől megszállottat vehetjük mintának. Házban nem lakott = nem volt otthona az a hely, ahol élt. Van házunk, de vajon otthonunk-e? Van e helye benne Istennek, békességnek, szeretetnek? Ha nincs - halottasház, sír az, mint ahová ez a megszállott is ment. Kívülről szép, de belül tele van rothadással.  Az egyre nagyobb házakat nézve sokszor megkérdezem: vajon békesség, szeretet van e bennük? Miért vagyunk a világon? Tamási Áron mondja: hogy valahol otthon legyünk benne! Ma itt, holnap ott.  Ez nem jó életstílus. Valahol légy otthon. Istennel.

Ruhája nem volt. Nem volt szégyenérzete. Egy meztelen korban élünk. Nincs szégyenérzete a társadalomnak, nem csak fizikai, de lelki értelemben sem. Hol van a megszentelő kegyelem öltözete, mellyel leülhetünk Urunk asztalához, mellyel a szentek társaságába mehetünk. Ruhánk, mely széppé tesz, és közelebb engedi a másikat. A ruhátlanság magányossághoz vezet. Az egyenruha, a lélek igényessége, valakihez, valamihez való tartozása formál időtálló közösséget.

Az Isten nélküli embertől félnek. Megkötözik, de letépi bilincseit. A szeretet közösségét, szabályait bilincsnek érzi az ilyen. Szabadsága azonban önzés és vadság. Korunk lelkületére jellemző, hogy ha este egyedül megyünk az utcán, és távolban megjelenik valaki, megijedünk, félünk, ahelyett, hogy örülnénk: nem vagyunk egyedül. A szeretetre teremtett ember félelmetes lett. Már a nevelésben is megjelenik ez. Harcra tanítjuk gyermekeinket. Történet: játszótér – gyerekek – háborúsdi. Öreg bácsi összegyűjti őket. Ne háborút! Békét játszatok! Jó! Elszaladnak, összedugják a fejüket. Visszajönnek lógó orral. Hogy kell békét játszani? Azt nem tudjuk. Nincs rá mintájuk. Az ellenségeskedés élteti már szüleiket is. Ezt látják filmen, már rajzfilmeken is. A szeretet játékára senki sem tanította meg őket.

S ha Krisztus megy közelebb hozzá, akkor az zavarja. Mi közöm hozzád? Tudom, ki vagy! Pedig éppen rá van szüksége, szükségünk. Orvosok mondják, hogy a betegségek nagy része lelki eredetű. Békességgel, hittel, derűvel jórészük megelőzhető. Egy hívő emberek irányította világban nem szabadna mérget gyártani…

Mi a neve? Légió. Római hadtest. 6000 ember. Hatékony, összeszokott, zárt harci egység. Akkoriban ezek a légiók uralták a fél világot. A gonosz lélek sosincs egyedül. Sokan vannak, edzettek, hatékonyak. Nem szabad egyedül maradni nekünk sem a hitünkkel. Csapatba kell tartozni. Imádkozó közösségbe, hogy hatékonyak lehessünk. Krisztushoz kell tartozni, hogy erősebbek legyünk.

Jézus legyőzi. Erősebb. És hogy milyen is a gonosz lélek valójában, az azonnal kiderül: a disznók elpusztítják magukat. Ez lett volna a megszállott ember sorsa is. Ez a miénk is, ha Isten nélkül, társak nélkül maradunk. Ép ésszel, felöltözve ül Jézus lábánál. Rend és békesség. Ez az Istenre hagyatkozó ember jellemzője. HA le tudunk ülni Jézus lábához, csendben lenni és rá figyelni, akkor egészségesek vagyunk. A folyamatos zene, zaj, az állandó sietés kirázza az Istent az életünkből. Történet: utazó – sivatag – sürgeti az arabokat – harmadik nap nem kelnek föl. Már fönn a nap – vezetőjüket kérdi: nem ezért fizetek. Miért lustálkodnak? Nem lustálkodnak, csak megvárják, hogy utolérje őket a lelkük!

Igen, ennek ára van. A gadaraiak látják a meggyógyult embert és az elpusztult sertéseket. A disznókat választják. Ezen az áron nem akarnak egészségesek lenni. Ma is hasonló a viszonyítás. A hívő emberek minden agresszív rendszernek félelmetesek, mert más hatalomnak engedelmeskednek. Függetlenek, nem lehet belőlük rabot csinálni. Akár a diktatúrák, akár a monopóliumok pénzuralma az egyház, a hívő ellen támad. Más az értékrendszere.  Vigyázz, hogy Isten ne a sokadik legyen az értékek rangsorában, hanem ő mondja meg, mi legyen az érték az életedben!

Jézus körül ütköznek az érdekek. Kettéválik a világ. Egy kínai bölcset kérdeztek meg arról, mit tart arról az emberről, akit egy városban mindenki szeret. Nagyra tartom! Válaszolta a bölcs, de többre nézem azt, akit a jók szeretnek, a rosszak pedig nem. Jézus ilyen volt. A jók szerették. Nem az a célunk, hogy mindenki szeressen. Ez lehetetlen. Te szeress mindenkit, mégpedig Krisztus tanítása nyomán. De számíts rá, hogy aki Jézus lábainál ül, ép ésszel, felöltözötten, azt a meztelen világ nem mindig érti majd meg.

Jézus ezzel együtt is azt mondja a meggyógyultnak – aki vele akar tartani,  hogy menjen haza, és mondja el, milyen nagy dolgot tett vele az Isten! Nem maradhatunk a templomban.  A Tábor hegyéről is le kellett jönni a tanítványoknak.  Haza kell mennünk, oda ahonnan eljöttünk ide, és el kell mondanunk, hogy találkoztunk Valakivel, aki átalakította az életünket, otthont, ruhát, békét adott nekünk.                       

2007. június 24. Pünkösd után 4. vasárnap.

A kafarnaumi százados (Mt 8,5-13.)

 

         Két héttel ezelőtti evangéliumban Jézus hívta Pétert és társait, hogy kövessék őt. Egy héttel ezelőtt beszélt nekik arról, hogy bízzanak az Istenben, ne aggódjanak. A mai evangéliumban megmutatja, hogy mi történik akkor, ha valaki tanítása szerint él és hittel ráhagyatkozik. Milyen ember a százados. A természetesre épül a természetfeletti. Nézzük a természetes emberi tulajdonságait.

         Emberszerető – szereti szolgáját, olyannyira, hogy még meg is alázza magát azért, hogy Jézus meggyógyítsa. Hány gyárigazgató tenné ezt meg ma beosztottjáért, segédmunkásáért, amilyet bármikor sokat találhat olcsón? Szereti az elnyomott, leigázott népet, akiket egyébként a rómaiak többsége megvetett, lenézett, eszköznek tekintett, hacsak nem vette át a rómaiak hitét és életformáját. Ő nem várja el ezt, hanem ő maga keresi az értékeket a zsidók életében, és szeretete tetteké válik, amikor a zsinagógát is felépíti nekik. Tiszteli szokásaikat. Nem kívánja, hogy Jézus belépjem a házába, és ezzel megszegje népe hagyományait.

         Szeretete józan, földön járó. Ismeri saját hatalmának korlátait, így nem bízza el magát akkor sem, amikor másokért tud valamit tenni. Tudja, hogy hatalma nem a sajátja, hanem a császáré. Az ő nevében cselekszik, miatta engedelmeskednek neki. Így magatartása bár férfias, de mégis alázatos.

         Ez az emberek iránti magatartása kisugárzik Istennel való kapcsolatára, hitére is. Ez a szeretet ennek az evangéliumi történetnek a kulcsszava. Hite a katona leegyszerűsített logikájára épül. Tudja, hogy honnan van az ő hatalma. Az egyenruha azt a közösséget és birodalmat jelenti, melynek ő is tagja. De saját helyzetéből kiindulva látja Jézus mögött a láthatatlan Atyát is, a Mindenhatót, a Teremtőt, akitől „Minden jó adomány „ származik.

         Hitének és emberségének harmadik jellemzője: saját kicsinységének elismerése. A nagy hatalommal rendelkező katonatiszttől ez hagy dolog. Majd Jézusnál visszacseng ez a magatartás, mint követendő példa. Ezért állítja a hatalmon vitatkozó tanítványok közé a kisgyermeket. Ez a gyermeki bizalom, fenntartás nélküli hit jellemző a századosra. Isten akkor tud igazán segíteni, ha egészen kinyitom a szívem kapuját. Ha elismerem, hogy magamban kevés vagyok. A százados ezt többszörösen elismeri, hitelesíti Jézus előtt. Egyrészt hogy hozzá fordul – ezzel jelzi, hogy tudja: képes segíteni. Másrészt, hogy követeket küld: jelzi, hogy szereti az embereket és őt is szeretik. Istennél ez a belépő. Fontos, hogy legyenek barátaink, akik jótetteinket látva előttünk mennek Isten elé.

         A lelkileg nagy embernek nem kell a fizikai bizonyosság. Távolról is rálát az Istenre. Mi mindig látni akarunk. Fülöpnek mondja Jézus, hogy „aki engem lát, látja az Atyát is”. A lelkileg kis emberek, közösségek mindig a látványos dolgokat keresik. Ezért könnyű őket becsapni csillogó bóvlival. A századosnak élesebb szeme van, mint a zsidóknak, pedig nekik kétezer év előnyük van vele szemben. Jobb a szívének a beállítottsága.

         „Csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám!” Ez a hit bátorsága. Aki ismeri Urának hatalmát, az mer bátor lenni. Tudja, hogy távolról is tud hatni. Isten távolléte nem fizikai, hanem minőségi távolság. Isten jelen van egyházában, szentségeiben. Nap-mint megéljük mindennapi csodáit. Jézus ma is másként jön el, mint sokan várják. Nem igazodik emberi szokásokhoz, elvárásokhoz. Ezért mentek el mellette a zsidók. Az ő megátalkodottságuk, merevségük figyelmeztetés nekünk is.

         Fontos az alázatosság. A hitünk nem csak és nem elsősorban értelmi megfontolás. Az is. Az az alapja. De nem bölcseleti rendszer csupán, hanem Isten elfogadása, együttműködés akaratával. Ennek leggyakoribb akadálya a büszkeségünk. Okosabbnak, gondoljuk magunkat Istennél. A gőgös farizeusok nem jutnak Isten közelébe éppen úgy, mint korunk önző tudósai sem. Az igazi tudás alázatos és hívő. Az alázat azt is jelenti, hogy tud engedelmeskedni, elfogad maga fölött törvényhozót. A hit leggyakoribb akadálya, hogy szívesebben hiszünk abban, amit kívánunk, mint abban, amit Isten kíván tőlünk. Meg kellene változtatni életmódunkat. Erre ritkán vagyunk hajlandóak, inkább Istent változtatjuk meg. A XXI. Század jellemzője lett a hazugság végtelenítése. Semmi nem szent. Még a kétszer kettőt valóságát is letagadjuk, ha érdekünk úgy kívánja. Minden mögé büntetlenül lehet kérdőjelet tenni, csak hogy előbbre jussunk.

         A hit azt jelenti, hogy Isten szava, törvénye fölött nincs törvény. A hit nem tárgyalások eredménye: Isten is enged és én is engedek. Ha már mindenképpen mértéktelen akarsz lenni – korunk törekvése ez – akkor légy mértéktelen az alázatban, a szeretetben, a szelídségben. Egy kis jóság által a kitikkadt föld és a megfáradt ember is termékennyé válik. Egymás szeretetével hatalmas erők adódnak össze. Görögországban Kr. Előtt az 5. században épült a Parthenon. Semmilyen kötőanyagot nem használtak. Csak a hatalmas kőtömbök súlya és pontos illesztése adja az épület stabilitását 2500 éve. Ha pontosan Isten mintája szerint alakítjuk életünket, és támaszai vagyunk egymásnak. Az ő tervei szerint épülünk egy épületté – ahogyan Szent Pál apostol fogalmaz – akkor ez az épület időtálló lesz, és sokaknak szolgál menedékül az élet nehéz időszakaiban.

 

2007. június 17. Pünkösd után 3. vasárnap.

Bizalom a Gondviselésben (Mt 6, 22-33.)

 

         Az előző vasárnap a tanítványok meghívásáról szóló evangéliumi részt olvastuk. Jézus nem hadsereget toborzott. Nem ígér 50%-os osztalékot a haszonból tanítványainak, pedig azzal a kereskedő népnél biztosan nyerő lehetne. Épp az ellenkezőjét fogalmazza meg a mai evangéliumi részben. Tedd a dolgod, de életed biztosítéka, mércéje Istennél legyen. Bízzatok a Gondviselésben!

         Kezdődik a nyár. Tervezzük a programokat. Nem mindegy, milyen a fontossági sorrend! Milyen hibalehetőségekre figyelmeztet Jézus? A túlzott aggodalomra, mert az a remény és a bizalom hiánya. Másrészt arra, hogy nem elég csak pénzben tervezni. Az elvész, elmúlik. Lelki értékekben is gondolkodjunk, mert azokat visszük át a túlsó partra. Megfontolandó, hogy a szegénység, és a megélhetésen való örök aggódás éppúgy gúzsba köthet, mint a nagy vagyon, amely minden más fölé nőhet a szívünkben. Egyik Isten jóságát vonja kétségbe, a másik megbénítja a szívet, és Mindenhatóvá válik gondolkodásunkban, életvitelünkben.

         Jézus itt nem a lustaságra, tétlenségre biztat. Hallgatói, a földművesek mindenkinél jobban tudták, mennyit dolgozik a madár a mindennapi eledelért. Biztos, hogy nem értették félre Jézus szavát. Mindenki köteles gondoskodni magáról és a rábízottakról. Az emberi tervezés, törődés fontos. A lelkiismeretes, előrelátó élet jó. Az örök félelem a holnaptól, illetve a túlzott anyagias szemlélet az, ami rossz.

         A keresztény higgadtságra nevel ez az evangéliumi rész. Nem zárja ki a szorgalmas munkát, de figyelmeztet arra, hogy munka közben, a földön élve is az Éghez igazodjunk. Nyáron is meghatározó lesz, hogy mihez, kihez igazodunk?  Kierkegard elbeszélése jut eszembe. A vadgalambról szól. Elégedett, szépen él, minden napra megvan ami szükséges. Egyik nap elmegy távoli rokonához, a házigalambhoz. Megmutatják neki a földműves gabonaraktárát. „Amíg élünk, van mit ennünk!”- mondja a házigalamb. A vadgalambot ennek hallatára életében először elfogja az aggódás – jóllehet eddig mindig volt elegendő élelme. Elkezd tartalékot felhalmozni. Korán kel, későn fekszik. Enni is alig van ideje. Tolla megfakul, életkedve elmegy. Mindig kevésnek érzi, amit gyűjtött. Gyakran eszébe jut a házigalamb, és újra nyugtalan lesz. Rabjává válik a gondolatnak, hogy egyszer talán éhezni fog.

         Úgy dönt, hogy a házigalambok közé keveredik, hogy ne legyen többé gondja. Meg is teszi, s nemsokára a földműves tányérjában köt ki. Nekünk is érdemes a levesestányérra gondolni, amikor összehasonlítjuk magunkat másokkal. Mi tehát a gondtalanítás receptje? Hagyd abba az összehasonlítást! Életed nem a szomszédodtól, hanem Istentől kaptad. Hozzá mérd magad! Ne értékeld túl sem a pénzt, sem önmagad! Nem minden rajtad múlik, bármennyire is ezt akarják elhitetni a reklámok veled. Nem is a politikusokon, vagy bankárokon. Istennél van a megoldási kulcs. Ő köré fond az örömödet is – ami azt jelenti, hogy neki légy hálás. Neki köszönj meg minden apróságot. És köré fondd az aggodalmadat is.

         Végül pedig: engedd nőni szívedben a bizalmat. Hagyatkozz Isten gondviselésére! Bízd Istenre a jövőt. Az egyiptomi Józseftől nagyon sokat lehet tanulni. Élete volt nagyon mély gödörben – amikor testvére a kútba dobták, vagy eladták rabszolgának, igazán elkeseredhetett volna. Egyetlen panaszkodó szót nem hallunk tőle az igazságtalan vádaskodás, a börtönidőszak alatt sem. Istenre bízza a jövőt. Ahol van, ott igyekszik a lehető legtöbbet adni magából. Amikor testvére- akkor testvérként, amikor rabszolga akkor szolgaként, amikor rab, akkor rabként. És íme az Isten gondoskodik róla. De ezzel nincs vége az életének. Ugyanez a lelkület jellemző rá a jólétben is. Amikor nagyon magasra kerül, akkor is az Istenhez méri magát, mintha mondaná: „Úgy látszik, az Istennek itt van velem terve!” És úgy él, hogy Isten jó eszköze legyen. Az is lesz. Általa menti meg Isten a családját és formálja azt nagy nemzetté.

         A Krisztusi szabadság – amelyre minden krisztuskövetőt meghív az Isten – lelki szabadság. Függetlenség mindentől, ami eltávolít az Istentől. A mai evangéliumban Jézus a vagyon és az aggódás bilincsétől szeretne felszabadítani bennünket. Szent Pál kicsit később így fogalmazza meg ezek ellenszerét:”Ha kitartotok a jótékonykodásban, szabaddá válik kezetek és szívetek Isten akaratát megtenni.” Mózes írja: Ha bementek a tejjel, mézzel folyó országba, megtelik kezetek és szívetek jóléttel, és nem marad bennetek hely az Istennek. Vigyázzunk arra, hogy kezünket és szívünket a jótékonyság által tegyük szabaddá, hogy Istennek legyen hol elhelyeznie nekünk szánt ajándékait a nyár folyamán is.

 

2007. június 10. Pünkösd után 2. vasárnap.

A tanítványok meghívása. (Mt 4,18-23.)

 

         Jézus nem turistaként járt a Galileai tó partján, nem is fegyvereseket toborzott a nagy hódító háborúhoz. Szeretettel járt, és szolgálatra hívott. Ma is itt jár a mi vidékünkön. Minket is hív. Mire is?

         Nem nézőnek hív a focimeccsre, hanem játékosnak. A nézőnek nem kell edzenie, nem kell áldozatot hoznia. A játékosnak annál inkább. Jézus játékosnak hív az apostolok vezette csapatba. Keresztény ember = Krisztussal összhangban lévő, rá figyelő, érte fáradozó, aki tesz is azért, hogy az eredmény kialakuljon.

         Kiket választ ki Jézus? Nem tudósokról szólnak az evangéliumi meghívások. Nem hatalmas vagyonú vagy erejű emberekről. Még csak nagy kapcsolataik sincsenek. Egyszerű halászok, egy-két vámos. Nemcsak fiatalt hív, hanem öregebbeket is. Nem csak férfiak szegődnek a nyomába, hanem asszonyok is. Nem csak jók, hanem bűnösök is. Nem csak lelkileg erősek, hanem gyengék is. A szentekről beszéltünk előző vasárnap. Nincs a világon még egy olyan sokszínű közösség, mint a szentek közössége. A mennyországban minden bőrszínű, életkorú és életállapotú ember megtalálható.

         Mi bennük mégis a közös? Jézussal kezdték megkeresni egyéniségük igazi kincseit. És így lett Léviből, a vámosból Máté apostol, Zakeusból nagyvonalú adakozó, Simonból Péter, azaz kőszikla, Saulból, az üldözőből Pál, a térítő, Mária Magdolnából, az utcanőből szentéletű, másokról gondoskodó. Fordulatot, életre szóló fordulatot hozott számukra a Krisztussal való találkozás. Úgy jártak, mint a halak, amikor kiugranak a vízből, és megcsillan a pikkelyeiken a napnak a fénye. Egészen mássá lesznek a fény hatására, mint amilyenek voltak a vízben. Aki Krisztust követi, annak ki kell emelkednie a megszokottból, mint a halnak a vízből. Az örök élet fényében látszik meg igazán életünk eredeti színe a teljes szépségében.

         Mi is többre vagyunk hivatottak, mint azt a földi megvilágításban látjuk, és látják mások. Ha rendszeresen kimozdulunk megszokott környezetünkből, feljövünk a templomdombra, hogy időről időre Krisztus világosságában nézzük meg életünket, akkor új lehetőségeket és távlatot fedezünk fel. A mesterséges fények csalókák. Jól tudják ezt a háziasszonyok, amikor ruhaneműt vásárolnak, és sokszor kiviszik a bolt ajtajába, a természetes fényre, hogy lássák a valódi színét, fényét az anyagnak. A természetes és a természetfeletti adja meg az igazi színét életünknek is. A mesterséges környezetből, világból, értékrendből rendszeresen vissza kell térni ehhez a megvilágításhoz, ha nem akarjuk elvéteni az értékek rendjét.

         Milyen szempontok alapján választ az ember ma szakmát, társat? Megfizetik-e? Megéri e? Ki lehet-e vele jönni? Nem túl nehéz? Mit fizetnek az emberhalászatért? Nem fizet rosszul az Isten. Jó munkaadó. Lehet rá számítani társként is. Hűséges típus. Megtartja az ígéretét. A bűnbeeséskor megígérte, hogy Megváltót küld, és amikor elérkezett az idő, el is küldte. Mit ígér? Már itt békességet, derűt – persze áldozatok, nemegyszer szenvedés mellett. Odaát pedig – prémiumként – az örök boldogságot. Pénzről nem esik szó ebben a munkaszerződésben. Ezt a munkát, a keresztény életet nem lehet pénzért végezni egy életen át.

         Mikor kell, mikor lehet elkezdeni? Nem lehet elég korán. Már az anyaméhben elkezdődik a keresztény nevelés. Mikor lehet elrontani? Minden döntésünkkor, amikor nem kérdezzük meg az Urat, hogy ő mit szólna hozzá. Amikor erre nem tanítjuk meg a gyermekeinket. Nem akkor veszítjük el az életünket, becsületünket, gyermekeinket, amikor elmennek, vagy rosszat teszünk, hanem amikor elengedjük az Isten kezét, amikor nem jövünk a felszínre a megszokottból, és nem nézzük meg tetteink értékét az Isten mérlegén.

         Amikor megtanulunk imádkozni, amikor erre megtanítjuk gyermekeinket, unokáinkat is, valójában a hálás lelkületet alakítjuk ki a szívünkben, a lelkükben. Innen már csak egy lépés az emberek iránti hála. Amikor tehát Istenhez visszük a ránk bízottakat, valójában a saját öregségünkről is gondoskodunk. Hiszen aki tud köszönetet mosdani Istennek, annak van szeme észrevenni őt az események mögött. Aki Istent észreveszi és hálás neki, az szüleit és észreveszi, és hálás lesz nekik is. Így épül eggyé az emberi és az Isteni világ, így lesz Istenszolgálatunk emberek szolgálatává. Így lesz a földi élet az örök élet előszobája.

 

 2007. június 3. Pünkösd után 1. vasárnap, mindenszentek vasárnapja.

(Mt 10,32-38 19.27-30.)

 

         Mindenszentek ünnepe a római katolikus szertartás szerint halottak napjához kapcsolódik. A keleti egyházban Pünkösd ünnepét követő vasárnapon tartjuk. Ennek oka: a Szentlélek tesz képessé arra, hogy szentek legyünk, hogy az isteni matematika szerint számoljuk az értékeket. Az ünnep ikonja Jézust, mint szőlőtőt ábrázolja. Belőle ágazik el a 12 vessző- az apostolok élete. Mindannyian Jézusra figyelnek. Tőlük ered a szentek ezernyi hajtása. Ők pedig Krisztus és az apostolok felé fordítják arcukat. Itt az életszentség kulcsa. Ebben az Isten- és egyház felé fordulásunkban segít nekünk is a Szentlélek.

A szentek között mindenféle korú és foglalkozású, nemzetiségű ember található, ami jelzi, hogy Isten mindenkinek megadja kegyelmét. Ma is bárki, bármilyen állásban szentté lehet. Én is hivatott vagyok közéjük. Ebben segít a Szentlélek. Hogyan? A mai evangéliumban Jézus válaszol. Segít abban, hogy „ne féljünk”! A szentek nem féltek, mert a Lélek erőt és bölcsességet, bátorságot adott nekik.

Mitől nem féltek? Azoktól, akik megölik a testet. Attól féltek, aki a lelket is megölheti: az ördögtől, és a bűntől. A félelem veszélyes dolog. Védekezésre késztet minket. Aki fél a holnaptól, az gyűjteni kezd. Aki nem érzi magát biztonságban, az magasabb kerítést emel, riasztó rendszert épít be… Biztosításokat kötünk minden veszélyes eshetőségre.  Ez a sokirányú félem nagyon sok erőt, és értéket köt le az életünkben. Sokszor nem is marad fontosabb dolgokra, egymásra időnk és erőnk. Ha ezt világméretekben nézzük, nagyon sokan halnak éhen ma is a fegyverkezési verseny miatt, mert így nekik nem jut gyógyszer, és ennivaló. De háromezer ével ezelőtt sem történt másként. A kínai nagyfal építése ugyanígy sok halált és szenvedést követelt, és nem adott biztonságot.

A Gonosz, a félelmünkre épít. Ezért fontos, hogy ne a félelem igazgassa életünket, hanem Krisztusra épített biztonságot alakítsunk ki. Ez a szentek titka. Tudták, hogy olyan Atyánk van, aki minden szál hajunkat számon tartja. Krisztus tekintete megtisztít, tanítása szűrőként működik. Ezt a tekintetet, ezt a kézfogást soha ne veszítsük el! – ez a szentek mai üzenete. A mindennapi ima, a rendszeres közösségi liturgia így kamatozik. A szentek hitének erősítője volt, hogy megvallották hitüket. Mert a hit, a vallás az nem magánügy, hanem a legalapvetőbb közügy. Hit és vallás nélkül az elsődleges életalap hiányzik az iskolából, a családokból, a társadalomból, a nemzetből. Amint az Istent és az Isten dicséretét abbahagyjuk, az ember tisztelete és dicsérete is megszűnik. Nézzük meg a médiákat, mennyire sok a rosszindulat benne, és mennyire kevés a szeretet.

Ezért mondja a mai evangéliumban Jézus, hogy ”aki apját, vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám”. Van, aki ezt úgy magyarázza, hogy Jézust szeretve nem vagyunk kötelesek szeretni családtagjainkat. Szó sincs róla. Épp ellenkezőleg. A Krisztust szerető ember másként, jobban szeret mindenkit, mert az Istennel szereti őket. Nem baj, sőt jó, ha valaki nagyon szereti a szüleit. Amire Jézus figyelmeztet, azaz az, hogy legyen szívünkben még nagyobb az Isten szeretete. Így az égbe gyökerezik a szeretetünk, és nem ingatják meg földi események, csalódások, betegségek. A pagodákról már beszéltünk. Azért nem döntik össze őket a földrengések – legyenek bármily pusztítóak is, mert egyetlen hatalmas oszlopra felaggatják az emeleteket. Az oszlop átveszi és lecsillapítja a föld mozgását, és az épületekben nem esik kár. Így van ez annak a szeretetével is, aki Istenbe kapaszkodva szeret mindent és mindenkit.

„Aki föl nem veszi keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám!” – folytatja Jézus. Szeretetünk mértéke nem szavaktól függ, hanem a tettektől. Milyen áldozatot tudsz hozni Istenért, társadért, gyermekedért? Annyira szereted. És az áldozatok mérlegén sokszor olyan irányba mozdul ki a mérleg nyelve, amerre nem is gondolnánk. Egy megégett kislány életét csak a gyors élő bőrátültetés menthette meg, ezért rádión felhívást intéztek Amerika lakosaihoz. Mit gondoltok, honnan jött a legtöbb felajánlás? Egy börtönből. 2500 négyzetcentiméternyi bőrt ajánlottak föl az elítéltek, hogy lenyúzhatnak róluk az orvosok azért, hogy a kislány életét megmentsék. Soha, senki hite nem reménytelen. Nagyon sok az Istenre, az Igazságra nyitott ember.

Indián törzsfőnökről olvastam, hogy amikor haldoklott, és meghallotta ezt egy missziós atya, azonnal hozzá sietett. Miután beszélt neki Jézusról. Örülök Fekete Kabát, hogy eljöttél hozzám. A Nagy Szellem küldött téged. Keresztelj meg, szeretnék megáldozni. Aztán menj tovább törzsem tagjaihoz. – A szenteket Isten küldte hozzánk, és minket is ő küld másokhoz. Tanuljunk és tanítsunk hinni, szeretni, áldozatot hozni Istenért és egymásért! Ez a mai vasárnap szentjeinek, szentéletű őseinknek öröksége, üzenete mindannyiunk számára.

 

2007. május 27. Pünkösd.

 

         A földrengések után mindig túlélő után kutatnak. 4-5 nap után azonban általában abbahagyják a kutatást, hiszen folyadék nélkül szélsőséges időjárási körülmények között nem lehet tovább életben maradni. Romániában néhány évtizeddel ezelőtt pusztító földrengés volt. Sokan rekedtek a romok alatt. A hetedik-nyolcadik napon azonban már csak halottakat találtak a romok alatt. Egy asszonyt azonban élve találtak meg. Amikor megkérdezték, mi tartotta életben? – így válaszolt: Volt egy kis rádióm, amelyben állandóan hallgattam a híreket. Tudtam, hogy keresnek, és egyre közelebb járnak ahhoz a helyhez, ahol voltam. A remény éltetett, hogy megtalálnak!

         A pünkösdi Lélek olyan nekünk, mint ez a kis rádió volt az asszonynak: reményt sugároz a szívünkbe éjjel-nappal. Ő a Vigasztaló. Mivel is vígasztal? Hogy van Istenünk. Hogy milyen az Isten, azt is segít megérteni. Valahogy úgy, mint Tolsztoj elbeszélésében. A királyról ír, aki nagyon öreg már, és nem akar úgy meghalni, hogy még nem látta az Istent. Összes papját, tudósát összehívja. Három napot kapnak, hogy az Istent megmutassák a királynak. Letelik a határidő. Nem tudják teljesíteni a kérést. Haragra gerjed a király. Meghallja ezt egy pásztorember, akinek a papja is a palotába lett hívatva. Jelentkezik a királynál. Majd én megmutatom felség az Isten. Jó! – mondja a király, - de ha nem, fejeddel fizetsz!

         A pásztor kivezeti a királyt a napra. Nézz bele Uram! – mondja neki. Azonnal becsukja a szemét. Nem tudok, mert elvakít! – válaszolja. Látod, Uram! A nap az Istennek csak egy parányi teremtménye, mégsem tudsz belenézni. Hogyan tudnál a hatalmas Istenre nézni? – A király elfogadta a pásztor bölcs válaszát, de még volt két kérdése. Mi volt az Isten előtt? – A pásztor almákat rak az asztalra. Számold meg Uram.! A király számolni kezd: 1-2-3.. Nem jó uram. Ne az elsővel kezd, hanem előtte. De hiszen ott nincs semmi-, válaszolja a király. Na látod Uram, az Isten előtt sem volt semmi. Minden vele kezdődött. Nála nélkül ma sincs semmi. Ezt a választ is elfogadja a király. Harmadik kérdése ez volt: Mit csinál az Isten? Megmondom – válaszolta a pásztor, de előtte cseréljünk ruhát és sétáljunk egyet a városban. Amikor a király felvette a pásztor szakadozott gúnyáját, és leszállt a trónról, hogy a pásztorral sétálni induljon, akkor így felelt a pásztor: Látod, ezt csinálja az Isten, amit most Te. Eljött az emberhez, magára öltötte emberségünket. Szóba állt velünk, ahogyan Te tetted velem. Nekünk Ilyen Istenünk van. Megjutalmazta gazdagon a király bölcs pásztorát, és Istent meglátva halt meg.

         A Szentlélek tehát – a pásztorhoz hasonlóan – elvezet minket az Isten megismeréséhez. János evangéliumában Jézus közli a Szentlélek munkaköri leírását. Azt mondja: Ő majd meggyőzi (megvilágosítja, felnyitja a szemünket) a világot három dologról. Mert aki lát, ért, az tud jól dönteni. Mit segít jobban látni, érteni a Szentlélek?  A BŰNT – ti., hogy nem csak bűneim vannak, hanem bűnös ember vagyok.  Indiai misszionáriusról olvastam, hogy kis falucskában a ház fehér felára vetítette esténként Jézus életét. Amikor a keresztre feszítéshez értek, egyik ember felugrott: Ne őt, hanem engem! Én megérdemlem!  Nos ezt jelenti, hogy a Szentlélek elvezet a bűnös állapot felismeréséhez, ahonnan csak Jézussal van felemelkedés. Az IGAZSÁGOT – ti., hogy Jézus Krisztus él, hogy ő az Isten fia, a mi megváltónk. A Szentlélek vezeti el erre az igazságra Nikodémust, Arimateai Józsefet, a kereszt alatt a római századost, a latort… Minket is… S harmadszor a Szentlélek segítségével hozunk helyes ÍTÉLETET, vagyis tudunk különbséget tenni jó és rossz között. A sakálról írják le, hogy számára a hullabűz kellemes illat. Nem érzi annak utálatosságát, ezért tud jóízűen falatozni belőle. Ha a szaglása jobb lenne, soha nem enne dögöt. Milyen a lelki szaglásunk? A Szentlélek segít azt karbantartani. Ma – jellemző, hogy gátlás nélkül tesznek sokan aljas dolgokat, és utána vidáman mosolyognak.

         Mi az a többlet, amit a Szentlélek hozzáad a hitünkhöz, egyházunkhoz, keresztény életünkhöz? Ő az „Életnek megadója”. Nélküle a vallás nehéz, unalmas, elavult. Lélektelen szenteskedéssé válik a szentségek vétele. A hittan csak lecke, az erkölcsben csak a gátlást vesszük észre, a hazáról csak szaval az ember, s a körülöttünk lévő világ, mint rosszra való kísértés jelenik meg.

         Nézzük meg az apostolokat! Húsvét hitével is csak bezárkózva képesek élni, tele félelemmel. Az apostolok közössége – mondhatjuk nyugodtan, hogy az egyház első püspöki kara – Lélek nélkül fél, lapul, hallgat. Ezt a csapatot nekiindítani a világnak olyan lenne, mint amilyen volt a II. Magyar Hadsereget papírcsizmákban a Don- kanyarba küldeni. Előbb a Lélek, aztán a misszió! Pünkösd Lelke teszi minden nap élővé a hitünket. Vele keresztény életünk nem üres szokásokból áll majd, hanem hiteles tettekből.

2007.május 20. Az I. Niceai Zsinat atyáinak emlékezete,

Húsvét után 7. Vasárnap.

 

         Nagy Sándorról sok híres történet kering. Egyik csatában, az ellenség túlerőben volt, néhány katonája menekülni kezdett. Nagy Sándor híres volt arról, hogy sok időt töltött katonáival, ugyanazt az ételt ette, sátrukban szívesen időzött. Ismerte őket. Rákiáltott a menekülőre: Állj! Mi a neved? Sándor! – válaszolta döbbenten a katona. Vagy a neved, vagy a magatartásodat változtasd meg – mondta Nagy Sándor – mert ezzel a névvel futni az ellenség elől nem lehet!

         Valahogy ehhez hasonlóan állították meg a hirtelen kapott szabadságtól megrészegült keresztényeket az I. Egyetemes Zsinat atyái. 313-ban Konstantin császár a Milánói rendelettel szabadságot ad a keresztényeknek. 325-ben összeül a zsinat. Miért? Eddig elnyomás volt és ez összetartotta őket. Mint a hordó dongáit az abroncs. A szabadság hirtelen jött, nem voltak rá felkészülve, és a tévtanítások a hatalom és a vagyonszerzés lehetősége kikezdte a keresztények egységét, elbizonytalanította még a jókat is. Ezért határozta el 318 püspök, hogy megállítja a széthullást, a menekülőket, és megfogalmazza nekik, mit jelent ez: keresztény, és hogyan kell kereszténynek lenniük egy szabad világban.

         Az apostolok közössége óta ők az első meghatározó, irányt mutató közösség a kereszténység életében. Megfogalmazzák a Hiszekegyet. Hogy velük volt a Szentlélek, mi sem igazolja jobban, mint az, hogy ma is ugyanúgy imádkozzuk a hitvallást, ahogyan ők összeállították. Arra a kérdésre, hogy kik vagyunk? Így feleltek: Keresztény = Krisztusi ember. Krisztus követői vagyunk. Olyan emberek, akik az ő nyomába lépve haladunk előre. Semmi más dolgunk nincs, mint hogy a nevünket és az életünket hangoljuk össze.

Nagyon hasonló korban élünk. A kereszténység az elnyomás után a nagy szabadságban megzavarodott embereknek kell, hogy utat, irányt, magatartási formát mutasson. Mi után futunk? A pénz után. Mire kell a pénz? Amit a reklámok sugallnak. Mert azok lesznek az álmaink. Állj meg, mondják a II. Vatikáni zsinat atyái, mondják mai püspökeink. Gondolkozz! Te nem menekülhetsz! Te csak Krisztus felé futhatsz. Te tettekre születtél. Neked neved van. Te keresztény vagy, és ez kötelez.

A zsinatok sora olyan, mint a staféta. A sífutó staféta a váltásnál megérinti az induló vállát, ezzel adja át a szerzett előnyt, vagy hátrányt a pihent embernek, aki az új szakasz új kihívásaival kell, hogy megbirkózzék. A Teremtésben az Atya adja át az élet leheletét Ádámnak. Add tovább! – mondja neki. Amikor az ember elhibázza a célt, jön Jézus. Sportnyelven úgy fogalmaznánk: remek részidővel behozza a bűn okozta elmaradást. A Szentlélek növelte tovább az előnyt, és a zsinatok a váltás és tájékozódás nagy időszakai. Most mirajtunk a sor, hogy a II. Vatikáni Zsinat szellemében egy gyorsan változó korban Krisztus követői legyünk.

Mielőtt kétségbeesnénk, hogy korunk sok minden után fut, de Isten után a legkevésbé, tanuljunk meg Istennel nézni az életet. Két cipőgyárosról olvastam, hogy a sivatagba mennek felmérni, hogy érdemes e arra terjeszkedniük. Az egyik feladja: nem érdemes itt egy lépést sem tenni. Itt mindenki mezítláb jár. A mási azt mondja: ez itt a korlátlan lehetőségek földje. Itt még senkinek sincs lábbelije! – lefordítva a hit mai nyelvére: Talán soha nem volt akkora szükség Istenre, egyházra, kereszténységre a világon, mint ma. Igaz, a mai embernek csak nagyon hiteles, tiszta keresztény élet az elfogadható. Ez saját erőből nem megy. Ne feledjük:”Velünk van, a világ végéig.” Támaszunk. Állandó jelenlétét észre kell venni, és hagyatkozni az Ő erejére.

         Mi kell ma a hatékony keresztény élethez? Megmaradni egységben. Ld. Az apostolokat, a zsinati atyákat. Amint valami feszegette az egységet- helyére tették. Egységben egymással és egységben Istennel. Vigyázzunk, hogy ne a rosszban fogjunk össze. Az első nagyhatalmi törekvés leírása a biblia elején ott van. A bábeli tornyot építőké. Nagyot akarnak – ami nem baj- de az már igen, hogy Isten nélkül, sőt ellenére akarják. Minden egység mulandó, amely Isten ellenére, vagy nélküle akar élni.

         A hatékony élet másik alkotóeleme: NEM a rosszra. Jézus nagyon szigorú tud lenni, amikor a Sátánról esik szó. Takarodj! – mondja még Péternek is, amikor ördögi javaslattal áll elő. A határozott NEM a rosszra – mindennapi része kell, hogy legyen keresztény életünknek. És ugyanilyen alapvető elem még az Igen a jóra. De ez is mindennapi gyakorisággal. A jót ismételni kell. Így rögzül és válik életünk elválaszthatatlan részévé. Ha a rosszat ismételjük, az épül be életünkbe. Ha elmulasztjuk a jó ismétlését, a rossz azonnal a helyébe lép. Itt van a gyenge drogok engedélyezésének életveszélyes volta. Ezt minden szülő, minden szakember tudja. A kicsi naggyá nő. A kicsi jó is, de a rossz is. Nem elég tehát nem tenni a rossza, de tenni kell a jót.  Mégpedig Isten mércéje és az egyház útmutatása szerint. Az a zsinati atyák mai üzenete!

 

2007. május 13.

A vakon született meggyógyítása. (Jn. 9,1-38.)

 

         Ennek a történetnek az előzménye, hogy Jézus vitába keveredik a zsidó vezetőkkel. Ennek a vége, hogy meg akarják őt kövezni. Jézus erre eltűnik előlük, kimegy a templomból. Mi hogyan tennénk meg ezt? Alighanem a legbiztonságosabb úton, a lehető leggyorsabban mentenénk a bőrünket. Jézus nem így tesz. Nem a maga megmentésén jár az esze. Ezt mutatja, hogy észreveszi a bajba jutott embert, és őt menti meg.

         Megsajnálja, mert háromszorosan is nyomorult. Bajban van, mert koldus, mert vak, mert így született. Esélye sem volt másra. Az apostolok azonnal azon kezdenek el vitázni, hogy ki itt a hibás. Tipikusan emberi megközelítés. Ma is él, köztünk, hívők, jó emberek között is. Papi közösségben is. Egy papot püspöke felfüggeszt. Jogosan, mert súlyos hibát vétett. Papi gyűlés. Két tábor: helyeslők és ellenzők. Nagy vita. Egyik atya megunja. Kalapját az asztalra teszi: A mi dolgunk barátaim nem vitázni, hanem segíteni. Paptársunk bajban van. Nincs miből eltartania családját. Ki teszi be ebbe a kalapba minden hónapban a jövedelme 10%át, egészen addig, amíg barátunk ügye el nem rendeződik? Mindenki elszégyellte magát.

         A jézusi mentalitás ez. Lehet rákérdezni a „Miért?”-re is, szükséges is, hogy keressük és értsük a világ mozgató elveit, de élni, szeretni, segíteni – ha tudunk – ettől függetlenül mindenkori kötelesség. Jézus válaszol az apostolok kérdésére is: Miért van betegség a világban? – de csak röviden. Nem az Isten akar ezzel büntetni. Sem szülőt, sem gyermeket nem. Nyomorúságaink okozói sokkal inkább mi magunk vagyunk. Válaszának másik része: jelek ezek a köztünk élő nyomorék emberek. Istenre mutató jelek. Azt jelzik minden egészséges embernek, hogy lehetnél más. Beteg, szenvedő.

Az, hogy vagy, hogy jól vagy, hogy egészséges vagy, az nem természetes, hanem ajándék. Kaptad. El kell számolnod vele. Használd bölcsen, Istennek tetszően, emberek hasznára és örömére. Minél kevesebb ilyen ember él közöttünk, mert otthonokba kényszerítjük őket, annál önzőbbek, erőszakosabbak, hitetlenebbek vagyunk. Engedjük, segítsük, hogy legyenek, velünk legyenek. Mert jelek ők, Isten jelei számunkra.

         Miért így gyógyít Jézus? Elég lett volna egy szó is. Oka van a kis szertartásnak. Erősíti vele a vak gyenge hitét. Ha csak szavakkal gyógyítana, nehezebb lenne a vak dolga, amikor háromszor is el kell majd mondania, hogyan gyógyult meg. A nyál ismert gyógyító eszköz Jézus korában. A sok faggatás folyamatosan érleli a vak hitét. Felnő a testi látáshoz a lelki szeme is. Egy második világháborús történet szól arról, hogy a németek megölnek egy partizán tábornokot. De nem híresztelik el, hanem egy könnyen megvehető huszadrangú színészt bérelnek fel, hogy helyettesítse. Ő elkezdi. Először csak pénzért, hogy alkalmas időben segítségével a németek megsemmisítő csapást tudjanak mérni a partizánokra. Aztán megismeri és megszereti őket. Látja hősiességüket, emberi nagyságukat, és végül velük együtt hal meg, nem lesz árulójuk. – A vakon született is így válik lépésről-lépésre Jézus követőjévé, hívővé, azonosul gyógyítójával.

         Hitének fejlődése így történik: a szomszédok kérdésére csak azt mondja: „az az ember, akit Jézusnak hívnak” gyógyította meg. MIUTÁN SZÜLEI NEM ÁLLNAK KI Jézus mellett, ő így tesz hitet mellette:”hogy kicsoda, azt nem tudom, de hogy vak voltam, és most látok, azt igen” – Kimondtuk e valaha ilyen tisztán és egyértelműen valaha is, hogy ami érték bennünk, azt Istennek köszönhetjük. Kidobják ezért a mondatáért. De itt már Istentől való embernek tartja Jézust. Amikor pedig találkoznak, felismeri benne a Megváltót, és megvallja hitét.

         A mai evangélium kérdése: kicsoda nekem Jézus Krisztus? Vállalom vele az életet, akár a másként élők ellenkezése dacára is? Nem esem-e a farizeusok hibájába, jól látónak tartva magamat, és ezzel nemcsak magamnak ártok, hanem az Isten felé igyekvőket is üres szokásokkal, rosszindulattal elidegenítem az Úrtól? Tegyük helyére az Istent a szívünkben, mint a vakon született tette, hogy másoknak is igazi segítőtársai lehessünk!

 

2007. május 6. Anyák napja.

A szamariai asszony vasárnapja. (Jn. 4,5-42.)

 

         Palesztina Jézus korában kb. 200 km hosszan terült el. Fenn, északon Galilea, lenn délen Júdea, közte pedig Szamaria. Aki Galileából Jeruzsálembe, tehát Júdeába akart menni, annak gyalog 2-3 napig tartott az útja és át kellett haladnia Szamarián. A szamaritánusok és a zsidók kölcsönösen gyűlölték egymást. Olyannyira, hogy a zsidó zarándokok képesek voltak hat napig gyalogolni azért, hogy elkerüljék Szamariát. A szamariaiak pedig ha megtudták, hogy valaki azért kér szállást, mert Jeruzsálembe zarándokol, akkor nem adtak neki.

         Egy Jeruzsálembe zarándokló zsidó – Jézus Krisztus – kér inni egy szamariai asszonytól. Az asszony nem érti ezt. Önmagában azon is megdöbben, hogy Jézus szóba áll vele. De ezt a tanítványok sem tudják hová tenni. Mindannyian a földről, saját világukból indulnak ki. Jézus megmagyarázza nekik és nekünk is. Ő az Atya felől közelít. Az Atya nélkül senki és semmi nincs a helyén. Ezt tudatosítja tanítványaiban. Ezt a kötődést erősítik az anyák a létezésükkel. Erre emlékezünk ma. Ha ők nincsenek a helyükön, ha az anyaság sokadrangúvá válik, beosztott lett egy nő életében, akkor feje tetejére áll a világ. Elszakadnak a stabilitást adó kötelékek az életben, és minden kis vihar megtépázza az életünket. A szeretet iskolája az édesanyák közelsége.

         Az anyák azt a folyamatos visszakapcsolást élik elénk, amellyel Jézus is élete minden percében kötődik az atyához. Az imádság iskolája a családi ház. Az anyák imádkozó nagyhatalmak. A női lélek természeténél fogva vallásos. Az anyák teherbíró képessége hatalma volt évezredeken át. Oka: az imádság. Mindent azonnal Istenhez vittek. Imába temették félelmüket, bizonytalanságukat, fájdalmukat, gyengeségüket, ezért úrrá tudtak lenni azok felett. Imájuk éltette hűségüket és annak segítségével viselték és viselik el a hűtlenséget is. Mindennek forrása életükben a hit. Az Atya léte, jelenléte, velük léte.

         Ez egyúttal erőforrás is számukra. Mit sem ér a boldogság, csak pillanatnyi élmény csupán, ha erőtlenek vagyunk a jóban. Márpedig a mi erőnk hamar elfogy. Istentől jön az igazi utánpótlás. Jézus az Atya alaphangja számunkra. A kereszt magasából és mélységéből lehet csak jól látni az értékét mindennek és mindenkinek. Gyermekeink számra is a krisztusi mércét kell beállítani. Ez is az anyai hivatás része. Családi közösségből imádkozó közösségbe és Isten közelségébe vezetni őket. Ez az lelki nevelés anyai kötelezettsége.

