A sajópálfalai irmológionról

 

Kevesen tudják, hogy a magyarországi görög katolikusság legrégebbi kottás énekeskönyve Sajópálfaláról származik. 1755-ös dátum szerepel benne. Kézzel másolta azt Fekete (FetkoCsarni) János kántor, Sajópálfalván. Minderről az énekeskönyv feljegyzései tanúskodnak. (Megtalálható az Egri Érseki Könyvtárban.) Egyedi és igényes művészi kivitelű maga a rajz, a festés is ebben a könyvben, de ennél is nagyobb érték az a dallamvilág, amelyet tartalmaz. Megőrzi, és forrásaiban mutatja be azt a szláv dallamkincset, amely aztán a magyar nyelv hatására módosult ugyan, de - alapvonalait megőrizve - liturgikus énekeinkben ma is jelen van. Szakemberek meghatározó jelentőségűnek tartják a sajópálfalai énekeskönyvet (irmológiont) a magyar görög katolikus egyház mai dallamainak megértése, gyökereinek megtalálása szempontjából.

Miért olyan fontos egy kottás énekeskönyv? Azért, mert egyházunkban mind a mai napig csak a kántorok használnak kottás könyvet. Egy-egy ilyen könyv előkerülése liturgikus énekeink gyökereit tárja föl. A magyarországi és Kárpátok-vidéki görög katolikus énekkultúra kialakulásában és ápolásában a legfontosabb szerep a galíciai és kárpátaljai bazilita monostorokban szerkesztett, kéziratosan másolt, vagy nyomtatott énekeskönyveknek jutott.

Ezek közül a legfontosabb az 1700-ban Lembergben kiadott első nyomtatott egyházi kottás énekeskönyv az ún. Lembergi Irmologion. Ez a könyv kb.100 évvel készült a breszt-litovszk-i unió (1596) és kb.50 évvel az ungvári unió (1646) megkötése után. Kiadói, a lembergi Sztavropégion kolostor zeneileg képzett bazilita atyái, akik a könyv előszavában nagyon határozott, erőteljesen egységesítő álláspontot képviselnek a szertartásokon felhangzó éneklés szempontjából. Erre valószínűleg azért volt szükség, mert a galíciai és kárpátaljai területeken is egyre-másra létesültek azok az egyházi, rendtársaik által irányított iskolák, melyekben a görög katolikus populáció által lakott területeken született gyermekek elsajátíthatták az egyházuk által megkívánt vallásos életmódhoz kötődő mesterségeket (pl. ikonfestés, fafaragás, könyvmásolás-illusztrálás és nem utolsósorban a liturgikus éneklés irányítása).

Nagyobb városokban, és monostorokhoz kötődve fejtették ki oktató-nevelő munkájukat ezek az iskolák. A munkácsi püspökség területén 1686-ban tartott kánoni vizitáció adatai szerint az egyházközségek nagy részében már voltak kézzel másolt liturgikus könyvek, melyeket a Galíciából hazatérő ifjak másoltak tanulmányaik során. 1750-ben Olsavszky Mihály püspök vizitációjának protokollumaiban is az 1686-ossal megegyező megállapításokkal találkozhatunk.

Ezen könyvek közül számunkra az egyik legértékesebb forrás a Borsod megyei Sajópálfalán használt, s jelenleg az Egri Érseki Könyvtár tulajdonában lévő Irmologion (T XVI.12 sz.alatt). Szerzője valószínűleg Fekete (Fetko, Csarni) János, aki feltehetőleg az említett monostori énekiskolák valamelyikében szerezhette műveltségét. A latin nyelvű bejegyzésekből egyértelműen látszik, hogy a könyv 1755-ben a Fekete-család birtokában volt, keletkezése tehát 10-20 évvel korábbra tehető.

Legyünk büszkék őseinkre, énekeskönyvet író hitükre, és őrizzük meg hagyományainkat, dallamainkat tisztán, eredeti tartalmukkal, életformáló lendületükkel.

 

Dr. Bubnó Tamás karnagy