         Jézus mondja: „még négy hónap az aratásig” Ennyi a mag ideje, amíg termést nem hoz. A mi időnk is meghatározott. Ki kell használnunk. Akár anyaként, nagyszülőként, akár gyermekként. Van, amikor az aratás a dolgunk. A gyermekkorban mások vetését aratjuk. Az élet második vagy harmadik harmadában látjuk csak, mennyi mindent köszönhetünk másoknak. Szinte egyetlen saját gesztusunk sincs. Mindent tanultunk, átvettünk, lemásoltunk. A legtöbbet édesanyánktól, nagyszüleinktől, testvéreinktől. Mások magvetését aratjuk. Köszönet érte!

         Másrészről sokszor mi vagyunk az Élet, az Ige magvetői. Álljunk mindig készen erre, mint az anyák, a szolgálatra. Akkor is, ha nem látjuk azonnal az eredményt. Diófát nem magának, hanem gyermekének ültet az ember. Beérik a vetés. A reménytelennek hitt aszályt is egyensúlyba tudja hozni az Isten. Álljunk mindig készen a szolgálatra. A családban, az egyházban egyaránt. Egy-egy jó kérdés, vagy válasz, egy-egy hiteles cselekedet egy életre meghatározhatja emberek sorsát. Nincs elpazarolt szeretet. Szeretet nem vész el. Valahol erősíti azt a láthatatlan szeretethálót, amely fenntartja ezt a világot.

Ennek a hálónak a csomópontjait, az édesanyákat ünnepeljük ma. Értük imádkozunk, hogy szeretetük forrása ne apadjon ki. Hogy minden nap menjenek élő vízért, Isten tanításáért, hitük erősítéséért az Atyához és Fiához, Jézus Krisztushoz. A szamariai asszony legyen előttük példaként. Nem azért kapott hitet és reményt, mert megérdemelte, nem azért állt szóba vele Jézus, mert neki volt fontos, hanem azért, hogy az lehessen, akinek Isten szánta őt: feleség, anya, hívő ember. Ezt kérjük mi is ma minden édesanyának!

 

 

 2007. április 15. Tamásvasárnap

 

         Eddig pozitív húsvét utáni találkozásokról beszéltünk. Mindegyik kétségekkel indult, de hittel és a találkozás örömével ért véget. Péter halfogás utáni találkozása a feltámadottal a megerősített szeretet és küldetés útját is megmutatta. Most – egy héttel húsvét után Tamás apostol hitének útját figyelhetjük meg.

         Milyen ember Tamás apostol? Realista. Nem sző álmokat a Jézussal való közös uralkodásról, mint Zebedeus fiai. Lázárhoz menet mondja: „Menjünk mi is, hogy meghaljunk ővele!” – Tudja, mi lesz Jézus útjának vége. Ugyanakkor bátor is. Nem fél menni Jézussal, pedig tudja, hogy baj lehet: „most akartak a zsidók megkövezni, és mégis oda mégy?”

         A realista ember sokszor borúlátó, pesszimista. Aki annak látja az életet, ami, annak nem nehéz borúlátóvá válnia. Hajlamos a levertségre. Tamás ilyen típus. Jézus halála után összeomlik. Elbújik, mint a sebzett állat, mely tudja mi vár rá. Nem bírja el mások közelségét. Egyedül kell maradnia. Úgy érzi, hogy gyászában még a tanítványok közelsége is zavarná. (Biztosan láttunk már gyermeket, aki szomorúságában még szüleit, testvéreit is kerüli. Beül a szoba, vagy a kert sarkába, kuckója legmélyére. Gubbaszt. Ilyenkor mindenki teher.         A hívő emberek egy része ilyen ember. 

         Egy idő után már nem bírja a magányt. Szeret egyedül lenni, de úgy, hogy legyen valaki mellette, akinek elmondhatja, hogy mennyire egyedül van. Sorsdöntő, hogy ilyenkor hová, kihez megy az ember. Sokan mondják ilyenkor, hogy ilyen állapotban nem tudnak templomba menni. Padig éppen ilyen állapotban kell a testvérek közé menni. Ami Tamással történik, az csak az apostolok közösségében történhetett meg. A templom légköre, a közösség imájának az ereje semmivel nem pótolható. Hazavihetjük DVD-n, videón, magnószalagon a szertartást. Elolvashatjuk a prédikációt az interneten, vagy kinyomtatva, de a Szentlelket nem tudjuk ezzel hazavinni. „Ahol ketten, vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük!” Ahol az imák összeadódnak, a Szentlélek ott a leghatékonyabb. Ezért szükséges, hogy minden vasárnap itt légy. Ezért nem érvényes mozgásképes ember számára a TV-ben, rádióban hallott, látott liturgia. Hasznos, de nem pótolja a templomi jelenlétet. A feltámadás örömét itt lehet hitelesen megélni. Szép lehet a húsvéti liturgia a templomudvaron is, de egészen másként élik át azok, akik benn vannak a templomban.

         Miért? Mi történik a templomban, a tanítványok közösségében? Először is találkozik tamás a többiek örömével: „Láttuk az Urat!” Pontosan a lényegről maradt le! Már csak ez kellett! Kész a válasz! Dac + realitás keveréke: „Hacsak nem látom…!” Nem hitetlen tamás, csak bizonytalan hitű. Bizonyságot kereső hitében is realista. De nagy erénye, hogy jó helyen kételkedik. Fontos, hogy kimondjuk kérdéseinket, kételyeinket, de az is fontos, hogy jó helyen, a tanítványok közösségében kérjünk, kérdezzünk!

         Jézus jön. Nem az öklét mutatja, hanem a sebeit. Ezzel a keresztény alapmagatartásra adott példát mindannyiunknak. Egy rossz szava sincs Tamáshoz. Csak egy szelíd kérése: „Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás kételkedésében is becsületes volt. Nem játszott hívőt üres szavakkal akkor, amikor nem hitt. Amikor hite megerősödött, akkor sem másokat ismételt, hanem kimondja a legtömörebb. legmegrendítőbb hitvallások egyikét: „Én Uram, és Istenem!” Hitében is becsületes.

         Egész további életét a feltámadás hitének szolgálatára szenteli. Ő jut legmesszebbre az apostolok között. India apostolaként tiszteljük. Nem kér hetente új csodát hitének megerősítésére. Megjegyezte Jézus szavát: „boldog vagy, mert láttál és hittél! Még inkább boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek!” Jézus neki mondja ki, a kilencedik boldogságot! Nem mondja boldogtalanak, mert kételkedett! Kívánom mindenkinek Tamás hitét, a megtapasztalt, megélt találkozásra épülő hitet! De kérem Isten ajándékaként mindannyiunknak a még többet: a nem látva is hívő ember boldogságát!

2007. április 8. Húsvétvasárnap

 

         János evangélista jelképe a sas, mert gondolatai magasröptűek. Istentől indul evangéliuma kezdetén, hogy lejöjjön a földre, majd Istenhez emeljen mindnyájunkat. Ezért hangzik el ez a szakasz Húsvét ünnepén, mert Isten Krisztusban ezt valósította meg. Azért több nyelven, mert az egyház így üzeni: minden nép minden emberére érvényes a feltámadás. Egy lelkigyakorlaton tapasztaltam meg ennek igazságát. Két ember elkésett, és az egyetlen maradék szobába kerültek. Egy írni, olvasni alig tudó cigányfiú és egy állatorvos.  Istenem, mi lesz ebből? - kérdeztem. Imádság lett, barátság lett. Mert hitre és szeretetre épül a kereszténység, nem írástudásra. Nem diplomafüggő.

         Nézzük, hogyan élik meg ezt az apostolok. Ha egy bibliában járatlan mai fiatalnak írná János evangélista ezt a jelenetet, akkor valahogy így hangzana: Ez a jelenet az egyház alakuló ülése. Jogerőssé az alapítás majd pünkösdkor válik. Helye az utolsó vacsora terme. Ideje: az első, a legelső vasárnap, azaz a feltámadás napjának esti órája. Jelen vannak: a 11 tanítvány. Az Elnök, kicsit később érkezik, és eléggé sajátos módját választja a belépésnek. A jegyzőkönyvvezető: János apostol, Zebedeus fia. A jegyzőkönyv hitelesítője a Szentlélek.

         Furcsa egy gyűlés ez. Nem titkos, mégis zárt ajtók mellett üléseznek. Félnek. A főpapoktól, Pilátustól, a néptől. Szinte hihetetlen, hogy ebből a kis jeruzsálemi házból, néhány félénk embertől indul az egyház, a kereszténység sok ezer éves történelme. Néhány írástudatlan halász, egy-két iparos és vámszedő. Ebből a közösségből indulna a világtörténelmet formáló erő? Szentek serege, intézmények, épületek, könyvtárak lapjai? Hogyan lehetséges ez?

         Úgy, hogy hirtelen eggyel többen lesznek. Jelen van a feltámadt Krisztus. És ahol ő jelen van, ott minden lehetséges. Ha engedjük, hogy átvegye az elnökséget a szívünkben, családunkban, hazánkban, egyházunkban, - megjelenik ma is közöttünk. Hogyan? Ahogyan szokta: zárt ajtók mellett. Ezernyi félelmünk páncélját átlépve. Egy-egy lelkigyakorlat megrendítő szavával átlépi a magam építette falakat, és máris ott van a lényem közepén. Békét, derűt, reményt hoz és felfrissít.

         Milyen komplikált zár az emberi ész. Csűrjük-csavarjuk a dolgokat, hogy nekünk jó legyen. Ezt tette egy fiatal jogász is Karthágóban. Egészen addig, amíg be nem lépett gondolatainak várkastélyába Jézus, egy bibliai mondat és édesanyja imájának köszönhetően, és attól kezdve a züllött fiúból szent Ágoston lett.

         Micsoda páncélajtókat épít a szívre a pénz szeretete. Mindent képes lezárni és kizárni. Bernardóne Ferenc, egy dúsgazdag ruhakereskedő gyermeke. Szórja a pénzt, éli az arany ifjak életét. Versenyt iszik a többiekkel, botrányt, botrányra halmoz. De egyik alkalommal meglát egy leprás koldust. Odamegy, megcsókolja. Minden pénzét, még a köpenyét odaadja. És elkezdődik Assisi Szent Ferenc élete.

         Micsoda tömör vasajtó a gyűlölet. Ezen is át tud hatolni. Gondoljunk Saulra, akiből Szent Pál lett. Egy svájci orvos írja le, hogy tetten érte a gyűlölet és a szeretet hatását. Egyik betege váratlanul egyre rosszabb állapotba került. Ok nélkül. A gyógyszerek nem használtak. Leletei napról napra rosszabbak lettek. Aztán egyik pillanatról a másikra – minden külső beavatkozás nélkül – javulni kezdtek az eredmények. Egyetlen nap alatt helyreállt a szervezet működése. Amikor orvosa lelki állapotára kérdezett rá, elbeszélte, hogy hatalmas gyűlöletet hordozott magában. Ez egyre nőt a szívében. Ekkor romlott folyamatosan az egészsége. Amikor haragosa meglátogatta, bocsánatot kért, megszűnt benne a gyűlölet, s amikor ezt Isten kezébe is le tudta tenni, a haragja is elmúlt. Ezután egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy gyógyszerek nélkül meggyógyuljon. Így tud hatni ránk a Rossz, és ekkora ereje van a bennünk élő Szeretetnek.

         Ahol Jézus megjelenik, ott élt támad, mert ő feltámadás és az élet. Ahol megjelenik, ott valami különös békesség alakul. Békesség, mely nem zavartalan, de megzavarhatatlan. Nemcsak akkor, de most is beköszön életünkbe: Békesség Nektek! Nemcsak belép, de mindig középen áll meg. Ő mindig életünk közepén szeretne lenni. Hogy hiszek e benne, erről mérhetem le: Ott van e az igazi helyén, életem központjában?

         Amikor belép tanítványai közé, megmutatja kezét és oldalát. Halálát és feltámadását. Azt üzeni ezzel, hogy sebei által lehet békességünk és bocsánatunk. Nincs lelkendezés, magyarázkodás, számonkérés, szemrehányás. Egy egyszerű: Shalom = békesség nektek. De ez a békesség megtelik az örökkévalóság távlatával. Ehhez igazodik a hozzá fűzött üzenet is: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Vegyétek a Szentlelket! Ez előleg Pünkösd erejéből. Hogy szét ne fussanak, hogy együtt maradjanak és imádkozzanak, ahhoz erőre van szükségük a Magasságból. Hogy együtt maradjunk, nekünk is erőre van szükségünk. Lelki és testi erőre. Ezért szenteljük meg a legfinomabb ételeket, hogy a mindennapok étkezései, egész életünk legyen összhangban Isten akaratával, és ne csak testünk földi erejét, hanem lelkünk égi erejét is táplálják.

        

 

 

2007. április 7. Feltámadási szertartás

 

         Ki az első tanúja a feltámadásnak? Mária Magdolna. Ki ő? Egy nagyon mélyre süllyedt ember, akiből Jézus hét ördögöt űzött ki. Aki Jézusnak köszönheti, hogy életét újra életnek lehet nevezni. Aki újjászületett a Krisztussal való találkozás után. Nagyon sokat kapott tőle. Aki sokat kapott, az nagyon tud szeretni. Annak a szeretete nem ismer akadályokat.

Alig várja a hajnalt. A törvény előírása szerint amint annyi fény van, hogy el lehet igazodni, akkor van vége a szombatnak. Nincs megkötve többé a lába, hogy csak ezer lépést tehet, hogy nem mehet halott közelébe. Indul is azonnal. Azt énekeltük: „Keljünk fel kora hajnalban, és lássuk a feltámadás megközelíthetetlen fényében tündöklő Krisztust! …” Felkeltünk, eljöttünk. Az a jutalmunk, mint Mária Magdolnának.

De nem feltétlenül azonnal. Mit lát? A kő el van hengerítve. Mire gondolhatott? A zsidó vezetők bosszújára. Meggyalázták a Mestert. Nem engedték, hogy feltámadjon, pedig megígérte. Kifosztották a sírt, hogy ne lehessen zarándokhely követőinek. Vagy csak sírrablók jártak ott? Mit tehet egy nő ilyenkor? Férfi segítséget keres. Elfutott Simon Péterhez és Jánoshoz. Elvitték az Urat.

Péterhez megy. A tagadóhoz. Alighanem a múlt megszokása, és Isten gondviselése tereli lépteit. Mi már talán hozzá sem szólnánk. Isten azonban új erősítő találkozást ad neki. Sőt: mások hitének lesz az erősítője. Miközben futnak, János fiatalabb, gyorsabb. De a sírnál megvárja és előreengedi Pétert. Jó, ha ezt tesszük hitünk kérdéses állomásain. Előre engedjük az érettebb embert. Hogy vele lássunk. Ő lásson először.

A három ember látását három különböző szóval írja le a Biblia. Mária „nézett.” Péter „látott”, azaz úgy nézett, hogy volt elképzelése a látottakról. János „átlátta” a dolgokat, azaz megértette. Azt is látta, ami az eseményeket mozgatta. Hittel látott. Ő az első húsvéti ember, aki látott és hitt. Ezután a tanítványok visszatérnek. Nekik ennyi elég volt. Mária Magdolnának nem. Ő még marad.

A sírba néz, és ott áll mögötte Jézus. Sokszor vagyunk így. A halál felé fordulunk szomorú szívvel, holott ott áll mögöttünk az élet. Megszólítja. Mária kertésznek véli. Amikor nevén szólítja, akkor ismeri föl. A szeretetet a szeretet ismeri föl. Aki szeretettel keresi, azelőtt testet ölt a szeretet. Ma, itt, számunkra. Sem a főpapok, sem az írástudók, sem a csőcselék előtt nem jelenik meg a feltámadott. De megjelenik azoknak, akik szeretettel keresik.

Mária bele akar csimpaszkodni Jézusba. Átölelni a lábát. Jézus jelzi, hogy ő már egy másik testben él, egy másik létrendbe tartozik. Az életünk, a hitünk lényege nem a múlt tartósítása, nem a csodák konzerválása, hanem: Menj, és mond el mindenkinek, először is a tanítványoknak, amit megtapasztaltál. Aki az élő Krisztussal valaha is találkozott, attól kezdve az élet, az örök élet evangélistája lett.

Itt a magyarázata húsvéti köszönésünknek: Föltámadt Krisztus! Ki tudja, hányszor hangzik ez el ebben az ünnepkörben. Nem lehet eleget mondani. Ha eleget mondjuk, ha elég hangosan mondjuk, ha hittel mondjuk – átjárja szívünket, házunkat, egyházunkat, hazánkat, nemzetünket. Amikor elég hit volt a magyar emberben, akkor vallásos népszokások alakultak ki. Így pl. a húsvéti locsolkodás, mely a feltámadás örömteli hirdetése. A régi locsoló versekből ki nem maradhatott a feltámadás dicsőítése. Sőt. Ez volt a lényege. Miért jöttem ide? Mert feltámadt Krisztus, és ennek az öröme nem engedett otthon ülni.

Mi is ezért vagyunk itt ebben az alkalmatlan órában. Azt énekeltük: „Egymást, mint testvérek öleljük és így énekeljünk…” Testvérségünk, megbocsátásunk forrása ez az éjszaka. Krisztus szeretete a mi szeretetünk forrása. A kereszt a megbocsátásunk alapja, a feltámadás a reményünk horgonya. Ha hittel, és sokszor mondjuk, énekeljük a feltámadás örömét, kevesebb lesz a ráncainkból, szebbek leszünk, nem csak külsőleg, hanem lelkünkben is.                         (Gyökössy Endre nyomán.)

2007. április 6. Nagypéntek

 

         Egy-egy eseményt talán akkor érthetünk meg a legjobban, ha megismerjük annak résztvevőit. Ismerjük meg közelebbről a keresztre feszítés tevékeny résztvevőit. Annás és Kaifás főpapokat pl. Híres, vagy inkább hírhedt emberek ők. Annásról még a Talmud is megemlékezik. Ezt írja róla: „Jaj Annás házának! Fiai a templom kulcsait őrzik. Vejei az őrség vezetői. Egész háza a nép elnyomója.” Nemcsak elvi okai vannak Jézus megölésére. Személyesen is érdekelt ebben, hiszen a templomban kereskedők neki fizetnek a bevételükből. Amikor Jézus felforgatja az árusok asztalait és kikergeti őket a templomból nagyhétfőn, Annásnak okozza ezzel a legnagyobb kárt. Indulata látszik is Jézus elfogásánál. Minden eszközt felhasznál: árulást, sötétséget, erőszakot, hamis tanúkat. Nem tartja be a kihallgatás elemi előírásait sem. Kényszeríti Jézust maga ellen vallani.

         Az Olajfák hegyén és a főpap udvarában Jézus után Péterrel történnek a legnagyobb változások. Hajlamosak vagyunk könnyen elítélni, pedig sok a pozitív vonás viselkedésében. Jézus elfogásakor ő az egyetlen a tanítványok közül, aki kész harcolni is a támadókkal. Mesterének elfogása után sem fut el. Követi őt az oroszlán barlangjáig. Sőt, be is megy oda. A szeretet hajtja, ad erőt ehhez neki. Ez a szeretet gyengül meg, amikor a szolgáló rákérdez. De a kakasszóra újra élni kezd a szeretet szívében, és ez menti meg a haláltól. Sírni kezd. Ezért, amikor Jézus feltámadása után előveszi Pétert, nem számon kéri a tagadását, hanem megerősíti a szeretetét. Háromszor. Annyiszor, ahányszor az meggyengült a főpap udvarában.

         János apostol érzelmek nélkül közli evangéliumában a tényeket. Nincs ítélet a mondataiban. Inkább csak üzenet: Még a legszeretőbb, legbátrabb, lehűségesebb ember is belecsúszhat Isten tagadásába. Ha velünk is megtörténik ez, ne szégyelljünk sírni. Pétert a könnyei mentik meg. Mert aki tud sírni, azt meg lehet vigasztalni. Az nem dobja el magától az életet.

         Nagypénteknek ugyanaz a nép a főszereplője, mint virágvasárnapnak. De már előjellel. Jól látszik, mire képes a gyűlölet és a tömeghisztéria. A gyűlölet valóban megvakít. Jól látszik ez abból, ahogyan a zsidók kínosan ügyelnek arra, hogy ne menjenek be a pogány Pilátus házába, hogy a húsvéti bárányvacsorát elfogyaszthassák. S miközben erre centiméteres pontossággal ügyelnek, nem veszik észre, hogy közben az Isten Bárányát ölik meg, akinek vére mindenki életét megmenti. Vak és öl a gyűlölet. Benne is van a szóban. És hazug is.

         A zsidók hazudnak Pilátusnak, amikor azt kérdezi, miért hoztátok ide ezt az embert. Nem a vallási okot mondják, - az igazit (ezért soha nem ítélné el Jézust), hanem kreálnak egy politikait: Királlyá tette magát. Micsoda vád. Jézus soha nem akart király lenni. Éppen ez a bűne a zsidók szemében. Hogy nem harcos, felszabadító Messiásként érkezett, hanem megbocsátó, szelíd Isten Fiaként. Vágyukat most Jézus bűneként tüntetik fel. Ma is sokszor előfordul ez. Régi módszer. Íme itt az írott mintája. Pilátus rá is kérdez: „A ti királyotokat feszítsem-e meg?” A válasz:”Nekünk nincs királyunk, csak császárunk!” Ezzel az Istent tagadják meg. A próféták ezt sulykolták századokon át a népbe: „Isten a ti királyotok.” Most lemondanak róla egy gyilkosság kedvéért. Ennyire vakká tehet a gyűlölet.

         Minket is. Ha nem tudom letenni, engem is elpusztít. Egy nemzetet is. Befelé rombol. Egy svájci orvos vizsgálatokkal megerősítve írta le, hogy egyik betegének folyamatosan romlott a vérképe, gyengült az állapota. Semmilyen gyógyszer nem használt. Aztán minden külső hatás nélkül, egyszerre csak javulni kezdett, és egyetlen nap alatt minden lelete normális lett. Amikor elbeszélgettek, akkor derült ki, hogy lelkében hatalmas gyűlölet tombolt. Ez hozta az általános gyengülést. Amint kibékült haragosával, és Istennek is le tudta tenni gyűlöletét, javulni kezdett. Ezt üzeni a Miatyánkban Jézus is. „bocsáss meg… amint mi is megbocsátunk…” Még van két napunk húsvétig. Ha igazán meg akarjuk érni Jézus feltámadását, saját, jól felfogott érdekünkben bocsássunk meg.

          A kereszt alatt két csoportot látunk. A katonákat, akik Jézus ruháin osztoznak, s hogy érdekesebb legyen, játszanak, kockával döntik el a sorrendet. Játék a kereszt alatt. Az elembertelenedés, a megszokás, a közömbösség nem ismer határokat. Mindent meg lehet szokni. Városi papként sokféle embertelen viselkedést láttam halál közeli helyzetekben. Amikor valakinek semmi és senki nem szent. Amikor szertartás alatt könnyedén cigiznek, fotóznak, rágóznak és csevegnek emberek. Ez történik a kereszt alatt is. Veszekedés a koncon. Még él, de már nem számít. Egybeszőtt köntöse értékes – (jelképes is ez: a főpap ruhája készült, egybe szőtt anyagból. Jézus is főpap.)

         Van egy másik csoport is a kereszt alatt. Három asszony és János apostol. Három az egyhez. Kb. ma is ez az arány a templomban férfiak és nők létszámában. Bennük, általuk a szeretet áll a kereszt alatt. Négyen a ruháján osztoznak, négyen pedig az utolsó szavain Jézusnak. Mit tesznek? Állnak. Van, amikor nem szabad rohanni. Amikor meg kell állni, befelé cselekedni. Csak Rá figyelni. Krisztus keresztje ilyen hely. A mai nap ilyen nap. Jó, ha elcsendesedik a házunk. Ha már nem akarunk semmit sem elintézni. Ha nem szól Tv, rádió, magnó. Ha tudunk befelé és fölfelé figyelni. Miért fontos ez? Hogy meglássuk és meghalljuk, amit Jézus mond. Mert ha csak elszáguldunk a kereszt mellett, ha csak a templomban szánunk rá időt, akkor itt marad, nem ér haza velünk, nem tud minket meglátni és megszólítani.

         Ha nem próbáltál még a házadban megállni a kereszt alatt, ma mindenképp tedd meg. Megmondom, mit fogsz tapasztalni. Egyrészt: gondoskodik rólad, mint anyjáról, ha erre van szükséged. Másrészt feladatot ad, mint János apostolnak. Hazafelé menet, vagy szobánk csendjében gondoljuk át kit is rendelt mellénk, akin keresztül gondoskodott és gondoskodik rólunk. Mindennap köszönjük meg ezt. Gondoljuk át azt is, kit bízott miránk, akiért felelősek vagyunk? Ha nem tudod a választ az elsőre, ha nem teljesíted a rádbízottakról való gondoskodást, akkor még nem álltál meg igazán Jézus keresztje alatt.  Tedd meg ma!

(Gyökössy Endre nyomán.)

 

 

2007. március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony

         Életünket találkozások alakítják. Szüleink találkozása, szerelme az életünk forrása. Az ő egyéniségük, mosolyuk, gesztusaik jelennek meg bennünk is. Nagyszüleink, tanáraink, papjaink, testvéreink, osztálytársaink… milyen sokat formáltak rajtunk! Különösen sokat alakít egy- egy igazi szerelem, szép házasság az emberen.

         Talán az első megfontolandó ezen az ünnepen, hogy legyen találkozásunk Istennel, Isten emberével, küldöttével. Legyenek közelünkben a szentek, életünk közelében az Igaz emberek. Gyermekeinkre fiatalkorban életre szóló hatással vannak a találkozások. Amikor még irányíthatjuk ezeket, értékes, igazi értéket hordozó emberek közelébe vezessük őket, hogy utána már a silánnyal ne elégedjenek meg. Rajtunk múlik, hogy a nagy hitvallókról, korunk nagy egyéniségeiről eleget hallanak-e gyermekeink, eleget olvasunk-e mi. Vannak országok, ahol külön filmkölcsönző hálózata van a katolikus egyháznak, így segítve a szülők és gyermekeik keresztény fejlődését.

         Nem mindegy, hogy kivel találkozik valaki: Hitlerrel vagy pl. Teréz anyával. Igaz tanítással, vagy téveszmével. Emit beengedünk a gondolatainkba, az már egy életen át ott marad és hat ránk. A jó is, a rossz is. Lassan ölő méreg minden hamis tanítás. Istennel való találkozásaink is életet átalakító találkozásokká válhatnak. Egy-egy mélyen megélt lelkigyakorlat, olvasmány, beszélgetés mélyen hívő emberrel – ennek az élményét idézi fel bennünk.

         Egy ilyen életet, Mária életét, de minden ember életét átalakító találkozást ünneplünk ma. Gábor angyal és Mária találkozását. Mi kell ehhez az ünnephez? Kell az Isten. Aki nem felejti el ígéretét. Aki megtartja szavát. Már régóta készíti elő ezt a találkozást. Az ősszülőkkel kezdi. Ábrahámmal folytatja. A pátriárkák mindegyikének megerősíti: benned nyer áldást a föld minden nemzetsége. Látható vége ez egy sok ezer éves láthatatlan munkának.

         Kell Egy ember, Mária, aki elérhető.  Az angyal nem töri rá az ajtót. Fel kell ismernie. Ehhez gondolatainak Istent értő, kereső gondolatoknak kell lennie. Csendben kell lennie, hogy a halk angyali kopogást, Isteni üzenetet meghallja. Belső várkastélyunk mélyén a csendet, az Istent meghalló csendet nekünk is őriznünk kell. Mert az angyal ma is, a mi ajtónkon is kopogtat.

         Isten sem akkor, sem ma nem keres természetellenes megoldásokat. A legegyszerűbb utat választja Fia érkezésére. A természetesből, a józanésszel kiszámíthatóból tudjuk mi is, ma is leginkább megvalósítani Isten akaratát. Hol keresi meg Máriát? Nem a Jeruzsálemi Templomban? Nem palotában. A názáreti ház csendjében. Jöhet valami jó Názáretből? – kérdezi később Natánael. Igen, jöhet. Ha Isten akarja. A mi házunkból, falunkból, családunkból, országunkból is, ha Istennel együtt akarjuk.

Ma is Isten a kezdeményező. Ő mindig megelőz minket szeretetével. Nem karba tett kézzel ül. Örök tevékeny szeretetének tettenérését ünnepeljük ma.  Bár ő kezdeményez, de amikor az emberek ügyében cselekszik, nem kapcsolja ki az ember szabadságát. Éva engedetlenségére Mária Igen-je a történelmi egyensúlyt helyrebillentő válasz. A hűtlenségre a hűség. Mária válasza nem egyszerűen egy véletlenszerű Igen. A hit Igenje. Isten szeretet-ajánlatot tesz. A mi válaszunk: igent mondani arra, amit Isten feltételez rólunk. Máriás lelkületűek akkor vagyunk, ha világra hozzuk, megvalósítjuk életünkben Isten ajándékát.

Mária nem meggondolatlanul válaszol. Kérdez: Hogyan lehetséges ez? Az Isten neki is, nekünk is válaszol kérdéseinkre. Az angyal magyaráz. Nem elméletet. Nézd meg Erzsébetet. Ami embernél nem lehetséges, Istennél igen. Mária nem tudja ellenőrizni a dolgot. De nem kételkedik. Válasza hitvallás. Feltétel nélküli elfogadása Isten akaratának. Íme az Úr szolgálója vagyok. Ez az igazi istenszolgálat.

Máriának sejtelme sem volt arról, ami rá vár. Isten a meglepetések mestere. Szokatlanul és boldogítóan avatkozik be életünkbe. Egy német festő úgy ábrázolja ezt a jelenetet, hogy amikor belép az angyal, Máriának kiesik a kezéből az orsó, amivel éppen font. Amikor Isten belép az életünkbe, sokszor kiesik kezünkből az, amit fontosnak tartunk, mert mindkét kezünknek szabadnak kell lennie arra, amire Isten meghív.

 Ez veszteséggel is jár. Ne sajnáljuk. S a várható veszteség miatt ne mondjunk nemet. Mennyivel kevesebb lett volna Péter, vagy Saul, ha nemet mond, igen helyett. Isten hívását vissza lehet utasítani. De ebből nem Istennek, hanem nekünk lesz kárunk. Nemet mondani igaz barátságra, szerelemre, hivatásra – több mint hiba. Nagy baj, sokszor tragédia. Mária nem aggodalmaskodik. Sőt, amint az angyal elmegy, ős is azonnal cselekszik. Lelkülete = cselekvő szeretet. Erzsébethez megy. Az isteni infót komolyan veszi. Aki idős korában gyermeket vár, annak nehéz a várandós állapot. Megy, hogy ő a fiatalabb, segítsen.

Nagyböjtben oázis ez az ünnep. Fölemeli a fejünket. Azt akarja az egyház, hogy lássuk Isten gondviselő szeretetének találékonyságát. Ezért nem engedi, hogy ilyenkor böjti ruhát viseljen a pap, még nagypénteken sem. Vegyük észre a szent sátrat megárnyékozó felhő erejét. A Sínai hegyre leszálló felhőben rejtőzködő Istent, A Salamoni Templom szentelésekor megjelenő felhő szövetséghozó védelmét. Máriát is „megárnyékozza” a Szentlélek. Ezért gyermeke az Isten Fia lesz. Ránk is leszáll Isten Lelke, hogy alkalmasak legyünk ebben a világban Isten akaratát megélni. Ez a XXI. Század legnagyobb örömhíre. Induljunk, ahogyan az Istenszülő is tette. A legközelebbi emberhez, akiért felelősek vagyunk és akinek segíteni tudunk.

  

 

 2007. március 18.

Nagyböjti sorozat: Hiszekegy IV. Az Egyház.

 

        Beszéltünk arról, hogy mit jelent hinni? Kiben hiszünk? Egy Istenben, aki teremtett világot és benne az embert, aki gondot visel ránk. Jézus Krisztusban, aki a világot megváltotta és a Szentlélekben, aki a világot megszenteli. Róluk sokat szól a prédikáció év közben. Beszéljünk most a Hiszekegy folytatásában az Egyházról.

        Isten országa – Jézus mondja – nem e világból való. Az egyház horgonya is a túlsó parton van. Nincsenek földi értelemben vett határai, határőrsége, hadserege. „Isten országa – Isten egyháza – köztetek van. Ahol ketten, vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük - mondja Jézus.” Szeretetközösség. A három isteni erény: a hit, a remény és a szeretet élteti.

        Polgárai a megkereszteltek, és minden jóindulatú ember, azok, akik elfogadják Isten létét, akaratát. Kik nem? Akik elutasítják azt, akár szóval, akár életükkel. „Nem az jut be Isten országába, aki mondja: Uram4 Uram!, Hanem aki teljesíti mennyei atyám akaratát.” Egy nagy család az Egyház. Atyánk az Isten, testvérünk Jézus Krisztus, és minden ember. Lelki közösség ez, mely az örökkévalóságba törekszik. „És én veletek vagyok minden nap, a világ végéig!” Örök közösség ez, Isten akaratából.

        Érdemes megnézni az egyház első századait, az Ősegyház életét. Régészek hihetetlenül sokat tudnak kiolvasni egy-egy régi leletből. A kereszténységnek kimeríthetetlen kincsestár, tiszta forrás az ősegyház élete. Az Apostolok Cselekedetei azt írja, hogy az első keresztények „ Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, … az apostolok közösségében, …  a kenyértörésben, … az imában … és a felebaráti szeretetben.”

        Állhatatosan kitartottak – az őskeresztények alapvető tulajdonsága volt az állhatatosság. Ennek forrása az egész ember egészen elkötelezett hite, élete. Nem ismerték és nem engedték a félmegoldásokat. Ld. Ananiás és Szafira történetét. Az üres szavak nem ebben a korban születtek. A vértanúk viszont igen! Miben is voltak állhatatosak?

        Az apostolok tanításában – Jézus nem írt könyvet. Tanítását apostolai írták le. Ez lett az egyház mércéje a hitben és a keresztény életben. Ismerni és kitartani ebben nem csak illő, hanem létkérdés. Egyházhoz tartozásunk alapkövetelménye. Ugyanígy az egység az apostolok közösségével és a kenyértörésben. A mindennapok aktuális gondjaira az örök Isteni tanítást az apostolok mai utódai fordítják le számunkra. Ha ki-ki tetszése szerint kezdi értelmezni Isten üzenetét, abból összevisszaság lesz. Nincs, nem lehet kenyértörés ott, ahol nincs egység az apostolok közösségével, hiszen rájuk bízta ennek folytatását Jézus. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.”

        A felebaráti szeretetben – Sok jót tettek. „Arról ismerték föl őket, hogy szeretik egymást.” Minket vajon erről ismernek föl? Szeretjük egymást? A világ, a környezetünk előtti hitelességünk azon múlik, van e bennünk, közöttünk elegendő szeretet? Ez mozgatja e tetteinket? Nagyböjti utazásunk nagy célja ennek elérése!

        Az egyház Krisztus alapította közösség. Jézus először közösséget alkot. Szeretet közösséget. A 72 tanítvány közül – egész éjszakai ima után – választja ki 12 apostolát. 3 éven át tart a képzésük. Szóban és tettben mutatja az utat, építi a szeretetés hitközösséget, az egyházat. Cesareában ki is mondja, amikor arra kérdésre: Ti kinek tartotok engem? Péter azt mondja: Te vagy az élő Isten fia, a Messiás! – így felel:”Boldog vagy Simon.. mától Péter, azaz kőszikla lesz a neved… én erre a sziklára építem egyházamat és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta.”

        Ehhez a megbízáshoz jön az utolsó vacsora lelki tápláléka az eucharisztia, a búcsúbeszéd és a lábmosás, mely az egyház evilági létét és túlvilági gyökereit teszi a helyére. De még mindig nincs kész az egyház. Kell hozzá Pünkösd Szentlelke, a tanító, Vigasztaló, Életadó Lélek, aki mindig egyházával él. Mostmár elindulhat az egyház élete.

        Az egyház nem csak egy látható szervezet. Sokkal több és nagyobb annál, mint ami látszik belőle. Szentek tartják, túlvilágon van a súlypontja. Lelkekből épül fel. Krisztus a szegletköve és a Szentlélek az éltetője. Ennek az egyszerre látható és láthatatlan épületnek vagyunk mi a tagjai. Hitünk, jótetteink téglaként erősítik az egyházat. Hiányzunk, ha nem vagyunk Isten rendelte helyünkön, az apostolok alapította és apostolutód vezette egyházban.

 

2007. március 11.

Nagyböjti sorozat: hiszekegy III. A teremtő és gondviselő Isten.

 

        Egy sokistenhivő, személytelen energiákra építő világban fontos tudatosítani, hogy csak egy Isten van. Ez az Isten Szent: ellenzője minden rossznak és igenlője minden jónak. Az ő jelenléte megtisztít, mint Izaiás prófétát. Az ő szavaival mondjuk áldozás után. „Íme, ez illeti ajkaimat, elveszi gonoszságaimat, és bűneimtől megtisztít.”

        Ő a mi mindenható Atyánk. Erről beszél nekünk nagyböjt közepén Krisztus keresztje. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte.” Krisztus Keresztje az Atya szeretetének csúcsa. Csak felőle közelítve érthető meg. Üzenete: Isten nem a világ csendőre. Nem mumus. Nem bilincseket, törvényeket gyártó önkényúr, hanem jóságos, szerető atya, aki akkor is szeret és segít, amikor már meg sem érdemeljük.

        Ő a Tékozló Fiú apja, aki tiszteli fia szabadságát, és elengedi. Gazdag, hiszen van miből örökséget adnia gyermekének. Akkor is visszafogadja, amikor nem érdemli meg. Elébe megy, észreveszi, mert számon tartja, mert a fia. Ez a földi logikával képtelen logika jellemzi legjobban Isten-Atyánkat. Magatartása ellentétes minden szokással, törvénnyel, elvárással. Van atyánk tehát, aki gondoskodik családjáról. Megbocsát és van hatalma ahhoz, hogy újabb esélyt adjon.

        Ő a világ teremtő Ura. Szeretetből alkot. Ez látszik a világ összhangjában. Az anyag önmagában nem magyarázat önmagára. Aki ezt állítja, olyan, mint a bolondok házában lévő ember, aki egy szétszedett óra alkatrészeit betette egy dobozba, és reggeltől estig rázta azt. Időnként megnézte és folyamatosan dühöngött, hogy miért nem áll még össze az óra. Bolond ember gondolhat csak ilyet. Gondolkodó ember felismeri Teremtőjét.

        A Teremtés könyve így kezdődik: ”Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet…” Kezdetben… a világ az Istennel kezdődik, és ami Vele kezdődik, az jól kezdődik. Szavával teremtett az Isten. Legyen-, mondta, és lett. És ez nem mese. Ahogyan a tudomány fejlődik, egyre több részlet igazolódik a Bibliából. Isten teremt, és amit alkot: Nap, Hold, csillagok, Föld, ég, levegő, vizek, a nagy és az apró alkotások, akárcsak egyetlen hópihe is – csodálatos remekművek.

        Egy angol utazó – miután bejárta a Földet – hazatért Angliába. V. Károly király nagy ünnepléssel fogadta. Kérdése nagyon érdekes volt. „Min gondolkodott el Uram, miközben annyi csodálatos dolgot látott? Az utazó válasza: Azon Felség, hogy milyen szép lehet az, aki ezt a sok csodát megalkotta!” A görög kozmosz- szó, rendezett, szép világot jelent. Nem csak praktikus, de szép is, nemcsak szép, de hasznos is. Isten nem alkot tartalom nélküli szépet, és szépség nélküli tartalmat. Az ember képes erre, és üressé teszi a szépet, és megfosztja a szépségtől a munkát és oly sok mindent.

        A mi Istenünk azon túl, hogy megalkotta a világot, gondoskodik is róla. Mindenek előtt törvényeivel, melyeket beleteremtett. „A virágnak megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljék, a jön a szép kikelet..” Isten tenyerén élünk. Ereje fenntartó, megtartó erő. Erről beszél Jézus kezében az öt kenyér és a két hal. Erről az Isteni gondviselésről szólnak az ég madarai és a mezők liliomai. Nekünk, kicsinyhitűeknek énekelnek, illatoznak, üzenve: Ne aggódjatok! Az Égi Biztosító kötvénye a Biblia, és szerződésünk hitelesítő pecsétje a kereszt. Bármilyen hihetetlen is ez az isteni nagyvonalúság, mégis valós.

 Ezért hajlunk meg nagyböjtben mélyen Krisztus keresztje előtt, elismerve az isteni szeretet nagyságát. Krisztustól merítünk erőt életünk keresztjeinek viseléséhez. Tőle tanuljuk az Atya akaratát érteni és teljesíteni, nekünk teremtett világát gondozni, hogy segítőtársunk legyen minden fűszál és élőlény a feléje vezető úton.

2007. március 4.

Nagyböjti sorozat: Hiszekegy II. Kiben hiszünk?

         A görög bölcset megkérdezték tanítványai: „Milyen az Isten? Így válaszolt: Ha meg tudnám mondani, vagy az isten nem lenne igazán Isten, vagy én lennék az isten.” Istent nem lehet szavakba zárni. De nagyon sok mindent tudunk róla.

         Tudjuk, hogy Lélek az Isten. Mikor egy atya ezt a gyermekeknek úgy magyarázta, hogy az Istennek nincs teste, akkor az egyik kisfiú így fordította le magának. „Értem! Akkor csak keze, lába, és feje van.” Persze nem így van. Isten Lélek. Nem látható. Nincs létezése anyaghoz kötve. Még annyira sem, mint az emberi lélek, melynek hordozója az emberi test. Isten nincs bezárva a világba. Nincs helyhez, vagy időhöz kötve. Mivel lélek, lelkünk kapcsolatba léphet vele. Imádságunk ezt a kapcsolatot valósítja meg.

         Tökéletes = nincs benne semmi hiányosság. Mindennek a maximumát bírja: jóság, szeretet, igazságosság, szelídség… Ő „minden jónak kútfeje”, forrása. Hozzá kell menni, ha szeretnénk ezekben a tulajdonságokban gazdagabbá válni. Hozzá kell mérni magunkat, mint az eredeti mintához. Nem ismer alkotásaiban sem félmegoldást, félmunkát. Minden jónak része. Bármihez nyúlunk, abban Istent is megérintjük. Mint alkotót, mint a jónak részét.

         Örök = nincs születésnapja, sem halálának évfordulója. Amikor Mózesnek az égő csipkebokorban bemutatkozik, azt mondja: „Én vagyok, aki van.” = Aki volt, van és lesz. Aki veled van, érted van. Az örökké létező. Ő önmaga magyarázata. Sokan mondták már, hogy meghalt az Isten. Mindannyian meghaltak már, akik ezt állították. Az Isten nem. „Benne árnyéka sincs a mulandóságnak.” Tulajdonságai: jósága, szeretete, szelídsége… is elfogyhatatlan.

         Igazságos = Nem személyválogató. Megvesztegethetetlen. Miért van mégis igazságtalanság, értelmetlen halál, baj, bánat, betegség ártatlan, vagy jó emberek életében? Egyrészt azért, mert ezek nagy részének mi vagyunk az okozói, emberek. Az emberi rosszindulat. Isten tiszteli szabadságunkat. Mi ezt rosszul, egymás kárára használjuk. Másrészt, mert romboljuk az Isten alkotta világot, fertőzzük, sokszor tudatosan. Ennek nyomán nagyon sok betegség, fájdalom születik. Harmadrészt, mert nem látjuk a dolgok végét, értelmét.

         Egy alexandriai monda szerint élt két ember. Egy szentéletű remete, aki teljesen Istennek élt, lemondva minden jóról, és ha módja volt, segített, és mindenkiért imádkozott. Élt egy gazdag ember is, tele rosszindulattal, kapzsisággal. Egy nap a remete barátja vitte s sivatagba azt az egy kenyerecskét, mellyel minden héten táplálta remete barátját, összetalálkozott egy fényes gyászmenettel. A gazdagot temették, soha nem látott pompával. Ezen elgondolkodott. Mikor barátja kunyhójához ért, hiába szólította. Vérnyomokat talált. Vadállat tépte szét. Istenhez kiáltott. „Hol Itt az Igazság? Egy angyal jelent meg és válaszolt neki: a gonosz gazdag, tett egy kis jót is életében. Ezért járt neki a fényes temetés. Ezzel el is nyerte minden jutalmát. Az öröklétben már csak szenvedés vár rá gonoszságáért. A remete, minden jósága mellett, rossz gondolatokkal is élt. Ezért kapta büntetésül e kegyetlen halált. De ezzel vége is minden rossznak életében. Odaát már csak jó vár rá.”

         Isten igazságossága figyelmeztet: rettenetes az igazságos Isten kezébe kerülni. Ugyanakkor vígasztal is: Isten megfizet minden jóért, amit életedben tettél. A végítélet éppen Isten igazságosságának megmutatkozása lesz. Ott mindenkiről mindenki előtt kiderül jósága vagy gonoszsága.  A történelem során sokszor megjelent a hívő emberek kishitűsége: hogy elvesznek az igazak, hogy mindig a gonoszok nyernek, hogy a hazugságra építve jobban lehet boldogulni. Isten igazságosságát nem feledve, és a dolgok, tettek, emberek értékét vele mérve jutunk helyes döntésre.

         Isten mindentudó = Mennyire nagy az emberi tudomány, és mégis, mennyi mindent nem tudunk. A rák, az AIDS és sok más betegség gyógyszerét keressük. Minél többet tudunk, annál nagyobb a nem ismert dolgok világa is. Isten mindent tud. Minél magasabbról nézi valaki a tájat, annál jobban látja az utakat és az események összhangját. Isten legfölülről néz és mivel ő a világosság, a legjobb megvilágításban lát. A múlt a jelen és a jövő nála összeérnek, ezért történelmi távlatban gondolkodik, együtt látja azt. Látja a lehulló almát, az elbotló gyermeket, a mosolyt és a könnyet.

         Ez részben félelmetes, mert azt is jelenti, hogy ismeri rejtett szavaimat, tetteimet, sőt még gondolataimat is. Mindig lát, és hall. Néger törzsfőnök – misszionárius: Isten mindent tud, és mindent lát. Félrehívja: Ne így tanítsd. Éjszaka ő is alszik. Had legyen egy kis elszámolatlan időnk. Nem így van. Ő a „szívek és vesék vizsgálója”. Legyen ez fegyelmezőnk, amikor rossz felé haladunk.

         Másrészt ez vigasztaló is, hiszen a rejtett jót is látja. A legkisebb sóhajt is hallja. Így lehet, hogy a pislákoló mécsbelet ki nem oltja, a megrepedt nádat el nem töri. Mert megbocsátó, segítő szívvel, oltalmazó szeretettel veszi körül a legkisebb jót is. Adjon erőt, hogy mindent helyére tesz a végén.

         Isten mindenható = nincs előtte akadály. Kislány. Baba karja játék közben leszakad – anya visszavarrja. A cserebogár lábát már hiába viszi hozzá, azt nem tudja visszatenni. Az ember lehetőségei korlátozottak. Semmiből valamit, csak Isten tud teremteni. Nem köti sem tér, sem idő korlát. Tűz, víz, hegyek, csillag milliárdok, az emberi lét sokszínűsége jelzi hatalmát. A teremtés végtelen hatalmát és szépségét fogalmazza meg Beethoven a IX. szimfóniában, melynek Örömódája az Európai Unió himnusza. Hívő ember imája ez, a zene és ének nyelvén. Előtte borulj le. Soha mást ne tégy Isten elé és helyébe.

 

2007. február 23.

Nagyböjti sorozat: Hiszekegy I. Mit jelent hinni?

(id. Orosz Árpád atya könyve nyomán)

 

         A hit az üdvösséghez pótolhatatlan. „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” A szentéletű atyák a hitet a szemhez és a fülhöz hasonlítják. Ezzel lát és hall a lélek. Hit nélkül süketnémák vagyunk.

         Mi a hit? „Szabad elfogadása annak, amit az Isten kinyilatkoztatott.” Nem tudatlanságból hiszünk. Történet: fiatalok+pap - vonat – heccelik: azért hisz, mert nem tud valamit – visszakérdez a pap: hogy hívnak? Józsi. - Honnan tudod? – Benne van az anyakönyvben. Láttad? Nem. Akkor? Anyám mondta, és ő látta. Elhiszed neki? Igen, mert ő az anyám, és nem csap be. - Nos, mi is így vagyunk az Istennel. Elhisszük, mert ő az Atyánk, és nem csap be minket.

         A hit nemcsak, hogy nem ellentétes a tudással, hanem tudásra épül. Nem véletlen, hogy a nagytudósok szinte mind mélyen hívő emberek voltak és azok ma is. Egy felmérés szerint a Nobel díjasok 92%-a hisz és gyakorolja is a hitét. Ez az arány sokkal magasabb, mint az átlag. Azt üzeni: Minél többet tud valaki a világról, annál közelebb kerül Istenhez. A félművelt emberek dicsekszenek csak a hitetlenségükkel. Az igazi tudás Istenhez vezet, minden ismeret forrásához. Nem is gondolnánk ezt, pl., amikor felkapcsoljuk a villanyt, az elektromosság valamennyi felfedezője – Volta, Ampere- mélyen hívő, imádságos lelkű ember volt.

         A hit szabad cselekedet. Rajtam áll, hogy elfogadom-e Isten létét és tanítását. Előbb meg kell őt ismernem, hogy igent mondhassak rá. Itt van a hittannak, a biblia olvasásának, az egyház tanításának jelentősége. A hit a felnőtt ember önálló döntése. Gyermekkorban hitünk szüleink hitére épül. A kamaszkor és az ifjúkor megérleli, kialakítja a saját hitünket. Életünk végéig változik a hitünk. Forrásai: a szentarás, a szent hagyomány és az egyház tanítása.

         A hit tevékenység. Nem gondolat, vagy szó csupán. Tettekké vált meggyőződés. Tudom, hogy van Isten! Elfogadom tanítását és életemet törvényei szerint rendezem be. Ld. Szebasztei 40 vértanú. A tó jegén álltak a -30 fokos hidegben meztelenül. Csak annyit kellett volna mondaniuk, hogy „nincs Isten” és máris mehettek volna a mellettük álló meleg házba. Nem tették. Hitük adott erőt a tettükhöz. Egyikük elgyengült, befutott a házba. Egy őr levetkőzött: „Van Isten és én is hiszek Istenben!” mondta és beállt a hitehagyó helyére.

         „A hit reményünk szilárd alapja, a nem látott dolgok igazolása” Pál apostol megfogalmazásában. Ezernyi remény életet minket életünk során. Ha nagy leszek… Ha férjhez megyek… Ha fölkel a nap… még hármat alszunk és… Rövid és hosszú távú remények ezek. Alapjuk sokszor bizonytalan. Nagyon sokféle hit él bennünk: hiszünk a szülői szóban: ez víz – és megisszuk. Ez pillangó és így nevezzük ezután. Az orvos szavában: ez gyógyszer. És bár keserű, megesszük. Van amit „úgy hiszünk…” Ez csak vélekedés, sejtés. Az Istenbe vetetett hitünk ettől sokkal több: Minden kétséget kizáróan igaznak tartom azt, amit Isten mond. Nem válogatok. Korlát, fenntartás nélkül Istenre bízom magam.

         Hitem nem mesékre, legendákra épül. Még csak nem is a csodákra. Tudásra, szentírásra, szent hagyományra és az egyház tanítására. Meggyőződésre. A beteges hit jellemzői a babona, a jóslás, a rontás, az átok. Ha megfigyeljük Jézust, feltámadása után csak a hívőknek jelenik meg. Sem Pilátust, sem a főpapokat nem keresi meg, hogy: Itt vagyok! Na most mit szóltok? Ahol nem talál hitet, nem tesz csodát földi életében sem. Oka: a hit alapja nem a csoda. Ha megjelenne Jézus, nem lennénk többen a templomban. Illetve igen, de csak átmenetileg. Ahogy a mondás tartja: Minden csoda három napig tart. Aztán, mintha mise történt volna, megy minden a régi kerékvágásban. Jó példa erre a zsidók hozzáállása. Amíg csak hallgatni kellett, még csak-csak voltak Jézus körül. Amikor már követni is kellett volna, ugyancsak kevesen maradtak. Jók a csodák, de nem szülnek hitet, hanem csak a meglévőt erősítik. De attól, hogy valaki nem fogadja el a csodákat a XX.-XXI. században, még semmi baj nincs a hitével.

         A hit hallásból ered. Szükség van kapaszkodókra, emberi közvetítőkre. A mesterétől tanul a tanítvány. Jézustól az apostolok. Mi is mások hitén nőttünk föl és erősödtünk meg. Persze ezt a mások közvetítésével megszerzett tudást nekünk kell felnőttként megőriznünk. Egy sikeres német pénzügyminisztert kérdeztek meg élete vége felé, hogy mire legbüszkébb hosszú és sikeres életéből? A válasz: „ Arra, hogy fiatalon szigorú voltam magamhoz. Edzettem a testem és megválogattam olvasmányaimat, barátaimat, így megőriztem a hitemet és keresztény életmódomat. Ez a megőrzött tiszta hit és irányítható test volt az alapja minden későbbi sikeremnek.

2007. február 18.

Vajhagyó vasárnap (Mt 6,14-21.) Böjt.

 

         Vége a farsangnak, a bálok, az álarcok ideje elmúlt. Kezdődik a nagyböjt. Eddig is néztünk tükörbe, de eddig az alakunkat, az arcunkat mustráltuk. Mivel nagyon sűrítve élünk, kevés idő maradt a bensőnkre. Ha volt is, akkor a világ tükrét használtuk: a tv-t, az újságokat. Vagy a szomszéd, vagy munkahely tükrét. Nagyböjtben is tükörbe nézünk, az Isten tükrébe.

         Milyen az Isten tükre? Mese: a Sátán ördögi játékot talál ki: egy tükröt, melybe, ha valaki belenéz, saját rossz tulajdonságait látja. Ha a szomszédját nézi benne, őt is ilyennek látja. Ha országok határára kerül, egymásban is a rosszat látják a nemzetek. A Sátán élvezi gonosz játékot. Ördögi kacaja közepette kiesik kezéből tükre, és ezer darabra hull. Egy gonosz szélvihar fölkapja, és belekerül emberek szemébe, házak ablakába és országok határára, és állandósul a rosszindulat a világon.

         Az Isten is készít egy tükröt. Egy élő tükröt. Jézus Krisztust. Aki az ő szemében nézi önmagát, megtalálja jó tulajdonságait. Szomszédjáét, a másik nemzetét is. Bár gonosz emberek nagypénteken összetörik ezt a tükröt, de jön egy jótékony szélvihar, és szétszórja a világba. Ha akarjuk és segítjük, belekerül szemünkbe, házunk ablakába, és ha elég sokan akarjuk, akkor országunk határába is.

         Mit látunk Krisztus szemében? A mai vasárnap énekei erről szólnak. Azt látjuk, hogy Ádám, az első ember a teremtés királyának lett alkotva. Csodára teremtette az Isten. Tudásban, harmóniában, boldogságban a végtelenbe nyíltak lehetőségei. Ld. Egy-egy felfedezés nagyságát, egy-egy zenemű harmóniáját, egy-egy házasság békességét. Hogy megőrizze fejlődésének biztos útját, segítséget is kapott. Törvényt, szabályt, mely biztonságban tartotta. A jó és rossz tudás fáját, melynek üzenete: „Minden a tiéd, de hogy neked mi a jó és mi a rossz, azt Istentől kérdezd, mert ő alkotott, ő tudja.”

         Amikor Ádám vesz a fáról, azt üzeni Istennek: „Köszönöm Uram, de ne mond meg, hogy nekem mi a jó és mi a rossz. Majd én eldöntöm!” Nagyböjt kezdetén Ádám kesereg: „Evés és Éva miatt mindent elvesztettem. Egyetlen parancsot hágtam át, és elveszítettem a paradicsomot.” A bűn következményeit látjuk Krisztus szemében. Azt, amikor Isten nélkül az ember állattá aljasul. Életünket, amelyben egyre kevesebb a harmónia, a békesség. Hol hibáztunk? Ádámmal együtt azt mondtuk, vagy tetteinkkel azt üzentük Istennek: „Köszönöm Uram, de figyelj csak, majd én!”

         Nagyböjti üzenetünk Istennek:”Gyere Uram! Majd MI!” Újra Istennel tervezni! Ezért veszi elő egyházunk nagyböjtben az alapigazságokat: a 10 parancsot, a boldogságokat, a teremtés könyvét. Tegyük helyére: Honnan vagyunk? Miért vagyunk? Hová megyünk? Kivel Megyünk? Veled Uram! Csapatjáték az élet. Játékmesterünk Jézus. A böjt erre az alapigazságra figyelmeztet, és ebben a csapatban való helyünk megtalálásában segít. Akaratunkat Isten akaratához hajlítja.

         Nagy terveid vannak velem Uram? Áldj meg! Bocsáss meg! Segíts! Adj vágyat az Örök Élet Után! Ezernyi vágy mozgat: jobb jegy, szebb ruha, motor, autó, ház, számítógép, nyelvvizsga… Helyes vágyat adj Uram! – ennek megtalálását segíti a gyakori leborulás, a bánat, az alázat. Az Istennel való összhang nagy segítője a gyakori imádság. Dicsekvés és kétségbeesés nélkül onnan indulni, ahol vagyunk és oda érkezni, ahol Istennel lehetünk! Ez a böjt célja.

         Böjtben nemcsak Istennel és önmagunkkal keressük az összhangot, hanem embertársainkkal is. Kire bízott az Isten, Kiket bízott rám? Gondoskodom róluk? Testi-lelki táplálásukról? A böjt rendrakás. Isten rendjében helyére teszem magam. Rendet rakok életemben. Takarítok. Ami felesleges, azt kidobom. Ami piszkos, azt megtisztítom. Gondolat… Szó… Cselekedet… Helyes fontossági sorrendet alakítok ki.

         Ne kényeztesd el a testet. A technika sokszor elkényelmesít. Tudatosan figyelni kell a testi- lelki edzettségre. Különben a test elkezd követelőzni. Hamis vágyakat szül. Tartsd a kezedben! Parancsolj neki! Böjt=lemondok arról, amit megehetnék/megtehetnék, hogy ura maradjak szándékaimnak. Ugyanakkor tudatosítom, amit Szent Efrém így mond: Életem Ura az Isten!    A böjt és a megbocsátás édestestvérek! Szent Efrém: „Ha nem bocsátasz meg a másiknak, teljesen hiába böjtölsz. Mivel te nem fogadod el őt, Isten sem fogad el téged!”

         Befejezésül Szent Bazil atya tanácsa: „Ne akarj egyszerre mindent! Válassz ki egyet testi és lelki gyengeségeid közül, és egyet testi és lelki erősségeid közül. A jót gyakorold, a rosszat kerüld.” Milyen egyszerű. De bánj finoman magaddal. Figyeld meg a restaurátort! Óvatosan tisztít, odafigyelve, apró mozdulatokkal javít. Sohasem változtatja meg az eredetit, csak fölfrissíti színeit, pótolja hiányosságait. Ezt tedd, és húsvétra meglátod – miként a szent ikonokon – előtűnik életed, egyéniséged Isten festette arany háttere.

 

2007. február 11.

Húshagyó vasárnap: az utolsó ítélet (Mt 25,31-46.)

 

         Az első halottak szombatja vezeti be ezt a vasárnapot. A keleti egyház nem a lombhullató ősszel, hanem a húsvétot előkészítő nagyböjtben emlékezik meg az elhunytakról és a pünkösd előtti szombaton. A feltámadás és a Szentlélek fényében nézzük elhunyt szeretteinket, gondoljuk át saját elmúlásunkat. Mit látunk e kettős megvilágításban?

         Először is azt, hogy a halál nem megsemmisítő, hanem szétválasztó esemény. S aki szétválaszt bennünket, az nem egy zsarnok, vagy kényúr. Földi életében egyetlen egyszer fogadja el csak, hogy királyként tiszteljék. Virágvasárnap. Akkor is a mezítlábas gyermekekkel érkezik, és nem hadsereggel. Szelíd szamárcsikóra ül. Katonái a szentek, hősei a vértanúk.

         Pásztorként választja szét a lelkileg egészségeseket és betegeket. Nem az számít az ítéleten, hogy mi voltál, hanem, hogy ki voltál. Mitől jók a jók? Attól, hogy tevékenyen gyakorolták a szeretetet. A kereszténység a szeretet vallása. Krisztust szeretve élőkkel és holtakkal el nem múló kapcsolatot építünk. A halottakért mondott ima hitünk fontos része, az egyház szeretetének jövőbe nyúló karja.

         Hogyan történik az ítélet? Jézus Krisztus úgy hat ránk, mint a vasra a mágnes. A fát nem tudja vonzani. Isten a szeretet. Azt tudja vonzani, akiben van szeretet. Akiben nincs, az lenn marad. Így válik ketté a világ az ítéletkor. Hatalmas a szakadék, amely földet és eget elválaszt. Az űrhajónak is óriási rakétákra van szüksége, hogy a föld vonzását áttörje. Nekünk is. Nem hajtóerő, hanem vonzóerő segít át minket ezen. Isten szeretete, mely a mi Isten és emberszeretetünkbe kapaszkodik.

         Ismerős a keleti tanító történet. Hogyan néz ki a pokol? Hatalmas tűz középen, fölötte óriási kondér, tele finom étellel. Körben emberek. Dühösek, éhesek, indulatosak. Mert hiába ott a finom étel, a kezükben lévő kanál bár beleés a kondérba, de nyele olyan forró, hogy mire a szájukhoz emelhetnék, összeégeti a kezüket és kilöttyen belőle az étel. Hogyan néz ki a mennyország? Ugyanígy. Nagy tűz, finom étel, forró nyelű kanalak. Mégis mindenki derűs, jóllakott. Mert meg sem próbálják a saját szájukhoz emelni a kanalat. Mindenki azt eteti, akinek a szájához elér a kanala. De ezt nem ott tanulták meg, hanem a földön gyakorolták, amikor másokkal jót tettek. Mi is itt tanuljuk meg az örök élethez szükséges tulajdonságokat.

        

         A mai vasárnap másik alaptanítása, hogy lesz ítélet. És Isten igazsága véglegesen helyére tesz minden igazságot és igazságtalanságot. Sokan tesznek az Isten igazsága mellé kérdőjelet ma is. A Sátán is ezt tette Évával. Az üdvözülés alapja: Isten igazságának el nem feledése. „Ha a te törvényed nem lett volna elmélkedésem, talán már elvesztem volna lealáztatásomban!”- mondja a zsoltár. Szent János írja: „Amint az éhes ember nem tud nem gondolni a kenyérre, az, aki üdvözülni akar – az ítéletre és a halálra.”

         Az evangélium üzenete az is, hogy vannak a halálon átnyúló kapcsolatok. Ezeket a hit és a szeretet élteti. Nem vész el semmi nyomtalanul, amiben szeretet van. Ha van anyagmegmaradás törvénye, akkor van szeretet megmaradás törvénye is. Az ítélet ennek a garanciája. A keresztény ember mértéktartó gyásza és fájdalma ennek a biztos tudatával magyarázható. A keresztény szeretet áthatol a halálon. A másvilágon is van ereje.

         Az imádság nagyhatalom. Ezért merünk még az ismeretlenekért is imádkozni. A váratlanul elhunytakért is. Ez a kozmikus szeretet olyan, mint a légtornász biztonsági hálója. Nem enged még halálunkban sem a mélybe zuhanni. De imánk, szeretetünk párosuljon mindig önzetlenséggel és szerénységgel. Érdemes tanulni a jóktól. Nem dicsekszenek jóságukkal az ítéleten. A keresztény nagyképűség helyett a keresztény szerénységet üzeni az ítélet evangéliuma.

         A mai vasárnap azért van nagyböjt előtt, hogy ha valakinek nem elegendő az atya megbocsátó szeretete arra, hogy felkeljen, és bánatot tartson – ld. Tékozló Fiú története -, azt gondolkodtassa el az ítélet ténye, mércéje és véglegessége.

 

2007. január 28.

A farizeus és a vámos (Lk 18,10-14.)

 

         Nagyböjtre készülve ma a farizeus és a vámos történetével megkérdezi tőlünk egyházunk: milyen a vallásosságod? Ennek nagyon jó mércéje az imádság. Hogyan imádkozol? Mint a farizeus: büszkén, elítélve másokat, dicsekedve a teljesítményeddel? Vagy mint a vámos: alázatosan, bocsánatot kérve a hibákért és mulasztásokért? Miért jó ez a kérdés a böjt előtt? Mert onnan kell elindulni Isten felé, ahol vagyunk. Nehogy becsapjuk magunkat, mint a farizeus, aki előrement, és imádság közben lemaradt.

         Szertartásunk nagyon szépen írja a szentatyák szavával: „ A farizeus azt hitte, hogy robogó kocsi sebességével száguld az erények útján, s a gyalogos vámos szépen megelőzte, mert kísérőtársa az irgalmasságot szerző alázatosság volt.” Milyen a vallásosságod? Milyen az imád? Tükör, mint a farizeusé, és csak magadat látod benne, vagy ablak, mint a vámosé, amelyen keresztül rálátsz az Istenre?

         Mitől jó az egyik, mitől rossz a másik? A farizeus imája Istennel kezdődik, de aztán kimarad belőle az Isten. Én… Én,… Én,… Az ima többi része ennek a sajátos önarcképnek a sötét háttere. A vámos is, az Isten is mellékszereplők. Főszereplő a farizeus vallásos élete. Ő elégedett önmagával. Semmire sincs szüksége. Öntelt, tökéletesnek tartja magát, gőgösen dicsekszik. Dicsekvésének alapja az, hogy azokhoz méri magát, akiket megvet. Imádsága olyan, mint egy Istent kötelező számla, mely társul a másikat elítélő lenézéssel.

         Csukott kezébe és szívébe nem tud Isten ajándékot adni. Ezért szegényebben megy haza, mint az, aki kezét és szívét kitárta. Imádságában ki kellett volna olvasnia Isten irgalmát, jóságát élete eseményeiből. Földműves fiával sétál a gabonaföldön. „Nézd apa, milyen szépek azok a magas kalászok!- mondja a fiú. Szépek, de üresek, - válaszolja apja. A telt kalászok mélyen meghajtják magukat.”

 A dicsekvés, a gőg a lelkileg üres emberek sajátja. Ez a fajta vallásosság taszít, nem vonz. Alapja az igazságtalanság. A kevély ember igazságtalan, mert a magában lévő jót nem Istennek, hanem önmagának tulajdonítja. Ezért igazságtalan Istennel. Pedig „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel vele?” – írja Szent Pál apostol.

         Az alázat = igazságosság. A jót Istennek köszöni meg, tudva, hogy „a növekedést az Isten adja”. Aki igazságos, az az igaz Isten előtt mindig megállhat. Bele kapaszkodik, így képes talpra állni.  Egy indiai fejedelem hintójával utazva, a koldusok kérő kezét látva, megállította a hintót és maga kitette a kezét. Mindenki meglepődött. Ők vártak alamizsnát, és tőlük kérnek? Egyik koldus benyúlt a tarisznyájába, és két búzaszemet tett e fejedelem tenyerébe. Ő megköszönte és továbbhajtatott. A koldus otthon vette észre, hogy a fejedelem, - miközben átvette a két búzaszemet, két aranyat csúsztatott tarisznyájába.

         Valahogy így van Isten is velünk. Ő is kér valamit. Nem erényeink mutogatását, hanem annak elismerését, hogy nélküle koldusok vagyunk. S ekkor, anélkül, hogy észrevennénk, megajándékoz bennünket szeretete aranyával. Ez az alázat a legnagyobb tudomány – írja Szent Ágoston. Az igazán nagy tudósok, végtelenül alázatosak, szerények. A tudós ismeri tudatlanságát, és meghajlik Isten előtt. A nagyképűség butává tesz. Az alázat nyitottá és alkalmasság nagy dolgokra.

         Nápolyban a pap misézni készült. De nem volt ott a ministránsa. Már türelmetlenül nézte óráját, amikor egy idős úr odalépett hozzá. „Engedje meg tisztelendő úr, hogy ministráljak. „ A pap szívesen fogadta. Áhítattal, alázattal ministrált az úr. Egyre ismerősebb volt a papnak. A mise végén elköszönt. Amikor a sekrestyében egy néni misére adott, akkor ismerte föl a pénzen ministránsának képét: Károly Albert király térdepelt mellette az oltárnál.

Van ebben a történetben még egy üzenet. A farizeus nagyon lenézi a vámost. Igazat mond róla imájában, de nincs benne jóindulat. Igazmondásunk legyen mindig tapintatos és jóindulatú. Ne vágjunk vele senkit sem fejbe. Miközben másokat nevelünk, gyakran felismerjük, hogy sokszor mi sem felelünk meg saját elvárásainknak. Jó, ha ilyenkor elkezdünk szerényebbé válni, türelmesen kivárni az igazság halk beérését.

Persze a szavak nem elegendőek önmagukban a vámos talpra állásához. Fontos a jóvátétel is. Lukács evangéliumában a következő történet Zakeusé. A vámosé, akinek már neve is van, aki már nem csak beszél, hanem vagyona felét a szegényeknek adja, és a kötelező jóvátételen felül is kárpótolja azokat, akiket becsapott.

A töredelmes, alázatos ima és az Istenbe vetett bizalom fontos része egyéniségünk formálásának, mint ahogyan az ítélet és a dicsekvés a deformálásnak eszköze. Ma ez a rossz irányba formáló stílus lett divatossá. Fontos, hogy magunknak és a reánk bízottaknak is hangsúlyozzuk Isten emberré formáló erejét, mely a szelíd, alázatos lelkületű embert, mint az evangéliumi vámost is, felemeli, naggyá teszi.

 

2007. január 21.

Zakeus üzenete (Lk, 19-10.)

 

         A farsangi forgatagból ráhangolódni a nagyböjti „sugárzó szomorúságra” nem megy azonnal. Szertartásunk tervezői, a szentéletű atyák tudták ezt, azért időben elkezdik gondolataink, lelkünk alakítását. A nagyböjtöt előkészítő első vasárnap a mai. Ezek az előkészítő vasárnapok egy-egy bibliai történet segítségével egy-egy emberi tulajdonságunkra akarják terelni a figyelmünket. Zakeus történetével azt kérdezi ma egyházunk: van e bennem is erős vágy látni az Urat?

Sokszor jelentéktelennek tűnő események feje tetejére állítják terveinket, alapvetően megváltoztatják életünket. Egy futó pillantás, biztató mosoly, Vállveregetés, dicséret – életpályák elindítója lehet. Mi kell hozzá? Kimozdulni a megszokottból. Akarni tudni, látni mást, többet. Vágy, mint Zakeusnál. Ez a vágy sokszor nem több mint egyszerű, de erős kíváncsiság.

Egy nagyvárosi atya írta le, hogy egyik alkalommal az első padban egy láthatóan nem hívő hölgyet látott, aki végig gúnyos arccal hallgatta a prédikációját. A liturgia végén odament hozzá. „Ön értelmes embernek látszik. Hogyan lehet az, hogy bibliai meséket hirdet. Én nem hiszek Istenben. Az én istenem a természet, az egyetlen kézzelfogható valóság.” – Ha így gondolja, akkor miért jött ide? – kérdezte az atya. – Épp moziba készültem – válaszolta a hölgy – amikor megláttam a plakátot a templom ajtón: „Isten tulajdona vagy!” No erre kíváncsi vagyok! – gondoltam. Ezért jöttem be. – Jól tette asszonyom, - mondja a pap. Az Isten hívó szava volt ez a kíváncsiság. Imádkozni fogok, hogy ne lankadjon a szívében.” Így is lett. Egyre gyakoribb vendég lett a hölgy a templomban, míg rá nem talált Istenre, aki az általa csodált természetet alkotta.

Bizonyára mindannyian megéltük már, hogy cipeltük gondjainkat, bánatunkat, ide is elhoztuk a templomba, de nem tudtuk letenni. Egyszer csak – egy igazi imádságos együttlét, vagy megérintő prédikáció után, - otthagytuk, és könnyebben, szinte repültünk hazafelé. A megszólítás fügefája mindenek előtt itt van számunkra a templomban. Leggyakrabban a szentségekben tapasztaljuk meg azt, amit Zakeus akkor élt meg, amikor Jézus leült vele és barátaival az ő házában az asztalhoz.

Képzeljük el ezt az asztaltársaságot. Hivatásos és alkalmi tolvajok gyülekezete lehetett. Egy modern festő az utolsó vacsorát úgy ábrázolta, hogy Jézus köré ültette képén az utcalányt, a koncentrációs táborok rabját, a töpörödött anyókát, a gazdag urihölgyet, a cirkuszi bohócot, a menő üzletembert, a kétkedő liberálist, a színes bőrű szabadságharcost. Micsoda provokáció! Jézus megjelenése Zakeus házában sem volt kisebb ennél.

És itt van ennek az evangéliumi szakasznak, és ennek a vasárnapnak a másik üzenete. Mintha Jézus ma itt, elénk állna, és leszidna nyilvánosan templomot kerülő emberek előtt minket, mert személyválogatók vagyunk, és nem szeretünk mindenkit szívből. A keresztény élet Krisztus követése = sorsközösség az elesettekkel. Az ökumenikus imahét alapgondolata éppen az, ebben az esztendőben, hogy meghalljuk az ő hangjukat, meglássuk őket, és ne menjünk el mellettük úgy, hogy ne segítenénk, ne tennénk szóvá helyzetüket.

Regőczi István atya írta le, hogy – mivel a fiatalokkal foglalkozott, és ez abban az időben tilos volt – letartóztatták, és bekísérték a Markó utcába. Összebilincselték egy részeg agyontetovált fiúval, aki összetörte egy bár berendezését, azért hozták be. Az atya letörölte a vért az arcáról, segített neki, bár a fiú olyan részeg volt, hogy egy értelmes mondatot sem tudott kimondani. Amikor kijózanodott megkérdezte: „Maga ugye pap? – miből gondolja? – kérdezte az atya. Láttam, hogy imádkozott értem. Tudja, jártam én templomba, de mióta anyám meghalt, a cimborákkal inni kezdtem. De itt, a szívem felett még van egy ki szabad hely. Ha kiszabadulok, oda tetováltatom, hogy Isten szeret. Írja le nekem latinul, hogy csak én értsem. Ma ezt értettem meg. És valóban másként kezdett élni attól a naptól fogva.

Az evangélium szerint vad fügefára mászott fel Zakeus. Sok ember lelkében elvadult a szeretet. Nagyböjtre készülve szólítsuk meg őket. Menjünk be házukba Krisztus követeként. Ne ítéljük, hanem szeressük őket. Tegyük le előítéleteinket. Krisztust lássuk minden elesettben. Ehhez kell a bánat. Nagy kincsünk a gyónás szentsége. Használjuk, éljünk vele. A tibetiek, ha farkassal találkoznak, annak kiabálják oda bűneiket. Az egyik afrikai törzs tagjai, ha üreges fát találnak, abba mondják bele bűneiket, és gyorsan betömik a nyílást.

Mi ettől sokkal jobbat kaptunk. Induljunk el a gyóntatószéktől, hogy legyőzzük magunkat, meglássuk Jézust és vele együtt a szükségben lévőket.

2007. január 14.

A jerikói vak (Lk. 18,35-43.)

 

         A látás utáni vágy emberi természetünk legalapvetőbb tulajdonsági közé tartozik. Korunk emberét különösen jellemzi ez. Ezért öltött roppant méreteket a túrizmus. A TV szinte az egész világot szobánkba hozza. Fontos látni a testi szemünkkel! A fény meghatározó a tájékozódásban, a szép felismerésében. Templomainkat kelet felé építjük. A fény felé, lelki értelemben az örök fény, Jézus felé fordulunk, hogy legyen fénye, jó világítása életünknek.

         A jerikói vak – testi szeme rossz lévén – a lelkivel messzebbre látott. Figyeljük meg a történetet. Mozgást, zajt hall. Jerikó kapujánál ül, a zarándokoknak itt kell elmenniük Jeruzsálem felé. Látni nem lát, de hallani jól hall. Sokan vannak. Kérdez. Mert Isten mindig gondoskodik arról, amire szükségünk van. Számára mások közvetítik azt, amit nem láthat maga. HA felismerjük hiányosságainkat, és tudunk, merünk, akarunk kérdezni, akkor ő válaszol kérdéseinkre. Mások szájával. Merj kérdezni, ha valamit nem látsz, és tudj válaszolni, ha másnak szükséges a Te segítséged!

         A válasz: A Názáreti Jézus megy erre. Olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy a nyíregyházi Feri bácsi megy itt. Az emberek 90 %-ának ez semmit sem jelent. De neki sokat. Ő tudja, hogy a Názáreti Jézus Dávid Fia, a Messiás! Ez a hit. Nem bizonytalan vélekedés, találgatás. Nem puszta ismeretanyag csupán. Elfogadni egészen az Istent. Rábízni magam. Egészen. Honnan látszik ez a hit Bartimeusnál?

         Kiabál! A zarándoklat imádságos csendjébe belekiabál. Ráadásul nem is akármit, hanem egy kemény, harsány harci kiáltást. Dávid Fia! Ez erősen politikai, nemzeti jellegű megkülönböztetés. Nem tudják csitítani. Kiáltja az igazát, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Aki beteg, és fájdalmai vannak, és tudja, hogy aki előtte áll, ezt meg tudja szüntetni, az nem ismer lehetetlent a kérésben. A vak tudja, hogy ahol a Messiás megfordul, ott a vakok látnak… És ő hisz abban, hogy Jézus a Megváltó.

         Az igazi hit bennünket is látóvá tesz. A láthatatlan Istent meglátjuk teremtett világában. Az emberek mosolyában. Már nem attól félek, hogy bántanak-e, hanem azt keresem, hogyan segíthetek. Még a szenvedés és a halál is más, a hit fényében. Új világ születik a haldokló ágyánál. Milyen a hitem? Ha isten most számon kérné, elégedett lenne? Elégedett az Isten velem? Kell, hogy ezt gyakran megkérdezzük magunktól. De vigyázzunk, hogy ne csak ezt kérdezzük meg, hanem egy másik kérdést is.

         Meg vagyok-e elégedve Istennel? Hogy olyannak teremtett, amilyen vagyok? Hogy mindig újra és újra egyre többre ösztönöz? Jézussal, a megalázott Megváltóval elégedett vagyok? Szeretem? Ezzel az egyházával, ezekkel az embertársakkal? Sok mély imára van szükség ahhoz, hogy ki tudjuk mondani: Istenem egészen rád bízom magam!

         Mert Bartimeus így hisz! Amikor mondják, kellj föl, mert téged hív! Egy pillanatig nem tétovázik. Azonnal felugrik. Egy mellékmondat jelzi Krisztusba vetett bizalmának mértékét: „Eldobta köpenyét!” A koldusnak a köpenye az egyetlen védelme. Naptól, széltől, esőtől. Sokszor egyetlen vagyona, mindene. Amikor eldobja, minden védelemről lemond. Kiszolgáltatja magát a Mesternek.

         Aki hisz, akit hív Jézus, aki Jézushoz lép, annak sok mindent el kell dobnia magától, ami akadály lenne a találkozásban. Hamis hiteket, bűnös látomásokat. Tiszta szemmel, tiszta szívvel tud meggyógyítani minket. Nem az, az első hogy megértsük őt, hanem, hogy bízzunk benne. A jerikói út nem földrajzi fogalom. Itt kanyarog Sajópálfala mellett. Jézus jön rajta. Minden nap hív. A harangszavával a szent Liturgiára. A másik mosolyával megbocsátó, szerető barátságra… kétkezi munkára… Önmagunkban elesettek vagyunk. Vele újra mindenre képesek.

         Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? – Uram, hogy lássak! Világos látásért, helyes felismerésért minden nap könyörögni kell nekünk is. Salamon igazán hatalmas és okos uralkodó volt. Mégis könyörög a bölcsességért, ami helyes látást, jó ítélethozatalt, döntést jelent. Új látásmódot adj Uram. Olyat, amely elrendezi kusza dolgaimat. Megvilágítja az igaz élet rendjét. Hogy újra Veled lássam önmagam, és világomat.

         A hit fénye, a látás – kötelez. Mindanyiunkat, akik itt vagyunk. Bartimeusnál ez azonnal követést jelent. A hitből fakadó látás, cselekvéshez vezet. A cselekvés pedig több mint ismeret, tudás. A hit terén az ismeret még nem végállomás. Ha így lenne, akkor a fő szerep az írástudóké lett volna az egyházban. De mivel a cselekvés, a személyes követés a lényeg, azért az egyházban a mértékadó személyek nem a teológusok, hanem a szentek. Akik sokszor nagyon egyszerű emberek, máskor nagyon tudós emberek. Amiben egyformák: a hit fényében látják önmagukat, világukat, társaikat, és a bennük élő hittel alakították át azt.

         Mivel mindannyiunkban a hit világossága mellet a bűnsötétsége is jelen van, Bartimeussal kérjük: Dávid Fia Könyörülj rajtunk! Újra látni szeretnénk! Legyen ez minden órában folyamatos kérésünk.

 

 

 

2007. január 7.

Vízkereszt utáni vasárnap (Mt 4,12-17.)

 

         Vízkeresztre készülve énekeltük: „Készülj Zabulon és ékeskedjél Neftali, Jordán folyó állj meg.” Izaiás jövendölését fogalmazza meg az ünnepi ének. A Messiás érkezésének helyszíne a pogányok lakta tengermellék. „A nép, mely sötétségben járt, világosságot látott.” Az Isten következetesen végbeviszi tervét. Küldi Fiát nem csak a zsidókhoz, hanem a pogányokhoz is. Mi sem lehetünk válogatósabbak az Istennél. Nyitott szívvel mindenkinek tovább kell adni az örömhírt. Hogyan segít ebben Vízkereszt?

         Vízkereszt=epifánia=Úrjelenés. Karácsony óta egyre közelebb jön az Isten. Nő a fény. Egyre jobban látunk. Karácsonykor még csak a pásztorok, majd a bölcsek, később Simeon és Anna kaptak olyan szemüveget, amellyel meglátták Jézusban a Messiást. Még kicsi volt a fény ahhoz, hogy sokan felismerjék őt. Vízkeresztkor – lelki értelemben – felkelt a nap. Az üdvösségtörténet napkeltéjét ünnepeljük.

         Mi történik, ha több a fény? Jobban látja az irányt az utazó, jobban látja a rendetlenséget, a koszt a háziasszony. Lelki téren ezt Jézus megkeresztelkedése utáni első mondatával így foglalja össze: ”Tartsatok bűnbánatot, mert közel van az Isten országa!” Vagyis:”Tegyetek rendet! Mosakodjatok meg! Dobjátok ki a szemetet életetekből! Miért? Hogy legyen hely a jónak. Hogy ne téveszd el életutad irányát.

         Aki közelebb került a tisztához, a széphez, a jobbhoz, az már másként látja ezután a célt, az értékeket. Elkezdi a magasabb mércét alkalmazni a saját életében is. Így alakultak ki a különböző stílusok, divatok, irányzatok a zenében, irodalomban, építészetben, társadalomban, művészetekben. Lelki értelemben ezt kéri tőlünk Krisztus. Alakítsuk ki a keresztény életstílust!

         Eszköz a hit fénye, mint világosság. Cél a mennyország, mert közel van! Jézus megjelenésével mindenkihez közel került a boldogság. Nemcsak az égi, hanem a földi is. Jézus nem csak égi eszköztárat ad nekünk, hanem földit is. Aki Krisztussal éli életét, annak lelkében már itt a földön is mennyország van. Erről szól a házszentelés is. Krisztus jön hozzám, földi országa, egyháza képviselőivel. Fogadom őt szeretteimmel, de nem csak velük. Hiszen házamban, fényképeken, imádságomban ott vannak az elhunytak és a születendők is. A múlt és a jövő családja is.

         „Ahol ketten, vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük!” – mondja Jézus. Ez történhet pogány földön (Jöhet e valami jó Názáretből? – kérdezi Natánael. Jöhet.), vagy szent hegyen. Házamban, vagy templomban. Iskolában, vagy munkahelyen, Sajópálfalán és Budapesten, börtönben és lakodalomban. Mindenütt lehet mennyország, ha ott van Jézus, és mi is hittel és szeretettel vagyunk jelen.

         Hogyan kell, lehet erre az isteni felhívásra válaszolni? Ld. Apostolok: Mindenüket elhagyva követték őt. Első helyre került az életükben az Isten. Olyan volt ez a találkozás, mint a szerelem. Megváltozott a szeretet sorrendje szívükben. Isten jelenléte szűrőként engedi át az értéktelen dolgokat és tartja fenn az igazán fontosat. Ennek eredménye, hogy „Mindent otthagyva követik Jézust” a tanítványok. Ami eddig nagy volt, és sokat jelentett, az kicsivé válik az Isten mérlegén. Ilyen sokat jelenthet számunkra is a hit, a házszentelés, a szenteltvíz, amely nem hétköznapi ital, hanem Isten jelenlétének hordozója, segítője.

         Soha nem késő egészen Jézus nyomába szegődni. Ld. Szent Ágoston, Szent Alfonz, aki 49 évesen írja első könyvét, és 80 évesen már a 65-nél tart, az erkölcstan mesterévé válik, pedig végig súlyos betegséggel küszködik. Nem csak szertartás, ősi szokás csupán a víz és a házszentelés, hanem az élet Istenhez igazításának az Egyház által kínál alkalma minden esztendőben. Egy ima, pár mozdulat, szenteltvíz – ha hittel és szeretettel párosul, elegendő az irányváltásra. Ahhoz pedig, hogy haladni is tudjunk ezen az úton, mindennapi imával  hittel és szeretettel kell karban tartani.

 

2007. január 01.

Újév, Jézus névadása

 

         Kedves szokás ilyenkor Boldog Új Évet kívánni. Jólesik mondani is, hallani is. Boldogabb lesz tőle az év kezdete. De ahhoz, hogy hosszabb távon is boldog legyen, nem csak kívánni, hanem formálni is kell az esztendőt. Mit tartogat az újév? Ha riportot készítenénk vele, akár így is hangozhatna:

- De kicsi a táskád. Ennyire keveset hoztál nekünk? – - Nem kevés ez. De én magvakat hozok. Lehetőséget tartogatok minden nap. Ha jó talajra hullnak, ha tudsz vele bánni, akkor nagyon naggyá nőnek ezek a magvak. Hogy melyek ezek: Ajándékaim két csoportra oszthatók. Az egyik csoportba tartozókat mindenki ingyen kapja. (De jó szíved van ÚJ Esztendő!). Pl. pár hónap múlva megérkezik a tavasz. Kizöldellnek a fák, visszajönnek a vándormadarak, kinyílnak a virágok. Hozom a nyarat, gyümölcsökkel, aratással, terméssel.

- De tavaly nagyon kevés esőt hoztál hozzá. – Milyen furcsa! Amikor jól mennek a dolgok, az emberek észre sem veszik, ritkán köszönik meg. Megfeledkeznek a háláról. Amikor hiányzik valami, akkor tűnik csak föl, mekkora gondoskodó szeretet vigyázza az életüket.

-Ajándékaim másik csoportja – mondja az Új Esztendő – már nem ingyenes. Fizetni is kell érte, ha nem is pénzzel. Ilyen a tudás, amelyhez kell a tanulás. Zene, a képességek megszerzése, melyekhez a gyakorlás szükséges. Sok érték szerezhető, ha nem pazaroljuk el az időt a lustaság párnáján.

- Utolsó kérdésünk: Mit szeretnél magaddal vinni az esztendő végén? – Nagyobb táskát szeretnék vinni, mint amekkorát hoztam. Remélem, tele lesz szeretettel, derűvel, jótettekkel. Elviszem szívesen azt a rosszat is, amit az emberek Istenre bíznak, amelyért bocsánatot kérnek, amelyet kijavítanak az esztendő során. Cserébe itt hagyom számukra a békét.  – Köszönjük a beszélgetést!

         Mi az a varázsszó vagy varázsszer, amelynek segítségével a legtöbbet és legjobban tudjuk kihozni az esztendőből? A ma ünnepelt Szent Bazil Kapisztrán Szent Jánossal, a Nándorfehérvári diadal egyik hősével együtt azt mondja, hogy Jézus Krisztus neve! Vele kezdjük és fejezzük be napjainkat. Jézus nevében induljunk feladataink teljesítésére.

         Kapisztrán János Kiváló jogász volt. 26 évesen törvényszéki elnök, majd kormányzó lett Nápolyban. A tárgyalótermek hamis, hazug világából elmenekült. Ferences szerzetes lett. Novícius mestere, hogy a hiúságot teljesen le tudja vetni, háttal ültette fel a szamárra. Így kellett végigmennie Nápoly főutcáján. Azon a városon, amelynek korábban kormányzója volt. Alázatos lett, de az igazságot szerzetesként is szenvedélyesen kereste és hirdette. Minden igehirdetését Jézus nevének segítségül hívásával kezdte. Jézus neve adott erőt neki, hogy vezetni tudja azt a hatalmas népfelkelést, amely a győzelemhez vezetett.

         Jézus névadásával kezdődik az esztendő. Ő adjon nevet életünknek és ennek az esztendőnek is. A régi könyvekben található ez a két betű:A.D. Anno Domini. Az Úr esztendeje. Ez az év nem a miénk, hanem az Úré. Akkor tudjuk legjobban használni, ha vele használjuk. Szent Bazil atya a következő tanácsokat adja. Amikor felkelsz, nézz fel az égre. Gondolj arra, hogy van Atyád, aki szeret. Akarj a kedvében járni. Aztán nézz a földre. Gondolj arra, hogy mennyire kicsiny földdarab szükséges ahhoz, hogy egykor a sírod legyen. Ez tegyen mértéktartóvá. Végül körülnézek, hogy lássam, milyen sok ember van, aki nehezebb körülmények között él, és ez megvigasztal, derűssé tesz, békét hoz a szívembe.

         Az új év új ajándékait fogadjuk tehát nyitott szívvel. Jézus nevével alakítsuk napjainkat. Legyünk égre néző, földön járó, derűs emberek 2007-ben, akiknek a szívében békesség van.

 

 

 

2006. december 31.

Év végi hálaadás

 

         Év végi hálaadásra siető család kisfia mondja: De kár, hogy elmúlt az év. Rövidebb lett az életem egy évvel. Testvére: Én örülök, hogy elmúlt. Nem bánnám, ha már fél évvel öregebb lennék, és túl lennék az érettségin. Apa: az elmúló év olyan, mint egy idős ember. Két zsákot visz a hátán. Egyikben ez elmúlt év öröme, másikban a bánata. Azt gondoljátok most végig, melyikből volt több. A szomszéd kisfiúnak biztosan a bajból jutott több az elmúlt évben, mert szinte végig feküdte betegen az egész esztendőt.

         A gyerekek elgondolkodtak. Beáta arra gondolt, neki a jóból jutott több. Ment a tanulás, jól telt a szünidő, még egy kedves fiúval is megismerkedett. Dénes nem a jót tartalmazó zsákba nyúlt gyakrabban az elmúlt évben. Sokszor elcsavargott, barátaival gyakran okozott bosszúságot másoknak. Sokat veszekedett szüleivel, elhanyagolta a tanulást, még a templomba is ritkábban jutott el. Ildikónak felemás lett a mérleg. Betegeskedett, összeveszett barátnőjével, de ment a tanulás, és egy nagyon jó baráti körbe sikerült bekerülnie.

         Nézzünk be most mi is gondolatban házunk ablakán. Vajon mit látunk ott: Volt e benne békesség tavasszal, nyáron, ősszel? Hallgatózzunk egy kicsit. A saját házunknál ez nem illetlenség. A szeretet, a béke, vagy a harag, a gyűlölet hangjai hallatszanak e ki? Képes voltam e indulat nélkül beszélni szeretteimmel? Volt e időm imára amikor egyedül voltam? Tudtunk-e együtt imádkozni feleségemmel, gyermekeimmel? Tudtam-e áldozatot hozni szeretteimért?

         De ne csak a házunk ablakán kukkantsunk be. Mit látok munkahelyemen, iskolám ablakán betekintve. Ugyanaz az ember vagyok? Vagy két énem van? Két szókincsem, két természetem? Milyen a munkám, a tanulásom? Ha betekintek a templom ablakán, vajon hányszor látott az elmúlt évben? S amikor itt voltam, csak testben voltam itt, vagy lélekben, figyelmemmel is? A jóért adjunk hálát. A rosszért kérjünk bocsánatot.

         Ma egyikünk sem jött ide üres kézzel. Láthatatlan bőröndöt szorongatunk. Ti tudjátok, mi van az elmúlt esztendő bőröndjében?. Tragédia lenne, ha üres lenne, vagy ha olyan kacatok rejtőznének benne, amelyek Isten és ember előtt is értéktelenek. Nyissuk ki elmúlt esztendőnk bőröndjét. Rossz szokásainkat rakjuk ki belőle. Ne vigyük át a jövő évre. Boldog szilvesztere és új éve annak lesz, aki a szeretetet, megbocsátást, türelmet, jótettet hagyja benne.

         Mindannyiunk bőröndjében vannak olyan részek, amelyeket szívesen letagadnánk. Michelangelo, amikor a Sixtusi kápolna mennyezetét festette, és az utolsó ítélet képein dolgozott, összeütközésbe került a szertartásmesterrel, aki be is árulta a pápánál. „Ezek a képek nem valók templomba! „– mondta. Amikor ezt megtudta a Művész, a maga módján állt bosszút. Odafestette az elégedetlen szertartásmestert is a képre, nagy szamárfülekkel, amint az ördögök éppen a pokol tüzére hajítják. Persze újra panaszt tett a pápánál. III. Pál pápa szelíden csak ennyit mondott. „Kedves Barátom! A mennyországban még csak-csak van némi protekcióm, de a pokolban nincsenek ismerőseim. Nem tudok neked segíteni.”

         Életünk festményét mi festjük, örök sorsunk rajtunk áll. Minden nap, egy-egy ecsetvonás az örök élet palettáján. Tartsunk lelkiismeret vizsgálatot az év utolsó napján. Ha hibáztunk, kérjünk bocsánatot. Ha elolvassuk figyelmesen az újszövetségi szentírást, azt látjuk, hogy jézus nem a bűnbánó bűnösöket ítéli el. Nekik megbocsát és segít talpra állni. (Ld. Zakeus, házasságtörő asszony, Bűnbánó Magdolna, Tékozló fiú, jobb lator. Azokat szidja, akik magukkal elégedettek, másokkal szemben viszont elítélők (farizeusok, írástudók).

         Mérjük ma magunkat Isten mércéjével. Álljunk a képzeletbeli lelki ajtófélfához, és nézzük meg, növekedtünk e ebben az esztendőben? Akarj többet a következőben magadtól, és kérj bátran többet Istentől is. Bízd rá magad és tieidet. Ezzel a lelkülettel énekelhetjük a szertartás végén: Isten Áldd meg a magyart!

 

2006. december 24.

Karácsony előtti vasárnap. (Mt 1. fejezet)

         Hosszú névsor a mai evangélium. Nem véletlenül kezdi ezzel Máté evangéliumát. Jézus élete, tanítása, csodái, halála, feltámadása – megosztották a világot. Sokan kétségbe vonták, szavát, származását, néhányan még azt is, hogy élt. Máté evangélista úgy kezdi evangéliumát, hogy semmi kétség ne maradjon a felől, kicsoda Jézus Krisztus. Ő Isten Fia, a megígért Messiás. Ez az evangélium=örömhír alapja. Minden ígéret beteljesedett életében.

         Mit üzen nekünk ez a névsor? Egyrészt azt, hogy Isten igazmondó. Elküldte a Fiát, akit megígért. Tartotta a szavát. Az emberiség története két szakaszra osztható. Amíg várták Krisztus test szerinti megjelenését, aztán pedig amikor az Isten szavának megtartását, megvalósulását éljük és várjuk. E kettős várakozás megélése a karácsony előtti szent idő. Nagy hívőket állít ma elénk egyházunk, jelezve, hogy karácsony lényege csak nagyhittel látható meg. Hit nélkül vásárlási láz, felszínes, fárasztó és gyorsan múló dínom-dánom lesz csupán.

         Hit kell ahhoz, hogy a jászolban az Isten Fiát, Máriában az Isten anyját lássuk. Ha hittel olvassuk ezt a névsort, akkor látjuk, hogy Jézus már születésében sem utál senkit. Pogánytól kezdve az utcanőig, sokféle bűnös és gyenge ember van ősei között. Ezzel tanít minket is, hogy ne utáljuk sem a test szerinti őseinket, sem hitünk nagy egyéni8ségeit. Másik üzenete a névsornak: Jézus nem, mint bíró, hanem mint orvos érkezik hozzánk. Őseinek első orvosa ő. Másrészt, mint engedelmes Krisztus jön. Már születése előtt engedelmeskedik a földi, császári törvénynek, megy, hogy beiratkozzék Betlehemben, hogy örökre bejegyezze nevét a történelembe.

         Van néhány specialitása a betlehemi jászolnak. Mária szűz – mégis szül. József nem apa, mégis ott áll. Elsőre egyikük sem ért semmit. De Isten törvényére épül az életük és Isten szava elég nekik ahhoz, hogy elfogadják az Úr akaratát. „József Igaz ember volt.” – írja a szentírás. Ez a szó jóságost is jelent. Az Örök Igazsághoz igazodó ember. Tud várni, amíg Isten elvezeti a teljes igazságra. Mi kell ehhez? Tudjon hallgatni. Prédikátor könyve írja: „Aki kiméri szavát, az értelmes ember..”

         Fülöp macedón királyról maradt fenn, hogy összehívta bölcseit: Ki vagy mi a legnagyobb a földön? – kérdezte őket. A tenger…,  az Olümposz…  Öreg bölcs mondja ki a helyes választ: „aki szavain és mindenen, amije van, tud uralkodni.” József ilyen ember volt. Tudott Istenre hallgatni, és Istennel hallgatni. Nem is halljuk szavát a Bibliában. Mégis mindig ott van, ahol kell, és teszi, ami kötelessége. Összhangban van Istennel, nem kell korrigálnia életútját.

         Bécsi gimnázium hittanára mesélte, hogy felkérdezte tanítványaitól a hiszekegyet. Egyik apró tanítványa hibátlanul, segítség nélkül elmondta. Nagyon megdicsérte. Ő szabadkozott. „Tudni tudom, atya, de nem mindig tartom meg.” Igaz embernek lenni = tudni Isten igazságát és megtartani azt. József ilyen ember volt. Ilyenek voltak a ma ünnepelt atyák is, Jézus lélek szerinti ősei, előképei. A három ifjú a tüzes kemencében pl., akik a félelmetes lángokat látva is hittek abban az Istenben, akinek törvényét a fogság nehéz körülményei között is megtartották. Megvédte őket az Isten.

         A születendő gyermek neve: Emmanuel = Velünk az Isten!  Magányos perceimben ezt dúdolom magamnak – mondta egy idős néni, és érzem a jelenlétét, hogy nem vagyok egyedül. Ránk tekint, szeret, vigyázza életünk. Mexikó – Salvatore kisfiú. Testvére születik. Nem érti, miért a nagyijedtség, amikor örülni kellene. Kiderül: anyja súlyos beteg. Apja pénzt ad a zsebébe, öszvérre ülteti: Menj el az orvosért. Gyorsan. Kevés időnk van, anya nagyon beteg! Odaért, az orvos autóval indul. Ő még bemegy a templomba. Kéri az atyát: Imádkozzék édesanyjáért. Meghallja ezt egy hölgy. Kifaggatja. Nem engedi egyedül haza. Ahol ilyen nagy a gond, elkel a segítség. Ő is a kisfiúval megy. Az orvos már későn érkezik. Az anya meghal. Az asszony azonban nem megy haza. Most még inkább elkel az asszonyi kéz.

         Amikor keresztelőre kerül a sor, kérdezik az apát, hogy fogja hívni a gyermeket? Mi lehetne a neve más,- válaszolja – mint Emmanuel! Most éreztem meg életem során leginkább, mennyire velünk van az Isten! A bajban jobban látja az ember az Isten keze nyomát.

         Álljunk meg ezen az estén! Gondoljuk át életünk nagy örömeit és bánatait. Keressük meg mögöttük hittel az Isten, hogy tiszta szívből énekelhessük éjfélkor: Velünk az Isten!

 

2006.december 17.

Ősatyák vasárnapja (Lk 14,16-24.)

 

Karácsonyra éppen úgy negyven napos böjttel készít fel egyházunk, mint Húsvétra. És az ünnep közeledtével két előkészítő vasárnapon külön is segít, hogy értsük az ünnep súlyát és éljünk annak légkörében. A mai vasárnap az ősatyák vasárnapja. Jézus test szerinti őseire emlékezünk. A hit nagyjaira, akik bár nem látták meg a Megváltó megtestesülését, annak hitében és reményében éltek. Nem cserélték fel Istenüket láthatóbbra, olcsóbbra, könnyebben követhetőre.

Ábrahám, Jákob, József, Dávid… Nagy gonddal vigyázták a hitük tisztaságát. Nem engedték, hogy elfertőzzön, ellaposodjék. Készek voltak érte áldozatokra. Ábrahámnak pl. egész élete a hitéért hozott áldozat. Ne fogcsikorgatva megélt életre gondoljunk. Derűs, örömteli Isten nyomában járó élete volt. Mivel tiszta volt a hite, messzire látott. Olyanok ők, mint a vadászkutya falkában az első kopó, aki látta a rókát, érzi a szagát. A többi nem látta, nem érzi. Csak az elsőt követik.

De ne csak Krisztus test szerinti őseire emlékezzünk most, hanem egyházunk nagyjaira, test szerinti őseinkre is, akik ugyanazok voltak számunkra, mint az ószövetség embereinek az ősatyák. Megőrizték nekünk évszázadokon át a hit tisztaságát. Előttünk jártak, kitaposták az utat, hogy a nyomukba léphessünk. Szülők, nagyszülők, templomépítő, egyház és családszerető emberek ők. Távolabbról pedig a nagy egyházatyák, akik szertartásunkat, hitünk alapjait rakták le, fogalmazták meg, hogy legyen mibe kapaszkodnunk.

Távoli és közeli atyáink, és az ünnepelt szentatyák, Krisztus ősei és a mi őseink egyaránt arra szólítanak ma minket, hogy vizsgáljuk meg és tisztítsuk meg hitünket. Nézzünk arra, aki meghívott és hazavár minket. De ne engedjük el a ránk bízottak kezét, és segítsük az ő hitüket, amint a miénket is segítették oly sokan.

Az evangéliumban a minket nagy örömre hívó égi házigazdáról, királyról hallunk. Meghívása mindenkit elér. Nem harsány. Csöndben hív. Nem erőszakos. Nem nyomja el a lármát. Nem vitatkozik a kifogásokat keresőkkel. Tiszteli szabadságunkat. Ránk bízza a csend létrehozását és megőrzését. Nagy szükségünk van erre, és arra, hogy meghalljuk hangját, meglássuk irányító fényét.

Szolovjov írja, hogy lelki vezetőjéhez ment a kolostorba. Késő éjszakába nyúlóan elbeszélgettek. Visszaindulva a korom sötét folyosón, nem találta cellája ajtaját. Mást nem akart felverni, megvárta, míg hajnalodik. Amikor ez első derengésbe felismerte cellája ajtaját, és rátette kezét a kilincsre, megértette, hogy Isten fénye nélkül csak tapogatózunk. Igazi otthonunkat nehezen találjuk meg. Sokak békéjét borítjuk föl, és mi sem leljük meg a sajátunkat.

Isten nem halotti torra hív, hanem örömünnepre. Aki igent mond, többet kap, mint amit várt. Ld. Mária – Krisztust, Erzsébet – Keresztelő szent Jánost, Simeon - a Megváltót. A pásztorok és a bölcsek az Isten fiát.

Ennek a nagyvonalú, nem kiérdemelt, hanem ajándékba kapott meghívásnak a visszautasítása következményekkel jár. Isten nem ragad azonnal kardot. Büntetésünk az, hogy hitre teremtett és hit nélkül nem érhetünk célba. Nélküle gyengülünk, széthúzókkal válunk. Érdemes megfigyelni a kifogásokat, melyekre hivatkoznak a meghívottak. Ugyanazok az okok hangzanak el, mint a magvető példabeszédében a tövisek közé hullott magnak megfelelő emberek esetében. Az élet gondjai, a gazdagság, az élvezetek.

A megismételt meghívást visszautasítani komoly sértés volt. Magyarországon is vannak olyan vidékék, pl. Hajdúdorog és környéke, ahol mindmáig az esküvő napján másodszor is elhangzik a meghívás, sőt a meghívottakért kocsival el is mennek. Ilyenkor azt mondani, hogy „meggondoltam magam” – több mint udvariatlanság. Komoly sértés. Következményekkel jár.

A vendégsereg vegyes. Jók és rosszak. Az egyház nem a tiszták gyülekezete, hanem az Isten felé haladóké. A szétválasztás odaát történik. Kik is kerülnek be végül az asztalhoz? Szegények, akiknek nincs házuk a városban. Ma úgy mondanánk, a hajléktalanok, akiktől a szaguk és bogárgyűjteményük miatt odább húzódunk a templomban vagy a járműveken. Bénák, vakok, sánták – akik az ószövetségi törvény miatt ki voltak zárva betegségük miatt a templomból. Őket nem volt elég megszólítani, be is kellett vezetni a vendégségbe. Maguktól nem mertek elindulni. Az út mentén táborozó idegenek. Akiknek nincs a városban lakójoguk. A keleti udvariasság szerint nekik addig kellett tiltakozniuk, amíg kézen nem fogták őket.

Ezeket az embereket zárták ki a farizeusok a templomból. Mit tesz a házigazda? Ezeket a méltatlanokat hívja meg, öltözteti fel, teszi méltóvá vendégszeretetére. Őket fogja kézen, akik nem elbizakodottak. A karácsonyi készület alapja a bűnbánat. Meglátni szegénységünket, méltatlanságunkat, bénaságunkat, lelki betegségünket. Akarni, hogy kézen fogjon, és asztalához vezessen minket az Örök Király! Zakeusként, latorként, tékozlóként, vámosként.

Ha valóban találkozni akarunk vele és nem csak elfutni mellette, anélkül, hogy észrevennénk, akkor ezen a meghíváson ezen a héten érdemes nagyon mélyen elgondolkodnunk. Válaszunkban segítenek az atyák. A hit hősei, az Ősatyák, és a mi hőseink, egyházunk és családunk nagy egyéniségei, akiknek nyomába lépve jutunk Isten asztalához.

 

 

2006. december 03.

 Az esztelen gazdag (Lk 12,16-21.)

 

         Jézust egy örökségi vitában kérik fel közbenjárónak. Az örökösödést Mózes könyve, a Másodtörvénykönyv szabályozta. Ezért a tekintélyes törvénytudókat szívesen kérték fel egy-egy vitás kérdés eldöntésére. A mózesi törvény szerint az elsőszülött fiúé a telek teljesen és az ingóságok kétharmada. Úgy látszik, az illető semmit sem akart adni testvérének. Jézus nem vállalja a bíró szerepét. Helyette a vagyon túlértékelésének veszélyéről mond példabeszédet.

         Mi az alaphelyzet? Valami nagyon jó történik. Bőséges termést hoz a föld. Több van, mint ami szükséges. A gazdag ember tervezni kezd. Ez is jó. Sem a jólétet, sem a tervszerű gazdálkodást nem ítéli el sehol sem Jézus. Nem veti meg a vagyont, a tulajdont. Isten nem ünneprontó. Jónak teremtette a dolgokat, és az embernek adta, hogy a jóra használja azokat. Nem ezzel van baj.

         A zsoltáros írja: „Ezren hullnak el bal kezed felől és tízezren jobbod felől.” A bal kéz felől jövő kísértések a szükség helyzetei: bánat, nyomor, betegség, valaminek a hiánya. A jobb kéz felől érkező kísértések a jólét kísértései: gazdagság, hatalom, szépség, erő… Ezek tízszer annyi embert sodornak el Istentől, mint a bal kéz felőliek.

         Esztelen! – ilyet nem mond Jézus ok nélkül. Nem az a baj, hogy gondoskodni akarsz a jövőről. Az, hogy az eszközt, céllá teszed. Rossz a számítás alapképlete. A legfontosabb tényezőt, az Istent, az élet értelmét hagyja ki, helyettesíti be mulandóval. „Birtokolok, tehát vagyok!” – alakul át a Gondolkodom… Szeretek… kezdetű szállóige. S valóban így is mér mai közéletünk: minél többet birtokol valaki, annál nagyobb értékű sokak szemében.

         Nem nagyobb emberség, hanem nagyobb feszültség születik ebből a logikából, abból, amikor a pénz, vagy a hatalom kerül az Isten helyére. Ebből fakad az irigység, rosszindulat, harag, kapzsiság… Tolsztoj novellájában az ördög a szegény embernek megígéri, hogy annyi földet ad neki, amennyit napszálltáig körbe tud járni. Elindul, egyre nagyobbat kezd bekeríteni. Még azt is… Megy le a nap, fáradt, futni kezd, hogy odaérjen, ahonnan elindult. Kimerül, összeesik, meghal. Az ördög gúnyos mosolya: Elég lesz neked az a kétszer egy méter, amelybe eltemetnek. Ettől akarja megmenteni a világ régi és mai gazdagjait, minket, Jézus.

         Az ember több mint a pénze. Szeretni érdek nélkül = anyaság, házastársi szeretet. A közösség szeretetéből születik a hazaszeretet. A munka szeretetéből a hivatás. Ahol a pénz mögött nincs szeretet és hit, ott az ember deformálódik, elembertelenedik, önzővé válik és megeszi, feléli jövőjét. Figyeljük meg a gazdag alapszavait: Van már elég… pihenj… élvezd az életet. Ezek a jóléti erkölcs sarokszavai. Minden második reklámból visszaköszön valamelyik: biztonság, pihenés, élvezet. 15 éve nagy változások kezdődtek. Föld vissza, nagy léptékű gyarapodás. Hány ember ismételte meg az iménti szavakat? …

         Milyen tervet készíthetett volna még a gazdag? Szétosztom a felesleget a szegényeknek… Ruhát, cipőt veszek annak, akinek nincs. Iskola, kórház… Mit tegyek? Mai is, bennünk is felmerülő kérdés. Vagy azért, mert sok mindenünk van, vagy azért mert sok időnk van. Válasz?  Légy áldás másoknak. Mert értük van pénzed, időd, egészséged… Jó napot! Szép napot! – szoktunk kívánni egymásnak. Magától nem lesz az. Mindenkinek hozzá kell tenni Isten napjához a maga mosolyát, munkáját. Attól lesz jó és szép.

Dufni Mihály gazdagságának forrása nagyon érdekes. Ő maga írta le. USA-ba megy az itthoni nyomor elől. Szelíd, segítőkész. Szállodában szobainas lesz. Neki osztják a legrigolyásabb vendégeket. Egy visszatérő, rettegetten hisztis hölgyet hosszú időn át türelmesen szolgál. Sok megalázással, ugrálással telnek a hosszú napok. A hölgy végre elmegy. Még csak borravalót sem ad neki. A többiek kinevetik. Pár hét múlva több száz dollárt küld neki a hölgy. S mivel senki nem volt hozzá olyan szelíd, mint ez a fiatalember, őrá hagyja a vagyonát.

         Légy gazdag! Gazdag az, aki nem felejti, hogy „minden jó adomány, minden tökéletes ajándék felülről van…” Légy gazdag Istenben, szeretetben, emberségben. S ha ezekben gazdag vagy, bátran gazdagodhatsz pénzben is. Mire vigyázz? Hogy a vagyonod, testi erőd, szépséged, tudásod, hatalmad meg ne előzze a hitedet.

         Kedves történet az európai utazóról, hogy gyorsan akart átkelni a sivatagon, azért állandóan hajszolta a teherhordóit. Két napig meneteltek is szó nélkül hajnaltól késő estig. Harmadik nap, amikor az utazó kijött a sátrából, nem látott semmi készülődést. Mindenki a sátra előtt ült, mozdulatlanul. Hívatta a vezetőt. Mit csinálnak ezek? Miért nem indulnak? – kérdezte. A válasz rövid volt: Megvárják, amíg utoléri őket a lelkük!

       Nagyon gyors a fejlődés körülöttünk. Nemcsak vagyonban gyarapodunk gyorsan, hanem technikában, tudásban is. Lélek nélkül, Isten nélkül azonban irányíthatatlanná, embertelenné válik a világ, az élet. Mindennap álljunk meg az imádság idejére. Vasárnap a szent Liturgiára, rendszeresen lelkigyakorlatra, bibliaolvasásra, hogy Istennel tudjunk bánni nagy tudásunkkal, szépségünkkel, erőnkkel, hatalmunkkal. Hiszen tőle kaptuk azokat. S az eredmény: aggódó gond helyett vágyódó keresés, és sok örömteli találkozás.

 

2006. november 12.

Az ördögtől megszállott. (Lk 8,26-39.)

 

         Jézus csak a zsidók között tanít. Jó pedagógus. Tudja, hogy ha mindenhová el akarna érni, sehol sem lenne hatékony a munkája. Ezért koncentrálja azt. 12-emberre a tanítványok körét, és a hithű zsidókra a tanítást. Miért? Nekik van egy alapjuk, amelyre már építhet. Ha a pogányoknál kezdené, csak harminc év az alapozásra kellene, hogy helyes Istenképük lehessen.

         Csodáival azonban a pogányok felé is jelzéseket ad. Ld. A százados szolgája, a kánaáni asszony leánya. Most pedig elviszi tanítványait pogány területre. Itt mutatja be, hogy helyes, alapvető istenhit nélkül, mennyire hatékony és romboló tud lenni a Sátán. Egyúttal azt is, hogy mennyivel erősebb az Isten, mint az Ördög. Még a Sátán sűrített hatalma is kevés. A légió 6000 főt jelent. Ennyi is kevés a gonoszból ahhoz, hogy Jézust legyőzze. Még saját felségterületén sem képes Isten Fia fölé kerekedni.

         Vegyük sorra a történetet! Mi történik az emberrel, ha nem az Isten, hanem az ördög van benne? Itt tetten érhető a démon rombolása. Mindent, ami emberi, tönkretesz bennünk. Ennek jele a ruhátlanság, az otthontalanság, a szünet nélküliség (űzi, hajtja, nincs megállása), az emberkerülés, a rombolás. Ugye milyen ismerősek ezek a jelek a XXI. Századból? Máskor süketté, vakká tesz minden jó és igaz iránt. Sokszor hasonlítunk a megszállottra indulatainkkal, rombolásunkkal. Sokszor úgy viselkedünk, mintha pogányok lennénk. Ne feledjük: Nagy az Ördög ereje.

         Megszállott. Mit jelent ez? Idegbeteg – mondják leegyszerűsítve. Jobb a háborúkból való kép. A megszállás. Amikor egy népet megszáll a hódító hadsereg, - volt hozzá részünk történelmünk során, sokan meg is élték – , akkor a megszállás alatt elsorvad a nemzet, alattomossá nevelődik a fiatalság, az értékek idegen hatalmak és gátlástalan kiszolgálóik kezébe kerülnek. Így van ez akkor is, amikor a gonosz átjárja, megszállja az embert. Egy ilyen emberrel találkozik Jézus.

Az ördögűzésnek Jézus korában megvolt a szertartása, melybe bele tartozott a név megkérdezése is. Jézus ezt a párbeszédes formát használja. Az ördög a légió nevet használja. A légió nemcsak sok emberből állt, hanem egy nagyon szervezett, hatékony, egységes csapat volt, a római hadsereg harcra képzett legerősebb egysége. Ilyenek az ördögök is. Harcra – emberek elleni, Isten elleni harcra – képzettek, hatékonyak, egységesek. Hogy mekkora pusztításra képesek, az látszik a sertésekben okozott kár nagyságában.

Amikor az ördög kimegy, lárma, rángatózás kíséri. A lárma az ördög alapvető élettere. A csend, a belső- külső fegyelem, rend, az indulatok megfékezése – annak jele, hogy urai vagyunk önmagunknak. Őrizd meg a rendet, és a rend megőriz téged! Tartja a mondás. Itt látszik a súlya a külső rendnek. A test fegyelmezését pedig egy másik szabály foglalja össze: Ép testben ép lélek.

A pásztorok elfutnak. Nem dühöngenek, nem verekszenek, nem követelőznek. Ők látják Jézust és a csodát. Másként élik meg a tragédiát, mint akik nem. Így van ez az élet tragédiáival is. Akinek már volt igazi találkozása az élő Istennel, az tőle fogadja az élet nehéz helyzeteit is. A gazdák nem. Megrémülnek. Őket nem győzi meg az egészségessé lett ember. Nincs alapjuk. Rossz az Istenképük. Nem lépnek közelebb, hogy megismerjék. Inkább elküldik. Isten megismertetése majd az apostolokra marad. Szent Pál lesz a pogányok igehirdetője.

Jézus körül ellentétes érdekek feszülnek. Régen is: „Voltak, akik hittek, mások kételkedtek”, ma is. A város lakói is megrémülnek. Félnek. Más erők is hatnak, nemcsak az Isten ereje. Ma is beépül a világ tudatába. Nagyon jól kiszolgálja ezt sokszor a média is. Az ördög a hazugság atyja. Félelmet kelt, mert abban jól tud működni a hazugság. Ezért nem mindegy, mit nézünk meg, mit hallgatunk.

Mi történik azzal, aki Jézus lábaihoz ül, Ép lesz a gondolkodása, felöltözik, keresi az emberi közösséget. Jézus lábainál mindenki visszatalál emberségéhez, közösségéhez. Nagyon fontos ezért rendszeresen nemcsak megállni előtte, - ez átfutó dolog csupán -, hanem leülni lábaihoz. Vagyis időt szánni rá.

A meggyógyult szeretne Jézussal tartani. Nem engedi Jézus. (Ő tizenkettőt választott ki követésére. Nem akarja növelni ezt a számot.) Menj vissza tieidhez! Először tanúságtevőkre van szükség egy közösségben, aztán igehirdetőkre. Krisztus ügyét ott kell képviselnünk, ahol élünk. Nem elmenekülni onnan. A gyökereket megerősíteni a hittel, s nem felszaggatni.

A pogányok számára az ő gyógyulása és hitvallása beszédesebb, mint egy hivatásos hithirdető bármily csodás szókincse. Jézust elutasítják. A közülük valót befogadják. Belülről tud hatni. Tanúságtevőkre ma is szükség van. Nem a csodák formálják át a világot, hanem a tanúságtevő keresztények. A tanúságtevőből hirdető lesz.

Népességrobbanás van a világban. S a keresztények nem szaporodnak. Kisebbségi vallás lettünk a világban. Oka? Nem mondjuk ki, még magunknak sem fogalmazzuk meg elégszer és elég hangosan, hogy Istennek köszönhetünk mindent. Nem váltjuk tettekre szavát. Mázként van rajtunk a hitünk. Csak akkor jön elő, ha bajban vagyunk. Jólétben mi vagyunk az isten. Ennek az életvitelnek a hatása, hogy a 10 parancs nincs jelen sem hazánk, sem Európa törvényhozásában, gondolkodásában. Ennek az útnak a végét jelzi a megszállott bemutatása. És a gyógyszerét ez az evangéliumi történet.

                                                                  Polgári László

 

2006.11.05.

A dúsgazdag és a szegény Lázár (Lk 16, 19-31.)

 

         Temetőben jártunk szinte mindannyian az elmúlt napokban. Találkoztunk elhunyt szeretteinkkel. Aki hagyta beszélni a mécseseket, ugyanazt az üzenetet hallotta, mint amit a mai evangélium tartalmaz. Mindenek előtt azt, hogy minden élet véget ér egyszer. Van halál. Aki erre nem készül, az nem felnőtt, hanem felelőtlen gyermek. Aki erre nem készíti fel gyermekeit, az hamis életre neveli, zsákutcába küldi őket.

         Másik üzenete a síroknak és a példabeszédnek, hogy ami a halálon túl van, az örök. Örök az élet és örök a kárhozat is. Nincs már alkalom a javításra. Elhunyt szeretteink nem keltek ki, hogy befejezzék, amit elkezdtek, kijavítsák, amit elhibáztak. Állapotuk végleges. Semmit nem vittek magukkal abból, ami itt fogható. Ami minket sírjukhoz vitt, az a lelki örökség. Nem a vagyon. A szeretet, amit tőlük tanultunk. A hit, amit ők hintettek a szívünkbe.

         Tudósok között jártunk november elsején. A temetőben ugyanis mindenki többet tud tőlünk az örök életről. Isten nem enged minket vezetők nélkül egy életnek nevezett labirintusba. Vezetőink élő és elhunyt szeretteink, történelmünk, józan eszünk. De vezetőink, - ahogyan Ábrahám mondja – Mózes és a próféták. Újszövetségre lefordítva: az apostolokra épült egyház, papjaink, püspökeink.

Isten nem ad külön jeleket. Ne várjunk csodákat. A Dúsgazdagnak sem teljesíti kérését, hogy Lázár visszamenjen testvéreihez. Van körülöttük elég, az Isten bizonyítékaiból. A hűséges Isten hű szolgáival van itt velünk, és általuk segít életutunkon. Álljunk meg rendszeresen Isten igazságánál és őseink sírjánál. Ne csak a virágot vigyük ki, hanem a szívünket és fülünket is. Halljuk és értsük meg, amit mondanak. Legyen bölcsebb az életünk minden találkozás után. Minden vasárnapi találkozás után is.

Ne csak a halált lássuk meg, a temetőben, hanem a sírok fölé emelkedő Krisztus keresztjét és kitárt kezét is, mellyel mindenkit magáéhoz ölel. Azt énekeljük: „Szenteiddel nyugtasd meg Krisztus, a te elhunyt szolgáidnak lelkét, hol nincs sem fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj, de végtelen az élet.” Ezt jelenti liturgiánk nyelvén Krisztus barátsága, a hitünk.

         A példabeszéd másik üzenete: Isten mindannyiunknak másként ajánlja fel az üdvösséget. A gazdagnak pl. jóléttel. Még arról is gondoskodik, hogy ne kelljen messzire mennie, hogy rászorulót találjon, akin vagyonából segíthet. Ajtaja előtt fekszik Lázár. A vagyonát eszközként kapta. Hol hibázik? Azt hiszi, hogy az az övé. Ma is itt hibázunk sokszor. Amink van, kaptuk. Életet, időt, vagyont, egészséget, tudást, szerelmet. Nem a miénk. Istené. Neki tetszően kell vele bánni. Jézusnak nem a pénz a fontos, hanem az ember. Nagy baj, ha vagyonán kívül semmije sincs, mert Isten előtt nincstelen.

         A gazdag elmulasztotta vagyonából tőkét kovácsolni a mennyben. Így nincstelen maradt hitben, emberségben, szeretetben. Annyija sem volt, hogy a belépőt kifizesse a mennyországba. A felületes, a közömbös, a másikkal nem törődő életmódról szól ez a példabeszéd. Nem tesz semmi rosszat a Dúsgazdag. Mégis a pokolra kerül. Miért? Mert elmulasztja tenni a jót. A legtöbb bűnt mi is mulasztással követjük el. Ma itthon is, a világban is divat mások hátán, vérén, izzadtságán meggazdagodni. Ez a példabeszéd üzeni, hogy nem csak a földi mérce létezik.

         „A pénz nem üdvözít!” – tartja a mondás. De igen! Ha nem csak magadra költöd! Ha nem felejted el, kitől kaptad, és miért kaptad. A gazdagság hatalmas lehetőség, de óriási veszély is. A szegénység önmagában szintén nem üdvözít. Ez is esély az üdvösségre, ha Istennel viseljük. A szegény Lázárok is gondolkodhatnak helytelenül, ha elhagyják magukat, és semmit sem tesznek önmagukért és a másikért. Nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy szívtelenné váljék az ember. Gyermekkori mohóság, öregkori önzés, házastársi uralomvágy…

         Ezeknek ellenszere a karbantartott lekiismeret. A hajtás, a megállás nélküli rohanás, a kitekintés nélküli élet beszűküléshez, megmerevedett élethez vezet. Vakká tesz mások irányában. Lassan nagyobb választék van az áruházakban a kutya és macskaeledelekből, mint az idősek számára kedvező táplálékokból. Berlin apostola egy gazdag hölgytől kér alamizsnát, aki éppen kutyáját sétáltatja. „Sajnos nagyon sok a kiadásom.” – utasítja vissza a hölgy. Bizonyára ismeri a főparancsot? – kérdezi az atya. A hölgy büszkén is mondja. Önnek ezt átírnám asszonyom, - mondja a páter. „Szeresd felebarátodat legalább annyira, mint a kutyádat!” Számolja össze, mennyit költ rá, és legalább annyit költsön mindennap a rászorulókra is. Ez a recept ma sem idejétmúlt.

         Jézus szavára a terméketlen fügefa elszárad, mert nem teljesíti Isten rendelte feladatát. Vajon az én életemnek van termése? Vagy önző vagyok és csak magamnak élek? Akiket meglátogattunk a temetőben, értünk éltek. Aki föléjük magasodik a kereszten értünk halt meg. Kiért élek? Mit teszek másokért? Minden nap készítsünk leltárt.                                                                                     Polgári László

 

2006. október 29.A Magvető (Lk.8,5-15.)

        Ilyen időtájt, vagy egy kicsit később, november második felében, amikor vége lett az őszi esőknek, indult el Palesztinában a földműves vetni. Nem úgy, mint nálunk, hogy előbb szántunk, aztán vetünk. Ott előbb elszórta a vetőmagot, aztán jött a szántás. Amikor beforgatták, a tövisekkel együtt forgatták be. A köves talaj is ilyenkor derült ki. Az útszéli mag pedig nem került be a földbe.

I.    Ma a misszióban dolgozók javára gyűjtünk. Isten igéjét szórni kell. Nekünk is. Isten nem angyalokat, nem szenteket, hanem gyarló embereket állított a magvetés szolgálatába. A vetőmag jó. Nem az a hibás a rossz termésért. Isten pazarlóan hinti igéjét. Számol a sikertelenséggel is. A nyereség kárpótol a veszteségért. Milyen legyen az, aki apostolkodik? Az élő szó, élő hithirdetőket kíván. Csak az adhatja tovább, aki befogadta, felnevelte magában. Ne legyen tehát az igehirdető profitéhes. Ne számoljon statisztikában, számokban. Jó talajt keressen, ő maga is azzá váljon. A számolás az Isten dolga.

        A jó apostol nem képzeli magát Istennek, sem okosabbnak másoknál. Képes kitartani elképzeléseinél ellenszélben is. Nem múló divatok, üres szokások szolgája, nem ezekhez méri magát, hanem az apostolok tanításához, és a szentek példájához. Az örök élet magját szóró Istent látom e papjainkban, püspökeinkben, a szentatyában? Ezt is kérdezi ez a szentírási rész.

        Amikor kimegyünk a temetőbe, akkor szüleink, nagyszüleink kérdezik meg: amire tanítottak, a szerint élünk-e? Továbbadtuk-e gyermekeinknek, unokáinknak? Vajon mit szólnak, odafentről látva, hogyan élünk? A hétköznapok állandó magvetői az édesanyák, apák. Mit vetünk a családban? Aki szelet vet, vihart arat. Jó szót, megbocsátást, szelídséget tanulnak, látnak tőlem a rámbízottak? Magvető még az iskola, sajtó, film, színház, rádió, tv. Imádkozzunk sokat azért, hogy jó magot vessenek a hallgatók, nézők szívébe!

II.   Az evangéliumi szakasz másik üzenete, hogy a hit, személyes döntés. Nem külső máz, üres szokás, amely mindenképp üdvözít. Krisztus követése nem értelmi felfogást jelent csupán, hanem elfogadást. Egész gondolkodásunk átalakítását, Krisztushoz igazítását. Isten rendelkezésére bocsátom akaratomat. Ez a bő termés alapja. Isten szava annyiféleképpen él, ahányan hallják, életre fordítják. Ezért fontos, hogy jó talajjá formáljam magam.

        A keresztény élet talajművelési eszköze a bűnbánat, mely olyan, mint a mélyszántás. A lelkiismeret vizsgálat, mely talán leginkább a kapáláshoz hasonlítható. Az imádság, mely a locsolásnak felel meg. A jótettek azok, melyek a termést jelentik. Ehhez kitartás, türelem, hűség szükséges. A keresztény élet termése eltérő. Isten nem ugyanazt várja el mindenkitől. Mi se tegyük ezt. Az egyházatyák üzenik: A szív legyen szép és jó. Fogadd be Isten igéjét, még akkor is, ha annak megtartása nem divat, nehéz. Isten terve ne félj, megvalósul. Legfeljebb néhányan nem részesülnek ajándékaiból. Milyen rossz talajok vannak?

         Útszéli: nem befogadó. Miért, Nagyképűség, felületesség, mindenről azonnal van véleményem. A vallással nem lehet levest főzni, csekket fizetni, tehát nem hasznos. (Tudnék még néhány dolgot mondani, ami szintén nem alkalmas ilyesmire, mégis nélkülözhetetlen az emberi életben. Pl. a szeretet.) Mankó. Csak a gyengének kell. Aki erős, az nem szorul rá.  (Megsúgom: a legerősebbek, legokosabbak mélyen hívő emberek voltak és azok ma is.) Nincs ideje az Istennek, hogy értékeit átadja. Jön egy jómadár, olcsó viccel, csillogó bóvlival és felcsipegeti az Isteni vetést.

        Köves talaj: valamikor hallgatta Isten szavát (Ministráltam én gyerekkoromban!) De az önzés, a kevélység kővé keményítette a szívét. Nincs erkölcsi tartása, felelősségérzete. Hangulatember. Lepke típus. Ma kacag, holnap sír. Együtt úszik az árral.

        Tövisek: „az élet gondjai”- mondja Jézus, elterelik az igaz úttól. Melyek ezek? Érvényesülés, kényelem, élvezet, sebesség, gazdagodás, szenvedély. A tékozló élet termelte gondok ezek. Hol a hiba? Engedte felnőni a rosszat is. Nem használta az Isten rendelte és az Egyház kínálta szentségi, kegyelmi eszközöket a gyomláláshoz, a jó megerősítéséhez.

        Az ember mindig hajlamos volt az önpusztításra. Ld. Mennyire nem veszi figyelembe, hogy rombolja a természetet, megeszi unokái elől a földet, a levegőt, a vizet. Ok: Néhány ember hatalma, nyeresége, rövidtávú kényelme, haszna. Ha a kiszámítható, látható dologban ennyire vak az ember, mit várunk az örök, a láthatatlan lelki értékek terén? Csak akkor veszi észre és tartja fontosnak, ha életünk tiszta, átlátható, vonzó. Ha egyértelmű, hogy nincs, nem lehet jobb, mint amit az Isten kínál. De itt nem másra kell mutatni, még csak nem is magunkra. Mindenek előtt látszani kell a hitünknek az életünkben, és elég alázattal vigyázni, hogy el ne takarjuk az Istent.

Polgári László

 

2006. október 22.

A naimi ifjú története (Lk 7,11-17.)

 

        A naimi ifjú történetében a feltámadás előszele érinti meg az olvasót. De messze nem csak a fiatalemberről szól ez a történet. Nem csak ő kapja vissza az életét. Édesanyja is. Fia halálával ugyanis elveszítette egyetlen támaszát, védelmezőjét. Mindenkinek kiszolgáltatott, könyöradományon tengődő emberré lett. Nem csak a halott fiú, hanem az élő anya is megtapasztalja, hogy Isten meglátogatta az ő népét. Melyek ennek a látogatásnak a lépései?

        Jézus először megállítja a menetet. Életünk menetét is. Törvényeivel: „Az Úr napját szenteld meg!” Embereket, eseményeket, néha tragédiákat felhasználva. Állja meg! Ne fuss el a halál elől. Az élet tragédiái elől. Ne fesd át azokat. Hajlamosak vagyunk a nekünk nem tetsző, kellemetlen dogokat átfesteni. Egész iparágak jöttek létre a halottak kifestésére, hogy ne kelljen találkozni, még arra a rövid szertartásnyi időre sem az elmúló élet valóságával.  Elmegyünk mellette, és úgy élünk, mintha nem lenne halál.

        Állj meg! Jézussal állj meg az élet tragédiáinál. A lélek halálánál is. A gyóntatószék mindannyiszor naimi városkapu, ahol visszakaphatod az életet, az örök életet. Sok számítógépes játék kínál 10-20-100 életet. Földi élet csak egy van. És égi is. Elveszíteni egyszer lehet. A testi életet visszanyerni már nem lehet, ha elvesztettük. Az égi életet még igen: ha Krisztussal állunk meg bűneink mellett.

        Isten látogatásának második lépése: Jézus azt mondja az anyának: „Ne sírj!” Két szó. Bízd Istenre halottaidat! Ne süllyedj el a gyászban. Ez a vigasz alapja. Lásd az Istent az élet nehéz helyzetei mögött is. Jézus nem hazudik, hanem meghatározza a hívő ember viszonyát a halállal. A jövőbe mutat.

        A II. világháború lágereiből visszatért két ember találkozik. Beszélgetnek múltról és jelenről. Egyikük elköszön: Megyek, mert kezdődik az imádság. Te annyi borzalom után még tudsz hinni? – kérdezi a társa. Miért? Te ezek után még mindig nem hiszel? – hangzik a válasz. Ugyanott voltak. Egyikük Istennel élte meg az embertelenséget, társa Isten nélkül. Nélküle a baj, a betegség, a bánat hosszú távon lehúz. Vele mosoly, jövő születik belőle, és javunkra válik a nyomorúság.

        A találkozás harmadik lépése: Jézus közelebb megy és felemeli a számunkra halottat. Ugyanez történik, ha elég közel engedjük életünk eseményeihez az Urat, ha engedjük, hogy ő törölje le könnyeinket, ha elegendő időre megállunk minden nap vele. Új időszámítás veszi kezdetét. Az Istennel töltött idő. Nagy tragédiák, súlyos betegségek, de a komoly lelkigyakorlatok is lehetnek ilyen életfordító alkalmak. Ilyenkor rájön az ember, hogy minden óra rosszul jár, mert minden nap elölről számolja a perceket, és nem adja hozzá a mai naphoz az elmúlt időt. Becsap minket. Isten órája jelzi a múló időt, de jelzi a jövő időt is. És egyúttal figyelmeztet, hogy készüljünk rá.

        Ezt a józan ember bölcsessége így fogalmazza meg: minden házon eggyel több ajtó van a kelleténél. Az, amelyen majd a temetőbe visznek ki. Ezért tettek a bejárati ajtóhoz szenteltvíztartót, mint a templomban, hogy a lakóház imádság háza legyen, és az élet az Istennel töltött élet. Mert aki Istennel megy ki mindennap a háza ajtaján, az az élete végén is vele indul utolsó útjára.

        Ahol Jézus jár, aki Jézussal jár, annak más lesz az órája, az időt másként méri. Lesz ideje Istenre, az imára, a liturgiára. Lesz ideje a másikra, szeretetre, segítségre. Asztalt terít annak, akit eddig nem látott szívesen, bocsánatot kér attól, aki őt bántotta meg… Ha valóban Jézussal találkoztunk ma, itt, akkor vigyük haza szívünkben halottainkat, de már, mint Istennel élőket. Gondjainkat, de már mint a holnap örömforrásait.

Polgári László

 

 

2006. október 8.

A csodálatos halfogás (Lk 5,1-11.)

 

        Jézus derűs ember. Egész életét, tanítását átszövi az élet pozitív szemlélése. Az egy megtérőnek szóló öröme. „Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való!” – mondja a házasságtörő asszony üldözőinek. A legkisebb reményforrást is megkeresi. Izaiás jövendölése szerinti Messiás, aki „a megroppant nádat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki”. Ennek a derűnek, belső békességnek az alapja: élete bizalomra épül.

Ezt várja követőitől is.       A mai evangéliumi történetben is a bizalmat jutalmazza csodával. Egy átdolgozott eredménytelen éjszaka után az apostolok fáradtak, kedvetlenek. Jézus szívességet kér tőlük. Megteszik, mert jó emberek. S amikor befejezi beszédét – az Atyáról, aki szeret és gondoskodik -, akkor munkát ad Péteréknek. Evezzenek! Halásszanak! S ahol alkalmas időben nélküle semmit sem találtak, most alkalmatlan időben, fáradtan, de vele - soha nem látott fogás a jutalmuk.

Miért? Mert bíznak benne. Mert megteszik, amit kér. Krisztus nem csodálókat, nem pártfogókat, hanem követőket akar. Életének követőit. Milyen ez a Krisztus követése? Valaki a postagalambhoz hasonlította a keresztény embert. A galambot messzi országba viszik és elengedik. Ő pedig hazaindul. Elfárad, elgyengülten leszáll. Etetik, édesgetik, de nem marad. Keresi származási helyét. Ha jó repülésünk célja – és ezt Isten adja meg, ld. Apostolok: „Evezze a mélyre és vesétek ki a hálót.” – akkor hasznos és eredményes az élet.

Ha Isten nélkül választunk célt, abból önzés lesz, hontalanság és zsákutca. Fontos a tudás, de minden tudás hordozója a hit. „ A te szavadra kivetem a hálót”- mondja Péter. Krisztus szava indítja tettekre. De a hogyan-t, már tudása határozza meg. Ez a szó: apostol, azt jelenti- küldött. Akkor teljesíti feladatát a küldött, ha engedelmeskedik küldőjének. Ha nem, akkor nem küldött, nincs célja és otthona.

Mit jelent Krisztus követése? Mi lett volna Péterrel, ha nem teljesíti Krisztus kérését? Egy köztiszteletben álló halász marad. Így halhatatlan nevet szerzett emberhalászként. Sokféle emberhalászat van. Emberhalászat a rabszolgaság, a koncentrációs táborok világa, a túszejtés is. Erőszakos, pusztító halászat. Van szeretetre épülő emberhalászat is: ilyen a barátság, a szerelem, és a papi hivatás is. VI. Pál pápa híres ENSZ-ben elmondott beszédében azt kérte a nemzetek vezetőitől, hogy engedjék, hagy tehessük azt, amire Isten hívott, küldött minket.

Néha elfeledkezünk az alapról. Egy papi tanácskozáson azt gondolták végig, hogy ki, milyen újításokkal próbálta a híveket a templomba hozni. Volt, aki a fűtést építette meg, más kényelmesebb padokat készíttetett, megint más vetítéseket szervezett, mások neves előadókat hívtak. Volt átmeneti emelkedés, aztán, visszaesett újra a létszám, sőt csökkent is. Egy öreg pap szólalt fel utoljára: Nem lenne jobb, ha Jézussal próbálkoznánk? … Erre rímel Teréz anya üzenete. Magyar papok kis csoportja kereste fel, és kérdezte, mit üzen a magyar papoknak, milyenek legyenek? „Legyenek igazán papok és mosolyogjanak az Istenre!”- mondta Teréz anya.

Az egyház modellje Péter bárkája. Ez nem páncélozott hadihajó, nem is repülőgép anyahajó, hanem egy törékeny, sérülékeny bárka. Az emberi támadások is, a természet erői is megrázzák, megpróbálják. Emberekre épít az Isten. Sokszor nagyon gyenge emberekre. Az Isten ereje éppen az emberi gyengeségben válik igazán láthatóvá. „Menj el tőlem Uram, mert bűnös ember vagyok!” – mondja Péter Jézusnak. És ekkor kapja az életre szóló meghívást. Amikor elég mélyre hajol az Isten Fia előtt.

Életünk meghívásai is ezekben az élethelyzetekben hangzanak el. Amikor elég mélyen hajlunk meg Isten előtt. Amikor levesszük a sarut, mint Mózes a csipkebokornál. Van, amikor ehhez gyalogolnunk kell, mint Illésnek a Hóreben, hogy megszelídüljünk, és ne a mennydörgésben, hanem a szelíd szellőben keressük őt. Isten elismerése és felismerése szükséges ahhoz, hogy az élet ajándékait jól használjuk föl.

Egy halásznak azt mosdani, hogy én vagyok az Isten Fia – üres szó csupán. De beülni a bárkájába, és lehetetlen időben. Lehetetlen helyen hihetetlen mennyiségű halfogáshoz segíteni őt – ez mindennél fényesebben bizonyítja: Van Isten, és melletted áll.  Mindegyikünk mellett ott áll. Mindegyikünknek másként mondja el, hogy van, hogy szeret. Figyelj! Ne elégedj meg a sekély vízzel. Evezz a mélyre! Szavára – alkalmatlan időben is – tedd, amit kér. Eredményes leszel. Követése mindennél többet ér. Lásd az apostolokat. Életük legnagyobb fogását otthagyják a bárkában, mert nem akarják elszalasztani Krisztus kézfogását.

Polgári László

 

 

2006. október 1.

Az Istenszülő oltalma

        Ez az ünnep nem bibliai eredetű, hanem történelmi. Két esemény nyomán alkottak ünnepet Mária oltalmazó szeretetének. 903-ban pestisjárvány volt Konstantinápolyban. Szent András püspök és a hívek állandó imája hozta meg a gyógyulást, amelyet az Istenszülő megjelenése és védőleplének a város fölé való terítése előzött meg egy látomásban. A másik esemény 911-ben történt. A várost ostromló szaracénok ellen oltalmazta meg az Istenszülő a várost közbenjárásával.

        Oltalom = segítség, védelem, bölcs útmutatás. Nem annyira külső cselekedet, hanem együttműködés. Két ember összhangja. Itt az Istenszülőé és a miénk. Az imában közelebb lépünk hozzá, ő pedig lényének sugárzásával felemel,, felhevít, hogy jobban tudjuk venni az Isten segítő szeretetét. Olyan az Istenszülő oltalma, mint a szülői házé. Hazamegyünk, felidéződnek a régi emlékek. Beszélgetünk és egyszerre csak működni kezdenek a ház szabályai. S amikor elmegyünk a házból, akkor is újra ezekhez a szabályokhoz igazítjuk magunkat.

        Egy olyan korban élünk, amely a lázadó kamaszhoz hasonlóan, - akinek szülei szép szobát építenek ki a tetőtérben meglepetésként keserves munkával szülinapjára, de ő kidobálja a bútorokat, hogy egy szivacson aludjon, és kupi vegye körül – kidobáljuk a századok építette bútorokat, értékeket. S amikor a nagy szabadságtól a legnagyobb értékeink, testi, lelki egészségünk tönkremegy, szépen lassan visszavisszük az eredetit, a kipróbáltat, a szülők szerint is jót.

        Oltalom = az eredeti harmónia újraépítése. Hazamegyek, és Anyám segít, hogy megértsem Atyámat. Segít, hogy újra az apai ház rendjéhez tudjak igazodni. Felborult értékrendemet ismét a régihez igazítsam. Oltalom = elmondhatom gondom és örömöm, hibám és gonoszságom is. A szülői házban van megbocsátás. A fiuk vagyok akkor is ha vétkeztem. Testvérekre lelek, akik kísérőim lesznek. Erről beszél a templom, a közös ima, ez az ünnep, az ikonok, a mellettem imádkozók.

        Mi az, ami az Istenszülő közelében sugárzik mindenkire? Az, ahogyan az angyal köszöntésekor fogadja az Isteni akaratot. Legyen nekem a te igéd szerint – mondja. Nincs akadékoskodás, nincs kétségbeesés – pedig lehetne. Ahogyan teljesíti az isteni akaratot. Csendben, tisztességgel, akkor is, amikor még a vőlegénye is hamis váddal elkergetni készül. Ahogyan Krisztusra épít – ld. Kánai menyegző: Tegyétek, amit mond! Ő is így cselekszik. Ahogyan a kereszt alatt is csendben áll, és a feltámadás örömében sem dicsekszik. Ahogyan örül a mennybemenetelnek és n9ncs benne bizonytalanság.

        Ez mind az a lelkület, amelyet – ha közelebb megyünk az Istenszülőhöz – meglátunk benne és megtanulunk tőle. És innentől kezdve minden felismert jó, megoltalmaz minket a rossztól. Hatalmas erő tehát az Istenszülő oltalma, az anyai ház békessége, a vele együtt töltött idő. Mert megszelídít, megőriz. Megtanít a legfontosabbra: ne magunkra építsünk, hisz nem magunktól vagyunk valakik, hanem minden jónak adományozójára, az Istenre.

        Ezen az ünnepen, menjünk haza lelki anyánk házába. Tanuljuk meg tőle újra az igaz szót, a tiszta szót, a lelki anyanyelvet, melyre ő tud igazán megtanítani bennünket. Nagyon durva és hazug korunk szókincse, stílusa. Ha nem figyelünk, ha nem vigyázunk, akaratlanul is átvesszük. A szeretet légkörét megint csak minden nap Tőle kell tanulnunk. Mert ha nem vigyázunk rá tudatosan, a nagy rohanásban lefutunk a lelkünk mellett.

        Ő az, aki az anya-szentegyház szeretetére és értékeire is figyelmeztet minket. A közösség, és a szokások megtartó erejére. Aggeus próféta írja: építs templomot, és Isten gazdaggá tesz. Töltsd meg minden héten, és megtalálod lelked békességét. Töltsük meg minden héten az anyaszentegyház templomát, és testvérünk, otthonunk, családunk, békességünk és gazdagságunk is meglesz.

 

P.L.

 

 

2006. szeptember 17.

A Szent Kereszt (Mk 8.34-9,1)

 

        A kereszt egyre inkább dísszé válik. Nem fér bele a mindennapi életbe a szenvedés, és annak a jelképe a kereszt. Ezért van az egyházi év kezdetén a keresztfelmagasztalás ünnepe, hogy helyére tegyük Krisztust, a keresztet. Hol a helye? A templom közepén, az életünk közepén! Az ószövetségi újévet a kereszt ünnepkörében, szeptember 23-án ünneplik. Ez az ünnep nem üres vidámság. Ez egy nagyon komoly ünnep. Bűnbánattal kezdik ezt az ünnepet. Hogy helyére tegyék magukat az Isten rendjében. Ugyanez a kereszt ünnepe is az egyházi év elején. Tükör, melyet Isten tart elénk. A szeretet tükre.

        Minden szakmának van tanulóideje, alapszabálya, mesterfogásai. Krisztus követésének, a keresztény életnek is. A mai evangéliumi szakasz: „Aki utánam akar jönni, vegye föl keresztjét és kövessen engem.”

 

2006.09.10.

Példabeszéd a királyi menyegzőről (Mt 22,1-14.)

 

        Ez a példabeszéd egy miniatűr egyháztan. A király az Isten. A fia, akinek a lakomát rendezi. Jézus Krisztus. (A gyilkos szőlőművesekről szólópéldabeszéd után hangzik el ez a rész, jelezve, hogy nem csak jogos járandóságát kéri a gazda, hanem örömét is megosztja szolgáival, asztalához is meghívja őket.) Szolgáit a különböző korok, más-más névvel illették: pátriárkák, próféták, apostolok, püspökök, szerzetesek, papok és igaz életűek. Meghívott pedig minden kor minden embere. Nem csak a megkereszteltek!

Ruhát küld mindenkinek, ezzel lehetőséget teremt arra, hogy asztalához üljünk. Egy kedves Hálós barátunk éppen a napokban vette föl – 41 évesen – a keresztség szentségében a menyegzős ruhát. Ki tudja, hányan hívták, amíg meghallotta a hívást, amíg nem volt több kifogása, amíg hajlandó volt elfogadni a krisztusi öltözetet? Rajtunk áll, hogy a mai meghívást meghaljuk-e. Mert, hogy a tegnapit meghallottuk, az rendben. De a mai nap, az már új meghívást hozott. Rajtunk áll, hogy felfogjuk-e, hogy minden nap menyegzőre hív. A keresztény élet örök lakodalom ég és föld között.

Rajtunk áll, hogy felvesszük-e az Isten küldte ruhát. Lelki, fizikai, szellemi testi megszentelődésünk öltözetét. Vagy ragaszkodunk a megszokott szutykoshoz? Teréz anya írta le, hogy az utcáról felszedett haldoklók, és teljesen elgyengült emberek, - akik közül sokan soha életükben még nem fürödtek szappannal, nem mostak hajat samponnal, - amikor fürdetni kezdték őket, leköpték a nővéreket. Számukra a piszok volt a természetes.

Azt hinnénk, hogy ez csak tőlünk távol történhet meg. Nem így van. Lelki, szellemi értelemben ma is, itt is, velünk is megtörténik. Amikor az Egyház az Isten szavát és törvényét a kor divatja és az állam törvénye fölé helyezi, sokan kinevetik, tagjait – bennünket – leköpik, megalázzák, múlt időbe teszik. Miért? Hogy ne kelljen változtatni szokásaikon, mert az fáradtságba kerülne. Hogy kisded játékaikat tovább játszhassák, mindegy, hogy az tönkreteszi őket, környezetüket, világukat.

Ezért nagyon fontos már fiatalon folyamatosan Istenről tanulni, karban tartani istenképünket és hitünket, hogy az ne váljon üres szokássá, hanem élő, személyes kapcsolat maradjon. Ezért fontos tartozni egy imádkozó kisközösségnek, melynek hite, szeretete megtart, példát ad, felemel, támogat akkor, amikor egyedül lehet, hogy már feladnám. Ha ilyen közösségbe tartozom, akkor van összehasonlítási lehetőségem, akkor nap, mint nap láthatom, mennyivel más, és több az Istentől érkező békesség és boldogság, a vele épített kapcsolat, mint az, amit nélküle teszünk.

A példabeszéd rejtett üzenete a következő:

1.      Isten lakatja jól az embert! Az ő ajándékaként egyem a mindennapi kenyerem Ezért fontos az étkezés előtti és utáni ima. Ahol ez elmarad, zabálássá válik az étkezés és az élet többi területéről is kiszorul az Isten. Kisajátítja az ember azt, ami az Istené. Azt hiszi, hogy ezután már bármit tehet vele. Ld. Vagyon, természet, emberi test, emberi kapcsolatok….

2.    Nem csak kenyérrel él az ember! Krisztus figyelmeztet a lelki táplálék fontosságára. Amely annyira fontos – királyi lakoma az -, hogy érdemes miatta lelassítani rohanásunkat, átrendezni a fontossági sorrendet életünkben.

3.    Az egyházat használja segítőként az Isten. A templomok tornyait, melyek felfelé emelik a tekintetünket, a harangok szavát, melyek az imádság idejét jelzik. A templom belsejét, melyben az ikonosztázion jelzi, hogy nem akármilyen társaságba hív minket az Isten: a szentek közösségébe szól az ültető kártyánk. Krisztus ül az asztalfőn. A pap szolgáltatja ki az örök életre erőt adó eledelt, amely királyi ajtók át érkezik közénk. Az utolsó vacsora asztalához ültet minket. Az apostolok sorába állunk be az áldozáskor.

4.    Az út ide keresztúton át vezet. Krisztus előttünk járva bemutatta, hogy járható út. A kereszt ikonján vére Ádám koponyájára hull, és évmilliók múltán is életre kelti őt. Jertek igyunk új italt! Olyat, mely valóban életelixír. Az örök élet forrása. A keresztutakra kiálló szolgák az élet keresztjeit cipelőket hívják a lakomára.

5.    Ez a vendégség szeretetvendégség – szeretetközösségben. Üzenete. Mindent szeretettel mérj. Ezzel a szeretettel dönts. Így válik érthetővé a történelem sok nagy egyénisége: a király, aki a koronát és gazdagságot szerzetesi csuhára és szegénységre váltotta le, a bíboros, aki a leprások ápolója lett, a tudós, aki Nobel-díjából kórházat épített az őserdő közepén és ő maga is oda költözött, vagy Máté apostol, aki mai szóhasználattal a bankot hagyja ott, hogy Krisztussal több időt tölthessen.

6.    Egész életünkben meghívottak vagyunk. Krisztus asztalához is, a földi szeretetközösség asztalához is. Legyen rajtunk, bennünk a szeretet öltözéke, hogy be is léphessünk az égi és a földi szeretetközösségbe. 

Polgári László

 

 

 

2006.09.08.

Kisboldogasszony: az Istenszülő születése.

 

        1969.09.02.-én Amstrong a Holdra lépett. Hatalmas esemény volt. Áthidalta a Föld és a Hold közötti hatalmas távolságot. Az Istenszülőt ennél nagyobb feladatra választotta ki az Isten: összekötni a földi élet és az örök élet közötti szakadékot. Az ő születése az isteni bizalom és derűlátás ünnepe. Bízik az Isten az emberben. Annyira, hogy saját fiát teljesen rá merte bízni egy emberre.

        Ez a születésnap az egyház születésnapja is. Ezért kezdődik szeptember 1.-vel az egyházi esztendő is. Anya Mária, és anya – szentegyház az egyház is.     Ha megfigyeljük, ezzel az ünneppel kezdődik az ikonosztázionon az ünnepek sora. Az Istenszülő tisztelete és szeretete elvezet minket Isten jobb ismeretéhez és szeretetéhez.

A keleti egyház Istenszülő tiszteletének alapja az, hogy Mária léte az Isten akaratából való. Tehát minden, ami vele történik, Jézus miatt történik. Ezért soha sem ábrázoljuk Jézus nélkül, és soha nem fohászkodunk hozzá úgy, hogy a segítséget ne Istentől kérnénk. Ő az, ami anyaként is volt: közbenjáró, pártfogó, segítő. Nemcsak azzal, hogy Krisztus elé viszi kéréseinket, hanem azzal is, hogy földi emberként példa előttünk Krisztus követésében.

Több ezer jelzőt használunk Máriára. Ő a „nap titokzatos hajnalcsillaga”. Pici fény ez az égbolton, de nagyon erős. Tájékozódási pont az Esthajnalcsillag utazónak, hajósnak, vándornak tengeren, sivatagban, mezőn erdőben. Mert mindenhonnan jól látható. Ilyen Mária is. Jól látható erős fénnyel világít a hite, szeretete, szolgálata. Nyomába tud lépni kicsi- és nagy egyaránt.

Olyan ő, mint a Hold. Nincs saját fénye. Fényét a naptól kapja. Nem mindig látszik az egész. Mária is fényét Krisztustól kapja. Nem mindig látszik. Van, amikor a Föld egy részét eltakarja. A Mária jelenések, a csodák, a máriapócsi, lourdesi, sajópálfalai is – egy-egy új oldaláról mutatják be nekünk az Istenszülőt. A pálfalai könnyezés is éppen akkor volt, amikor igen nehéz idők jártak a szegény emberre ezen a földön. Mária a szegények és hívők oltalma. Jelezte, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van, aki segítsen.

Az ünnepek körforgása éppen azért van az egyházi esztendőben, hogy a hitünk is felfrissüljön. Hogy az Istenszülő bennünk is megszülessék. Megszülessék szüleinek imádságos, Istenre hagyatkozó hite bennünk. Megszülessék a gyermek elfogadása, mégpedig az eredeti szándék szerint: akit születése előtt Istennek ajánlottunk, azt születése után adjuk is vissza neki. Megszülessék Mária készséges, Istent szolgáló lelkülete bennünk is, hogy jó munkatársai legyünk az Úrnak a világ megváltásában.

Szinte minden lakásban ott van az Istenszülő ikonja. Amikor ránézünk, vagy megállunk előtte az imádság idejére, emelkedjünk fel hozzá. Engedjük, hogy abba a lelki magasságba vonzzon minket, ahol ő volt és van. Ez a lelkület járja át életünket, lelkünket. Ez legyen irányítója szavaimnak és gondolataimnak. A szolgáló szeretet, mely Isten akaratát keresi.

Összesen három születésnapot ünneplünk az egyházi ünnepek sorában. Keresztelő Jánosét, Jézusét és Máriáét. Mindhárman egy dologban teljesen megegyeznek. Életüket szolgálatként élik meg. Ha valaki kérdezi őket, akkor nem önmagukra mutatnak, hanem arra, aki küldte őket. Keresztelő Jánostól amikor megkérdezik, hogy „Te vagy e a Messiás?” Egyértelműen kimondja, hogy nem. Sőt még a saruszíját sem vagyok méltó kioldani. A saru levétele a rabszolga kötelessége volt. Ennyire kicsivé tette magát, hogy Jézus nagyobb legyen követői előtt.

Mária soha sem akart fia elé állni. De mindig ott van a háttérben. Még a születéskor sem főszereplő. Nem beszél, nem utasít. Isten angyala hozza a hírt. Nem az anya, pedig a sok szenvedés, megaláztatás közepette bizonnyal szívesen kiáltaná világgá az örmhírt, hogy nem akárki ám az ő fia. De nem teszi. Mint ahogyan a fájdalmát sem beszéli el senkinek, hanem csöndben van ott a kereszt alatt. S békessége sem szavakban hallható, amikor megéri fia feltámadását és mennybemenetelét.

Ők ketten csendes jelenlétükkel, szolgáló szeretetükkel, tettekké vált hitükkel készítik elő a szíveket, a füleket Jézusra. Hogy aki ránéz, lássa meg benne az Isten fiát. Úgy szeressük és ünnepeljük mi is Máriát, hogy mindig lássuk meg mögötte az őt naggyá tevő Fiát. Ezért híja a keleti egyház Máriát Istenszülőnek, hogy már nevében is benne legyen az Isten, akit már születésével is szolgált.

 

 

 

 

2006. július 30.

Kenyérszaporítás (Mt.14, 14-22.)

 

        A kenyérszaporítás ószövetségi előképe a manna. Isten a hűséges népet a pusztában, a semmi közepén, hosszú időn keresztül táplálja. Miért? Mert szeretik őt. Mert szereti őket. Elizeus próféta száz emberével lakik jól húsz kis árpazsömléből, és még marad is. Miért? Mert Isten ügyében járnak.

        Az ószövetségi előképek, az újszövetségi kenyérszaporítás, az utolsó vacsora csodája ugyanazt üzenik: Isten valóban szánja az éhezőt. Valóban szereti a gyermekeket. Valóban meggyógyítja a beteget. Isten szeretete nem elmélet, hanem gyakorlat. Krisztus követői sem elméletben szeressenek, hanem VALÓBAN! Krisztus követése a valós élet gondjainak enyhítése.

        Tolsztoj írja egyik novellájában Petya és Szonja történetét. Gazdag szülők gyermekei. Erdei kiránduláson eltörik a hintó kereke. Az eső elől egy tanyára menekülnek. Uzsonnaidő van. A nevelőnő előveszi a vajas kenyeret és a kolbászt. A két helybeli gyerek felsír:”Anya én is éhes vagyok! Válasz: Nincs mit adjak nektek gyerekek.” Petya és Szonja odaadja az uzsonnáját. A nevelőnő pedig arról morog, hogy az Isten nem egyenlőnek teremtette az embereket. A gyerekek leckét adtak a tanítónak emberségből, szeretetből. A mindennapi kenyér mindennapi kötelesség.

        A kenyérszaporítás történetének másik üzenete: soha nincs jogunk a pazarláshoz. Akkor sem, ha Isten adta azt, amink van. Jézus összeszedeti a maradékot az apostolokkal. Amikor – úgy harminc éve egy olasz újságíró arről írt, hogy az USA-ban kenyereket dobnak a szemétbe, ezt a következtetést vonta le: Ez a nép megszokásból vásárol, nem azért, mert éhes. Azóta Magyarországon is, Európában is sok a kenyér a szemétben. Nem a gyomrunk az üres, hanem a szívünk. A kidobott kenyér lelki szegénységünkről árulkodik. A világ gazdagabbik harmadához tartozunk. Tartozunk. Amikor pazarlunk, elfelejtjük, hogy a másik kétharmad éhezik!.

        Hol a lelki gazdagság forrása? Az Istennél, aki alkotott. A használati utasítás nélkül nehéz jól használni a gépeket. Idős embereket kérdeztek meg, olyanokat, akik öregkorukban kezdtek el tanulni olvasni, hogy: Mi lesz az első könyv, amit elolvasnak majd? A Biblia! – volt a felelet. Mi ismerünk már minden betűt. Tudunk olvasni. Olvastuk már a Könyvek Könyvét? Ha nem, kezdjük el. Mert legyen bármennyi pénzünk, lelkileg szegények vagyunk nélküle.

 

        Az evangéliumi szakasz harmadik üzenete: Becsüld meg a kicsit! Nevel minket ezzel a történettel Krisztus. „Csak öt kenyér és két hal. Mi ez ennyi embernek!” – mondják az apostolok. (Tízezer emberről van szó.) A mi kezünkben semmi. Isten kezében nemcsak elég a jóllakáshoz, de még marad is. A kicsi naggyá nő! De mondhatjuk úgy is: A kicsi nő naggyá! A kis események hordják a nagy dolgok csíráját. Kiskorban alapozódik a felnőtt ember Nobel-díjas egyénisége. Kicsiben kezdődik a nagy ember jósága.

        Jézus nem engedi elkergetni a kis embereket, a gyermekeket. Aki gyermekként megtanul hinni, az felnőttként is könnyebben hisz. Ennek felismerése alakította ki az egyházban a gyermekkeresztséget. Aki gyermekként megtanul adni, az felnőttként is jószívű lesz. Aki a kicsinek tud örülni, az megelégedett, derűs ember lesz. Aki nem, annak a sok is mindig kevés lesz.

        Végül: Jézus apostolaival oszttatja szét az ételt, és szedeti össze a maradékot. Amikor a történelemben hívő emberek osztották a javakat, akkor nem volt pazarlás és éhezés a világban. Amikor nem a hit, hanem a profit osztja szét a kenyeret, akkor sok van az egyik oldalon és éhség a másikon. Nekünk, Jézus mai hallgatóinak is kötelességünk a kenyérosztás és a pazarlás vigyázása. Ez egyik hitelesítője életünknek, annak, hogy Krisztus nyomában járunk-e? Ezért alakult ki az ősegyházban a lelki kenyér ünneplése után az agapé, a szeretetvendégség. Nagyobb ünnepeken ennek jelképes nyoma a miroválás ma is.  Becsüljük meg a mindennapi kenyeret. A testit is a lelkit is. Ha több van belőle a szükségesnél, merjük továbbadni. Ez a dolgunk. Holnap majd gondoskodik Isten arról, ami szükséges.

Polgári László

 

2006. június 18.

Hivatás + Nyár = Nyári Hivatás.(Mt 4, 18-23.)

 

        Jézus hív. Kiket? Nem tudósokat, nem tökéleteseket. Gyarló, botladozó embereket. A tagadó Pétert, az áruló Júdást, a kételkedő Tamást. Így még jobban látszik az alapigazság: Törékeny cserépedények vagyunk. Isten ereje a gyengeségben válik nyilvánvalóvá. Minden nagyravágyás, nagyképűség, önmagában bízó tudás elfolytja az isteni erőt. Irányt téveszt. Elfeledi a hálaadást, így Isten helyett önmaga lesz a központ.

        A gyengeségben, az egészen Istenre hagyatkozásban nagyon tud működni Isten ereje. Jól látszik ez pl. Gedeon történetében. A 30000 katona sok Istennek. Még a 10000 is. Elég neki 300 harcos. Képes velük is győzni a több tízezer felett, ha előtte félretették a félelmet, nem hanyagolják el állapotbeli kötelességüket, ha mindenek előtt helyén van életükben, harcukban és vezetőjükben az Isten. Az apró termetű Dávidot pl. a saját testvérei kinevetik, amikor Góliát ellen készül. Királya sem veszi először komolyan. De mivel nagyon nagy benne a hit, először elszégyellik magukat, majd elfogadják, hogy ő küzd meg az egész sereg helyett. Mert őt járja át egészen az Isten ereje.

        Mit kér a meghívottaktól Jézus? Tartsatok bűnbánatot és kövessetek. Igen Istenre = hit, és nem a rosszra = bűnbánat. A kereszténység nem a kereszt szóból származik. A Keresztény = krisztusi ember. Krisztuskövető. A kereszténység nem elmélet. Jézus nyomába lépő embereknek kell lennünk. Ez radikális változást jelent a tanítványoknál. Azonnal – mindent – otthagynak. Nem azért, mert az, amit eddig tettek rossz volt. Mert Krisztushoz mérnek mostmár mindent. És hozzá mérve más lesz a kapcsolatok, a tettek értéke. Más lesz a szép és a csúnya, az igaz és a hamis, a fontos és a felesleges, hasznos vagy káros.

        Hogyan küld? Pénz, táska, köntös, saru, bot nélkül. A pénz – biztosíték a szükség ellen. A táska az éhezés ellen, a saru az út kövei ellen, a bot a kutya és a kutyalelkű emberek ellen. Jézus nem akar minket, mai követőit sem ezektől megóvni. Mert aki érzi a hideget és hőséget, a szükséget és éhséget, a fájdalmat és erőszakot, az lesz képes megérteni az éhezőt, a szenvedőt, az üldözöttet és a hontalant. Így tud mindezeknek támasza lenni. Így tud mindenben Istenre hagyatkozni maga is.

 

        Nyár van. Szünidő. Éppen indulsz valahová, mint Péter. Te is a barátaiddal. Erre mi történik? Jézus most eléd áll. Nem akar visszafordítani, vagy reggeltől-estig imádkoztatni. Még csak unalomba sem akarja fullasztani a napjaidat. Nézd meg Péteréket. Soha nem volt olyan eseménydús az életük, mint a Jézussal való találkozás után. Meghív Téged is. Gyere. Együtt hozzuk ki ebből a nyárból a lehető legtöbbet. A nyár: nem üres időtöltés, kókadt lötyögés. Gyönyörű feladat.

        Mint Péterék, Te is kezd azonnal. Pl. a XXI. Század legnagyobb alvásával, és utána a legfrissebb ébredéssel. Végy a kezedbe egy papírlapot. Oszd 10 részre. Kb. ennyi heted lesz a nyáron. Tervezz: Mit? Mikor? Hol? Hogyan? Ne sodorjanak az események. Tudd, hogy mit akarsz! Mi legyen benne feltétlenül? Tv-mentes esték, jó néhány koránkelés, nyelvtanulás, házimunka, igényes mozi, értékes könyvek, sok mozgás – de pl. fejlessz ki új technikát a kerékpározás alatti imádságra.

        Próbáld ki magad a jóban! Ki tudod e hagyni a nyárból a cigit, a piát, a lustaságot? (Ez a három kb. egyformán káros.) Legyen lelki edzésterved! Lelki olvasmány, lelkigyakorlat, hittanos tábor. Olvasd a Bibliát. Válassz ki egy könyvet. Illeszd be a mába. Tervezd bele a napba a szüleiddel való beszélgetéseket. Legyen a kezed ügyében mindig egy jó vers, egy szép zene.

        Ne felejtsd: az autóban a három legfontosabb eszköz a gáz, a fék és a kormány. Legyen jó a nyarad iránya, tudj lassítani – ha nagyon pörögnél, tudj megmozdulni, ha nagyon lusta lennél. Vedd halkabbra a világot magad körül, hogy hallható legyen a Lélek hangja is. Légy gazdája a nyárnak. Legyen a Tiéd!

        Búcsúzóul Mécs László verse. Erdőben sétálva tisztásra lel. Két szép tehén rajta és egy öreg paraszt. „Komoly. Pipál. Köszöntöm. Bólint. Kérdem én: mitől olyan szép az a két tehén? Fösvényen szól, míg a pipafüstje leng: Hát a mienk! – Mily boldog, bölcs e kurta felelet!... Megszépül minden, ha valakié. Be szép egy kert, ha valakié! Be szép egy asszony, ha valakié! Be szép a szívünk, hogyha szeretik! Be szép az ország, hogyha szeretik! Megszépül minden, hogyha szeretik!”

        Attól vagy szép, hogy szeretnek. Attól szép a világ, hogy van Gazdája, aki szereti. Attól lesz szép a nyarad, ha szereted. Istennel szereted!

        Polgári László

 

       

 

2006. június 4.

Pünkösd

        Mi a legszembetűnőbb változás az apostolok viselkedésében pünkösd után? Jézus bezárt ajtókat talál, amikor feltámadása után keresi őket. A Szentlélek is bezárt ajtón át érkezik az apostolokhoz. Ám leszállása után már kinyílnak az ajtók. Ekkor már ki mernek állni hitükkel, Krisztus feltámadásának örömhírével az emberek elé. Ez az igazi változás az apostolok életében. A Szentlélek igazgatja lépteiket. Kinyílik az életük mások felé.

        Radnóti Miklós írja a második világháború fasiszta uralmáról, hogy „fortélyos félelem igazgat”. Ma nincs háború országunkban, mégis zárak, rácsok, egyre magasabb kerítések, erőszak, félelem, testőrök, Bűnözés, terror. Hiába a modern technika, nő a bizonytalanság, a félelem. Saját erőből ennyire futja az emberiségnek. Amikor kimarad az Isten az EU. Alkotmányából, akkor nem a szeretet, hanem a hatalom, az erőszak igazgat. Az érdekek harca kezdődik, és a félelem lesz az Úr. S az emberek bezárkóznak.

        De ugyanez megjelenik a legszebb és legszentebb dolgokban is. Az első szívátültetés utáni újságok szalagcíme: Új korszak kezdődik az orvostudományban. Szeretet és hit hiányában ez nem jelent többet, mint hogy fertőzzük magunkat és földünket, és egyre több a betegség, és még több a halál. A gyógyítás pedig jól jövedelmező iparággá vált. Vagy a világűr meghódítását, ha nézzük: hihetetlen távlatok nyíltak az emberiség előtt. De amint Bábelben: Isten nélkül nagyra törve – erőszakot telepítettünk oda, ahol soha nem volt. Kémműholdak figyelik minden lépésünket, lehallgatják minden telefonbeszélgetésünket.

        Pünkösd egészen más! Ahogyan karácsonykor meglepett minket az Atya, és Fiát mosolygós védtelen kisgyermekként küldte közénk, úgy pünkösdkor sem angyalok hadával, lehengerlő csoda-dömpinggel érkezik Isten Szentlelke.  Egy kis zúgás, egy kis szélvihar. De csak annyi, amennyit a nagyon hangoskodó ember már észre sem vesz. Nem képzett szónokok, hanem tanulatlan halászok kezdenek el beszélni. Ebbe kapcsolódik be s Szentlélek. Fordítsuk úgy, hogy a Szeretet Lelke. S máris mindenki a saját nyelvén hallja az üzenetet. De ami még ettől is fontosabb: mindenki érti! is, amit hall. Ahol a Lélek megjelenik, ott az Isten érthetővé, az élet pedig élhetővé válik.

        Ha megkérdezzük a magyar nyelvet – amelyben ezer év hite és tapasztalata sűrűsödött össze – akkor a lélek szót ilyen kapcsolatokban használja:

·        Lelketlen – aki kegyetlenkedik, emberségéből kivetkőzve cselekszik.

·        Lélekölő – a gépies, monoton vagy tartósan rossz cselekedet.

·        Lélekvesztő – az a csónak, amely a víz, a feladathoz, a benne ülőkhöz mérten kicsi.

·        Hálni jár a lélek abba, aki már alig él, aki nagyon gyenge.

·        Lelkére veszi – átérzi, mélyen átgondolja más baját, a világ történéseit.

·        Lelke rajta – mondjuk, ha valaki valamit rosszul tesz. Ő tudja, övé a felelősség.

·        Édes lelkem! – becézgetjük a párunkat, ha jelezni akarjuk, mennyire fontos nekünk, mennyire szeretjük.

·        Lelkére kötjük – a gyermekünknek, hogy jól nézzen körül…, mindazt, ami az életben fontos, vagy veszélyes.

·        Lelkesnek mondjuk azokat, szívvel-lélekkel elkötelezetten cselekednek.

·        Lelket öntünk abba, aki elkeseredett, belefáradt az életbe, kudarcokba.

·        Kitesszük a lelkünket is – ami azt jelenti, hogy minden erőnkből, sőt erőn felül is fáradozunk.

·        Lélekszakadva rohan, aki utolsó erejét is összeszedve igyekszik.

·        Megőrizni a lélekjelenlétünket, annyit tesz, hogy nem veszítjük el a fejünket, nem az indulat, hanem a józanész és a szeretet irányítja gondolatainkat.

Lehetne még folytatni a felsorolást. Fontos, hogy pünkösd Szentlelke legyen jelen életünkben. Ő világítsa át és tegye érthetővé és élhetővé számunkra az életet. Kicsiséget és nagyságot ne pénzzel, hatalommal vagy erővel mérjünk, hanem a Szentlélek mércéjével: Milyen közel van az illető ember, vagy érték az ISTENHEZ.  Ha távol – hagyjuk, hogy a nagynak kikiáltott dolgok és emberek a mi életünkben törpévé zsugorodjanak. De ha közel, akkor tegyünk meg mindent, hogy súlya legyen életünkben, világunkban.

Így válhat sokmilliárdos érték is üressé. Nagy nyilvánosság előtt elhangzott és sokak által ismételt, divatos szólamok feleslegessé. De így válhat akár egy gyermek mosolya is világraszóló üzenetté. Mint pl. azé a betlehemié akkor, több mint kétezer éve. Ha valóban az Isten Lelke vezet bennünket, mint az apostolokat, akkor szeretet vezérli gondolatainkat, egyszerűvé válnak a szavaink és követhetővé az életünk. – Igaz, lesznek, akik bolondnak tartanak majd minket – mint Heródes Jézust. Lesznek, akik meg akarnak ölni, mert nemcsak nem tapsolunk nekik, hanem ellenükre szólunk és élünk. De akiket Isten Lelke vezérel, azokkal közösségre találunk.                       Polgári László

 

2006. május 28.

Mennybemenetel után, Pünkösd előtt. (Jn 17,1-13.)

        Negyven nap után Jézus a mennybe megy. Útravalóul nem könyvet ír, hanem tanítványokat = követőket küld, feladattal: menjetek, tegyétek tanítványommá az embereket, tanítva mindarra, amit parancsoltam nektek, megkeresztelve őket az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. Mindent rájuk – egyházára – ránk bíz. Mindent, és még azt is ígéri, hogy velünk lesz a világ végéig.  Cserébe azt kéri, hogy tanítsunk mindenkit, válogatás nélkül. Mindent adjunk át, ne vegyünk ki belőle semmit.

        Ma azokat az atyákat ünnepeljük, akik nagyon komolyan vették, és felsőfokon gyakorolták a krisztusi kérést. Tanítottak és tanultak. Jézus főpapi imáját olvassuk az evangéliumban. Ezek a szavak az istenszolgálat kulcsát tartalmazzák. Milyen a Jézusi szolgálat ritmusa? Tanít = amit az Atyától kapott, azt továbbadja. Imádkozik = akiket szeret, azokat az Atyához emeli. Ez a keleti egyház imájának a sora is. Fentről indul, az Istentől. Ez a Miatyánkban Jézustól tanult sorrend. Aztán lejön az emberhez, de nem marad itt a földön. Az ima befejezéseként visszaemeli a gondot és örömöt az Istenhez.

        Mint az adó-vevő: át kell kapcsolni. Nem jó ha valaki mindig csak veszi az adást, de nem adja tovább. Isten felé fordulva másoknak könnyen hátat fordíthatunk és életünk szent önzéssé alakul. Aki mindig csak adni akar, az lemerül, mint az akkumulátor. Kihasználhatják, belefáradhat, kiábrándul, csalódik, megkeseredik, és nem segít többet. Hány ilyen keresztényt ismerünk a környezetünkben. Nem vigyáztak a krisztusi egyensúlyra a küldetésben.

        A beduinokról írják, hogy amikor elvétik az irányt a sivatagban, nem kezdik el keresni a járható utat, mert még jobban eltévednének, hanem megállnak. Megvárják az estét. És a csillagok segítségével határozzák meg a helyes útirányt. Jézus és a szentéletű atyák ugyanezt teszik, lelki útjuk során. Hogy el ne tévedjenek, megállnak az imádság idejére. Dicsőítik az Istent. Ez a dicsőítés szükséges ahhoz, hogy az Isten ne eszköz legyen kéréseink teljesítéséhez, hanem ott ragyogjon a maga helyén a mindenség és életem középpontjában.

        „A munkát elvégeztem…”- mondja Jézus. Jelentést tesz az Atyának. Minden nap jelentkezzünk be a Mennyei Atyánál. Nagydolog, ha nap-, mint nap elmondhatjuk, amit Jézus. Ő életünk igazi felettese. Neki kell elszámolnunk időnkkel, képességeinkkel, kapcsolatainkkal, a ránk bízottakkal. Ha ezt megtesszük naponta, nem kell félnünk a végső elszámolástól. Aki folyamatosan vezeti könyvelését, az jobban tud tervezni, az naprakész adatokkal rendelkezik, nem kerül csődbe. Időben észreveszi az irányváltás szükségességét.

        „Értük könyörgök, nem a világért…” – Értünk, akik megtartottuk beszédét. Valóban megtartottuk? Vagy egyik fülünkön be, a másikon pedig kiment? Ajándékok vagyunk. Isten ajándékai a világnak. Ő hívott, ő táplál, erősít. Mi vagyunk a világ élete. Általunk éltet az Isten másokat. Gondozza a teremtett világot. Cserkészek – tűzriadó – ég a falu. Csak a fele oltsa a tüzet. A másik fele – mondja az öreg bácsi – mentse az életet: a búzát és a jószágot!

        Mi vagyunk a világ élete. Értünk halt meg Jézus, hogy életünk legyen, és bővebben legyen. Nem azért halt meg, hogy kivegyen bennünket a világból, hanem, hogy megmentsen a gonosztól.  A vetőmag helye a földben van. De fontos, hogy ne legyen fertőzött.  Mindennap imádkozzunk a hitünk, az egyház hitének tisztaságáért. Hogy élete lehessünk a világnak. Tartóra tett gyertyák, nem pedig véka alatt pislákoló haszontalanságok.

        „Tartsd meg őket atyám… hogy egyek legyenek…” Isten tart a tenyerén. Ez az életünk alapja. Miután mindent megtetettünk, még mindig a levegőben lóg a létünk Isten nélkül. Az egység, a békesség az Isten ajándéka. Kérni kell és megköszönni. Nem magától van az egyház békessége. Krisztus tanítása a békesség alapja. Ha ugyanazon az alapon állunk, akkor van békesség köztünk. Ha egyik kezünkkel minden nap megfogjuk Isten kezét, akkor van esélyünk arra, hogy fogni tudjuk egymás kezét is.

        „Megőriztem őket…” – Isten szava őriz meg – ha minden nap olvassuk. A közösség imája tart meg, ha közösségbe tartozunk és imádkozunk másokért mi is. Krisztus teste-s vére, szentségei erősítenek, ha hittel használjuk azokat. Olyan Krisztus adta hármas védelem ez, amelyre Mindannyiunknak szükségünk van.

Polgári László

 

2006. május 21.

A vakon született ember története (Jn 9,1-41.)

        Két kulcsmondata van a történetnek. Az első: „Ki vétkezett – ő vagy a szülei?” A betegség, a korabeli zsidó gondolkodásban valamilyen rejtett vagy nyilvános bűn büntetése. Esetleg az ősök bűnét bünteti az Isten a fiakon, ezért született pl. vakon ez a fiatalember. Jézus válasza: rossz az Istenről alkotott képetek. Nem Isten csapása ez. Isten nem kézi vezérléssel igazgatja a világot. Az ember szabadsága és a test mulandósága a válasz a betegségre.

        A szabadsággal élni is lehet és visszaélni is. Ez a világ a szeretet szabadságára lett teremtve. Amikor nem a szeretet irányít, akkor felborul az egyensúly. Így születik a bűn és annak nyomán a betegségek nagy része is. Pl. a szenvedélyek, az étel, az ital vagy a test helytelen, mértéktelen, eltúlzott szeretetéből adódnak. Következményük: egyre gyengülő szervezet, egyre gyengébb akarat, egyre gyengülő szeretetkapcsolatok.

        Ilyenkor az ártatlan is sérül. Mások bűne a mi életünket is nehezíti. A bűn nem magánügy, mint ahogyan a jótett sem. Ld. Környezetszennyezés, élelmiszerpótlékok, a természeti törvények megsértése, a teremtett világ egyensúlyának felborítása nemzedékek életét teszi fájdalmassá. Egy USA kutatóintézetből eltűnt néhány dkg. Plutónium. Nem tudták ki tette. Néhány hét múlva megbetegedett egyik munkatárs. Kiderült, hogy eladta az aranynál is értékesebb hasadóanyagot. De amíg a vevő nem jött, az ágya alatt tárolta. Nem volt jó a védelem. Halálos fertőzést kapott. Gazdag lett és halott.

        Van amikor nem mások, nem is én vagyok a hibás egy-egy betegségért, hanem a mulandó test kopik, a szervezet elfárad. Ilyenkor a betegséggel tanítani akar az Isten az élet értékére, a szeretet fontosságára. Kórházlelkészként sokszor láttam, mennyire megváltozik a fontossági sorrend egy komolyabb betegség hatására.

Páli Szent Vince mondta rendtársainak, hogy: „Ha reggeli imádat egy beteg miatt félbe kell szakítanod, ne legyen lelkifurdalásod. Istenért hagytad ott az Istent.” Ezzel a lelkülettel szerette Jézus is a betegeket. A sár, a víz csak eszköz. Bevezetése a szentségeknek. Tedd hozzá a magad részét, munkádat, hitedet a gyógyuláshoz, de tudd, hogy az valójában az Isten műve.

A történet második kulcsmondata: „Hiszel-e az Emberfiában? Ki az Uram, hogy higgyek benne?” Hiszel –e, A hit látás. Az egészség akkor hasznos, ha helyesen látjuk az életet, a dolgok rendjét. A szeretettel együtt a hit teszi értelmessé a munkát és a szenvedést. Az élet perzsaszőnyeg. Mi látjuk a fonák oldalát. Sok-sok csomó kusza gubancát. De aki hittel néz, átlát arra az oldalra, amelyet az Isten is lát. Megérti az események értelmét, látja a színek harmóniáját. Hit nélkül, Isten nélkül káosz van az életben. Összetörjük magunkat, mint a botladozó vak, akinek nincs segítsége.

Hittel az események mögött az Isten látva, kitartóbbá válunk. 1457. cassiai kolostor. Télen piros rózsa nyílik. A ravatalon egy apáca. Koporsójára teszik a virágot, mert őt illeti a csoda. Az ő élete is az volt. 18 évig türelemmel viselte durva férje veréseit. Minden rosszra jóval felelt. Évente 3X40 napot böjtölt nagyon szigorúan, hogy az Isten adjon neki erőt, férjének változást. Megélte. Házasságuk utolsó három évét békében, szeretetben töltötték. Férje halála után kolostorba vonult. Szent Rita ez a szent, a lehetetlenségek szentje. Erre tesz képessé a hit mindnyájunkat. Az emberileg lehetetlen dolgokra is.

        Folyamatos figyelmet igényel. Mint a hajóskapitányé, aki – századfordulós utazó meséli -, még beszélgetésük közben is fél szemmel az iránytűt nézte, nehogy felesleges kitérőt tegyenek. A történelem során az emberiség vezetői gyakran elfeledték nézni az Isteni iránytűt, nem hittel hozták döntéseiket. Így születtek fertőző tévtanok, alakultak ki gonosz szokások, lettek zsarnokká uralkodók, agresszívvé rendszerek, hamissá próféták, vált uralkodóvá a pénz - a szeretet és az Isten helyett.

        Ez a folyamatos hit-karbantartás hiányzik a farizeusoknál. Megszokásból hisznek. Már nem az Isten a fontos, hanem ők, maguk. Élő hit nélkül szokásaik üres szokások, szeretet nélkül a meggyógyult embert kidobják. Pedig általa Isten alkalmat akart nekik adni arra, hogy felismerjék Jézusban az Isten Fiát. Gyorsan változó világ – gyorsan alkalmazkodó hitet igényel. Ha azt látjuk, hogy fiaink, unokáink nem követik keresztény életünket, akkor frissítsük fel hitünket. Szokásaink mögé vigyünk szeretetet, élő hitet.

        A rendszerváltás után nagyon sok jegyespár jött úgy esküvőre, hogy meg sem voltak keresztelve. Arra a kérdésre, hogy miért szeretnének egyházi esküvőt, ezt válaszolták: Sokat küszködtünk, sokszor sérültünk lelkileg is testileg is, mert nem volt igazi értékrendszerünk. Szeretnénk, ha gyermekünk már pici korától kezdve megkapná az értékek helyes rendjét.

        A vak – látni akar. Amikor lát – hinni szeretne. Amikor hisz – továbbadja az örömét. Teste-lelke meggyógyult. Tégy Te is hasonlóképpen. Akarj egészséges lenni testileg, lelkileg, és merj, tudj erről beszélni mindenkinek!                   Polgári László

 

2006.május 14.

A szamariai asszony története (Jn 4,5-42.)

    A szentföldön a víz nagy kincs manapság is. Sok településen bizottság működik a víz igazságos elosztására. Aki nem tartja be rendeleteiket, el kell költöznie a faluból. A forrásvíz igazi csemege. Jézus korában az emberek az esővizet fogták föl, és azt itták. Ha valahol volt kút, melyet forrás táplált, aköré falu épült. Így volt ez Szikarban is. A település is, a kút is megvan ma is. Kb. 50 m mély. Vize jóízű.

    Kik a történet szereplői? Az apostolok, akik amikor megjönnek, csodálkoznak, hogy asszonnyal - ráadásul pogánnyal - beszélget Jézus. Ha rajtuk állna, hátat fordítanának neki. Miért? Előítéletből. Ebből bennünk is van egy jóadag. Hamar mondunk ítéletet. Pedig Isten a tudója jónak és rossznak. Bízzuk rá az ítélkezést. Ld. Jézust: nemcsak, hogy szóba áll az asszonnyal, hanem épp nek, a pogánynak, a házasságtörőnek mondja el az emberek közül elsőként, hogy ő a Messiás!

    A szamariai asszony: nagy tulajdonsága, hogy tud, mer kérdezni és kérni. Jutalma nyitottságának, jóra való készségének: Jézus barátsága. Kérdezni és kérni = mindennapi imádság. Szent Teréz írja: "Aki elhagyja a mindennapi imát, annaknincs szüksége ördögre, hogy rossz legyen. Rossz lesz ő magától is." Jóságunk gyökere az élő kapcsolat az élő Istennel.

    A szamaraiaiak: kérik Jézust, hogy maradjon közöttük. Sok helyen - nem egyszer csodák után - arra kérik, hogy menjen onnan. Itt csodát sem tett, mégis marasztalják. Pogányok, de látják Jézusban az Isten küldöttét, a lélek megmentőjét. Mi se feledjük el, egyetlen élethelyzetben sem kérni, hogy maradjon velünk. Sem jóban, sem rosszban. Iskolában, munkahelyen, otthonunkban, jólétben és szükségben egyaránt. Miért?

     Jézus - az asszonnyal beszélgetve - élő(forrás)vízhez hasonlítja magát. Egyszerű ez a hasonlat, mint a többi is. Kenyér, világosság, igazság, út, élet, jóság, szeretet. Semmi extra. Manapság rendkívülit, különlegeset keresnek az emberek. Az egyház ma sem mutatja be Jézust és tanítását másképp, mint az alapvető értékek forrását. Egyszerű, de nélkkülözhetetlen - mint a víz a testi élethez, ugyanúgy a Jézusba vetett hit is a lelki élethez.

    Mese: apa beteg - három fiú - élet vizét megkeresni, mert csak az gyógyíthatja meg. Kettő belefárad, visszatér. A kicsi megy, ahol tud segít. Egy törpe - hálából, mert ápolta betegségében - elmondja az utat. Nem lesz könnyű dolgod! - figyelmezteti. Tüskés bozóton kell utat vágnia a kardjával. Oroszlánok őrzik akastélyt. Nem harcol. Megszelídíti őket. Kincsekkel tele szobákon át vezet az útja. Nem áll meg válogatni. Csadaszép kírálylány hívja: maradjon ott. Megy tovább. Nem ezért jött. Megtalálja a kutat, merít a vízből. Meggyógyítja vele apját.

    A Krisztus kínálta kegyelmi forrást megtalálni sem könnyebb. Le kell győzni a félelmet, a gyávaságot, a rosszrahajló kívánságokat. Nem szabad elfelejteni, hogy miért is jöttünk, vagyunk? De megéri, mert meggyógyítja kapcsolatainkat, testi-lelki életünket. Örömforrás jóban és rosszban egyaránt. A hinduk tartják a Gangesz vizéről, hogy aki abból iszik, abban megfürdik és hamvait abba szórják, az megtalálja a boldogságot. A Gangesz a Himalájában ered. A mi boldogságunk forrása a Golgotán fakad. Jézus Krisztus vére tisztít meg. A keresztségben lépünk a nyomába és a keresztény élet az ő követése.

    Ma, most, itt - megállt velünk Jézus beszélgetni -, mint akkor Szikarban, Jákob kútjánál, a szamariai asszonnyal. Egyháza őrzi a kegyelmi forrás tisztaságát. Vigyük haza az élet vizét. Talán elég lesz egy hétre. Jöjjünk minél gyakrabban, hogy ne száradjon ki a lelkünk. Ne féljünk, nem fárad bele sem az egyház, sem az Isten. Jézus egész élete erről szólt. Tanított és jót tett, amerre járt. Kérjük, hogy tanítson, és hogy segítsen nekünk jót tenni másokkal.

Polgári László

 

2006. április 23.

Tamás vasárnap.

 

        Feltámadt Krisztus! Tamás apostol válasza erre: Hacsak nem látom, nem hiszem! Tamás kishitű. Bennünk is van ebből a gyengeségből. Nézzük meg, hogyan lehet úrrá lenni fölötte.

        Alapállás: Tamás apostol nem hitetlen, még ha így is hívjuk. Inkább elkedvetlenedett. Látta Jézus vereségét. Vele együtt a jóba vetett reményét is eltemette. „Mindennek vége!” – ugye ismerős. Öngyilkosságra készülők fejében gyakori ez a látásmód. Pedig dehogy van mindennek vége! Csak én ragadtam le egy helyen, egy gondolatnál. Csak én nem látok túl az eseményeken. Ha Tamás nincs egyedül, ha végiggondolja Jézus élettét, szavait, akkor nem veszíti el a reményt.

        Történet: Francia házaspár – gyermekük 14 évesen rákos lesz – szemük előtt fogy el az élete. A hitük is elfogy. Erre nem lehet felkészülni – mondja az anya. De. Fel lehet készülni. A régi hit, a szokásokra épülő, az örökölt az kevés. Újra kell gondolni a hitet, az Istennel való kapcsolatot minden nap. Fel kell nőnie Isten-kapcsolatunknak hozzánk. A szokásokra épülő hit a megszokott dolgokhoz elegendő. A szokatlanhoz, a rendkívülihez, a váratlanhoz ez kevés. Mit tegyünk?

        „Gyere ide Tamás! Tedd ide kezedet!... Lásd, hogy én magam vagyok!” Isten minket is közelebb hív. Lelki egyensúlyunk megőrzéséhez fontos, hogy rendszeresen közelebb menjünk hozzá, megtapintsuk őt. Hogyan? Pl. a természetben. Japán rendőröknek hetente kötelező az ikebana, a virágkötészet, hogy a durva munkában el ne durvuljanak. A szerzeteseknek kötelező a kétkezi kerti munka, hogy a föld adta józanságot el ne veszítsék. Fontos a tudatos természetközelség. Fontos, hogy felfedezzük az Isten alkotta világ szépségét. Hetente kell a liturgia, de kell a természet liturgiája is.

        Közelebb kell Istenhez mennünk az imában. Az élet eseményeit jobban fűzni az Istenhez. Jót és rosszat kicsit és nagyot azonnal hozzá vinni. Mint a kisgyermek, aki ha felfedez valamit, azonnal odahúzza édesanyját, hogy ő is örüljön. Istenhez húzni minden életeseményt. Ez az igazi imádság. Ezért fontos az étkezés előtti és utáni ima. Hálaadással venni a kenyeret, megköszönni azt, mert nem természetes, hogy van, hanem Isten ajándéka.

        Közelebb menni Istenhez a közösségben. Sztálin lánya írja: azért keresztelkedtem meg, hogy hívő emberek közösségéhez tartozzam. Kereszténynek lenni = közösségben lenni. Közösségben Istennel, közösségben embertársainkkal. Egyházi iskolások mondják, hogy az egyházi iskola nem a tudásban adott a legtöbbet. Azt meg lehet szerezni más iskolában is. A keresztény közösség az, amely egy életre meghatározó.

        Egyházi iskolás osztálytársak évtizedek múltán is segítik beteg vagy szegény társaikat. Kezelésre hordták. A keresztény közösség fölfrissíti a megfáradt hitet. Apostolok Tamást is fel akarják rázni: Láttuk az Urat! Minimum kíváncsivá tesz. Nem enged ellaposodni a mellettem lévő igényes Istenkapcsolata, felfelé húz engem is. Megmozdít, alaposabbá tesz, megtanít utána nézni a dolgoknak. Megtanít beszélni az Istenről.

        Tamás válasza: „Én Uram, én Istenem!” Ezzel vége a régi hitének. Vége a csőlátásnak. „Ne légy hitetlen, hanem hívő!” = Ne csak vízszintesen láss, hanem nézd függőlegesen is a dolgokat. Mérj hittel. Mérd az Istenhez az értékeket. A hívő hittel mér. Az örök élet mérlegén számol. Nem esik kétségbe, mert valaki beteg, vagy meghalt. Nem bízza el magát, ha valami sikerül. Istenhez viszi kincseit.

        Betegség, félelem, halál, jólét – nem végleges fogalmak többé. Isten az, aki végleges. Hozzá igazodjunk!             

Polgári László

 

2006. április 16.

Húsvét

 

        Feltámadt Krisztus! – Annyiszor elmondtuk már, hogy nem is igazán érezzük ennek a mondatnak és eseménynek a hatalmas súlyát. Mert ha nem támadt volna fel, hiába való lenne a hit, az élet. De mivel feltámadt, érdemes élni, szeretni, szenvedni, mert Krisztussal minden a végtelenség távlatába nyílik.

        A feltámadás súlytalanságának kialakulásához nagyon hozzájárult a modern technika. Miközben örülünk, hogy filmek készülnek Jézusról, a Biblia eseményeiről, egyúttal a trükkök, a technikai megoldások, a mesék világa felé viszik az eseményeket a nézők számára. Családlátogatáskor egy anya mondta – aki nem volt hajlandó beíratni fiait hittanra (ez nálunk ritka, mint a fehér holló) -, hogy ő minden este a többi mesével együtt a bibliából is olvas a gyermekeinek.

Ez azt jelenti, hogy tudatosan, vagy butaságból, de minden nap hazudik a gyermekeinek, mégpedig az élet legfontosabb kérdéseiben. Hiszen a biblia eseményeit ezernyi tény, tárgyi lelet, történelmi kapcsolat igazolja. Jézus létét magára valamit adó tudós nem kérdőjelezi meg. – Feltámadt Krisztus! Nem kérdőjel, nem pont, hanem felkiáltójel van a mondat végén. Mit jelent ez?

Egy kötéltáncosról olvastam, hogy élete álma volt: átmenni kötélen a Niagara fölött. Évekig gyakorolt. Hatalmas bérházak között, sok emelet magasságban, egyre nagyobb távolságokra jutott. Végül bejelentette a kísérletét. Óriási tömeg mindkét parton. Sikerül. Ünneplik. Megkérdezi: Elhiszik-e, hogy egy talicskát is át tud tolni? Kételkednek. Egy év gyakorlás, sikerül.

Megkérdezi: Elhiszik-e, hogy egy embert is át tud tolni? Mostmár nem kételkednek. Igen! Következő kérdés: Ki az aki beleülne a talicskába? Senki sem vállalkozik. Végül a fia jelentkezik. Elkezdenek gyakorolni. Először a földön, aztán egyre magasabban. Lassan a lélegzetvételük, a szívdobbanásuk is összehangolódik. Bejelentik, elindulnak. Hatalmas tömeg. Közében egy szélfuvallat meglibbenti a kötelet. A fiú megtanulta, hogy egy pillanatra se vegye le a szemét az apjáról. Látja, hogy nincs baj. Nem kezd el kapaszkodni, mert biztonságban van. Átérnek a túlsó partra.

Feltámadt Krisztus! = Kimondjuk, hogy elhisszük: Jézus átment a túlsó partra.  Valóban föltámadt! = Vállaljuk, hogy beülünk a talicskájába, és rábízzuk magunkat. Mi kell ahhoz, hogy mi is átjussunk? Egy pillanatra sem szabad levenni róla a szemünket. Együtt kell vele élni. Egy legyen a lélegzetvételünk, a szívdobbanásunk. Ne legyen templomi arcunk és utcai stílusunk.

Ez a mi feltámadásunk titka. Krisztusnak testvérei, az Atyának gyermekei vagyunk. Mindenünk megvan ahhoz, hogy átérjünk a halál szakadékán. Vannak, legyenek segítőtársaink ezen az úton. Legyen fontos, a legfontosabb ez a kapcsolat. Legyen mindennapos a gyakorlás. A megszentelt étel jelzi, hogy még a testi táplálék is ebben segít nekünk. Használjuk úgy, hogy ne csak a földi, de az örök életünknek is javára váljék. Vegyük mindennap, mindenütt hálaadással magunkhoz. Krisztussal szeressük életünk társát, a ránk bízottakat. Vele induljunk munkába és érkezzünk haza, vagy a focimeccsre. Ezt jelenti a válaszunk: Valóban feltámadt!

 

Polgári László

       

 

 

2006. április 9.

Virágvasárnap

 

        Gyerekkorunkban gyakran kikaptuk az utcán a kezünket a szülők kezéből és előre futottunk. Néha elbújtunk előlük, máskor ők húzódtak be egy kapualjba, hogy lássuk, mennyire egyedül vagyunk nélkülük. Jézus virágvasárnap nem bújócskát játszik, hanem épp az ellenkezőjét: meg akarja mutatni nekünk az élet értelmét. Előre megy, hogy lássuk: ez az út számunkra is járható, nem kell félni. Amit eddig következetesen elutasított, azt most elfogadja: hagyja, hogy ünnepeljék.

Az isteni rendezés része karácsony is a barlanggal és pásztorokkal, és virágvasárnap is a pálmaágat lengető gyermekekkel. Tehetne most könnyelmű ígéreteket, amelyekkel megsokszorozhatná követőinek táborát. A szamárcsikó hátáról nem trónra lép, hanem a keresztre, a Golgotára. Az én bűneim miatt is. Illő, hogy ott legyek követőinek táborában.

        Akarták már őt királlyá tenni a kenyérszaporítás után is. A kánai menyegző után is alighanem nagyon népszerű lehetett. A Tábor hegyéről Péterék le sem akartak jönni. Egyik alkalommal sem engedte, hogy ünnepeljék. Az zsákutca lett volna. Nem azért jött, hogy kenyeret vagy bort szaporítson, hogy Istenként tündököljön. Azért jött, hogy üdvözítsen, hogy a halált legyőzze. „Az általános feltámadást velünk elhitetni akarván, Lázárt támasztottad föl halottaiból Krisztus Istenünk…” – énekeljük az ünnepi énekben.

        Vidáman, jókedvűen jön. Nem a várható szenvedésnek örül. Egészséges lelkű ő, fél a szenvedéstől. Nem is az emberek ünneplésének örül. Tudja: nem sok kell ahhoz, hogy hamarosan mást kiáltsanak ugyanezek az ajkak. Annak örül, hogy hamarosan vége a földön a bűn hatalmának. Jézusnak nem kellett meghalnia. Kikerülhette volna életének ezt a részét. De ő nem a saját életét védelmezte, hanem a miénket. Adni akar. Örömmel teszi. Ez a bevonulás örömteli. Isten a jókedvű adakozót szereti. Ezzel a bevonulással szeretetből vesz lendületet, hogy kitartson a keresztúton is.

        Nekünk is – ha őt követjük – örömmel kell ezt tennünk. Kereszténynek lenni = Isten örömévé válni. Nem csak Jeruzsálembe vonul ugyanis be, hanem Sajópálfalára is. A mi házunkba is. Ezt a barátságot jelzi a kezünkben lévő barkaág. Olyanok vagyunk, mint Lázár. Semmi rendkívülit nem tett, csak Jézus barátja volt. Szerette őt. Ez elég volt ahhoz, hogy feltámassza. Egy bolognai ügyvéd elsőként köszöntötte XIV. Benedek pápát megválasztása után, és azonnal kérte is, hogy segítse őt, mert alig van munkája. A pápa kérte, hogy vasárnap legyen a templom kapujában, és mint régi jó barát, köszöntse a pápát. Ő pedig – mint igazi régi barátját ölelte meg. Ennek akkora híre lett, hogy élete végéig volt mivel foglalkoznia az ügyvédnek.

        Virágvasárnap a barka bársonyos rügye közvetíti Isten ölelését. Aki barkaággal megy haza, az számíthat Jézus Krisztus segítségére. De ehhez az kell, hogy ne csak a szánk, hanem a szívünk is mondja a Hozsannát. Jézus abban segít, hogy hittel és szeretettel lássuk a mindennapok eseményeit. A virágvasárnapi bevonulás beletorkollott a keresztút, mint ahogyan a mai körmenetek is az emberiség keresztútjához vezetnek. A történelem robbantások, háborúk, vér és hatalom üzenetét hozzák. Krisztus azért fordult be az emberiség keresztútjába, hogy az üdvösség utcájává tegye.

        Hol a helyem ebben a körmenetben? Pálmaágat lengető, hozsannázó gyermekek között? A közömbös, kíváncsi tömegben vagyok? Szitkozódó farizeus és írástudó vagyok? Gyáva Péter? Áruló Júdás? Hűséges János és Mária Magdolna? Tartsd meg Uram barka ágat tartó kezünket és szívünket hűségben, akkor is amikor pénzről kell dönteni, mint Júdásnak, amikor félünk, mint Péter. Add, hogy életünk minden döntésében Téged válasszunk, ne Barabást!

 

 

2006. április 02.

Nagyböjti sorozat: a kereszt.

 

        Amerikai közmondás: „Hosszú az út a pohártól az ajakig!” Ki gondolná, hogy ez mennyire igaz lehet. A legrövidebb utat is hosszúvá teheti a szenvedés. Krisztus is csak ötszáz métert vitte a keresztjét. Hosszúvá tette mégis ezt az utat a megostorozás, a vérveszteség, a bűnök súlya. Többször is összeesett.

        Cyrenei Simon földműves. A mezőről jön haza. Megállítják. Kényszerítik, hogy segítsen. Furcsa, hogy kényszeríteni kell, de ha belegondolunk, érthető. Melyikünk segítene szívesen egy ismeretlen halálraítéltnek napi munkája után, hazafelé menet. Örömre szomjazó szívünk nem kívánkozik a keresztútra. Nagy kegyelem, ha ilyenkor felismerjük: a keresztút a legrövidebb út Jézushoz. (A vértanúk szentté avatása ezért mindig nagyon gyorsan zajlik.)

        Nem büntetést kell tehát látnunk mindig a szenvedésben. A szenvedés megvéd attól, hogy túlságosan otthon érezzük magunkat a földön. Kérjük tehát Istentől, hogy ne csak a kereszt terhét érezzük, hanem Isten felé segítő megváltó erejét is.

        Franciaországban van egy érdekes kolostor. Lakói testi fogyatékosok. A kapusnővér mankóval jön ki. Süketnémák, vakok, némák, bénák… Mégis naponta hétszer közösen imádkoznak. Ezen kívül egyetlen fogadalmuk van még: betegségükről sohasem beszélnek, és nem imádkoznak gyógyulásukért. Olyan szerzetesek ők, akik elfogadták, és zokszó nélkül viszik életük keresztjét, sőt még a másiknak is segítenek ebben. Ezt tanuljuk meg tőlük, ilyen cyreneiek legyünk mi.

        Megy tehát Jézus a keresztúton. Kiűzték. Neki azonban ez az út is megfelel, hogy mindenkori követőit kivezesse a bűn rabságából.  Kis dombra érnek. Koponya alakú. Golgota, azaz a koponyák hegye. Itt emelkedik föl a három kereszt, hogy a középső összekötő legyen Isten és ember között. Híd, melyen milliárdok jutnak Istenhez.

        Nem a világ legmagasabb hegyén áll, mégis áthidalja a mérhetetlen távolságot. Próbálkozott ezzel már az ember is. Nem sikerült. Bábel tornya félkész maradt. Nem a szeretet volt a kötőanyaga. Csak Krisztus rendelkezik ekkora szeretettel és hatalommal. Ő is azért, mert az Atya akaratára mondott igent. HA át akarunk jutni élet és halál szakadékán, akkor ez a mi dolgunk is. Mondani Krisztussal együtt: „Legyen meg a te akaratod!”

        Felfeszítik. Mi mindent elvettek már tőle: Júdás 30 ezüstért elárulta. Elvették a szabadságát, a főtanács elvette a becsületét. Heródes bolondnak tartotta. Most elveszik a ruháit. Miért engedi? Mert az emberek szegények. Legyen hát övék a becsületem, szabadságom, józanságom, életem, ruhám, mindenem. Csak vegyék fel a keresztségben új életüket, új ruhájukat. Csak öltözzünk fel mindannyian Krisztus köntösébe.

        Fölemelik a keresztet. Hollandiában egy felkelés alkalmával esztelen rombolás kezdődött. Egy gonosz ötlet nyomán, a kálváriákon mindenütt kidöntötték a középső keresztet. Szomorú jelképe ez korunknak, amely meghagyja a bűn keresztjét, felfeszíti magát erre, és nincs mellette a Megváltó. Ha nincs Krisztus, kihez forduljon a jobb lator? Hol keressen menedéket a bűnbánó? Ki bocsátja meg esztelen indulatainkat? Kihez érkezzen haza a tékozló?

        Mert az élet szennyében két irányba lehet nézni: le – ahol mocsok, kosz van, és fel – az ég csillagaira. A kereszt alsó, ferde ágának egyik üzenete: a jobb latornak létre a mennybe, a bal latornak csúszda a pokolba. Még ma velem leszel a paradicsomban! – szól az ígéret nekünk is, ha ugyanazt beletesszük, mint a jobb lator a kereszten. Szenvedésünket, bánatba öltöztetett bűneinket könnyeinkkel együtt beletesszük Jézus átlyuggatott tenyerébe. Sebei olyanok, mint az erszény. Beletehetjük könnyeink pénzét. Ez az ára annak, hogy vele lehessünk a paradicsomban.

        Krisztus hallgat a kereszten. Nem jajgat, nem vitázik, nem panaszkodik, nem felel a gúnyolódóknak. Amikor megszólal, egészen másért teszi. Imádkozik üldözőiért. Atyám, bocsáss meg nekik! ... A gyűlölet tüzére a szeretet vizét hinti. Ezzel nem lehet harcolni.

        Halálával sötétség lett a világon. Tudósok igazolták, hogy valóban sötétség volt Krisztus halálakor Jeruzsálemben és környékén. Fizikai is, lelki is. Ma is az van. Ott, ahol Jézust megölik, üldözik, kigúnyolják, ott sötétség támad. Ahol kioltják az igazság fényét, a világ világosságát, a szeretet tüzét, ott sötétség költözik az emberi szívekbe. Krisztus világosságát nem lehet büntetlenül véka alá rejteni. Nélküle sötétben botorkálunk az élet országútján.

        Kevés van már hátra az utolsó szóig. Beteljesedett! Ez nem üres semmi. Nem pusztulás. A gyertya elalszik, ha elfogy a viasz – kialszik. De a fény úton marad távoli galaktikák felé. Testi életünk gyertyája elfogy, s a láng útra kél, meggyújtója – az Isten felé. Ez a kereszt bölcsessége. Ezt nem értik a pogányok, a rómaiak, a görögök, mert ez nem érthető a hatalom, a tudomány, a szenvedélyek oldaláról. Ez csak hittel látható. De a hívőnek a kereszt Isten ereje és az élet bölcsessége.

        Ezt érezték meg az asszonyok. A hűségesek és bátrak. Ezért voltak ott a kereszt alatt, a gúnyt is elviselve. Nem azért mert olyan erősek voltak, hanem azért mert annyira hittek és szerettek. És János – nem az okos, hanem a szerető tanítvány. Jutalma: „Íme a te anyád!” A kereszt alatt találunk rá mi is a gyermeki, testvéri, szülői, baráti, hitvesi szeretetre. S jövünk rá: Így szerette, így szereti Isten a világot, és benne engem is!

 

 

2006. március 25.

Örömhírvétel: Gyümölcsoltó Boldogasszony.

 

Ez az az ünnep, amely szinte mindig nagyböjtre esik, de soha nem teszi odább a keleti egyház. Még akkor sem, amikor nagypéntekkel egy napon van – mint tavaly volt. Még akkor sem, amikor húsvét ünnepével kerül egy napra. Miért? Azért, hogy pontosan kilenc hónapra legyen karácsonytól. Mert e nélkül a nap nélkül nincs karácsony. E nélkül az ünnep nélkül nem ünnepelhetnénk egyetlen keresztény ünnepet sem. Ezért kezdődik úgy a mai tropár: Ma van a mi üdvösségünk kezdete és az örök titoknak kinyilatkozása…

A szentatyák kiemelik, mekkora kitüntetése ez a sokszor lenézett, nem becsült női nemnek. Földi atyát nem, de földi anyát igenis választott az Isten a fia számára. És őt fel is készítette feladatára. Ez az igazi „nőnap” a keresztény nők számára. Persze ez nem egy automatikusan kimondott Igen – Mária részéről. Ha összevetjük az ószövetség egy-két női szereplőjével, bizony nem mindannyian fogadták így Isten üzenetét, ajándékát.

Sára, Ábrahám felesége pl. amikor – a sátor függönye mögött hallgatózva - meghallja, hogy gyermeke születik majd, nevetni kezd. Mária nem nevet, hanem kérdez. Amikor megérti Isten szándékát, meghajlik, és igent mond. Szabadon. - Rebeka, Izsák későbbi felesége igent mond ugyan Eliezernek, Ábrahám szolgájának, amikor megkéri ura fia számára a kezét, de ehhez az Igen-hez, kellenek az ajándékok, melyek igazolják, hogy aki a kezét kéri, az nem akárki. Nem meggondolatlan, de nem is önzetlen az ő válasza. Mária szeretetből, hitből, alázattal mond igent, anélkül, hogy bármi viszonzást várna.       Így válik alkalmassá arra, hogy Éva ősanyánk engedetlenségét kijavítsa, és részese legyen a világ egyensúlyának helyreállításában. 

A vecsernye, az utrenye és a szent liturgia nagyon sok hasonlattal világítja meg az Istenszülő válaszának, Igen-jének értékét. Keletre jellemzően nem pontos meghatározást akar adni Mária hivatásáról, hanem az üdvtörténet eseményein keresztül elhelyezi őt az megváltás rendjében. És ebben a rendben az Istenszülő a legmagasabb helyre kerül, ahová ember kerülhet.

Sátor-nak nevezzük őt, mert benne foglalt helyet az Isten Fia, úgy, amint azt tette a szent sátorban a vándorlás idején. Létrá-nak mondjuk, melynek tetején Isten trónolt Jákob álmában. Márián – mint az emberi nem által készített létrán keresztül érkezik közénk az Isten, válik elérhetővé testileg is. Égő csipkebokor-nak mondjuk, emlékezve arra, hogy lángolt bár, de nem égett el, és elviselte pusztulás nélkül Isten jelenlétét. Hasonlóképp hordozta Isten Mária és nem égett meg – sértetlen maradt. Szent Hegynek énekeljük őt, amelyet fényes felhő formájában borított be Isten jelenléte, és hirdette ki onnan Mózesnek a szövetség szabályait. Márián keresztül Jézus érkezik, hogy kihirdesse nekünk az újszövetség törvényét.

Aranyvödörnek mondjuk, amelyben a vándorláshoz erőt adó isteni eledelt, a mannát őrizték a frigyládában. Az örök élet úti eledelét, Jézus Krisztust őrizte méhében az Istenszülő.  Arany mécstartónak nevezzük, amely a szentélyben egyedüli fényforrásként megvilágította a szent sátrat, és lehetővé tette a papnak az áldozat bemutatását. Márián keresztül több fény érkezett hozzánk Istentől, jobban látjuk életáldozatunk bemutatásának hogyanját.

Örömhírvétel ünnepe – mondja a keleti egyház. Sok a rossz hír napjainkban. Fontos az Örömhír. Ez az üdvösség kezdete: látni, meghallani a jót, az Istent minden élethelyzetben. Beengedni szabadon, szeretetből az életünkbe – ahogyan Mária is tette. Alkalmassá válni, hogy életünk táblájára – velünk együttműködve – festhessen valami nagyon tisztát, igazat és szépet.

Felismerni az örömhírt, hogy bár a bűn után Isten volt a sértett fél, ő mégsem a megtorlást, hanem a megmentést keresve beoltotta magát az emberiség fájába – Márián keresztül, hogy istenivé nemesítsen bennünket. Gyümölcsoltó Boldogasszony – mondja a magyar nyelv csodálatos találékonysággal. Rajtunk áll, hogy lesz e termése életünk nemes ágának, melyért az Istenszülő és oly sokan szentek és igazak annyit fáradoztak.

Polgári László

 

 

2006. március 19.

Nagyböjti sorozat: Ítélet és tagadás.

 

        A kánai menyegzőn Jézus azt mondja Máriának: „Még nem jött el az én órám!” Amikor elfogják, akkor jött el az ő órája. Ezért nem menekül. Megkötözik a kezet, mely gyermekeket simogatott, betegeket gyógyított, bűnösöket, az életben elfáradtakat emelt fel. Amely halottakat támasztott, és a tékozlót visszavezette az atyai házba. A kezet, mely mindig csak adott. Jézus kezét ma is sokan megkötözik. Mindennél nagyobb veszteség ez az emberiség számára.

        Ugyanazon az úton viszik, amelyen barátaival jött. Ma is: barátok és ellenségek kísérik Jézust is, az egyházat is. De az útirányt Jézus dönti el. Nem mindig tetszik ez környezetének. A barátok ne akarták elfogadni szenvedését. Háromszor jövendöli meg azt, és mindvégig tiltakoznak tanítványai. Pétert el is zavarja Jézus. Nincs is benne helyén a hit, amikor a szenvedésben kíséri Jézust. Ellenségeinek Jézus szenvedése tetszik. Ők az üres sírral, a feltámadással nem tudnak mit kezdeni. Nem akarják tudomásul venni. Függetlenül hovatartozásunktól – Krisztus minden kísérőjének fel kell mennie a Golgotára, és ott kell lennie a feltámadás után is.

        Annás és Kaifás elé viszik. A Szanhedrin – a hetven tagú főtanács ítélkezik. Még Mózes hívta össze Isten útmutatása szerint a vándorlás idején a 70 vént, hogy megossza velük a Lelket és a vezetés terhét.  Az ítélet előre kész. Ok nincs. A hamis tanúk csak a törvényesség látszatához kellenek. 1200 éves gyakorlat van már e mögött. Zsuzsannát a vének, Nábotot Jezabel, a királynő is így vádolja meg. Valaki meg is üti Jézust. „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be. HA nem, akkor miért ütsz engem?” - mondja Jézus. Ma is, Jézust is, minket is sokan vádolnak, megütnek. Ezzel árulják el gyengeségüket.

        Két főpap egymással szemben. A bűnös és a bűntelen. A választott és az örök főpap. A per csak komédia. Sajnos ma is megismétlődik. Emberek ítélkeznek Isten felett. Kifogásolják, hogy túl magasak a hegyek, túl mélyek a tengerek, hogy felesleges ennyi csillag… hogy az egyház csak kerékkötője a világ fejlődésének… Sokszor mi is csatlakozunk hozzájuk: Miért van jó soruk a rosszaknak, és szenvednek a jók?   Istenből a világ csendőrét szeretnénk gyártani, s elfeledjük, hogy ezzel elveszítenénk Atyánkat.

        Jézus hallgat. Még ha kellemetlen is híveinek az ő hallgatása. Hallja pedig a hazudozást. Nem szól, mert nem az ő dolga vitázni. Nem dobja gyöngyeit a sertések elé. Az olcsó szavak piacán drága az ő hallgatása. De megszólal, amikor arról kérdezik: Ő e a Messiás? A válasza határozott Igen! Le kellene borulnia mindenkinek, hiszen a Messiás alakja úgy ragyogott minden zsidó számára, mint a bölcseknek a betlehemi csillag. De nem ez történik.

 Könnyebb azt mondani, hogy: Káromkodik! Hiszen így nem kell megváltoztatniuk semmit. Minden maradhat a régiben. A szokások, a hatalom, a törvények… íme itt ütközik össze Isten és ember gondolata. Könnyebb elítélni, mint elfogadni. Méltó a halálra!  Igen. Mindaz, aki elítéli Jézust. Sikerült! Dörzsöli a kezét a főpap. Igen Sikerült magát halálra ítélnie. Kimondta önmagáról, hogy: Nem méltó az életre.

        Amíg benn tárgyalás folyik, a főpap udvarában is peregnek az események, amelyeknek főszereplője Péter. Bátor ember. Az olajfák hegyén kardot ránt, és levágja a főpap szolgájának a fülét. Előtte a vacsorán mondja Jézusnak: Inkább én mosom meg a te lábadat, mint te az enyémet. Ha mindenki megtagad, én akkor sem hagylak el téged.

        Jézus óvatosságra inti, de Péter a figyelmeztetést elengedi a füle mellett. Utána megy a főpap udvarába is. Bátor, éppen úgy, mint amikor Jézushoz indult a vízen. Könnyen lelkesedő, tüzes lelkű, heves vérmérsékletű ember. Ugyanakkor nagyon kétségbe is tud esni. Megijed. Egy kapuslány elég. Nem tudja, hogy mi van Jézussal. Rájön, hogy az ellenség főhadiszállásán van. S mint a vízen, amikor felfogja a lába alatti mélységet – itt is süllyedni kezd.

        Nem ismerem azt az embert! Hazugság. Szinte nem akarunk hinni a fülünknek. Hát nem te csatlakoztál az elsők között hozzá? Nem te mondtad a többiek nevében is, hogy „Te vagy az Isten Fia!”? A Tábor hegyén nem te mondtad e, hogy „Uram, jó nekünk itt lenni!” S most te mondod: Nem ismerem. Hát szikla vagy te?

        Miért is akarja ezt Jézus? Miért alázza meg ennyire Pétert? Nem ő alázza meg. Csak engedi, hogy lássa: Saját erejéből mire futja. Célja van ezzel Jézusnak. Már a kiválasztással is célja volt. Nem nagy tudósok, gazdag vagy hatalmas emberek a tanítványai. Egyszerű halászok. Nincs mivel dicsekedni. Hogy ezért, vagy azért lettem első. Sőt. Ez után a tagadás után, végképp semmivel sem dicsekedhet Péter. Szinte láthatatlanul kicsivé válik. Merül, Már majdnem megfullad. Esküdözni és átkozódni kezd a harmadik kérdésnél. Félti az életét. S ekkor jön a segítség.

Nem kell nagy dologra gondolni. Egy egyszerű állat lesz Isten eszköze. Megszólal a kakas. Jézus ránéz Péterre. Péternek eszébe jut minden figyelmeztetés. Kimegy. S lassan emelkedni kezd. Mi emeli? A távolság növekedése Jézus ellenségeitől és a bánat könnyei. Nagy leckét tanult meg. Isten nélkül az ember semmi. S ha Isten felemeli, akkor sem szabad elfeledni őt. Fennmaradni is csak az tud, aki nem felejti: Isten tenyerén élünk.

        Szent Bernát írja: Áldott minden félrelépés, mely visszaadja a szégyenkezés képességét! Az V. században bazilikát építettek a tagadás helyén. Neve: A kakas kukorékolásáról elnevezett szent Péter bazilika. Nem a tagadás bazilikája, hanem a mélyből fölkapaszkodni tudó emberé. Benne a felírás: Áldott minden hely, ahol az ember elesett, de fel tudott kelni. Jó lenne minden olyan bűntett helyére templomot emelni, ahonnan fel tudtak kelni a bűnösök. Péter, a hagyomány szerint annyi könnyet hullatott tagadása miatti bánatában, hogy a könnyek barázdát vájtak az arcába. A bűnbánat könnyei azok a drágagyöngyök, amelyekkel visszavásárolhatjuk lelki tisztaságunkat.

 

       

       

 

2006. március 12.

Az áruló csók

 

        A szenvedéstörténet néhány részletét szívesen kihagynánk a szentírásból. Nem illik oda. Túl sötét. Túl aljas. Júdás szerepe is. Mégis beszélünk róla. Mégis leírták. Éppen ettől hiteles az Evangélium. Nem sminkelt, nincs benne szépítés. A gyengeségeket is leírták, mert a lényeghez hozzátartoznak. Ha ma beszélünk róla, jelzi, hogy mai világunkban is van árulás. Ma is sokan vannak – akik júdás nyomán –krisztuskövetőkből árulókká válnak. Néha mi is. Júdás története figyelmeztessen tehát, nehogy elbízzuk magunkat.

        Jézust ellenségei Júdás nélkül is elfoghatták volna. Miért fogadták el a segítségét? Egyrészt: mert agy csöndben foghatták el, hisz olyan helyen és időben történt, amit csak a 12 apostol ismert. Így nem lett lázadás belőle Jézus népszerűsége miatt. Másrészt: egy áruló – pecsét Jézus és követői számára. Seb, mely gyengíti a Krisztushoz tartozókat, és Jézus szavainak a hitelét.

        Júdás – szégyelli a többiek előtt tettét. Ezért a szeretet álarca mögé bújik: Üdvözlégy Mester! És megcsókolja Jézust. Ez a legnagyobb aljasság: szeretetet mutatva árulni el valakit. Hol lehet Júdás bűnének gyökere? Mielőtt ítélnénk, illő, hogy vizsgáljuk meg, mi vezetett el a cselekedetig. Júdás nem így született. Sőt, amikor Jézus tanítványa lesz, akkor sem ilyen. Jézus hívja. Jó ember. Kariótból származik, tehát júdeai. Az itteniek nagy kupecek, jellemzően pénzéhesek.

        De hát minden tanítványnak van valamilyen gyengesége. Péter hirtelen természetű. Jakab becsvágyó. János türelmetlen. Tamás kételkedő. Azonban Jézus közelsége és a kegyelem megváltoztatta őket. Júdást nem. Elhagyta otthonát Jézusért, de rossz hajlamát vitte, és egyre inkább foglya lett. Megdöbbentő! Valaki, aki látja Jézus tetteit, hallja szavait, érzi szeretetét, képes őt elárulni.

        Ez nagy figyelmeztetés számunkra! Nekünk, akik szintén látjuk, halljuk, érezzük jelenlétét, szeretetét. Hiába a templomi fizikai közelség, az imádságos kapcsolat. Ha lélekben a bűn az úr felettünk, ha nem tartozunk szívből egy szerető közösségbe – árulókká lehetünk.

        Júdás nem használta föl az időt és a lehetőséget. Pénzéhségét nem legyőzte, hanem az lett az úr felette. Először a tanítványok, majd Jézus, később ellenfelei is észrevették ezt. Apró jelek figyelmeztettek. Pl. a betániai vacsorán Mária Magdolna kenete: mire való ez a pazarlás, mondja Júdás. Pénzben gondolkodik, nem szeretetben. A zongoristákról mondják, hogy ha egy napot nem gyakorol, már ő észreveszi a játékán. Ha kettőt hagy ki, már a szakértők is megérzik. Ha hármat, azt már a közönség is észreveszi.

        Ne feledjük: a gyakorlás fontos nekünk is. A jó, az erények gyakorlása. E nélkül kiszorítja azokat életünkből – mint Júdáséból is – a rossz. Apró jelek minket is figyelmeztetnek: pl. hányszor tesszük szóvá imádságunkban a pénzt, és hányszor a szeretetet?

        Az árulás másik oka a megváltó hamis képe Júdásban. Hatalmat, erőt várt. Akkor boldog, amikor Jézus erős. Pl. a kenyérszaporításkor. Amikor királlyá akarják tenni. Igen. Akkor neki is jutna egy miniszteri szék. De egy szegény, védtelen király – nem, az nem kell. Jámbor beszéd, szegények, nyomorultak, betegek – ez nem az ő világa. Kilép belőle. Azokhoz, akiknél megvan mindaz, amire vágyik: pénz, hatalom, erő.

        Amikor Jézus visszautasította – a kenyérszaporítás után – a királyságot, a szentírás azt írja: sokan elpártoltak tőle. Amikor szegényen, megvetetten elfogják, kínozzák, csak egy-kettő marad a nyomában az apostolok közül.  Az egyház hasonló időt élt meg néhányszor a történelemben. Voltak és vannak árulói Isten ügyének. Mindig jót tett az Isten ügyének, ha nem tapadt pénz, hatalom, erő a hithirdetéshez. Ha nem származott társadalmi előny a templomba járásból. Ha tiszta maradt a Krisztus követése.    

        A végső lökés Júdásnak az áruláshoz vezető úton Mária kenete. Onnan pár lépés csak a főpap háza. Neki pedig kapóra jön az áruló, így gyorsan kötnek üzletet. Jellemző Jézus szeretetére, hogy az utolsó pillanatig menteni akarja Júdást. Az utolsó vacsorán csak Jánosnak mondja meg a nevét. Még meggondolhatná tettét. Amikor megcsókolja – megkérdezi: Barátom, miért jöttél? Mintha nem tudná. Még visszakozhatna. Irgalmas, szerető szívű még ebben a pillanatban is.

        Ez kezdi égetni Júdás lelkét. Pár óra múlva visszamegy és visszadobja az ezüstöt. Azt a harmincat, ami nem sok, mert egy rabszolgának volt ez az ára a piacon. Szabad ember sokkal többet ért. Júdás nem alkudott jól, hogy csak ennyit kapott. A főpapoknak Jézus csak egy szolga volt. Nem ismerték föl benne az élet Urát. Júdás felismeri bűnét, megszületik szívében a bánat. De ez önmagában nem elég. Hinni is kell az Isten Irgalmában. Ez nem volt meg benne. Ezért lett élete vége tragédia.

        Kétféle veszély leselkedik ránk: Istent ismerni, de a magunk gyengeségét feledni – ez a gőg. A magam gyengeségét ismerni, és Isten irgalmát feledni, - ez a tragédia. Isten irgalmának bűnös feledése nagyobb bűne Júdásnak, mint az árulása. Szent Júdás apostol lehetett volna – de áruló lett. Apostolból apostata – hitehagyó.  Örök figyelmeztetés ez nekünk is. Szentek legyünk, ne árulók. Életünkkel Isten küldöttei – ne pedig meggyalázói legyünk. S ha akaratlanul, gyengeségünkben hibázunk is, Péter módján legyen hitünk a bocsánatkéréshez is.

 

       

 

2006. március 5.

Nagyböjti sorozat Krisztus szenvedéséről I.: A szenvedés értelme.

 

        Miért szeretünk hegyet mászni? Hiszen tele van fáradtsággal, törődéssel, költséges… Mert legyőzni a hegyet, felülről nézni, látni a dolgokat, megérteni az összefüggéseket – nagyon jó, minden fáradtságot megér.

        A nagyböjtben felkapaszkodunk Krisztussal a Golgota hegyére. Mit akarunk látni jobban?  A szenvedést. Azt akarjuk a helyére tenni, megérteni. S ezt itt és most lehet megtenni. Krisztus élete, szenvedése – a miénk is. Ez a megváltás útvonala. Nem lehet kikerülni.

        Az első tanulandónk, útravalónk a Golgota megmászásában, hogy Isten nem kész világot alkotott. A világ fejlődésre lett programozva, alkotva, s benne az ember szabadnak lett teremtve. Vagyis mi vagyunk a fejlődés irányítói. Rajtunk áll, hogy életünk, világunk hová fejlődik.

        Ennek a fejlődésnek része a szenvedés, de úgy vagyunk vele, mint az egér, amikor bemászik a zongorába. Rengeteg húr, össze vissza.  Érdekes és érthetetlen. Hát még ha megszólal! Nem csak, hogy nem érti a csodálatos harmóniát, amelyért oly sokan, oly sokat képesek áldozni, hanem fejvesztve menekül előle. Miért? Mert ez a fajta zene, annak összhangja – emberi képességeket igényel.

        A szenvedés Isten titka, a halállal együtt. Egészen megfejteni nem tudjuk. A hit nem színről színre látás. Az biztos, hogy ha Krisztus beiktatta az életébe, akkor az nem felesleges, hanem Isten terve szerinti része az emberi életnek. Feladata van az örök élet útján. A golgotán – ahová most indulunk – Jézus Krisztus találkozott a szenvedéssel, s megmutatta, hogy milyen áldás fakadhat belőle.

        Ott két táborra szakadt az emberiség. A szenvedésben az egyik a jobb latorral együtt imádkozik. A másik fele a bal latorral együtt káromkodik. Csak az, aki Jézussal issza ki a szenvedés kelyhét, találja meg a kehely alján az élet igazgyöngyeit.

        Ha valakit igazán megkedvelünk, vagy valakivel hosszabb időt töltünk életünk során, akkor kérünk tőle egy neki tetsző képet emlékül ez a kép általában mosolygós kép szokott lenni. Így teszünk mi, emberek. De Jézus nem így tett. Ő – szeretete emlékéül – a keresztet hagyta ránk. Ezzel azt üzenve, hogy a szeretet a szenvedésből is tud boldogságot teremteni.

        Ezért érdemes komolyan elmélyedni Krisztus keresztjének tanulmányozásában, mert azt megértve fogjuk érteni saját életünk keresztjeit is. Őt látva keresztet hordozni, tanuljuk meg mi is a kereszthordozás tudományát.  Zelk Zoltán írja betegágyán: „Ha az Isten megrázza az életed fáját és lehullanak levelei, mi mást akar ezzel, minthogy a megritkult lombokon keresztül jobban lássad az eget!”

        Ezzel az alapvetéssel induljunk el a böjt vasárnapjain Jézussal az utolsó vacsora terméből az Olajfák Hegyére. 10 óra tájban indul tanítványaival, a Kedron patakán át. Ez Absalon völgye. Itt menekült a lázadó fiú apja, Dávid elől. Itt is hal meg. Különös ellentét. A lázadó fiú, aki elherdálja az örökséget, s most Krisztus, aki azért jön, hogy az Ádám elherdálta örökséget visszaszerezze: az örök életet.

        Mit tesz Jézus az Olajfák Hegyén? Életében egyetlen egyszer – énekel. A választott népről írják le, hogy a fogságban nem énekeltek, hallgattak. Jézus eddig nem énekelt. Most már igen. Nem idegen tőle a szenvedés, sőt éppen ez szabadítja fel lelkét. Ez az ének azt jelenti: „Igen Atyám, legyen meg a te akaratod.” A lélek felszabadul. Énekel. Felemelkedik Istenhez. Helyrehozza ezzel a sok Istent bántó durva szót. Zsoltárt énekel, túlharsogva az istentelen lármát.

        Három apostolt visz magával egy kicsit távolabb: Pétert, Jakabot és Jánost. Az Úrszínváltizás tanúit. Fény után legyenek tanúi a szenvedésnek is. Velünk is így tesz. Magához vesz az örömben, hogy legyen miből meríteni a bajban. Ha hív, menjünk, mert szükségünk lesz az együtt töltött idő erejére. Vele mi is ki tudjuk majd mondani: Igen atyám, legyen meg a te akaratod!

        Vért izzad. Miért? Múlt és jövő minden bűnét együtt látja. Káin vétkétől a világháborúk pokláig. Nem akkor szenved legjobban, amikor megostorozzák, és felfeszítik. A gumifáról írják, hogy akkor adja legbővebben nedvét, ha nem sebzik meg. Ha belülről dolgozik. Krisztus is több vért veszít most, amikor nem sebzik meg kívülről. Belülről fáj neki minden bűn.

        Így kezdődik Jézus harca a szenvedéssel, a bűnnel. Vérét nem arra használta, hogy kioltsa a bűnt. Nem akarta az embert a jóság robotjává programozni, elvéve szabadságát. Szabadnak hagyott, hogy szabadon is őt, a Jót válasszuk. Itt hagyta egyházát és minket, hívő embereket, hogy harcát folytassuk. Szenvedésben. Gondban és örömben – az életért, a tisztább, szebb, jobb világért.

        Nekünk is virrasztani kell, s nem elaludni. Nekünk mondja: Keljetek fel, ébresszétek fel lelkiismereteteket, változtassátok meg életeteket. Azzal a tekintettel küld majd haza minket a liturgia végén, amellyel tanítványaira nézett, és azt kéri: tudjunk virrasztani vele! Ne aludjunk el az élet fontos pillanataiban. Ne nézzük életünket más szemmel. Csak az övével.

 

       

 

2006.február 26.

„Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók.”

(Mt 6,14-21.)

 

        Nagyböjt: Honnan jöttünk? Hová Megyünk? Miért vagyunk? – az élet alapkérdéseinek tisztázása. Öreg bácsi bemegy a faluból a városba. Leszáll a buszról. Minek is jöttem? Nem jut eszébe. Vissza a következő busszal. Haza. Feleség: Asszony: Miért mentem el? Nem az a baj, hogy elfelejtette. Az lett volna a baj, ha nem tudja, merre van hazafelé, és hogy kitől kérdezhetné meg a célját. Nagyböjt: Mit keresünk itt? Merre van hazafelé?  Ha elfelejtettük, alkalom a rendrakásra.

        Misszionárius – reptér, Kína: Mi a végső célja az utazásának? A Mennyország – mondja mosolyogva. Komolyan kérdeztem. Komolyan gondoltam. Most Sanghajba megyek ugyan, de a végső cél a menny. És van jegye is az útra? Kérdi a hölgy. Igen. Jézus Krisztus 2000 éve megváltotta. Nekem csak át kell vennem tőle. Az útiköltséget is kifizette a keresztfán.

        A kereszténység nem tan. Egy életforma. Jézus Krisztus nem tanulókat akar, hanem követőket. Krisztus nyomában jársz? Vége a farsangnak. Le az álarccal! Nézz a lelki tükörbe. Ismerd meg önmagad, úgy ahogyan az Isten lát téged. A nagyböjti szent idővel az egyház nem ünneprontó akar lenni. Nem játszhatunk öröké szerepet. Hozzászokunk az álarchoz.  Elfeledjük az eredetit, az istenarcot. Mert a saját képre teremtett. Nagyböjt= az Istenarc restaurálásának alkalma.

        Hogyan? Jézustól tanulva. Ő megkeresztelkedése után nem kezd el tanítani. Nem tesz csodákat. A pusztába megy. Negyven napon át böjtöl és imádkozik. A nyelv böjtjével kezd. Légy csöndben. Ebből lesz az értékes szó, az átgondolt cselekedet. Légy csendben! Engedd Istent is szóhoz jutni! Figyelj rá! Adj alkalmat, hogy válaszoljon kérdéseidre.

        A csend után imádkozz, teremts kapcsolatot alkotóddal. Novella. Idegen bolygóról lények. Hasonlók. Egy itt marad. Megházasodik. Boldog. Minden nap kagylószerű szerkezetével kapcsolatot teremt övéivel. A kapcsolat egyszer megszakad. Nincs válasz. Elkezd fogyni. Meghal. Aki nem tart kapcsolatot anyabolygójával, az örök élet forrásával, annak lelke meghal. Választott nép vándorlása. Amikor hitük lanyhul, fogy az erejük ellenségeikkel szembeni harcukban is. Megfordul a hadiszerencse. Gyakoribb a széthúzás, a lázadás, a békétlenség. A gyakoribb szertartások életvándorlásunk oázisai. Ne menjünk el mellettük. Álljunk meg. Merítsünk az egyház fakasztotta forrásból.

        Mindezt tegyük természetes derűvel, könnyedséggel, nem pedig fogcsikorgatva. János apostolról írják, hogy száműzetésében megszelídített egy gyöngytyúkot, és kikapcsolódásként azzal játszott. Látogató. Láthatóan megbotránkozott ezen. Az apostol megkérdezte: Miért nincs kifeszítve az íjad? (A látogató gondolta: Ez sem ért sokat a fegyverekhez.) Mert akkor elernyedne, és használhatatlanná válna - válaszolta. Látod, én is azért állok meg játszani, hogy a lelkem felfrissüljön, és Istennek használható eszköze legyek. A böjtben gondoskodjunk a lélek felfrissüléséről, hogy Istennek használható eszközei lehessünk.

        Boldog karácsonyt, újévet szinte mindannyian örömmel kívánunk egymásnak. Kívánjunk most boldog nagyböjtöt! Miért jogos ez a kívánság? Mert a böjtben rányílik a szemünk Istenre, az ő csodáira. Megéljük, hogy mennyire szeret. Mint karácsonykor, vagy az esztendő fordulóján, csak most a kereszt bölcsességében lelünk rá gondviselésére. Mit tehetünk ilyenkor: Mi is ajándékot adunk. A nagyböjt az adakozás iskolája. Erről is beszél a mai evangélium. Istennek adunk imát, hitet törvényei megtartását, bibliaolvasást. Egymásnak türelmet, figyelmességet, szelídséget, megbocsátást.

        Gazdag ember. Szép vázát vesz nagy pénzen. Vendégei csodálják. Kisgyermeke elsodorja, feldől, összetörik. Kiderül, hogy nagyon silány anyagból készült, csak a máz volt csillogó. Nagyböjtben vizsgáld meg, milyen anyagból való a hited? Van e szereteted? Vannak e tetteid? Tiszta-e a szíved? Ahol a kincsed, ott a szíved is. Hol jár az eszed, mert ott a kincsed. A tisztaszívűek látják meg az Istent. A böjt ebben lehet segítségedre. A szem böjtje – TV. A száj böjtje – beszéd, rosszindulat. A fül böjtje: zaj, zene – csend. Így tisztul meg a szíved.

                                                               Polgári László

 

 

 

2006. február 5.

A farizeus és a vámos (Lk 18,9-14.)

 

        Mielőtt elítélnénk a farizeust, jó ha tudjuk, hogy jó oka volt arra, hogy különbnek tartsa magát másoknál. A törvény évi egyszeri böjtöt írt elő. Ő hetente kétszer böjtölt. Azok helyett egyszer, akik nem böjtöltek, másodszor pedig a bűnösökért. Ez a böjt más volt, kint a mi böjtölésünk. Semmit sem ettek 24 órán keresztül, még folyadékot sem fogyasztottak. Ötven fokos hőségben ez utóbbi emberfeletti erőfeszítést kívánt. Pénzével is nagyvonalúan bánt, sokkal többet adva a tizedbe, mint ami járt.

        A vámos nem véletlenül állt meg hátul. Alighanem elzavarták volna, ha előre megy, mert nyilvános bűnösként tartották számon az adószedőket, akik minimum a kétszeresét hajtották be az embereken annak, mint amit nekik kellett befizetniük a rómaiaknak. Egyik köztiszteletben állt, a másik közutálatnak örvendett.

        Jézus nem vonja kétségbe a farizeus igaz voltát. Mégis azt mondja: a vámos igazabbul ment haza. Pedig nem úgy érkezett. Megelőzte Isten előtti kedvességben a farizeust. Miért? Az ószövetségi gondolkodásban Isten nem hallgatja meg a bűnös imáját. Ezt a gondolkodást akarja először átalakítani Jézus ezzel a példabeszéddel. Másrészt a teljesítménygőgöt szeretné visszaszorítani, és annak a gondolkodásnak az elterjedését segíteni, hogy amink van, amit elértünk, azt mind kaptuk. Ha holnap is szeretnénk hasonlót elérni, nem elég hálát adni, azt kérni is kell. Ebben jobb, több a vámos a farizeusnál.

        Sokféle gőg létezik. Korunkra is jellemző a farizeus teljesítménygőgje. Amikor az életet pénzben, rangban, gazdagságban és nem szeretetben, emberségben, jótettekben méri valaki. Ennek a gondolkodásnak az eredménye, hogy az Istent is meg akarják vásárolni. USA – milliomos – pap: Ha 10 milliót adnék az egyháznak, elnyerném az üdvösséget? Pap: Mindenképpen javaslom, hogy próbálja ki!

        Van származási gőg is. Ez vezetett közvetve a második V.H. borzalmaihoz is. Dürerrről írják le, hogy Maximilián császár nagy tisztelője volt. A Nürnbergi városháza mennyezetének freskóit festve meglátogatta kíséretével. A festő nem vette észre. Nagyon imbolygott az állvány, azért a császár szólt egy ifjú nemesnek, hogy tartsa. Én? Nemes ember vagyok. Nem tartom egy festőmester állványát! Császár: Én bárkit nemessé tudok tenni. De olyan nagy művésszé, mint Dürer, senkit sem.

        Jézus szereti beszédeiben a kizáró ellentéteket: Mária Márta, Tékozló fiú és a bátyja, Dúsgazdag és Lázár, … Mit üzen ez az ellentét? Olyan Istenünk van, akinek az igazi alázat sokat jelent. Jézus nem azt kívánja, hogy ami jó azt tagadjuk meg magunkban és játsszuk meg az alázatost. Azt sem akarja, hogy kételkedni kezdjünk magunkban. Azt akarja, hogy ne csak hálát adjunk, hanem kérjünk is. A holnap minden percéhez Isten kegyelmét. E nélkül megszokásból élünk, rutinná válik a kereszténységünk, magunkban és nem Istenben bízunk.

        Szent Antal remete is beleesett ebbe a hibába. Úgy gondolta, nincs nála szentebb ember a világon. Egyszer álmában az Isten figyelmeztette: Egy alexandriai cipészmester, a Görbe utcában szentebb nálad. Elment megnézni. Mi jót tettél, hogy az Isten előtt annyira kedves vagy? Én semmit. Dolgozom, hogy eltartsam a családomat. Nem teszek semmi jót, csak végzem a munkám és szeretem enyéimet. Antal kiment, és megértette, hogy az Isten a cipész egyszerűségét és alázatát tartja annyira kiemelkedőnek. Attól kezdve minden este így imádkozott: add Uram, hogy olyan egyszerű és alázatos tudjak lenni, mint az alexandriai cipészmester.

        Írók, festők mondják: eredetit alkotni másodszor, harmadszor is csak akkor lehet, ha elfelejtik az előzőt, nem tartják magukat többnek azért, mert már valami szépet, vagy nagyot alkottak, és minden új feladatnak úgy kezdenek, mintha az lenne az első. Isten kell ahhoz, hogy holnap is emberek maradjunk. A vámos alázatával kérjük ezt mi is.

 

Január 29.

Zakeus története Lk 19,1-10.

 

        A nagyböjt minden évben a lelki rendrakás, az Istennel való összhang megteremtésének ideje. Nőttünk a mindennapok ismeretében, történtek velünk események. Nőni kell az Isten ismeretében is. Hittel, Krisztussal kell megélni a mindennapokat. De előkészület nélkül belevágni valami egészen másba, mint amiben eddig voltunk: életveszélyes lehet, vagy esetleg eleve reménytelen, mert megalapozatlanul indult.

        Ezért a keleti egyház liturgikus évében a nagyböjtöt 4 vasárnap készíti elő, a maga sajátos evangéliumi szakaszával. Négy evangélium, négy tulajdonságot állít elénk, amellyel rendelkeznünk kell, ha valóban meg akarjuk találni a böjt végén a Feltámadottat. Ezek közül az első Zakeus története.

        Sokat olvastuk, hallottuk már. Írjuk át most mai nyelvezetre. Egy jól öltözött, elegáns úr kiszáll csinos felesége mellől egy nagyon új Mercedesből és felmászik az útszéli akácfára. Miért? Látni akarja a szentatyát, akit sokan valóban szentnek tartanak, de nem kapott jegyet, mert oda csak hívők mehetnek, ő pedig nem az.

        Nem törődik vele, hogy drága ruháját összetépi a fa, hogy sokan megmosolyogják. A gyermekek – aki nem félnek a hatalmától – ki is nevetik. Hatalmas vágy, kíváncsiság hajtja: látni saját szemével, nem a TV-ben – az Isten küldöttét.

        Nagyböjt előtti vasárnap: a vágy vasárnapja. Felébreszteni a vágyat Isten jobb megismerésére. A nevelés alapja: a kívánság beültetése a többre és a jobbra. Ha már belül van a hajtóerő, akkor az mozgatja a gyermeket a tudás felé. Lelki értelemben önmagunkat folyamatosan nevelni kell, hogy nyitott maradjon a szívünk, legyen elég ismeretünk Istenről, hogy meglássuk őt a mindennapok eseményeiben.

        Ezért áldozatot is kell hozni. Néha nevetségessé is válik az ember. Megéri. Isten bonusza, hogy nemcsak a látás örömét kapom meg, hanem a találkozás boldogságát is. Ős is meglát engem, nem csak én. Kiderül, hogy ismer. Nevemen szólít. Lehet, hogy eddig is szólított, beszélt hozzám, csak vagy nagyon messze voltam tőle, vagy nem álltam rá a hullámhosszára: más nyelvet beszéltünk. Meglát, megszólít, meghallom, eljön hozzám.

        Mi lett volna, ha Jézus nem veszi észre Zakeust? Lemászik, hazamegy, és folytatja ott, ahol abbahagyta. De meglátták, mert az Isten mindig lát és szólít. Innen már egy második történet kezdődik. Ez már nem a fán leskelődő Zakeus, hanem az otthonában Jézust hellyel kínáló. Ehhez már nem elég a vágy. Ehhez már kell a szív is. Meg akarom hallgatni. Ehhez egészen közel kell ülni hozzá, beengedni a házamba, időt, erőt szánni rá.

        Életünk nagy eseményei a szeretet pillantásaiból táplálkoznak. Találkozások alakították életünket olyanná, amilyen. Ezek lehetnek negatívok is. A vágy lehet rossz is. A kívánság vitte Évát is az első bűnig. A rossz utáni vágy. Lehet profán is: pl. a tudomány. Zakeus, és mi ezen a héten az Isten utáni olthatatlan szomjat oltjuk magunkba. Az örök szeretetét, mert tudjuk, hogy nélküle a többi szeretetet a levegőben lóg. Ő az alapja mindennek, ami jó és szép.

        Mi lesz akkor, ha Jézus a vendégünk? Üres lesz a zsebünk! De nem azért mert ezt kéri. Zakeusnak nem mondja Jézus, hogy:add el, amid van… Ő magától teszi. Mózes 20% jótékonyságot ír elő ebben az esetben. Ő 50%-os ad. Sokszorosát. Nem az egész vagyonát. Marad még. Az őskeresztények között is ok gazdag volt. Akik nem adtak el mindent. Megtehették, mert tudtak függetlenné válni a pénztől. Zakeus alighanem folytatja eredeti foglalkozását is. Hisz ehhez ért. De már másként. Mert kirakta kezéből, zsebéből ami lehúzta, amit görcsösen szorított. Most már van hová tennie Istennek a maga ajándékait. Ez történik az emberrel, ha tartósan Isten közelébe kerül. Új megvilágításba kerülnek az értékek. Eszközzé válik az, ami eddig cél volt.

        Egy kereskedőnek egy levelet kellett átadnia P. Piónak, és meg kellett várnia a választ is. Barátja küldte, akit nagyon bántott társa züllöttsége. Pió atya ránéz: Változz meg! Beszélgetnek. Életgyónás a vége. Ezt írja később erről a találkozásról: Én, aki 45 éven át be sem tettem a lábam templomba, ezt a délelőttöt a világ minden kincséért nem adtam volna. Egész lényem a jóra irányult. Ezt jelenti találkozni az igazzal.

        Alacsony termetű emberek nagyon szeretnének nőni. Mit nem adnának néhány cm-ért. Zakeus is nőni akar, de lelkileg. Sokat ad ezért. Sokkal többet kap. A pénz és hatalom nem tudta kitölteni boldogság utáni vágyát. Krisztussal találkozva helyére kerülnek vágyai. Kiderül, hogy nem többre, hanem másra van szüksége.

        Történet. Fiatalember – sok szenvedély – elhatározás: új élet. Templom – gyónás. Tejfeles szájú, fiatal pap a gyóntatószékben. Ki akar fordulni: mit tud ez az életről? Mit tud nekem tanácsolni? Mégis bemegy. Pap: Ebben a pillanatban senki sem szereti Önt úgy, mint az Isten. Átjárja az öröm. Ott marad a templomban. Szereti az Isten! Ez a felismerés változtatja új emberré. Életében sok jó üzletet csinált már, de az volt a legjobb. Elnyerte Isten barátságát. Jézus ezt így mondja Zakeusnak: Ma üdvössége lett ennek a háznak.  És a te házadnak?

                                                               Polgári L.

 

Január 15.

„Akkor gyermekeket hoztak hozzá. A tanítványok elutasították őket. Jézus így szólt: Hagyjátok, had jöjjenek hozzám a gyermekek…”(Lk 18,15-30)

 

        Szokás volt Jézus korában, Palesztinában, hogy a rokonok, vendégek, vagy a tiszteletben álló idegenek megáldják a gyermekeket. A farizeusok, de sokan a szülők közül is helytelenítették ezt, mondván, hogy amit a gyermek nem tud felfogni, azt nem szabad vele cselekedni.  A tanítványok talán Jézus iránti figyelmességből küldik el a gyermekeket. Krisztus e helyett középre állítja őket.

        Korunk sok emberének hasonló a gondolkodása a farizeusokéhoz. Ne beszéljünk a gyermekeknek Istenről, hitről. Majd ha felnő, akkor eldönti, hogy akar e hinni. Jézus erre a gondolkodásra mond határozott nemet, amikor nemcsak, hogy fogadja és megáldja a gyermekeket, hanem még középre is állítja őket. Az ősegyház óta erre a Krisztusi gesztusra alapul a gyermekkeresztség.

Ahogyan nem a gyermek dönti el kis korában, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy kell e iskolába járni és milyen ismeretekre van szüksége, úgy a hitről sem ő döntsön. Ahogyan növekszik, ahogyan a tudása gyarapszik, az Istenről szóló ismerete is növekedjék. Amilyen szinten ismerem a világot, azon a szinten kell ismernem az Istent is. Ez az alapja annak, hogy helyes döntést hozok. Ha Istenről szóló ismeretem harmadik osztályos szintű, a világról való pedig egyetemi szintű, akkor döntéseim féloldalasakká válnak. Ez a józan oka a minél kisebb korban való istenismeretnek.

Jézus ettől messzebbre megy, amikor a gyermekeket a hatalomról vitatkozó tanítványok közé állítja.  Nemcsak, hogy nem szabad a gyermeket elküldeni a hívők közösségéből, hanem kifejezetten meg kell hívni, és mint Isten küldötteitől, tanulni kell tőlük. Mit?  A szülőre, átvitt értelemben az égi atyára való hagyatkozást. Ebben a gyermek a jobb. Érdemes az ő szókincsét, lelkületét megfigyelni.

Ahol nincs a közösségben gyermek, ott komorrá válnak az emberek, elveszíti fényét a közösség. Kialakul a vetélkedés, az egymáshoz méricskélés. Ahol van gyermek, ott a jövőbe néz a közösség, és Istenhez méri magát. Azzal a nyitottsággal fogadja az úr szavát, mint a gyermek a felnőttekét. Jézus a gyermek szókincsét veszi kölcsön, amikor az egyetlen imában, amelyet ő tanít meg az apostolokkal megszólítja az Atyát. Abba =Atyácska. A gyermek bizalmas megszólítása ez. Amikor odabújik atyjához, védelmet, nyugalmat találva mellette. Ugyanez a szó csendül fel az olajfák hegyén és a keresztre feszítéskor is Jézus ajkán. Az élet minden helyzetében meg kell nekünk is tanulnunk a gyermek bizalmával hagyatkozni Istenre.

Mit tegyünk gyermekeinkkel, Vigyük korán őket a templomba. Mikor kezdődik egy gyermek vallásos nevelése? Amikor az anyját először templomba viszik. A gyermek már anyja méhében veszi az adást az Istenről. Ha terhesen édesanyja a templomba megy, ő egy életre magába szívja az imádság légkörét. Lehet, hogy sohasem fogja tudni megmondani miért, de ez megnyugtatja és vágyódik utána. Vannak negatív élmények is, melyek egy életre hatással vannak a gyermekre. Pl. az agresszív zene, amelyet édesanyjával pocakjában hallgatott. Feszültté, idegessé tesz reakcióit egy életen át. Ugyanakkor, ha látja szüleit, testvéreit kiskorában imádkozni, az életre szóló útravaló lesz hitéletében.

Fontos, hogy helye legyen a gyermek életében az imának, és őneki a templomban. Szője át a napját, kötődjön hozzá az ébredéshez, elalváshoz, elinduláshoz és megérkezéshez… Istennel élje meg az élet eseményeit. Fontos vasárnap kimozdulni, elhozni a gondot és örömöt Isten házába. Ez a nap az Istené. Nem lehet otthoni imával elintézni. Látókört formál a templom, a szentek látásmódját adja mindenkinek. Ifi táborokban tapasztalom meg annak a felfedezését a fiatalok szemében, amikor látják kortársaikat Istennel és Istenről beszélni.

A családi ház légköre meghatározó a felnőtt életben. Arany Jánosról pl. leírják, hogy mindig szelíden szólt, durva szó nem hagyta el száját. Ő így írja le szelídsége forrását: „Az a kis bogárhátú viskó, ahol felnőttem, szentegyház vala, benne trágár szó soha el nem hangzott.” Szülei hite őrizte ennek titkát.

Garcia Moreno Ecuador elnöke szeretett személyesen elnökölni az állami jogászok vizsgáin. Egy kitűnő feleletnél megkérdezte: Hát a katekizmust ismeri e? Nem. A diplomát megkapja. Az állást majd akkor, ha Isten ismeretéből is jelesre vizsgázik. Gondoskodjunk erről mi is gyermekeinknél.          P.L.

 

2006. január 9.

Jézus megkeresztelkedett, kiment a pusztába. Itt megkísértette őt a Sátán (Mt 4.1-11.)

        Alighanem mindannyian megijednénk, ha azt mondanám: zárjuk be jól az ajtókat, legyünk óvatosak, mert gyilkos van közöttünk! Pedig igazat szólnék. Amikor a Hiszekegy előtt a pap azt mondja: Az ajtókat, az ajtókat… azt kéri a jelenlévőktől, hogy zárják be a szívük ajtaját, hogy a Gonosz ne tudjon oda bejutni és zavart kelteni. Mert a Sátán az, aki gyilkosként állandóan körülöttünk ólálkodik, mint ahogyan ezt tette Jézussal is.

        Hogyan jön? Mindig más alakban. Hol a félelem, vagy az aggódás köntösébe bújik. Hol a lustaság, a kényelemszeretet álarcában jelenik meg. Van, amikor elkeseredetté-, máskor elbizakodottá tesz. Időnként tétlenségre, máskor folyamatos pörgésre ösztökél. Időnként magyarázkodásra késztet, máskor a tudomány mögé bújik.

        Történet: vonat, pap, katonatiszt egy fülkében. A tiszt nem hisz, gúnyolni kezdi a vallást. A pap nem szól. Érvek: Okos, művelt ember nem lehet vallásos. Ha lenne egy buta fiam, azt adnám papnak. A pap megszólal: Még szerencse, hogy az Ön édesapja nem így gondolkodott!

        Mi a célja? Arra rávenni, hogy törődj magaddal, ne foglalkozz mással, a másik gondjával vagy örömével, legkevésbé pedig az Istennel. Dosztojevszkij írja: A Sátán jómodorú élősködő, végigjárja ismerőseit. Nem kell miatta szégyenkezni: minden korban szalonképes, tud viselkedni. Ígéreteit, hazugságait igazságnak álcázza és ezekből kimeríthetetlen tartalékokkal rendelkezik.

        Mit akar? Birtokba venni. Önmagadra akarja terelni a figyelmet. Forogj saját magad körül. Ld. Jézus megkísértése: a test, a pénz, a hatalom… Ma is ezek az élet alapvágyai, és a Sátán legfőbb hatóterülete. Vágyat kívánságot ébreszt egyre több dolog, élvezet iránt, egy idő múlva már nem tudsz másra gondolni, és megszerzed, akkor is, ha sokkal fontosabb, értékesebb dolgot, kapcsolatot kell feláldoznod érte.

        Arra ösztökél, hogy feledkezz el a házastársról, a testvéredről, az egyházról, a hazáról, végső soron mindenről, amire az Isten azt mondja, hogy fontos. Felejtsd el a küldetést, amiért születtél. A magad bajával, örömével, betegségével, gazdagságával vagy szegénységével törődj!  Jézus Krisztust is a küldetése kezdetén veszi célba. El akarja téríteni a céljától. A gyermekeket és fiatalokat különös erővel támadja. Hogy ne alakuljon ki bennük határozott cél, erős elhatározás. Már korán megfertőzi őket, hogy akaratukat a jóra legyengítse.

        Mit tegyünk? Figyelj az egyensúlyra. Nézd Jézust: Nem csak kenyérrel él az ember. Test és lélek harmóniáját őrizd meg. Használd folyamatosan a lelki tükröt. Érdemes megfigyelni, hogy a társadalmaknak a történelem során mindig abban az osztályában, rétegében nőtt a lelki szennyeződés, fertőzés, ahol a tükrök egyre nagyobbak, a külső egyre fontosabb lett, és a lelki tükör használata pedig elmaradt. A testi táplálékért egyre nagyobb áldozatokat hoztak, és a lelki táplálék az ima, a liturgia, a jótettek elsorvadtak. A mi korunk is ebbe az irányba szeretne sodorni minket, és mivel az információ ma már minden lakásba szinte azonnal eljut, minden embert képesek megfertőzni ezek a szokások, melyeket a Sátán vezényel.

        Erre a tudatos lezüllesztésre csak tudatos élettel lehet hatékonyan válaszolni. Bármi történik veled, azonnal mérd az egyetlen hiteles és értékálló mérvéhez, Isten mércéjéhez. Dürrenmatt: Pillanatkép egy bolygóról c. színdarabjában Ádám mondja: 87 éves vagyok, Meg akartam váltani a világot. Harcoltam az igazságtalanság ellen. A Szakszervezetek élharcosa voltam. Börtönbe is kerültem. Majd elértem, hogy politikai változások legyenek. Új rend képviselő lettem, később miniszter. Új törvények. Igazságos rend, bér, munkaidő… S újabb igazságtalanságok jelentek meg, újabb követelésekkel álltak elő emberek. Lemondtam, mert én magammal sem találtam meg a hangot, nem találtam meg életem célját.

        Mért tévesztett célt? Mert a földi igazsághoz kell az örök igazság, a földi célhoz kell az égi cél. A boldogsághoz, szeretethez az örök boldogság, az örök szeretet. Az evangélium ennek a használati utasítása. A segítségével tudunk megállni, embernek, hívőnek maradni, a célt nem eltéveszteni. Erre figyelmeztet ez az evangéliumi szakasz.                Polgári László 

2005. december 31.

Szent Szilveszter pápa

 

        Kevesen tudják az esztendő utolsó napját mulatsággal búcsúztatók közül, hogy az év utolsó napjának névadója ki is volt. Pedig használjuk a nevét, hiszen azt mondjuk: „megyünk szilveszterezni”.  Ismerkedjünk meg e nap védőszentjével, és az életének szellemében búcsúztassuk el az óévet és kezdjük el az újat.

        Szilveszter atya 314-ben lett Róma püspöke. Abban az évben, amikor Konstantin császár szabadságot adott a keresztényeknek. A császárnak egyébként nemcsak kortársa, hanem megkeresztelője és jó barátja is volt Szent Szilveszter pápa. Hasonlóképp kortársa és harcostársa az igaz hit védelmében Szent Miklósnak, és a keleti egyház többi nagy egyházatyjának.

        Nem volt könnyű a kor, melyben élt, és püspök lett. Vége ugyan a keresztényüldözésnek, de a szabadsággal tudni kell bánni. Neki és kortársainak, az egyház akkori vezetőinek az volt a feladata, hogy az elnyomásból szabaduló egyház jól tudjon bánni a szabadságával. Gyertyaként, kovászként átjárni a társadalmat, vonzani és nem taszítani a megélt hittel. Itt már nem vértanúkra, hanem hitvallókra volt szükség.

        Mint a császár barátja és az egyház elöljárója, bosszút állhatott volna az egyház üldözőin. De ő nem ezt tette. A hit győzelmét nem öldöklésre használta. Rendet tett a fejekben: összehívta – másokkal együtt az I. Niceai Zsinatot, ahol a hitvallás megfogalmazásával az alapoknál kezdte a hit épületének felhúzását. Templomokat építtetett, iskolákat, kórházakat, árvaházakat hozott létre. Láthatóvá tenni a láthatatlan Istent a szeretet intézményeivel és tetteivel lehet.

        Nagyon hasonló korban élünk. Felszabadult az egyház az elnyomásból. Megbocsátani és nem elítélni! Első leckénk Szilveszter pápától. Rendet tenni a hit dolgaiban, az egyházban. Templomokat építeni, de nem csak templomokat, hanem minden olyan intézményt, ahol a szeretet láthatóvá válik. Ez a második lecke. A harmadik pedig: Közösségeket építeni, imádkozó közösségeket! Megvallani a hitet. Nem vértanúkra, hanem hitvallókra van ma is szüksége Istennek és egyháznak.

        Ha valamit leromboltak, széthordtak, akkor újra kezdeni, felépíteni, jobbat, szebbet. Háború után – püspök kis faluban bérmál. Idősödő házaspárt mutatnak be neki. Ők voltak a háború előtt az egyház oszlopai. Módosak voltak. Mindenüket szétlopták. Most mit kezdenek. – kérdi a püspök. Már nem vagyunk fiatalok, de kezdjünk mindent elölről - néz feleségére a férfi. S a püspök látta a szemében a hitet. Újra támaszai lesznek másoknak, és nem őket kell majd támogatni.

        Történet: baleset – kisfiú, mellette játékok, könyvek és a bizonyítványa. Vitte haza. Benne osztályfőnökének jellemzése: gyors felfogású, szorgalmas, nagy jövő áll előtte.  … … … A jövő, az idő – az elmúlt esztendő is – az Isten kezében van. Ha bármit is sikerült elérni, neki köszönjük meg. A jövő alapja az Istennel megélt jelen. A ma kimondott hálaadás. Ha ez elmarad, az élet tragédiába fullad, értelmetlenné válik, a sikerek veszélyforrássá lesznek.

        Történet: koldus – hittérítő – saját kenyerét adja oda. Miért adtad ide? Neked nem marad? Krisztusért? Ki ő? Isten fia, aki úgy élt és arra tanított, hogy ahol lehet, segítsünk. Mikor élt és tanított? 2000 éve. És hol voltatok mostanáig?-kérdezte a koldus. Év végi számadás alapkérdése: Hol voltam az elmúlt évben? És ahol voltam, ott Krisztussal voltam? Hol volt bennem Krisztus tanítása, szeretete, A helyünkön voltunk? Ott, ahová Isten állított?

        Ha igen, adjunk érte hálát örömmel. Ha nem, kérjünk bocsánatot, mert hiányzott a szavunk a szívünk, a tettünk valahonnan a világban. És kérjünk az újesztendőhöz segítséget, hogy annak minden napja Isten rendelte helyünkön találjon minket és abban a munkában, amelyet ő szánt nekünk. Ha jól tesszük, akkor - miközben másokon segítünk, - a magunk örömét és boldogságát is megtaláljuk majd.                                             PL

 

2005. december 25.

„Te Betlehem, Júda földje, nem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között…(Mt 2,1-12.)”

       

        Az éjszaka sötétje általában félelmetes. Karácsony éjjele mégis szelíd, békés. Miért? Hideg is van. Sötét is van. De ez nem rideg, bántó sötétség. Krisztus mosolya, a pásztorok éneke, a királyok lovainak patkózaja töltik be. Igaz, ahhoz, hogy ezt meghalljuk, csendben kell lenni.

Minden éjszaka értelmet kap ettől az éjtől. Nincs ok többé a félelemre, mert „Velünk az Isten!”. Nem kilátástalan többé a holnap. Jézus a mi életünk éjszakáiba, nehéz időszakaiba is eljön. Ezért örülnek különösen a mai estének az öregek. Nagy békesség járja át a lelküket, ha a holnapra, arra az örök holnapra gondolnak.

Csöndes ez az éj, de ereje van. Mint ahogyan ereje van a csöndes hűségnek, a kitartó szeretetnek, a becsületes életnek is. Ebben az éjszakába gyökerezik a hétköznapok éjeinek békessége. A kitartó jóságnak, gondoskodó szeretetnek, az állapotbeli kötelességeknek itt találod barátom a forrását. Ha elfáradtál, ide lépj vissza. Dúdold, énekeld, kiáltsd a világba: Velünk az Isten! És megszűnik benned az értékek bizonytalansága. Ez a három szó helyére tesz mindent benned és körülötted.

Gyermekkoromban nagyon szerettem a mezőn szöcskére vadászni. Ezt tette egy angol kisfiú is iskola után, hazafelé menet. Igen ám, de a szöcske kiugrott a keze alól, és át a kerítésdróton, be a kertbe. A kisfiú dühös lett: Azért is megfoglak! – de mégsem fogta meg. Mert ahogyan felmászott a kerítésre, hogy a kertben is folytassa az üldözést, az árokparton egy fehér batyut pillantott meg. Kíváncsi lett, elfelejtette a szöcskét, Kibontotta a batyut. Egy kisfiú volt benne. Neked nem itt kellene lenned! – gondolta a kisfiú és hazavitte a szüleihez. Jó emberek voltak, felnevelték. Tudós ember lett, a tőzsdei élet magalapítója, Thomas Gresham. Palotája a Duna parton, Budapesten is áll. Mivel nem felejtette el, hogy egy szöcskének köszönheti az életét, még a címerébe is beletétette.

Karácsonykor egy kisfiúra emlékezünk, akit a Mennyei Atya tett le a történelem országútjára. Nekünk ajándékozta, hogy testvérként felneveljük, hogy lakója legyen házunknak, hogy felemelhessen bennünket bölcsességével, szeretetével. Tegyük hát jelképét címerünkbe, legyen ott a kereszt szobánk falán, Köszönjük meg Istennek, hogy adta őt nekünk.

A mai este feladata tehát, hogy felvegyük és hazavigyük Jézus Krisztust. De hogyan lehet megfogni azt, aki kétezer évvel ezelőtt született? Ingmar Bergman Egy házasság jelenetei c. filmjében a fiatalasszony rossz álomból riad fel. Férje odaül mellé, és ő elbeszéli, hogy azt álmodta, hogy veszélyes úton ment, egyedül, nagyon félt. Keresett valakit, akibe kapaszkodhatna. Ott is állt már mellette, de nem tudta megfogni a kezét, mert könyöktől csonka volt. Erre riadt fel: lenne, aki segítsen, de nincs mivel kapaszkodnia. Lenne kibe, de nincs mivel megfogni a kezét.

Jézus Krisztus itt van. Van kibe kapaszkodni. De van e mivel? Van e élő hitünk, mindennapi imánk, amivel megfoghatjuk a kezét.  Imádkozzunk együtt: Köszönjük, hogy eljöttél Uram. A jászolt – hogy elérhető vagy. Hogy szülőt, testvért, hazát adtál. Hogy van hitünk, tudunk imádkozni. Engedd, hogy hazavigyük a szenteste dallamait, és azokat nem feledve, minden vasárnap hozzanak vissza, ide hozzád.                                    

Polgári László

 

 

2005.december 18.

Jézus nemzetségtáblája. „József! Ne félj feleségül venni Máriát!” (Mt 1,1-15)

 

        A karácsonyi képeslapok között mindig akad olyan, amelyiket nehéz kibetűzni. Ki küldte? Mit is akar üzenni? Szertartásunk alkotói, - nehogy így járjunk mi is a karácsonnyal, - hiszen Krisztus születésének feliratát a történelem századai ugyancsak elmosták már, -- ezzel a vasárnappal pontosítják: ki is az, aki karácsonykor hozzánk érkezik? Miért is ez a nagy készülődés? Hogyan is készülődjünk?

        Talán soha nem volt annyira aktuális karácsony feliratának pontosítása, mint manapság. Van, aki a fenyőfát ugrálja körül, van, aki TÁLAPÓT, MIKULÁST EMLEGET. Karácsonyi műsorok órákon át pörögnek anélkül, hogy akárcsak megemlítenék annak a nevét, akinek a születésnapját ünnepeljük.

        Nem csoda, hisz Istent érteni, még Józsefnek is angyali segítséggel sikerült csak. Mit is mond az angyal? Ne félj! Karácsonykor félünk. Félünk szembenézni az Isten szeretetével, jóságával. Félünk, mert ha csendben maradunk, akkor megértjük a pásztorok, az angyalok, a királyok szavaiból, mozdulataiból, hogy nekünk is le kell borulnunk. Hogy nem élhetünk Isten és szeretet nélkül. Félünk, nem akarunk változtatni életünkön, ezért túlharsogjuk a pásztorok, királyok hangját, az angyalok énekét. Félünk, azért jól kivilágítjuk a betlehemi barlangot, telerakjuk csillogó díszekkel, édességgel a karácsonyfát, hogy ne lássuk mások éhségét, ne érezzük a lelki szegénységet, hogy ne keressük a Krisztus-hozta békét.

        Krisztus ősei, akiket az evangélium felsorol, elénk állnak. Nem engednek üres díszletek mögé bújni. Te is meghívott ember vagy barátom. Válaszolj hittel az Isten jóságára. Alázattal Krisztus alázatára. Légy hírnöke a XXI. Században a közénk érkezőnek. Beszélj róla, hogy ne lehessen helyettesíteni őt mesefigurákkal. Mutasd meg, mennyire sokat jelent, életet ment az, ha komolyan vesszük ezt a védtelen kisdedet, ha szeretetre szeretettel válaszolunk.

        Az, hogy Isten test szerinti ősöket választott, hogy Józsefet felkérte a nevelőapa nem könnyű és nem hálás faladatára – mindez jelzi, hogy nem akarja átlépni az emberi születés és nevelkedés lépcsőit. Ő alkotta, jók azok. Férfi és nő kiegészíti egymást, egy párt alkot, együtt képesek egész embert formálni. Az égi Atya mellett szükséges a földi atya. Az égi testvérek mellett kellenek a földiek, hisz itt haladunk előre, az Isten felé. Támaszai vagyunk egymásnak a hitben is, az élet mindennapi tennivalóiban is. Jakab apostol írja levelében, hogy a szeretet – ha csak szavakból áll – nem elegendő a testvér éhségének enyhítésére. Ahhoz tettekké vált szeretet kell, adni kell neki enni.

        Ráadásul mindezt Mária és József, és az ősök példája nyomán viszonzás nélkül. Istenre bízva a megtérítését a hozott áldozatnak. Így lesz egész az életünk. Így leszünk Isten munkatársai és visszük előre ezt a világot mai Mária és Józsefként a MEGVÁLTÁS FELÉ. Történet: Német katona, II.vh. – fogság – USA – rádió – véradót keresnek. Megy. Kiderül: nem egyszerű véradás. Át kell szűrnie a beteg kislány vérét az ő egészséges szervezetén. Nagyon legyengül. Sokáig lábadozik. Mindenki fizetni akar neki. Nem! A vér nem eladó! – mondja. A vér – az örök élet vére, a megváltás – Krisztusnál sem eladó. Sem ajándékokkal, sem csillogással, sem édességgel, sem finom ételekkel nem vehető meg. Hit, Isten-szeretet, és a másik megbecsülése szükséges hozzá.

        Kisfiú – templom – nagyival. Mindent alaposan megnéz. Aztán az örökmécs előtt lecövekel. Nagyi nem bírja onnan elhúzni. Megkérdi: Mire vársz? Arra, hogy mikor vált már át zöldre a lámpa! Mondja a kisfiú. Az örökmécs Isten jelenlétét jelzi – magyarázza a nagymama. Akkor vált át zöldre, akkor ad szabad utat, ha tiszta a szívünk – gyónás -, ha él bennünk a szeretet. Ha nem számítóak, hanem segítők vagyunk.

Van még egy hetünk arra, hogy zöldet kapjunk a templomban és az otthonunkban.                   PL

 

 

2005. december 11.

„Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? … Amid van….” (Lk 18,18-27.)

 

        A karácsonyi út veszélyes volt Máriának és Józsefnek. Karácsonyi készülődésünk veszélyes lehet nekünk is. Az, hogy ők elkerülték a veszélyeket, és bár nem úgy, és nem ott, ahol tervezték, de megszületett az, akit vártak, az azért volt lehetséges, mert állandóan figyeltek az Istenre, és megértették a lehetetlennek tűnő eseményekben is az Isten üzenetét.

        Aki folyamatosan gyorsan hajt, annak a rohanásából ütközés lesz. A lelki rohanásból, lelki ütközés, karambol lesz. Advent = vigyázz a gondolataidra, mert a gondolatokból szavak lesznek. Vigyázz a szavaidra, mert a szavakból tettek lesznek, vigyázz a tettekre, mert az jellemeddé válhat. Az adventi vasárnapok megállók, alkalmak a pihenésre. Vendéglők: alkalmak a lelki táplálkozásra. Mérföldkövek, alkalmak a tájékozódásra. Várd be szeretteidet is. Együtt érkezzetek a karácsonyi örömhöz.

        A vásárlási lázban mindent be akarunk árazni. Gazdag ifjú: még az örök életet is. Mit tegyek, hogy elnyerjem? Jézus veszi az értékmérést. A mindenséget mindennel lehet csak mérni. Add el, amid van. Nem azt mondja, hogy dobd ki. Pazarold el… használ bátran. Tégy jót azzal, amit Isten Adott. Mindent megér az Isten országa. Isten is mindent adott neked: az életét. Ne tégy félre semmit. Ő is egészen emberré lett. Egészen kiszolgáltatta magát karácsonykor és nagypénteken.

        Isten soha nem veszi el tőled azt, amid van. Te add oda szabadon. Karácsony nem vásárolható meg. Ajándékba kapható, ha van helye a szívedben. Bízz mindent és mindenkit Istenre, hisz tőle kaptad őket. Ez a kötelező karácsonyi bravúr. Ebben nincs kockázat. Ez a hit alapállása. Jézus Krisztus sokkal nagyobb kockázatot vállalt, amikor karácsonykor ránk bízta magát.

        Advent azt is jelenti, hogy: Emelkedj a dolgok fölé! Ellentétben a vásárlással, amely arra ösztönöz, hogy süllyedj egyre mélyebbre. Sokan ezt adósságban teszik, másik emberségükből vetkőznek ki, megint mások úgy elfáradnak, hogy mosolyra már nem futja erejükből karácsonykor. Te az angyalok énekével, a pásztorok egyszerűségével, a királyok bölcsességével élj, láss! Hozz áldozatot a korai felkeléssel. Rorate = Istennel kezdem a napot. Mire elindulok, már őt viszem munkahelyemre. A felkelő napot már ővele köszöntöm.

        Ki üdvözülhet? – kérdezik az apostolok Krisztustól. Önmagában senki. Ajándékod is csak az ima szánján érkezik meg szeretteid szívéhez. Szereteted az Örök Szeretet harmóniájába kapcsolódva őrzi meg szépségét. Jövő héten ezt gyakoroljuk!           Ezen a héten nagy segítséget kapunk Máriától Krisztust váró készületünkben. Könnyező Máriapócsi Kegyképe Miskolcra látogat 12-én. Tanuljunk tőle alázatos szívet, segítő szeretetet. Kérjük közbenjárását megfáradt kapcsolataink felfrissítéséhez. Senki ne maradjon itthon ezen a napon!                                    PL

 

2005.november 20.

Lelki fegyverek (Ef 6,10-17.)

Elsőáldozók: szüleitek ünnepélyesen vezettek ma be titeket a templomba. Ugyan úgy, mint Jézus Krisztus édesanyját, Máriát 2000 évvel ezelőtt a szülei, hogy néhány évig ott nevelkedjék. Miért tették ezt? Nem azért, mert rosszul nevelték eddig, és le akarták rázni ezt a feladatot. Azért tették, hogy - miután ők már megadtak neki mindent, amit adhattak, kapja meg azt is, amit csak Isten adhat. Mi ez?

        Történet: Város – öreg ül a kapujában – vándor: Milyen emberek laknak itt? Letelepednék. Honnan jössz? Egy másik városból. Ott milyen emberek éltek? Rosszak, haragtartók, irigyek, pletykásak. Itt is ilyen emberekre találsz majd, ha letelepszel. … Néhány nap múlva másik vándor érkezik. Ugyanaz az öreg. Ugyanott. Ugyanaz a kérdés. Ugyanúgy visszakérdez. Válasz: Ahol eddig éltem, ott jó emberek éltek, derűsek, békések, jószívűek, segítőkészek. Itt is ilyen emberekre találsz majd, ha itt telepszel le.

        Ugye értjük, hogy néhány nap alatt nem a város változott meg, hanem a rosszindulatú ember – bárhová is megy – haragot teremt maga körül. A jószívű pedig megtalálja a szelíd, derűs embereket a legrosszabb vidéken is. Az Istenszülő szülei és a ti szüleitek is azért vezettek be benneteket a templomba, hogy békességet, derűt, hitet, jóságot tanuljatok itt a békesség, szeretet és jóság forrásától, az Istentől. Ha ezt megszerzitek, bárhová mentek is, ott megtaláljátok a hasonló embereket, és házatok a békesség és szeretet szigete lesz. Mi is ebben szeretnénk nektek segíteni.

        Életünk egy nagy utazás. Az autósnak folyamatosan figyelnie kell, ha haladni akar és időben célhoz érni. Nem vezethet rutinból. Kell a térkép, a többi közlekedő ismerete. Ezer veszély leselkedik rá. Lelki utazásunk hasonló. Kell a felkészültség, a védelem. Pál apostol kora legjobb hadseregét, a római katona fegyverzetét veszi alapul a lelki hadviselés eszköztárának kialakításánál is. A római sereg jól felszerelt, jól felkészített, nagyon fegyelmezett és rendkívül hatékony volt. Az akkor ismert világ kétharmadát a római légiók hódították meg.

        E lelki fegyverzet beszerzésében szeretnénk most nektek segíteni. A tisztesség öve, az igazság páncélja. Az öv ad tartást a deréknak. A súlyemelők széles övet viselnek, és a nagy súly felemelése előtt jó szorosra húzzák, hogy meg ne roppanjon a derekuk. A tisztesség ilyen öv a lelki súlyok megemelésénél. Tartást ad, nagyobb terhek elviselésére tesz alkalmassá minket.  Az igazság a barátja a tisztességnek. Olyan, mint a páncél: lepereg a rosszindulat, a hazugság róla. Valaki írja, hogy ha félre nyelünk, köhögéssel védekezik a szervezetünk. Ha minden félre mondott, hazug szónál köhögés jönne ránk, nagyon nehéz sorsa lenne jó néhány gyermeknek és felnőttnek.

        Szent Ágoston asztalától fel kellett állnia annak, aki mások becsületébe gázolt. Viktor Hugo asztalánál mindig volt egy szék és egy teríték. Kié? Kérdezték. Az ül itt, akiről éppen beszéltek – volt az író válasza. Édesanyád is, az érintett is hallja, amit titokban mondasz. Az igazság szeretete páncél, amely megvéd minden alattomosságtól, hazug szótól, tettől.

        A készség saruja: az evangélium hirdetésére. A tétlenség, a lustaság rossz tanácsadó. Tettekre teremtett bennünket az Isten. A tudatos unalom bűn. Szent Izidorról írják le, hogy szívesen kimaradt az iskolából. Egyszer, amikor iskola helyett éppen csavargott, látott egy asszonyt, aki vizet vitt két vödörrel rúdon a vállán. A vödrök füle, már félig elkoptatta a vastag rudat, annyira belevágódtak a sok víz cipelésétől. Megsajnálta az asszonyt, segített neki hazavinni a vizet és elgondolkodott: mennyi vizet vihetett a vállán az ő édesanyja, amíg ő megnőtt. Ekkor határozta el, hogy ahol tud, segíteni fog. Nem nagy dolgokra kell gondolni. Sok kicsire készüljetek. Adventi naptár. Ablakok. Minden napra egy jó szó, jó cselekedet, megtartott ígéret.

        A hit pajzsa: amit mindig oda tehetünk, amely irányból támadás ér minket. Az egész embert eltakarta. Ha csapatban használták, áttörhetetlen védelmet jelentett.  Közösségben, egymást támogatva a jóban, mi is erősebbek vagyunk.

        A remény sisakja – Ez az ami védi a fejet. Az örök élet reménye. Nem enged elkeseredni. Lógó orral élni. Derűt ad. Felhők fölött mindig kék az ég. Megtanít a felhők mögé látni. Istent látni az élet eseményei mögött.

        Kard, az Isten igéje – Ezzel támadj és védd magad. Ez erős, biztos fegyver. Tanuld meg jól forgatni. Ismerd és használd. Ilyen fegyverzettel szeretnénk felszerelni benneteket az elsőáldozás napjára. Krisztus csapatának,a szentek közösségének tagjai lesztek.

        Király fia – mulatságba készül – apja elengedi – fiók, néhány arany -. Menj fiam, érezd jól magad. De ott, a mulatságban se feledd, hogy te ott is, akkor is a király fia vagy. Ha kimentek a tempolomból, ti se feledjétek. Mi felnőttek se feledjük, hogy a legnagyobb király, az Isten fiai vagyunk. Legyünk hozzá méltóak!                                                  P.L.

 

2005. november 13.

„Bőséges termést hozott a földje… Barátom egyél, igyál, élvezd az életet… Esztelen, még az éjjel számon kérik lelkedet… „(Lk. 12,16-21.)

 

Tragikus hirtelenséggel elhunyt… Baleset: valahová nagyon sietett… Betegség: valami mindig kevés volt. Valamire nem figyelt sohasem. Hol a hiba?

Példabeszédbeli gazdag ember: mi a bűne? Nincs bűne! Egyetlen törvényt sem szegett meg. Még vétkes mulasztásáról sem tudunk (pl. hogy elhanyagolta volna a szegényeket, vagy nem tartotta volna be az ünnepeket). Mégis végzetes hibát követett el. Nem arra figyelt, ami fontos!

A gazdagság, a vágy a többre – nem bűn! A régi magtár, a mai bankbetét, kamat = egyél, igyál: nem baj! De ha csak ez van? Ha ez mindenek előtt van, az már baj! Történet. Játszótér – gyerekek – önfeledt játék. Idősek – hogyan lesz belőlük fáradt, ideges felnőtt? Társa nem szól, csak benyúl a zsebébe és egy marék pénzt dob a gyermekek közé. A játéknak vége. Vita, sírás…Így mondja az idősebb. Mi a fontosabb?

Nagy az étvágy – ma. A szegény is gazdagabb, mint régen a vagyonosok voltak.  Utazás, könyvek, mozi, lemezek, szórakoztató ipar. Folyamatos étvágygerjesztés. Akkor is, amikor már nem vagyunk éhesek. Képtelen dolgokról hiteti el velünk reklámhadjárataival, hogy nélkülözhetetlenek az életünkhöz. Gyűjts, - akkor vagy valaki, ha van valamid.

Jézus mondja: nem valaki vagy, hanem esztelen vagy. Mindent itt hagysz. Milyen Uram a Te matematikád? Hogyan szorozzunk? Mit gyűjtsünk? Jézus másként számol: Szemet, szemért,… vagyis a rosszban is légy igazságos, add vissza. Jézus szerint tarts oda másik arcodat is. Ha csak annak adsz kölcsön, aki vissza is fizeti, olyan vagy mint a pogányok. Adj akkor is, ha nem tudják visszaadni.  A szőlőmunkások esetén a későn jövőnek is annyit szán, mint aki 10-szer annyit dolgozott. A szegény asszony két fillérje súlyos aranyaknál is értékesebb Jézus mérlegén. Az egy talentumot pontosan visszafizetőt súlyos büntetés várja felelőtlenségéért. Mert Jézus nem igazsággal mér, hanem szeretettel. Életed értékét nem az adja, hogy mid van, hanem az, hogy mi vagy?

Róma főrabbija 1944-ben alkut köt a németekkel. 50 kg aranyért nem bántják a római zsidókat. 35 kg összegyűlt. Tanács: menjen a Vatikánba. Elmegy. A szentatyát kéri: az újszövetség segítsen az ószövetségnek! XII. Pius elküldi: estére jöjjön vissza, meglesz a pénz. A rabbi 1945. február 13-án megkeresztelkedik. Amire szavakkal soha nem lehetett volna rávenni, azt a krisztusi mércével mért jóság eléri. Néhány év múlva szerzetes lett. Mivel méred napjaidat barátom? Értékes, vagy esztelen vagy a krisztusi mérlegen?       

 

                P.L.

 

2005. november 6.

„Melyik a főparancs? … Ki az én felebarátom? … Meglátta … elment mellette. Meglátta, megesett rajta a szíve, megállt, bekötötte… Menj, és tégy te is hasonlóképpen!” (Lk. 10,25-37.)

 

        Jézus szakemberrel, gyakorló hívővel beszélget. Neki- és nekünk, mai gyakorló hívőknek szól a tanítása. Tudjuk, éppúgy, mint a kérdező, a parancsokat. Ezért nem is elméletet mond Jézus, hanem gyakorlati példát, az Irgalmas Szamaritánus példabeszédét, melynek megértése után, nem lehet semlegesnek maradni. Bizony gyakran előfordul, hogy épp a szabó ruhája a legelhanyagoltabb, a kőműves háza a befejezetlen, és a keresztény ember szeretete hiányos, tele van haraggal és üres szavakkal.

        Milyen legyek? Nézzük meg, milyen volt Jézus. Ő a minta. Ő a szeretet parancsát: szeresd felebarátodat, mint saját magadat, úgy élte meg, hogy jobban szeretett minket, mint önmagát. Fölülről jött, de „Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, hasonló lett hozzánk… megalázta magát egészen a kereszthalálig.(Fil.)

        A kereszténység történelme során vezetőivel is, híveivel is gyakran előfordult, hogy miközben az égre néztünk, nem vettük észre a mellettünk lévő gondját, vagy éppen, mint pl. a történetbeli pap és levita, templomba sietve, Istenre hivatkozva hanyagoltuk el őket. A II. Vatikáni Zsinat sokszor, nyomatékkal figyelmeztet: ne csak szavakkal, hanem tettekkel szeressünk. Ne magyarázzuk, hanem éljük a szeretetet. Hogy kit? Mikor? - szeressünk? Mindenkit. Mindig. Ez Krisztus jellemzője, ez volt az első keresztények különleges ismertető jele, ez kell, hogy legyen a miénk is.

        Hogyan szeresünk? Mint a szamaritánus tette: Meglátta – megállta – megesett rajta a szíve. Páli Szent Vince a XVII. Században ezt így fordította le tettekre: kikötő-gályarabok – rokonok - talán utolsó csók, ölelés-két gyerek-anya: hiszen ártatlanul ítélték el. Vince utánuk megy- le a hajó gyomrába. Pénz a fegyőrnek-ruha- és helycsere. Menj, otthon szükség van rád. Engem nem várnak annyian.

        A példabeszédben háromszor fordul elő, hogy „látta”. Kétszer következmény nélkül. „Elment mellette.” Mert csak a szemével látott. A harmadik, a gyűlölt és megvetett ellenség, akinek minden oka meg lett volna, hogy elfordítsa a fejét, ő a szívével is látott: „Megesett rajta a szíve”. Nem keresett kibúvót: Miért éppen én? Miért épp most, amikor ennyire sietek? Mennyit veszíthetek emiatt? Mi lesz velem, ha megállok? Felebarátom, bajban van, szeretem, megállok.  Segítek. Nem azért, mert én olyan jó vagyok, hanem azért, mert minden nap látom, hogy Isten mennyire jó hozzám. Segítek, és ezzel adósságot törlesztek.

        És ez nem akciós szeretet. Amikor a fogadóba viszi a sérültet, akkor válik egyértelművé. Fontos neki a sorsa. Visszafelé is. Jóllakottan, áruját eladva, gazdagon is szereti még és áldoz rá. Ha Atyám az Isten, akkor testvérem a másik ember. A felebaráti szeretet mindennapi hűségre, állandó elkötelezettségekre épít. A családban kezdődik, a kisebb közösségben folytatódik, az egyházban, a községben, a nemzetben, a világban összegződik.

        A keleti szóhasználatban „irgalmasságot gyakorolni” valakivel = úgy bánni vele, mint családtaggal. Nincs kétféle szeretet. A szeretet nem alkalmi, mint az alkalmi ruha, amit a bál után levet az ember. Jézus épp ezt a fajta magamutogató szeretetet szidja a farizeusoknál. A keresztény szeretet állandó, mindig, mindenkivel kapcsolatban érvényes, és nem lehet kipipálni, vagy túlteljesíteni.

        Herder Camara riói érsek a palotáját felcserélte egy egyszerű sekrestyére. Püspöki keresztje is fából volt. Senki gondja mellett nem tudott elmenni segítség nélkül. Ellenségei bérgyilkost küldtek rá, mint veszélyes emberre. A bérgyilkos nem ölte meg. Nem tudta elhinni, hogy ez a szegény ember bárkire is veszélyes lehetne. Menj.  Ma is. Te is. Tégy hasonlóképpen!      P.L.

 

2005. október 23.

Barlangokban lakott … mindenki félt tőle … meztelen volt … megbilincselték, de láncait szétszaggatta … Jézus ráparancsolt a gonosz lélekre … az ember gyógyultan, ép ésszel ült lábainál … a konda a tengerbe fulladt … a gadaraiak kérték Jézust, hogy távozzék el határukból. (Lk 8, 26-39.)

 

        Miután a vihart lecsendesítette Jézus, félelem szállta meg tanítványait. Kicsoda ez, hogy még a szél is engedelmeskedik neki? – kérdezgették egymástól. Jézus ezzel a csodával válaszol tanítványai kérdésére. Nemcsak a természet ura. Nem a fizikai viharokra specializálódott. Az élet, a világ rendje, békéje fontos számára. Ő a magasságbeli Isten Fia – és ezt a gonosz lelkek mondják ki. Ő Isten rendjét, békéjét hozza. Isten nélkül a világban káosz van. Vele kozmosz=rendezett, szép a világ is, az ember is.

        Mit hoz a Gonosz Lélek? Diabolosz=széthányó. Az emberi természet szétrombolására szakosodott. Eszközei: cselszövés, hazugság, csábítás. „Mint ordító oroszlán körüljár, és keresi, hogy kit nyeljen el.” Egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy van, és hogy kicsoda ő, ellenkező esetben szépnek, jónak tünteti föl magát, megfertőz, és nem tudunk szabadulni tőle. Pl. a szenvedélybetegségek kialakulása is így kezdődik: cigaretta, ital, kábítószer. Jónak tünteti fel, és aztán életre szóló rabsággá válik.

Mindig új, nem várt arcban és helyen jelenik meg a gonosz. Elveszi az időt, az erőt, leköti a gondolatot, eltávolít azoktól, akik szeretnek. Sokszínű az eszköztára. Az egyébként jó dolgokat kiemeli a helyéről, túl hangsúlyozza őket, és máris rabsággá válik a kapcsolatunk ezekkel. Így válik a pénz, a testi szenvedély szeretet nélküli üres céllá, a szó üres vagy rosszindulatú fecsegéssé, az időtöltés lustasággá, unalommá.

 Ha pontos képet akarunk festeni arról, hogy milyen az ember Isten nélkül, akkor ezt az ördögtől megszállottat vehetjük mintának. Házban nem lakott = nem volt otthona az a hely, ahol élt. Van házunk, de vajon otthonunk-e? Van e helye benne Istennek, békességnek, szeretetnek? Ha nincs - halottasház, sír az, mint ahová ez a megszállott is ment. Kívülről szép, de belül tele van rothadással.  Az egyre nagyobb házakat nézve sokszor megkérdezem: vajon békesség, szeretet van e bennük? Miért vagyunk a világon? Tamási Áron mondja: hogy valahol otthon legyünk benne! Ma itt, holnap ott.  Ez nem jó életstílus. Valahol légy otthon. Istennel.

Ruhája nem volt. Nem volt szégyenérzete. Egy meztelen korban élünk. Nincs szégyenérzete a társadalomnak, nem csak fizikai, de lelki értelemben sem. Hol van a megszentelő kegyelem öltözete, mellyel leülhetünk Urunk asztalához, mellyel a szentek társaságába mehetünk. Ruhánk, mely széppé tesz, és közelebb engedi a másikat. A ruhátlanság magányossághoz vezet. Az egyenruha, a lélek igényessége, valakihez, valamihez való tartozása formál időtálló közösséget.

Az Isten nélküli embertől félnek. Megkötözik, de letépi bilincseit. A szeretet közösségét, szabályait bilincsnek érzi az ilyen. Szabadsága azonban önzés és vadság. Korunk lelkületére jellemző, hogy ha este egyedül megyünk az utcán, és távolban megjelenik valaki, megijedünk, félünk, ahelyett, hogy örülnénk: nem vagyunk egyedül. A szeretetre teremtett ember félelmetes lett. Már a nevelésben is megjelenik ez. Harcra tanítjuk gyermekeinket. Történet: játszótér – gyerekek – háborúsdi. Öreg bácsi összegyűjti őket. Ne háborút! Békét játszatok! Jó! Elszaladnak, összedugják a fejüket. Visszajönnek lógó orral. Hogy kell békét játszani? Azt nem tudjuk. Nincs rá mintájuk. Az ellenségeskedés élteti már szüleiket is. Ezt látják filmen, már rajzfilmeken is. A szeretet játékára senki sem tanította meg őket.

S ha Krisztus megy közelebb hozzá, akkor az zavarja. Mi közöm hozzád? Tudom, ki vagy! Pedig éppen rá van szüksége, szükségünk. Orvosok mondják, hogy a betegségek nagy része lelki eredetű. Békességgel, hittel, derűvel jórészük megelőzhető. Egy hívő emberek irányította világban nem szabadna mérget gyártani…

Mi a neve? Légió. Római hadtest. 6000 ember. Hatékony, összeszokott, zárt harci egység. Akkoriban ezek a légiók uralták a fél világot. A gonosz lélek sosincs egyedül. Sokan vannak, edzettek, hatékonyak. Nem szabad egyedül maradni nekünk sem a hitünkkel. Csapatba kell tartozni. Imádkozó közösségbe, hogy hatékonyak lehessünk. Krisztushoz kell tartozni, hogy erősebbek legyünk.

Jézus legyőzi. Erősebb. És hogy milyen is a gonosz lélek valójában, az azonnal kiderül: a disznók elpusztítják magukat. Ez lett volna a megszállott ember sorsa is. Ez a miénk is, ha Isten nélkül, társak nélkül maradunk. Ép ésszel, felöltözve ül Jézus lábánál. Rend és békesség. Ez az Istenre hagyatkozó ember jellemzője. HA le tudunk ülni Jézus lábához, csendben lenni és rá figyelni, akkor egészségesek vagyunk. A folyamatos zene, zaj, az állandó sietés kirázza az Istent az életünkből. Történet: utazó – sivatag – sürgeti az arabokat – harmadik nap nem kelnek föl. Már fönn a nap – vezetőjüket kérdi: nem ezért fizetek. Miért lustálkodnak? Nem lustálkodnak, csak megvárják, hogy utolérje őket a lelkük!

Igen, ennek ára van. A gadaraiak látják a meggyógyult embert és az elpusztult sertéseket. A disznókat választják. Ezen az áron nem akarnak egészségesek lenni. Ma is hasonló a viszonyítás. A hívő emberek minden agresszív rendszernek félelmetesek, mert más hatalomnak engedelmeskednek. Függetlenek, nem lehet belőlük rabot csinálni. Akár a diktatúrák, akár a monopóliumok pénzuralma az egyház, a hívő ellen támad. Más az értékrendszere.  Vigyázz, hogy Isten ne a sokadik legyen az értékek rangsorában, hanem ő mondja meg, mi legyen az érték az életedben!

Jézus körül ütköznek az érdekek. Kettéválik a világ. Egy kínai bölcset kérdeztek meg arról, mit tart arról az emberről, akit egy városban mindenki szeret. Nagyra tartom! Válaszolta a bölcs, de többre nézem azt, akit a jók szeretnek, a rosszak pedig nem. Jézus ilyen volt. A jók szerették. Nem az a célunk, hogy mindenki szeressen. Ez lehetetlen. Te szeress mindenkit, mégpedig Krisztus tanítása nyomán. De számíts rá, hogy aki Jézus lábainál ül, ép ésszel, felöltözötten, azt a meztelen világ nem mindig érti majd meg.

Jézus ezzel együtt is azt mondja a meggyógyultnak – aki vele akar tartani,  hogy menjen haza, és mondja el, milyen nagy dolgot tett vele az Isten! Nem maradhatunk a templomban.  A Tábor hegyéről is le kellett jönni a tanítványoknak.  Haza kell mennünk, oda ahonnan eljöttünk ide, és el kell mondanunk, hogy találkoztunk Valakivel, aki átalakította az életünket, otthont, ruhát, békét adott nekünk.                                    Polgári László

2006. június 18.

Hivatás + Nyár = Nyári Hivatás.(Mt 4, 18-23.)

 

        Jézus hív. Kiket? Nem tudósokat, nem tökéleteseket. Gyarló, botladozó embereket. A tagadó Pétert, az áruló Júdást, a kételkedő Tamást. Így még jobban látszik az alapigazság: Törékeny cserépedények vagyunk. Isten ereje a gyengeségben válik nyilvánvalóvá. Minden nagyravágyás, nagyképűség, önmagában bízó tudás elfolytja az isteni erőt. Irányt téveszt. Elfeledi a hálaadást, így Isten helyett önmaga lesz a központ.

        A gyengeségben, az egészen Istenre hagyatkozásban nagyon tud működni Isten ereje. Jól látszik ez pl. Gedeon történetében. A 30000 katona sok Istennek. Még a 10000 is. Elég neki 300 harcos. Képes velük is győzni a több tízezer felett, ha előtte félretették a félelmet, nem hanyagolják el állapotbeli kötelességüket, ha mindenek előtt helyén van életükben, harcukban és vezetőjükben az Isten. Az apró termetű Dávidot pl. a saját testvérei kinevetik, amikor Góliát ellen készül. Királya sem veszi először komolyan. De mivel nagyon nagy benne a hit, először elszégyellik magukat, majd elfogadják, hogy ő küzd meg az egész sereg helyett. Mert őt járja át egészen az Isten ereje.

        Mit kér a meghívottaktól Jézus? Tartsatok bűnbánatot és kövessetek. Igen Istenre = hit, és nem a rosszra = bűnbánat. A kereszténység nem a kereszt szóból származik. A Keresztény = krisztusi ember. Krisztuskövető. A kereszténység nem elmélet. Jézus nyomába lépő embereknek kell lennünk. Ez radikális változást jelent a tanítványoknál. Azonnal – mindent – otthagynak. Nem azért, mert az, amit eddig tettek rossz volt. Mert Krisztushoz mérnek mostmár mindent. És hozzá mérve más lesz a kapcsolatok, a tettek értéke. Más lesz a szép és a csúnya, az igaz és a hamis, a fontos és a felesleges, hasznos vagy káros.

        Hogyan küld? Pénz, táska, köntös, saru, bot nélkül. A pénz – biztosíték a szükség ellen. A táska az éhezés ellen, a saru az út kövei ellen, a bot a kutya és a kutyalelkű emberek ellen. Jézus nem akar minket, mai követőit sem ezektől megóvni. Mert aki érzi a hideget és hőséget, a szükséget és éhséget, a fájdalmat és erőszakot, az lesz képes megérteni az éhezőt, a szenvedőt, az üldözöttet és a hontalant. Így tud mindezeknek támasza lenni. Így tud mindenben Istenre hagyatkozni maga is.

 

        Nyár van. Szünidő. Éppen indulsz valahová, mint Péter. Te is a barátaiddal. Erre mi történik? Jézus most eléd áll. Nem akar visszafordítani, vagy reggeltől-estig imádkoztatni. Még csak unalomba sem akarja fullasztani a napjaidat. Nézd meg Péteréket. Soha nem volt olyan eseménydús az életük, mint a Jézussal való találkozás után. Meghív Téged is. Gyere. Együtt hozzuk ki ebből a nyárból a lehető legtöbbet. A nyár: nem üres időtöltés, kókadt lötyögés. Gyönyörű feladat.

        Mint Péterék, Te is kezd azonnal. Pl. a XXI. Század legnagyobb alvásával, és utána a legfrissebb ébredéssel. Végy a kezedbe egy papírlapot. Oszd 10 részre. Kb. ennyi heted lesz a nyáron. Tervezz: Mit? Mikor? Hol? Hogyan? Ne sodorjanak az események. Tudd, hogy mit akarsz! Mi legyen benne feltétlenül? Tv-mentes esték, jó néhány koránkelés, nyelvtanulás, házimunka, igényes mozi, értékes könyvek, sok mozgás – de pl. fejlessz ki új technikát a kerékpározás alatti imádságra.

        Próbáld ki magad a jóban! Ki tudod e hagyni a nyárból a cigit, a piát, a lustaságot? (Ez a három kb. egyformán káros.) Legyen lelki edzésterved! Lelki olvasmány, lelkigyakorlat, hittanos tábor. Olvasd a Bibliát. Válassz ki egy könyvet. Illeszd be a mába. Tervezd bele a napba a szüleiddel való beszélgetéseket. Legyen a kezed ügyében mindig egy jó vers, egy szép zene.

        Ne felejtsd: az autóban a három legfontosabb eszköz a gáz, a fék és a kormány. Legyen jó a nyarad iránya, tudj lassítani – ha nagyon pörögnél, tudj megmozdulni, ha nagyon lusta lennél. Vedd halkabbra a világot magad körül, hogy hallható legyen a Lélek hangja is. Légy gazdája a nyárnak. Legyen a Tiéd!

        Búcsúzóul Mécs László verse. Erdőben sétálva tisztásra lel. Két szép tehén rajta és egy öreg paraszt. „Komoly. Pipál. Köszöntöm. Bólint. Kérdem én: mitől olyan szép az a két tehén? Fösvényen szól, míg a pipafüstje leng: Hát a mienk! – Mily boldog, bölcs e kurta felelet!... Megszépül minden, ha valakié. Be szép egy kert, ha valakié! Be szép egy asszony, ha valakié! Be szép a szívünk, hogyha szeretik! Be szép az ország, hogyha szeretik! Megszépül minden, hogyha szeretik!”

        Attól vagy szép, hogy szeretnek. Attól szép a világ, hogy van Gazdája, aki szereti. Attól lesz szép a nyarad, ha szereted. Istennel szereted!

        Polgári László

2006. június 4.

Pünkösd

        Mi a legszembetűnőbb változás az apostolok viselkedésében pünkösd után? Jézus bezárt ajtókat talál, amikor feltámadása után keresi őket. A Szentlélek is bezárt ajtón át érkezik az apostolokhoz. Ám leszállása után már kinyílnak az ajtók. Ekkor már ki mernek állni hitükkel, Krisztus feltámadásának örömhírével az emberek elé. Ez az igazi változás az apostolok életében. A Szentlélek igazgatja lépteiket. Kinyílik az életük mások felé.

        Radnóti Miklós írja a második világháború fasiszta uralmáról, hogy „fortélyos félelem igazgat”. Ma nincs háború országunkban, mégis zárak, rácsok, egyre magasabb kerítések, erőszak, félelem, testőrök, Bűnözés, terror. Hiába a modern technika, nő a bizonytalanság, a félelem. Saját erőből ennyire futja az emberiségnek. Amikor kimarad az Isten az EU. Alkotmányából, akkor nem a szeretet, hanem a hatalom, az erőszak igazgat. Az érdekek harca kezdődik, és a félelem lesz az Úr. S az emberek bezárkóznak.

        De ugyanez megjelenik a legszebb és legszentebb dolgokban is. Az első szívátültetés utáni újságok szalagcíme: Új korszak kezdődik az orvostudományban. Szeretet és hit hiányában ez nem jelent többet, mint hogy fertőzzük magunkat és földünket, és egyre több a betegség, és még több a halál. A gyógyítás pedig jól jövedelmező iparággá vált. Vagy a világűr meghódítását, ha nézzük: hihetetlen távlatok nyíltak az emberiség előtt. De amint Bábelben: Isten nélkül nagyra törve – erőszakot telepítettünk oda, ahol soha nem volt. Kémműholdak figyelik minden lépésünket, lehallgatják minden telefonbeszélgetésünket.

        Pünkösd egészen más! Ahogyan karácsonykor meglepett minket az Atya, és Fiát mosolygós védtelen kisgyermekként küldte közénk, úgy pünkösdkor sem angyalok hadával, lehengerlő csoda-dömpinggel érkezik Isten Szentlelke.  Egy kis zúgás, egy kis szélvihar. De csak annyi, amennyit a nagyon hangoskodó ember már észre sem vesz. Nem képzett szónokok, hanem tanulatlan halászok kezdenek el beszélni. Ebbe kapcsolódik be s Szentlélek. Fordítsuk úgy, hogy a Szeretet Lelke. S máris mindenki a saját nyelvén hallja az üzenetet. De ami még ettől is fontosabb: mindenki érti! is, amit hall. Ahol a Lélek megjelenik, ott az Isten érthetővé, az élet pedig élhetővé válik.

        Ha megkérdezzük a magyar nyelvet – amelyben ezer év hite és tapasztalata sűrűsödött össze – akkor a lélek szót ilyen kapcsolatokban használja:

·        Lelketlen – aki kegyetlenkedik, emberségéből kivetkőzve cselekszik.

·        Lélekölő – a gépies, monoton vagy tartósan rossz cselekedet.

·        Lélekvesztő – az a csónak, amely a víz, a feladathoz, a benne ülőkhöz mérten kicsi.

·        Hálni jár a lélek abba, aki már alig él, aki nagyon gyenge.

·        Lelkére veszi – átérzi, mélyen átgondolja más baját, a világ történéseit.

·        Lelke rajta – mondjuk, ha valaki valamit rosszul tesz. Ő tudja, övé a felelősség.

·        Édes lelkem! – becézgetjük a párunkat, ha jelezni akarjuk, mennyire fontos nekünk, mennyire szeretjük.

·        Lelkére kötjük – a gyermekünknek, hogy jól nézzen körül…, mindazt, ami az életben fontos, vagy veszélyes.

·        Lelkesnek mondjuk azokat, szívvel-lélekkel elkötelezetten cselekednek.

·        Lelket öntünk abba, aki elkeseredett, belefáradt az életbe, kudarcokba.

·        Kitesszük a lelkünket is – ami azt jelenti, hogy minden erőnkből, sőt erőn felül is fáradozunk.

·        Lélekszakadva rohan, aki utolsó erejét is összeszedve igyekszik.

·        Megőrizni a lélekjelenlétünket, annyit tesz, hogy nem veszítjük el a fejünket, nem az indulat, hanem a józanész és a szeretet irányítja gondolatainkat.

Lehetne még folytatni a felsorolást. Fontos, hogy pünkösd Szentlelke legyen jelen életünkben. Ő világítsa át és tegye érthetővé és élhetővé számunkra az életet. Kicsiséget és nagyságot ne pénzzel, hatalommal vagy erővel mérjünk, hanem a Szentlélek mércéjével: Milyen közel van az illető ember, vagy érték az ISTENHEZ.  Ha távol – hagyjuk, hogy a nagynak kikiáltott dolgok és emberek a mi életünkben törpévé zsugorodjanak. De ha közel, akkor tegyünk meg mindent, hogy súlya legyen életünkben, világunkban.

Így válhat sokmilliárdos érték is üressé. Nagy nyilvánosság előtt elhangzott és sokak által ismételt, divatos szólamok feleslegessé. De így válhat akár egy gyermek mosolya is világraszóló üzenetté. Mint pl. azé a betlehemié akkor, több mint kétezer éve. Ha valóban az Isten Lelke vezet bennünket, mint az apostolokat, akkor szeretet vezérli gondolatainkat, egyszerűvé válnak a szavaink és követhetővé az életünk. – Igaz, lesznek, akik bolondnak tartanak majd minket – mint Heródes Jézust. Lesznek, akik meg akarnak ölni, mert nemcsak nem tapsolunk nekik, hanem ellenükre szólunk és élünk. De akiket Isten Lelke vezérel, azokkal közösségre találunk.                       Polgári László

2006. május 28.

Mennybemenetel után, Pünkösd előtt. (Jn 17,1-13.)

        Negyven nap után Jézus a mennybe megy. Útravalóul nem könyvet ír, hanem tanítványokat = követőket küld, feladattal: menjetek, tegyétek tanítványommá az embereket, tanítva mindarra, amit parancsoltam nektek, megkeresztelve őket az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. Mindent rájuk – egyházára – ránk bíz. Mindent, és még azt is ígéri, hogy velünk lesz a világ végéig.  Cserébe azt kéri, hogy tanítsunk mindenkit, válogatás nélkül. Mindent adjunk át, ne vegyünk ki belőle semmit.

        Ma azokat az atyákat ünnepeljük, akik nagyon komolyan vették, és felsőfokon gyakorolták a krisztusi kérést. Tanítottak és tanultak. Jézus főpapi imáját olvassuk az evangéliumban. Ezek a szavak az istenszolgálat kulcsát tartalmazzák. Milyen a Jézusi szolgálat ritmusa? Tanít = amit az Atyától kapott, azt továbbadja. Imádkozik = akiket szeret, azokat az Atyához emeli. Ez a keleti egyház imájának a sora is. Fentről indul, az Istentől. Ez a Miatyánkban Jézustól tanult sorrend. Aztán lejön az emberhez, de nem marad itt a földön. Az ima befejezéseként visszaemeli a gondot és örömöt az Istenhez.

        Mint az adó-vevő: át kell kapcsolni. Nem jó ha valaki mindig csak veszi az adást, de nem adja tovább. Isten felé fordulva másoknak könnyen hátat fordíthatunk és életünk szent önzéssé alakul. Aki mindig csak adni akar, az lemerül, mint az akkumulátor. Kihasználhatják, belefáradhat, kiábrándul, csalódik, megkeseredik, és nem segít többet. Hány ilyen keresztényt ismerünk a környezetünkben. Nem vigyáztak a krisztusi egyensúlyra a küldetésben.

        A beduinokról írják, hogy amikor elvétik az irányt a sivatagban, nem kezdik el keresni a járható utat, mert még jobban eltévednének, hanem megállnak. Megvárják az estét. És a csillagok segítségével határozzák meg a helyes útirányt. Jézus és a szentéletű atyák ugyanezt teszik, lelki útjuk során. Hogy el ne tévedjenek, megállnak az imádság idejére. Dicsőítik az Istent. Ez a dicsőítés szükséges ahhoz, hogy az Isten ne eszköz legyen kéréseink teljesítéséhez, hanem ott ragyogjon a maga helyén a mindenség és életem középpontjában.

        „A munkát elvégeztem…”- mondja Jézus. Jelentést tesz az Atyának. Minden nap jelentkezzünk be a Mennyei Atyánál. Nagydolog, ha nap-, mint nap elmondhatjuk, amit Jézus. Ő életünk igazi felettese. Neki kell elszámolnunk időnkkel, képességeinkkel, kapcsolatainkkal, a ránk bízottakkal. Ha ezt megtesszük naponta, nem kell félnünk a végső elszámolástól. Aki folyamatosan vezeti könyvelését, az jobban tud tervezni, az naprakész adatokkal rendelkezik, nem kerül csődbe. Időben észreveszi az irányváltás szükségességét.

        „Értük könyörgök, nem a világért…” – Értünk, akik megtartottuk beszédét. Valóban megtartottuk? Vagy egyik fülünkön be, a másikon pedig kiment? Ajándékok vagyunk. Isten ajándékai a világnak. Ő hívott, ő táplál, erősít. Mi vagyunk a világ élete. Általunk éltet az Isten másokat. Gondozza a teremtett világot. Cserkészek – tűzriadó – ég a falu. Csak a fele oltsa a tüzet. A másik fele – mondja az öreg bácsi – mentse az életet: a búzát és a jószágot!

        Mi vagyunk a világ élete. Értünk halt meg Jézus, hogy életünk legyen, és bővebben legyen. Nem azért halt meg, hogy kivegyen bennünket a világból, hanem, hogy megmentsen a gonosztól.  A vetőmag helye a földben van. De fontos, hogy ne legyen fertőzött.  Mindennap imádkozzunk a hitünk, az egyház hitének tisztaságáért. Hogy élete lehessünk a világnak. Tartóra tett gyertyák, nem pedig véka alatt pislákoló haszontalanságok.

        „Tartsd meg őket atyám… hogy egyek legyenek…” Isten tart a tenyerén. Ez az életünk alapja. Miután mindent megtetettünk, még mindig a levegőben lóg a létünk Isten nélkül. Az egység, a békesség az Isten ajándéka. Kérni kell és megköszönni. Nem magától van az egyház békessége. Krisztus tanítása a békesség alapja. Ha ugyanazon az alapon állunk, akkor van békesség köztünk. Ha egyik kezünkkel minden nap megfogjuk Isten kezét, akkor van esélyünk arra, hogy fogni tudjuk egymás kezét is.

        „Megőriztem őket…” – Isten szava őriz meg – ha minden nap olvassuk. A közösség imája tart meg, ha közösségbe tartozunk és imádkozunk másokért mi is. Krisztus teste-s vére, szentségei erősítenek, ha hittel használjuk azokat. Olyan Krisztus adta hármas védelem ez, amelyre Mindannyiunknak szükségünk van.

Polgári László

 

 

 

 

2006. május 21.

A vakon született ember története (Jn 9,1-41.)

        Két kulcsmondata van a történetnek. Az első: „Ki vétkezett – ő vagy a szülei?” A betegség, a korabeli zsidó gondolkodásban valamilyen rejtett vagy nyilvános bűn büntetése. Esetleg az ősök bűnét bünteti az Isten a fiakon, ezért született pl. vakon ez a fiatalember. Jézus válasza: rossz az Istenről alkotott képetek. Nem Isten csapása ez. Isten nem kézi vezérléssel igazgatja a világot. Az ember szabadsága és a test mulandósága a válasz a betegségre.

        A szabadsággal élni is lehet és visszaélni is. Ez a világ a szeretet szabadságára lett teremtve. Amikor nem a szeretet irányít, akkor felborul az egyensúly. Így születik a bűn és annak nyomán a betegségek nagy része is. Pl. a szenvedélyek, az étel, az ital vagy a test helytelen, mértéktelen, eltúlzott szeretetéből adódnak. Következményük: egyre gyengülő szervezet, egyre gyengébb akarat, egyre gyengülő szeretetkapcsolatok.

        Ilyenkor az ártatlan is sérül. Mások bűne a mi életünket is nehezíti. A bűn nem magánügy, mint ahogyan a jótett sem. Ld. Környezetszennyezés, élelmiszerpótlékok, a természeti törvények megsértése, a teremtett világ egyensúlyának felborítása nemzedékek életét teszi fájdalmassá. Egy USA kutatóintézetből eltűnt néhány dkg. Plutónium. Nem tudták ki tette. Néhány hét múlva megbetegedett egyik munkatárs. Kiderült, hogy eladta az aranynál is értékesebb hasadóanyagot. De amíg a vevő nem jött, az ágya alatt tárolta. Nem volt jó a védelem. Halálos fertőzést kapott. Gazdag lett és halott.

        Van amikor nem mások, nem is én vagyok a hibás egy-egy betegségért, hanem a mulandó test kopik, a szervezet elfárad. Ilyenkor a betegséggel tanítani akar az Isten az élet értékére, a szeretet fontosságára. Kórházlelkészként sokszor láttam, mennyire megváltozik a fontossági sorrend egy komolyabb betegség hatására.

Páli Szent Vince mondta rendtársainak, hogy: „Ha reggeli imádat egy beteg miatt félbe kell szakítanod, ne legyen lelkifurdalásod. Istenért hagytad ott az Istent.” Ezzel a lelkülettel szerette Jézus is a betegeket. A sár, a víz csak eszköz. Bevezetése a szentségeknek. Tedd hozzá a magad részét, munkádat, hitedet a gyógyuláshoz, de tudd, hogy az valójában az Isten műve.

A történet második kulcsmondata: „Hiszel-e az Emberfiában? Ki az Uram, hogy higgyek benne?” Hiszel –e, A hit látás. Az egészség akkor hasznos, ha helyesen látjuk az életet, a dolgok rendjét. A szeretettel együtt a hit teszi értelmessé a munkát és a szenvedést. Az élet perzsaszőnyeg. Mi látjuk a fonák oldalát. Sok-sok csomó kusza gubancát. De aki hittel néz, átlát arra az oldalra, amelyet az Isten is lát. Megérti az események értelmét, látja a színek harmóniáját. Hit nélkül, Isten nélkül káosz van az életben. Összetörjük magunkat, mint a botladozó vak, akinek nincs segítsége.

Hittel az események mögött az Isten látva, kitartóbbá válunk. 1457. cassiai kolostor. Télen piros rózsa nyílik. A ravatalon egy apáca. Koporsójára teszik a virágot, mert őt illeti a csoda. Az ő élete is az volt. 18 évig türelemmel viselte durva férje veréseit. Minden rosszra jóval felelt. Évente 3X40 napot böjtölt nagyon szigorúan, hogy az Isten adjon neki erőt, férjének változást. Megélte. Házasságuk utolsó három évét békében, szeretetben töltötték. Férje halála után kolostorba vonult. Szent Rita ez a szent, a lehetetlenségek szentje. Erre tesz képessé a hit mindnyájunkat. Az emberileg lehetetlen dolgokra is.

        Folyamatos figyelmet igényel. Mint a hajóskapitányé, aki – századfordulós utazó meséli -, még beszélgetésük közben is fél szemmel az iránytűt nézte, nehogy felesleges kitérőt tegyenek. A történelem során az emberiség vezetői gyakran elfeledték nézni az Isteni iránytűt, nem hittel hozták döntéseiket. Így születtek fertőző tévtanok, alakultak ki gonosz szokások, lettek zsarnokká uralkodók, agresszívvé rendszerek, hamissá próféták, vált uralkodóvá a pénz - a szeretet és az Isten helyett.

        Ez a folyamatos hit-karbantartás hiányzik a farizeusoknál. Megszokásból hisznek. Már nem az Isten a fontos, hanem ők, maguk. Élő hit nélkül szokásaik üres szokások, szeretet nélkül a meggyógyult embert kidobják. Pedig általa Isten alkalmat akart nekik adni arra, hogy felismerjék Jézusban az Isten Fiát. Gyorsan változó világ – gyorsan alkalmazkodó hitet igényel. Ha azt látjuk, hogy fiaink, unokáink nem követik keresztény életünket, akkor frissítsük fel hitünket. Szokásaink mögé vigyünk szeretetet, élő hitet.

        A rendszerváltás után nagyon sok jegyespár jött úgy esküvőre, hogy meg sem voltak keresztelve. Arra a kérdésre, hogy miért szeretnének egyházi esküvőt, ezt válaszolták: Sokat küszködtünk, sokszor sérültünk lelkileg is testileg is, mert nem volt igazi értékrendszerünk. Szeretnénk, ha gyermekünk már pici korától kezdve megkapná az értékek helyes rendjét.

        A vak – látni akar. Amikor lát – hinni szeretne. Amikor hisz – továbbadja az örömét. Teste-lelke meggyógyult. Tégy Te is hasonlóképpen. Akarj egészséges lenni testileg, lelkileg, és merj, tudj erről beszélni mindenkinek!                   Polgári László

2006. május 14.

A szamariai asszony története (Jn 4,5-42.)

    A szentföldön a víz nagy kincs manapság is. Sok településen bizottság működik a víz igazságos elosztására. Aki nem tartja be rendeleteiket, el kell költöznie a faluból. A forrásvíz igazi csemege. Jézus korában az emberek az esővizet fogták föl, és azt itták. Ha valahol volt kút, melyet forrás táplált, aköré falu épült. Így volt ez Szikarban is. A település is, a kút is megvan ma is. Kb. 50 m mély. Vize jóízű.

    Kik a történet szereplői? Az apostolok, akik amikor megjönnek, csodálkoznak, hogy asszonnyal - ráadásul pogánnyal - beszélget Jézus. Ha rajtuk állna, hátat fordítanának neki. Miért? Előítéletből. Ebből bennünk is van egy jóadag. Hamar mondunk ítéletet. Pedig Isten a tudója jónak és rossznak. Bízzuk rá az ítélkezést. Ld. Jézust: nemcsak, hogy szóba áll az asszonnyal, hanem épp nek, a pogánynak, a házasságtörőnek mondja el az emberek közül elsőként, hogy ő a Messiás!

    A szamariai asszony: nagy tulajdonsága, hogy tud, mer kérdezni és kérni. Jutalma nyitottságának, jóra való készségének: Jézus barátsága. Kérdezni és kérni = mindennapi imádság. Szent Teréz írja: "Aki elhagyja a mindennapi imát, annaknincs szüksége ördögre, hogy rossz legyen. Rossz lesz ő magától is." Jóságunk gyökere az élő kapcsolat az élő Istennel.

    A szamaraiaiak: kérik Jézust, hogy maradjon közöttük. Sok helyen - nem egyszer csodák után - arra kérik, hogy menjen onnan. Itt csodát sem tett, mégis marasztalják. Pogányok, de látják Jézusban az Isten küldöttét, a lélek megmentőjét. Mi se feledjük el, egyetlen élethelyzetben sem kérni, hogy maradjon velünk. Sem jóban, sem rosszban. Iskolában, munkahelyen, otthonunkban, jólétben és szükségben egyaránt. Miért?

     Jézus - az asszonnyal beszélgetve - élő(forrás)vízhez hasonlítja magát. Egyszerű ez a hasonlat, mint a többi is. Kenyér, világosság, igazság, út, élet, jóság, szeretet. Semmi extra. Manapság rendkívülit, különlegeset keresnek az emberek. Az egyház ma sem mutatja be Jézust és tanítását másképp, mint az alapvető értékek forrását. Egyszerű, de nélkkülözhetetlen - mint a víz a testi élethez, ugyanúgy a Jézusba vetett hit is a lelki élethez.

    Mese: apa beteg - három fiú - élet vizét megkeresni, mert csak az gyógyíthatja meg. Kettő belefárad, visszatér. A kicsi megy, ahol tud segít. Egy törpe - hálából, mert ápolta betegségében - elmondja az utat. Nem lesz könnyű dolgod! - figyelmezteti. Tüskés bozóton kell utat vágnia a kardjával. Oroszlánok őrzik akastélyt. Nem harcol. Megszelídíti őket. Kincsekkel tele szobákon át vezet az útja. Nem áll meg válogatni. Csadaszép kírálylány hívja: maradjon ott. Megy tovább. Nem ezért jött. Megtalálja a kutat, merít a vízből. Meggyógyítja vele apját.

    A Krisztus kínálta kegyelmi forrást megtalálni sem könnyebb. Le kell győzni a félelmet, a gyávaságot, a rosszrahajló kívánságokat. Nem szabad elfelejteni, hogy miért is jöttünk, vagyunk? De megéri, mert meggyógyítja kapcsolatainkat, testi-lelki életünket. Örömforrás jóban és rosszban egyaránt. A hinduk tartják a Gangesz vizéről, hogy aki abból iszik, abban megfürdik és hamvait abba szórják, az megtalálja a boldogságot. A Gangesz a Himalájában ered. A mi boldogságunk forrása a Golgotán fakad. Jézus Krisztus vére tisztít meg. A keresztségben lépünk a nyomába és a keresztény élet az ő követése.

    Ma, most, itt - megállt velünk Jézus beszélgetni -, mint akkor Szikarban, Jákob kútjánál, a szamariai asszonnyal. Egyháza őrzi a kegyelmi forrás tisztaságát. Vigyük haza az élet vizét. Talán elég lesz egy hétre. Jöjjünk minél gyakrabban, hogy ne száradjon ki a lelkünk. Ne féljünk, nem fárad bele sem az egyház, sem az Isten. Jézus egész élete erről szólt. Tanított és jót tett, amerre járt. Kérjük, hogy tanítson, és hogy segítsen nekünk jót tenni másokkal.

Polgári László

 

 

Hivatások vasárnapja, (anyák napja)

         Ez a vasárnap a hivatások vasárnapja.

De mit is jelent ez a szó, hogy hivatás? Álljunk meg itt egy kicsit, és gondolkozzunk el rajta!

Ha jobban megvizsgáljuk magát a szót, benne van a hívás, szó. Hívni általában valamire szoktak. A hivatás is valami ilyet jelent. Meghívást egy-egy feladatra.

         Az inaszakadt története jól jelzi, hogy mennyire fontos egy-egy élethelyzetben, betegségben, hogy legyen ember, aki segít. A hivatás: az orvosé, tanáré életet menthet, irányba állíthat. A pap – az Isten hívását tolmácsolja mindenkinek. Közösségbe vezeti a keresőt, XXI. Századira fordítja le Jézus üzenetét. Isten keze, ajka egye-egy szentség kiszolgáltatásakor.

         Jeremiás Prófétáról írja le Werfel: a Halljátok az igét c. könyvében, hogy amikor Nebukadnezár király elfoglalja Jeruzsálemet, kifosztja a templomot, a királyt is elfogja családjával együtt. Megvakíttatja, és mint a kutyának, az asztal alatt kell összeszednie a ledobált csontokat. Mielőtt megvakíttatná, végig kell néznie fiai kivégzését. Ez annyira felháborítja a prófétát, hogy odaáll a király elé és azt mondja neki: „Alapkő lehettél volna, de kegyetlenséged miatt halott kő vagy, útban heversz. A Seregek Ura elsöpör téged.” Mindenki ledöbben, a hóhér már emeli pallosát. De a hadvezér megállítja: A hirdető tetszése szerint szabadon járhat, mert nagyon erős benne az Istene. Ez a papi hivatás alapja.

         X. Pius pápáról írják le, hogy amikor püspök lett, örömmel mutatta édesanyjának díszes püspöki gyűrűjét. Anyja mellé tette egyszerű karikagyűrűjét, és ezt mondta: E nélkül a gyűrű nélkül sem te, sem a gyűrűd nem lennétek.     A mai napon a hivatások vasárnapja egybeesik az anyák napjával. Ilyenkor mindannyian meg szoktunk emlékezni az édesanyákról, nagymamákról. Különös ez az egybeesés, de úgy gondolom, hogy nagyon jól kapcsolódik egymáshoz a hivatás, és az anyaság.          

Az anyaság is egy hivatás, ami egy egész életre szól. Sok nehézség, fájdalom, nagy felelősség, de sok öröm is. Fájdalommal jár a szülés, de benne van az öröm is. Öröm abban a tudatban, hogy az anya Istennek a képmását hozhatja világra, tarthatja a kezében, és nevelheti fel. Természetesen ezzel nagy felelősség is jár, hogy mint szülő jól tudja nevelni, és az isteni útra tudja vezetni gyermekét.

 Nemrég olvastam egy hűtő mágnesen egy mondatot, ami Mindannyiunknak tanulságos lehet. Így szólt: ”Az Isten úgy akar ott lenni mindenhol, hogy megteremtette a nagymamákat.” Ezt a mondatot értelmezhetjük anyákra, apákra is. Akkor vagyunk valóban jó szülők, nagyszülők, testvérek…ha úgy tudjuk élni életünket, nevelni gyermekinket, ha úgy tudunk együtt lenni unokáinkkal, hogy velünk együtt ott van a Jóisten is. Ha valóban életünkkel, tetteinkkel közelebb tudjuk vinni egymást az Istenhez.

A gyermeknek szüksége van az édesanyjára. Nélküle olyan, mint az inaszakadt, akiről az imént az Evangéliumban is hallottunk. Bizonyára mindenki látott már olyan embert, akinek elszakadt valamelyik ínszalagja a lábában, vagy kezében. Az ilyen ember nem tudja mozgatni a lábát, kezét, bizonytalan, segítségre szorul. Így van ezzel a kisgyermek is. Szüksége van az édesanyjára, aki táplálja, aki megtanítja beszélni, imádkozni, járni, aki mindig ott van mellette, akinek odabújhat a szoknyája mögé, ha megijed valamitől, akiben megbízhat, akire támaszkodhat.

Mária is ilyen édesanyja volt Jézusnak. Végigkísérte Jézus életét születésétől a kereszthaláláig. Aggódott, és visszament Jézusért, mikor Ő ottmaradt a jeruzsálemi templomban és tanított. Gondoskodó anyai szeretete a Kánai menyegzőn is megmutatkozott, mikor látta, hogy elfogyott a bor. Fogta Jézus kezét, és szép lassan átadta Isten kezébe. Elfogadta Jézus életének eseményeit, és ott volt a kereszt alatt is. Jézus pedig odafigyelt rá. Na kínjai közepette is gondja volt rá. Jánosnak a gondjaira bízta.

Sokszor olyan természetesnek tűnnek dolgok. Hogy tiszta ruhát kapunk minden nap, meg finom ételeket…de néha érdemes belegondolni, hogy mennyi munka van mindezek mögött. Bennem mindez a gimnáziumi ballagáskor tudatosult. Nálunk a ballagás egy szál rózsával történt, amit a ballagás végén az édesanyánknak adtunk oda. Ekkor gondoltam bele, hogy kollégistaként a négy év alatt mennyi csomagot kaptam, finom süteményeket, almát egyesével becsomagolva és sorolhatnám. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire hálás lehetek az édesanyámnak, és a Jóistennek, hogy ilyen édesanyám van.

         Gondolkodjunk el tehát a mai vasárnapon a hivatásunkon. Próbáljuk meg úgy megélni mindennapjainkat, hogy az életszentség útján napról napra előrébb haladjunk. És ne feledkezzünk meg az édesanyáinkról, adjunk hálát értük a Jóistennek.                 Polgári Bence II. évf. teológus

 

 

2006.04.30.

Kenethozó asszonyok vasárnapja

 

        Jézus élete kis területen zajlik. Jellegtelen falu Betlehem, ahol születik. Názáret sem jó hírű, vagy ismert hely, ahol felnevelkedik. Jeruzsálembe csak háromszor jut el élete során. Nem is ismerik sokan személyesen. Ezért lehetséges a főpapok számára, hogy könnyen átállítsák a Lázár feltámasztásán ünneplő tömeg hangulatát gyilkos indulattá nagypénteken.

        A gyors eseményeket gyorsan felejtik az emberek. Az apostolok bezárkóznak, félnek. Maroknyi csoport az, amelyik elindul. A kenethozó asszonyoké. A szeretet ereje nagyobb bennük, mint a félelem. A tömeggel ellentétben, ők ismerték és szerették Jézust. Ezért mernek elindulni. A mi elindulásunkhoz, kitartásunkhoz is e kettő kell: ismerni és szeretni őt. A hit hordozója az ismeret és a szeretet. Mindkettőt karban kell tartani, táplálni kell. Hogyan?

        Sütő András – tizenéves unokahúgát vizsgáztatja. Mit tud Petőfiről? Alig valamit. Mit tud Jézusról? Szinte mindent. Születését, szüleit, tanítását, követőit, csodáit… Hogy lehet az, hogy aki sokkal régebben élt, nem írt semmit, azt jobban ismered, mint aki nemrég halt meg, és csodálatos költeményeket alkotott? – kérdezi a költő az unokahúgától. Úgy – jön a válasz -, hogy az egyik halott, a másik pedig élő. És az író elszégyellte magát, hogy Petőfit Jézussal egy sorba tette. - Jézus él! És ez az alapja a hitünknek. Ez az erőforrásunk. Ezt a hitünket nem szabad soha hagyni múlt időben.

        A tisztán látásunkat nem szabad elveszíteni. A szív tisztaságával láttak az asszonyok, ezért mertek elindulni, amint lehetett. (Szombaton tilos volt ezer lépésnél többet menni. Ezért kellett megvárniuk a vasárnapi hajnalt.) Könyv: Ezüst kehely. Arimateai József megy az ötvöshöz. Bezileosz elvállalja egy ezüst kehely készítését arany peremmel, Jézus és a 12 apostol képével. Krisztus arcát nem tudja elkészíteni. Jegyese Deborah, aki már keresztény így segíti: „Amíg ki nem veted a szívedből a büszke gőgöt, addig Krisztus vonásai nem lesznek hitelesek a kelyhen,. Az ő szelíd arcát csak szelíd szemmel lehet felismerni. És Bazileosz elkezdi tanulni Krisztus lelkületét. Elkészül, és világhírű lesz a kehely, s ő maga később vértanúként fejezi be életét.

        Mit jelent az üres sír, amelyről az asszonyok hírt hoznak az apostoloknak és nekünk is? Azt, hogy nem vagyunk többé rabok. Krisztus szabaddá tett minket. Dosztojevszkij írja le szibériai fogságából való szabadulását. Amikor bejöttek a barakkjába, és a lábán lévő bilincset a priccsre téve elkezdték vasékekkel szétfeszíteni, amikor kinyílt, még nem akart leesni a lábáról. Az évek során belenőtt a hús a bilincs nyílásaiba. Úgy kellett lefejteni róla. Ő lehajolt, sokáig nézegette, aztán próbálgatta a láncnélküli lépéseket. Szabad vagyok! Ízlelgette a szót. Élek!